Egy soha nem kézbesített levélről szól mai posztunk, amely meggondolatlan feladójára nagy bajt hozott. Az olasz fronton szolgáló Kurták Antal népfölkelő zászlós, katonatársai millióihoz hasonlóan, feleségével csak levélben tarthatta a kapcsolatot, s nyújthatott számára vigasztalást a háború okozta kényszerű és hosszú távollétben. A tábori postaszolgálat jól működött ugyan, de a cenzúra mégis megakadályozhatta a küldemények célba érkezését, sőt, feladójának a számonkérését kezdeményezhette, ha problémája volt azok tartalmával…
„Nem festek magam elé rémképeket, hisz így is millió és millió nyugtalanít. Valósággal halálom volna, ha veled valami kellemetlenség történne. Ezért vigyázz magadra….” – írta az aggódó sorokat Kurták Antal zászlós, a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred géppuskás szakaszparancsnoka feleségének, 1918 júniusában az olasz hadszíntérről. Az írás azonban nem jutott el a szeretett kedveshez, sőt, a várt megnyugvás helyett további bonyodalmakhoz vezetett.
Kurták Antal 1880. augusztus 18-án a Bihar megyei Erdőgyarakon Fischler Rebeka és Kurták Károly gyermekeként látta meg a napvilágot. A háború előtti években a fővárosban élt, ahol magántisztviselőként dolgozott. A háború kitörésekor a magyar királyi 30. honvéd gyalogezredbe vonult be katonai szolgálatra. A Hadtörténelmi Levéltárban őrzött személyi anyaga szerint, 1914. szeptember 2-án kezdte meg hadiútját, mint irodista szakaszvezető. Közel tizenkilenc hónap után, 1916. április 2-ától egyhónapos szabadságot engedélyeztek a számára, amelyet Budapesten töltött, majd a pihenőt követően visszatért az ezredéhez. Szolgálatát egy hosszabb betegség szakította meg, amivel 1916. augusztus 25-én kórházba került. Gyógykezelése után három hónapig a kelenföldi lábadozóban pihent, ahonnan 1917. május 1-én távozott. Ez idő alatt jelentős változás állt be életében: 1917. február 22-én házasságot kötött a budapesti illetőségű Danzinger Gabriellával.
Lábadozó katonák egy budapesti kórházban
(Forrás: kepkonyvtar.hu)
A hosszas pihenő után, friss házasként a máriabesnyői tartalékos tiszti tanfolyamon vett részt 1917. október 16-áig, majd tanulmányai befejezése után, immár zászlósi rangban, a magyar királyi 30. honvéd gyalogezred pótzászlóaljánál kiképzőként szolgált. Ezt követően Szentendrére került géppuskás tanfolyamra, amelyet két hónap alatt sikeresen teljesített. A kurzust követően, 1917 decemberétől kézi géppuskás szakaszparancsnok lett a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred 9. századában.
Új szolgálati helyén, a Piave mentén szakaszával hősiesen védelmezték az állásokat a támadó olaszokkal szemben. Felettesei jó véleménnyel voltak a szakaszparancsnokról, akit előjegyzési lapján „szilárd jellemnek, köteleségtudónak és lelkiismeretesnek” jellemeztek, úgy tartották, hogy az alárendeltjeit „helyesen vezeti és oktatja”.
1918 áprilisában hosszabb szabadságot kapott, amelyet Budapesten és Hevescsányban töltött el. Május 15-én visszatért az ezredéhez, ahol a Stahl Ferenc hadnagy által vezetett 11. századhoz került. Az alakulat feladata a segusinói alszakasz védelme volt. 1918. június 9-éről 10-ére virradóra, közel két hét szolgálat után, váltották le a századot, amit a szakaszparancsnok így örökített meg a feleségének írt levelében: „Reggel ½5. most érkeztem Marziajba. A felváltás nagyon nehezen ment. Csak éjfél után két órakor indultam utnak. Három órakor már hajnalodik. Igyekeznem kellett volna s nem mehettem. Gyorsasággal azonban megelőztem a napot. Egyébként számítani sohasem számíthat az ember előre, mert az olasz barátaink ötletszerűen teszik a dolgukat s éjjel különösen nyugtalankodnak. Az utakat fényszórókkal nappali fényben fürösztik. Így hát valóban hiábavaló minden számítgatás. Egyszerűen meg kell ragadni a kedvező alkalmat. Ez ezuttal is sikerült.”
