Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 15. rész
A Segeti táborban pihenőn lévő, lefürdetett és új ruhába öltöztetett legénység mindennapjai állandó gyakorlatozással telnek. 1916. április 28-án Diendorfer Miksa zászlóaljparancsnokot elvezénylik az ezredtől. A másnapi fárasztó gyakorlat után önkéntesünk és társai magas rangú látogatót kapnak a barakkjukban, akit alig vesznek észre…
Április 27. Reggel 7 órakor áll az egész II. batalion. Biztosított menetben haladunk, elől az 5. század. Azon az úton megyünk, merre tegnap a fürdőbe. Nem messze Kostanjevicától 8 óra tájban felfejlődik az egész batalion, majd rasztot kapunk, s a tiszteknek besprechungot tart Diendorfer. ¾ 9-kor reise marschban megyünk tovább ugyanazon az úton, mely a fürdőbe vezet, de itt nem állunk meg, tovább megyünk a kelet felé vivő országúton, elmegyünk Novelo [mellett], majd a szép fekvésű, s szép szlovén lányokkal bíró Temnicánál délre kanyarodunk, s Gorije Vojscicáig megyünk, hol rasztot kapunk. A rövid raszt után folytatva utunkat, azon az úton haladunk, hol a marssal az ezredhez jöttem. ½ 11-kor elérjük Kostanjevicát, hol a faluban egy vég nélküli, szamártól vont kordésort látunk. A kis kordékat bosnyákok vezetik, s kis hordókban vizet szállítanak rajtuk. Az éppen nyugodtan ácsorgó szamarak, kicsiny kocsijaikkal fényes látványt nyújtanak. Kostanjevicán keresztül, a már ismert úton térünk vissza barakkunkba ½ 12 tájban, alaposan kifárasztva a mai marsch übung következtében. Tényleg igaza van a 61-esek híresztelésének, nem elég fönt szenvedni, most idelent is kínoznak bennünket. Bizonyosan valamelyik generális találta ki azt a marhaságot, melyet tegnapelőtt olvasott fel Vass kadett, hogy a hosszú stellungban létel alatt a bakák elszoknak a marsolástól, s pihenő alkalmával kell őket ebben gyakorolni. (Mintha nem volna elég út 10 napokint fel a lágerbe és vissza.)
Katonazenekar játszik a Segeti táborban
(Mitja Juren gyűjteményéből)
Délután nem rukkolunk. Konyhánknál a regiments musik játszik. Ma parancsba van, többek között, hogy az őrnagy úr Diendorfer hátra lesz kommandírozva a hadnagy úr Molnárral együtt a St. Peteri tiszti iskolába, s továbbá, hogy a napokban egy 43-as kadett skorpió csípés következtében maghalt, s a skorpió csípés ellenszeréül minden zug szanitécei egy kulacs rumot kapnak, mit tartoznak megőrizni, egyúttal ismertetik velünk milyen a skorpió.
Április 28. Ma nincs rukkolás. A hadnagy úr Molnár korán reggel elbúcsúzik tőlünk. Nagyon sajnáljuk mindannyian ezt a kemény, katonás, de kissé gőgös embert. Tartunk tőle, hogy Korhec főhadnagy lesz zugskomandantunk, abból pedig nem kérünk, de nem Korhec főhadnagyot kapjuk, hanem Somjai zászlóst, aki békebeli bukott önkéntes, s mint zugsführer jött ki a 13. marssal. A múlt év júliusában egy szobában laktam vele, de most nem akar megismerni. Én pedig látva gőgjét nem is törekszem emlékeztetni rám. Istenem, a ranggal együtt gőg is jár? Eddig úgy tapasztalom legalább. Somjait a 15. kompanitól tették századunkhoz, pucerjét is magával hozta.
Diendorfer őrnagy úr nem búcsúzik tőlünk, csak a tisztektől. Nagyon érzékeny ember, erősen sír, sajnálja szeretett batalionját, s nem akarja mutatni gyöngeségét. Észrevétlenül akar délelőtt 10 órakor távozni, de őrmester Molnár figyelmeztet rá bennünket, kirohanunk a barakkból, s lelkesen éljenezzük. Ő pedig még a konyháktól is zsebkendőjével integet vissza. Diendorfer őrnagyban olyan parancsnokot vesztett el batalionunk, ki nagyon kímélte az embereinek életét, nem tudom az új kommandáns, Schückl őrnagy (a 13. mars parancsnoka) milyen ember lesz.
