Rendhagyó kutatási napló - 1. rész: Oslavia
Egy ideje kutatótársaimmal együtt a Doberdón és környékén harcolt magyar népfelkelők története foglalkoztat bennünket. Két népfelkelő ezred, a 17-es székesfehérvári és a 29-es budapesti 1915 nyarától majdnem egy éven át az olasz hadszíntéren küzdött. 2010. november 3-tól 7-ig ismét a helyszínen kutattunk, és igyekeztünk az Isonzó mentén azokat a helyszíneket bejárni, ahol ezek a nevükkel ellentétben kötelező katonai szolgálatot teljesítő idősebb korú Fejér és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei magyar katonák megfordultak.
Király Imre népfelkelő az olasz fronton
A szokásos útvonalon, a H4-es autópályán haladva értük el a szlovén-olasz határt, amelyet Görznél, mai nevén Goriziánál léptünk át. Kutatóutunk első állomása Oslavia volt. Görzöt északnyugati irányban Pevma felé (ma: Piuma) hagytuk el, és a Ponte di Piumán keltünk át az Isonzó nyugati partjára.
Az Isonzó Görznél a pevmai hídról, háttérben balra a Monte Sabotino, jobbra a Monte San Gabriele. A folyó észak felől, a két hegy között áttörve éri el a várost.
Az első hat isonzói csata idején a görzi osztrák-magyar hídfő északnyugati részén fekvő, a Monte Sabotino és a Podgora bástyát képező magaslatai között található, völgyekkel-dombokkal szabdalt területen húzódó kis település, Oslavia környékén elkeseredett harcok folytak. Innen keletre alig egy kilométerre folyik az Isonzó, partján az olaszok által áhított Goriziával, amelynek a hatodik isonzói csata idején óriási véráldozattal történt elfoglalásáról született a korábban közreadott olasz katonadal.
Az egykori hadszíntér ma gazdag szőlőtermő vidék. A kép bal oldalán az oslaviai katonai emlékmű és egyben osszárium (csontkamra), jobb oldalt hátul a görzi vár látható. A két magaslat közötti völgyben folyik az Isonzó.
1915 decemberében a 4. isonzói csatát követően a 16. honvéd hegyidandárba tartozó két népfelkelő ezredet a Doberdóról erre a területre vezényelték. A véres őszi harcokban kimerült ezredeket a pihentetés szándékával is helyezték át az északabbi területre. A fennsíkot védelmező VII. hadtest 20. honvéd hadosztályának kötelékéből 1915. december 21-én vált ki a hegyidandár, és került át a görzi hídfőben harcoló XVI. hadtest 58. hadosztályának az alárendeltségébe.
Oslavia a görzi várból, a kép közepén jól kivehető az osszárium
(a fotót még 2009 nyarán készítettem)
A tartalékban történő pihentetés helyett azonban Oslavia környékén a népfelkelőkre december és január során is állásharcok vártak. A doberdói kőtenger után itt megtapasztalták, hogy milyen a sártenger. Jelentéseikben visszatérően panaszkodtak az állandó sárra, az állásokba befolyó és ott megálló vízre. A két rajvonal között folyamatos felderítés céljából járőrvállalkozásokat hajtottak végre, ezek útvonalát jelölte be dr. Mikóczy Rezső zászlós a 17-es népfelkelők 7. századának parancsnoka az alábbi vázlaton.
A székesfehérvári 17-es népfelkelő gyalogezred 7. századának 1916. januári vázlata az oslaviai állásokról, pontozott vonallal jelölve a rajvonalak közötti járőrvállalkozások útvonala
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A 1916 januárjában a korábban olasz kézre került oslaviai templomdomb visszafoglalásának az előkészületei jelentették az itteni időszak legfontosabb eseményét. A budapesti 29-es népfelkelők 1915 szilveszterét az itteni állásokban töltötték, s újév napján is felderítő vállalkozásokat hajtottak végre a szemben lévő olasz állások ellen. Ezt követően dolgozták ki a támadás pontos tervét, amelyet az alábbi vázlat örökített meg.
Az 1916. januári 9-én készült támadási terv az oslaviai templomdomb visszafoglalására
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Wágner főhadnagy, a 29-es népfelkelők I. zászlóaljának a parancsnoka a támadás idején az egyes századok által követendő utasításokkal is kiegészítette a vázlatot. A támadást végül elhalasztották, és csak 1916. január 14-én, a magyar népfelkelők állásból történt leváltását követően került rá sor.