A levél teljes szövege:
Drágiczám!
Ma még nem jött levél, azonban még korai az idő. Tegnap késő este vettem a parancsot, hogy ma éjjel vonuljak be Corteba. A térképet már valószínűleg jól ismered s tudod, hogy ez jó 25-30 km rel hátrébb van a mostani állomás helyemnél. Nem szívesen megyek. Mi lesz megint a leveleimmel? Szó sincs róla jó embereim utánam fogják küldeni, de ez megint – tudom is én hány nap késedelmet fog okozni. Nagyon nyugtalan vagyok. Nyugtalanít az, hogy Te olyan szófogadatlan vagy! Ha tudnám azt, hogy óhajaimat meg is tartod s minden csekélységért nem szaladgálsz a városba nyugodtabban élnék is e sok megpróbáltatás között. De Te nem igen szoktad ezt meggondolni és mérlegelni. Most, hogy lakótársnőd is van, aki – állításod szerint – kedves, sympatikus asszony, kérlek ismételten, hogy ritkísd kirándulásaidat Pestre. A hivatalos teendők csak délután engedik meg ezt meg ugyis egy délután mit lehet csinálni mikor biszton utazásra 5-6 óra kell. Öreg este mire villamoson a végállomásra megérkezel s mit csinálhatsz olyankor azon a hosszú uton végig. Még akkkor is, ha kocsi volna. Ki biztosít az eshetőség ellen még egy ilyen esetben is. Valósággal nemes históriákat hallottam kirándulókról. Nem festek magam elé rémképeket, hisz úgy is millió meg millió nyugtalanít. Valósággal halálom volna, ha Veled valami kellemetlenség történne. Ezért vigyázz nagyon. A levelet magammal viszem s Marziajban adom postára, ezért még holnap feladás előtt is irok bele egyet – mást éjjeli utamról. Csókollak.
Reggel ½5. most érkeztem Marziajba. A felváltás nagyon nehezen ment. Csak éjfél után két órakor indultam utnak. Három órakor már hajnalodik. Igyekeznem kellett volna s nem mehettem. Gyorsasággal azonban megelőztem a napot. Egyébként számítani sohasem számíthat az ember előre, mert az olasz barátaink ötletszerűen teszik a dolgukat s éjjel különösen nyugtalankodnak. Az utakat fényszórókkal nappali fényben fürösztik. Így hát valóban hiábavaló minden számítgatás. Egyszerűen meg kell ragadni a kedvező alkalmat. Ez ezuttal is sikerült. Hála érte a magas egeknek. De gyalogoltunk is. Nekem még vissza is kellett maradnom egy jó félórával, mert szakaszomat s kocsijaimat bocsájtottam előre. Most ½ 10-ig pihenünk s aztán folytatjuk utunkat Corbéba. Vannak akik afrikában mennek oroszlán vadászatra, hogy maguknak erőteljes ideg izgalmat szerezhessenek, jöhetnének ide olaszra vadászni.
Ölel, csókol a Komisz
Ezalatt az ifjú ara férje leveleit aggódva várta a budakeszi József főherceg szanatóriumban. Ugyanis, ahogy az a kihallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, nehezen viselte házastársa távollétét, háborús szolgálatát, és „…a sok izgalomtól és rettegéstől tönkre ment.” Így különösen érthető Kurták Antal igyekezete, hogy feleségét minél gyorsabban és jobban megnyugtassa, illetve kifejezze aggódását a távolban levő kedvese iránt. Ez a törekvése azonban bajba juttatta a zászlóst. 1918. június 9-én írt és már idézett levelében így fogalmazott: „Tegnap késő este vettem a parancsot, hogy ma éjjel vonuljak be Corteba. A térképet már valószínűleg jól ismered s tudod, hogy ez jó 25-30 km-rel hátrébb van a mostani állomás helyemnél.” Ott követte el a hibát a szerelmes és aggódó férfi, hogy megnevezte a települést, ahova a parancs értelmében vonultak, és mivel a cenzor ezt észrevette, eljárást indítottak a zászlós ellen, amelyet a 20. honvéd hadosztály bírósága folytatott le.