Schückl őrnagy délután Heim kíséretében végig megy századunk barakkján, de nincs vergatterung részünkre. Este Edénél vacsorázok, nagy készülődés van az M[asin]. G[ewehr]. trénnél. A feuer staffel és a putzstock (Józsa bácsi így hívja a fegyvermestert) is ki fognak a holnapi übungra rukkolni. Visszafelé menet századunkhoz a kávéháznál zugsführer Ördöggel találkozom. Elkísér majd hazáig. A brigád komandónál van beosztva, mint telefonista, jó dolga van.
Április 29. Reggel 6 órakor áll a batalionunk, a regiments kommandó elé megyünk, hol az egész ezred gyülekezik. 7 órakor megkezdődik az übung. Kelet felé nyomulunk előre, előbb biztosított menetben, majd fokozatosan felfejlődve, s végül schwarmléniában. Hegyeken, bozótokon, sziklákon, dolinákon keresztül. Mindezek dacára nem fáradunk el, mert nagyon sokszor megállunk. Elhaladunk közvetlen a ballon mellett is, mely épp fölszállóban van, nagyon érdekes ily közelről nézve a ballon. 9 órakor lefújják az übungot. (Valószínűleg a 363-as magaslatnak és a Sredna Grizának támadunk, s a ballon a későbbi Grázi dolinában volt.)
46-osok gyakorlatoznak 1916 tavaszán a Komeni-fennsíkon
(Kókay László hagyatékából)
Beschprechungot fújnak, s rasztot. A tiszti beschprechung egy nagy dolinában van, e körül gyülekszik az egész ezred, mert a beschprechung után a musik játszik, s közben a tisztek is mi is megtízóraizzuk azt a darab szalonnát, mit az übungra kaptunk. Már azt hisszük vége az übungnak, de csalódunk, újból felfejlődve nyomulunk előre (a raszt után mely 10-ig tartott), s most dél felé haladunk. ½ 11-kor lefújják az übungot, épp mikor századunk Novelónál eléri a Kostanjevica–Temnica országutat. Ismét raszt, beschprechung, még a kadet aspirantok is elmennek a megbeszélésre, az ezred azalatt az országúton gyülekszik, s az országút szélén ülünk le. A beschprechung épp előttünk folyik le. Gencinger alezredes nagyon dühös, hogy most se aszerint csinálták az übungot, ahogy az elébb magyarázta, bosszúját az aspirántokon tölti, s kegyetlenül leszidja őket, hogy fegyver és hátizsák nélkül rukkoltak. A beschprechung után visszaindulunk barakkjainkba és a musik az ezred közepén épp a századunk mögött jön. Nem sok híja a 12 órának, hogy fáradtan barakkunkba érkezünk.
Délután semmi foglalkozás, raszt, legtöbben alszanak, sokan kártyáznak. Szinte akkor vesszük észre József főherceget, amikor bent van a barakkunkban. Látja a pénzre kártyázókat, azért nem szól semmit, mosolyog. 10–15-en kiáltunk összevissza haptákot, ijedten ugrál fel az alvók egy része, más része meg sem mozdul. Próbálnának csak Gencingerrel így tenni! De József főherceg nem törődik evvel, mosolyogva siet keresztül barakkunk innenső felén, a III. és IV zughoz be sem megy. Látja nyilván, hogy pihenünk, senkit sem akar zavarni.
Kuglizó katonák a Segeti táborban
(Kókay László hagyatékából)
Április 30. Reggel 1/9-re misére megyünk. Délután faszolás után Edéhez megyek, de a kuglipályánál egy jó félórát időzök, nézem a játékot. Ede nagyon sok elemózsiát ad, mert valószínűleg holnap újból felmegyünk a stellungba.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Itt hamarosan cifra komédiák készülnek…”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
