Élet a Doberdó lövészárkaiban – 2. rész
Az 1915 júliusában-augusztusában lezajlott első két isonzói csatában a Monarchia csapatai hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az olaszok hadba lépése előtt nem volt elegendő idő arra, hogy a műszaki alakulatok megfelelő védelmi rendszert építsenek ki az Isonzó mentén. József főherceg, miután átvette a Doberdó-Karszt-fennsík védelmét, látva az ott uralkodó viszonyokat gyors cselekvésre szánta el magát.
József főherceg a Monte San Michele állásaiban, 1916 nyarán
„A kőfalak és homokzsáképítmények az utóbbi napokban lefolyt heves lövegtűztől teljesen megsemmisültek. A tartalékok részére egyáltalán nincsenek védett helyek. Az ellenséges gránátok hatása a sziklatalajon és köveken számtalanszor megsokszorosítatván, a csapatokat annyira vitte, hogy lemondanak minden födözékről és a szabad terepre akarnak feküdni. Kőfalakat, homokzsáképítményeket és akadályokat a csapatok nem akarnak többé sem építeni, sem használni” – írta József főherceg az1915 júliusában tapasztalt körülményekről.
A kezdetleges védelmi rendszert a támadó olasz tüzérség teljesen megsemmisítette. Az itt harcoló csapatok veszteségei hatalmasak voltak, és a honvédek lélektanilag nehezen viselték az áldozatok nagy száma és az elviselhetetlen körülmények okozta megpróbáltatásokat.
Becsapódás után
A harcok helyszíneit mindenütt temetetlen hullák borították, elviselhetetlen bűzt árasztva magukból. „Alig ecsetelhető munkát és gondot okozott az ezzel szembeni védekezés. A sziklák kövek közé temetni nem lehetett; de különben is minden erre rendelkezésre álló erőt igénybe vett a saját halottaink hátrahozása és azoknak a mögöttes községek, vagy arcvonal mögötti dolinába való eltemetése. Az ellenséges hulláktól úgy kellett állásainkat megszabadítani, hogy azokat ott, ahol a hegyoldal az ellenség felé meredeken lejtett, minél távolabb tőlünk valósággal legurították embereink! Külön, ismételten elrendelem, hogy hullákat, sebesülteket elszállító ellenségre embereink ne lőjenek”- emlékezett Márkosfalvi Sipos Gyula ny. á. tábornok a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred háború után kiadott emlékalbumában. „Másik veszedelem volt a felhőszámra elszaporodott nagy kék légy. Ezek a forróságban alig pár óra alatt élvezhetetlenné vált és kiöntött feketekávé helyét lepték el, s szaporodtak azon hihetetlen mennyiségben. Később a hullákat is ellepték a legyek úgy, hogy embereink jó részének idegzete felmondta a szolgálatot: nem tudtak enni, sokat szenvedtek a hányási ingertől” - folytatódik a 17-es honvédek egykori parancsnokának a visszaemlékezése.
Márkosfalvi Sipos Gyula
A hadvezetőség mindent megtett, hogy elkerüljék a fertőzésveszélyt, és hogy a katonák életkörülményeit javítsák. A legfontosabb feladat azonban az volt, hogy a rommá lőtt védelmi rendszereket helyrehozzák, illetve tovább folytassák az erődítést. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a homokzsákok és kőfalak nem nyújtanak elegendő védelmet és katonák sem szívesen használták, úgy tartották ugyanis, hogy az ellenség tüzérségének jó támpontot nyújt, védelmet viszont alig.
József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka a körülményeket látva azonnal kiadta a parancsot: „keskeny lövészárkok vésessenek és robbantassanak ki”. Ez a kemény, sziklás talajon nem volt egyszerű feladat. A munkákat nehezítette, hogy nem volt elegendő szerszám, valamint a munkaerőben is hiány mutatkozott. A VII. hadtest munkásszázadai még Karintiában tartózkodtak, és ott is nagy szükség volt rájuk, így az átvezénylésük hosszabb időt vett igénybe. Erről, így írt József főherceg: „Itt csak 5 műszaki század van, melyek tényleg összesen egy gyenge műszaki századot is alig tesznek ki. Ennek természetes következménye az, hogy ezt az oly égetően szükségletes munkát csak lassan apránként kezdhetjük meg.”
A nehézségek ellenére mégis megkezdődött a munka, ami nem csak az első vonalak megerősítésre terjedt ki. A hadtestparancsnok megvizsgáltatta a védelmi állások mögött húzódó utakat, szállásokat és egészségügyi intézményeket, és úgy döntött, hogy ha elegendő munkáskéz áll rendelkezésére, akkor itt is megkezdődhetnek az építkezések. A folyamatosan ásott árkok elé, a rendelkezés értelmében újszerű, alacsony és lehetőleg nem látható drótakadályokat helyeztek el. A tartalék számára pedig mesterséges barlangok, kavernák, kialakítását kezdték meg a védelmet nyújtó sziklafalakban.
Kivésett lövészárok
A nagyszabású erődítési munkálatokat József főherceg kemény kézzel hajtatta végre: „Ezt ha tetszik, ha nem vas szigorral fogom létesíteni és végrehajtatni. Majd később be fogják látni azok, kik ma tán magukban elégedetlenkednek a nagy munka miatt, hogy mennyire igazam van, ha ma ezt kierőszakolom.”
„Valódi állások még nincsenek...” Élet a Doberdó lövészárkaiban 1.
A Črnci barlang. Élet a Doberdó lövészárkaiban 3.
„Elepedünk egy kis víz után…” Élet a Doberdó lövészárkaiban 4.