A levél negyedik sorában jól látható, ahogy a cenzor feketével aláhúzta az alakulat új állomáshelyét (Forrás: HM HIM HL. Magy.kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga II. 166 83. doboz)
Az első jegyzőkönyvet 1918. augusztus 4-én vette fel Kurták Antal századparancsnoka, de ellátta kézjegyével a zászlóaljparancsnok is. Ebben rögzítették a zászlós személyi adatait, a tényállást, és rövid jellemzést adtak ezidáig az alakulatuknál töltött katonai szolgálatáról: „…A 17. hgye. 9. századánál 1917. decz. 16-óta mint kézigéppuskás szakaszparancsnok teljesít szolgálatot. Ezen idő alatt szolgálatát pontosan teljesítette és kifogástalan magatartást tanusított.” A jegyzőkönyvben összefoglalták a vádlott védekezését is: „Annak a beteges asszonynak a megnyugtatására írta bele a levélbe, hogy 25 kilométerrel hátrább megy jelenlegi helyzetéből, hogy az Ő rettegését ideig-óráig csillapítsa. Nem gondolta, hogy e jelentéktelen falu felemlítésével katonai titkot árul el.”
Az augusztus 12-én elkészült jegyzőkönyvben már javaslatot tettek a kiszabandó büntetésre is: „…nevezettnek amiatt, mert nejéhez intézett levelében közölte azon község nevét, hová csapatával pihenőben ment, fegyelmileg 10 (tíz) napi szoba fogsággal leendő megfenyítés s e fenyítésnek a ho.-hoz tartozó, a fenyítettnél rangban idősebb tiszteseknek, tiszti parancsilag való közlését indítványozom. A nevezett beismerésben van.”
Részlet a jegyzőkönyvből
(Forrás: HM HIM HL. Magy. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga II. 166 83. doboz)
Mivel a vádlott beismerte tettét, és a hadosztálybíróság enyhítő körülményként értékelte eddigi szolgálatát, tettét a katonai büntető törvénykönyv 269.§-a c bekezdése alapján fegyelem és rend elleni vétségnek minősítették. Így Kurták Antalt tíz napi szobafogságra ítélték, ami – ha az ezért a cselekményért kiróható büntetési tételeket – enyhének mondható. A döntést így magyarázták: „A cselekmény a Kbtk. 269. § c pontjában meghatározott fegy. és rend elleni vétség, mely fegyelmileg fenyíthető. Ehhez képest és figyelemmel jó minősítésére úgy a feljelentés felvétele, mint a fenyítés kiszabása indokolt.”
Az ítéletet tartalmazó tiszti parancs
(Forrás: HM HIM HL. Magy. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratanyaga II. 166 83. doboz)
Az ítéletnél azonban sokkal nagyobb büntetés lehetett a zászlós számára az a tudat, hogy aggódó feleségének nem nyújthatott megnyugvást a levél, hiszen valószínűleg tisztában volt azzal, hogy a szeretett hitves nem kapja meg azokat a sorokat, amelyek őt bajba sodorták. Gyötrelmeit fokozhatta, hogy bizonytalanná vált az is, miként tudja majd tartani a kapcsolatot a jövőben otthon maradt ifjú feleségével.
Kurták Antal zászlós katonai szolgálata során egy II. osztályú ezüst vitézségi érmet és Károly csapatkeresztet kapott, de az ítélet letöltéséről, illetve az ezt követő katonai pályafutásáról jelen pillanatban nincs információ. Azt azonban tudjuk, hogy túlélte a világégést, de magánélete nem alakult ilyen kedvezően: a háború alatt Danzinger Gabriellával kötött házassága 1924-ben felbomlott.
Szeretnék köszönetet mondani Babos Krisztinának és Dr. Somosi Györgynek a kutatásban nyújtott segítségért.