A korabeli és a mai térképek egybevetését követően vágtunk neki a területnek, hogy megkeressük a templomdombot. Terepbejárásunk irányadó pontjának gondoltuk a templomot, ami a korabeli térképvázlatokon egy jól kivehető magaslat gerincvonalán feküdt, s a hozzá vezető út egy markáns háromszöget képező útkereszteződésből indult.
A mai térképen Oslaviában már semmiféle templom sem fedezhető fel, viszont Piuma felől a műút vonalát követve most is jól kirajzolódik egy, az utak által bezárt háromszög, amelynek a felső szárából induló út egy emlékműhöz vezet. Éppen úgy, mint valamikor a templomhoz. Ezt a háromszög alakú útkereszteződést igyekeztünk a terepen beazonosítani, majd az utat követve a térképen jelölt emlékművet megkeresni. Az osszárium elől indulva a ma már viszonylag sűrűn lakott településen a főútról az egyes házakhoz, mezőgazdasági területekhez induló kisebb elágazásokkal tele úton haladva másodszorra sikerült a megfelelő útkereszteződésre bukkannunk. Innen már viszonylag egyszerűbb volt a helyzetünk, s könnyen rátaláltunk a háromszög felső szárára, és onnan eljutottunk az emlékműhöz.
Rózsafi János a templom helyén ma álló olasz emlékműhöz vezető úton
Az emlékmű egy első világháborús olasz emlékoszlop, amely megörökíti az itt harcolt valamennyi olasz alakulat nevét és hadrendi számát.
A kép jobb oldalán lévő magaslaton fákkal borított terület az egykori oslaviai templomdomb, a fák között áll az előző képen látható obeliszk
Feltételezésünk szerint a magaslat gerincén az emlékműhöz vezető út alatt, az előző képen látható épület előtt húzódtak 1915-1916 telén a visszafoglalni tervezett olasz állások. A völgy túloldalán helyezkedtek el az osztrák-magyar alakulatok állásai, ahol a magyar népfelelők is küzdöttek. (Azt a területet mutatja egy korábbi, az osszáriumot és háttérben a görzi várat ábrázoló, a gerincen futó útról készített fotó.) A járőr és felderítő vállalkozások tehát ezen a domboldalon történtek. Ma a területen intenzív szőlőművelés folyik, amely teljesen eltüntette a korabeli állások nyomait, azonban legnagyobb valószínűség szerint az egykori harcok helyszínét sikerült beazonosítanunk a festői tájban. Később olasz kutató barátainkkal is beszéltünk a helyszínen tapasztaltakról, s ők sem tudtak azonnal választ adni a templom eltűnésére. Már itthon voltunk, amikor e-mailben megerősítést kaptunk, hogy a háború során lerombolt, inkább kápolnának tekinthető templom helyén emelték az obeliszket, tehát a feltételezésünk helyesnek tekinthető.
Ha az állások el is tűntek, az egyes területek, utcák nevei (pl. a környék meghatározó magaslata után 188-as magaslat, vagy az itt harcolt bosnyákok emlékét őrző megnevezés), s miként a Monte San Michelén, itt is lépten nyomon felbukkanó kisebb, nagyobb háborús emlékművek, közöttük az osszárium ma is az egykor itt folyt összecsapásokra emlékeztetnek. A háború után az olasz hatóságok itt is felszámolták a katonai temetőket és az elesettek maradványait a monumentális méretű csontkamrában gyűjtötték össze. Az oslaviai osszáriumban 57200 olasz és 539 osztrák-magyar katona maradványait helyezték el.
Az építmény belseje az ismert elesettek neveivel, az ismeretlenek hamvait négy, 12.000 maradványt magába foglaló közös sírkamrába helyezték
Érdekes felfedezést jelentett a számunkra, amikor kiderült, hogy az emlékmű előtt a Monte Sabotino felé irányozva egy magyar ágyú áll.
Az oslaviai osszárium a magyar ágyúval
Magyar emlék Oslaviában: a győri „Magyar Ágyúgyár R. T.” 1917-es gyártású ágyúja
Oslaviát némi bizonytalansággal hagytuk el aznap, hogy vajon ténylegesen azt a területet azonosítottuk-e, amit kerestünk, s csak napokkal később kaptuk meg a megerősítést olasz barátainktól, hogy igen.
A két népfelkelő ezred oslaviai tartózkodása egyáltalán nem az a könnyű pihenő lett, ami miatt a Doberdót elhagyták. Erről tanúskodnak az alakulatok halotti anyakönyvei is, amelyekben 1915 decembere és 1916 januárja időszakában sok Al Pontéban, Oslaviában és Pevmában eltemetett népfelkelő neve olvasható.
A két ezred az oslaviai kitérő után hamarosan visszatért a Doberdóra, hogy 1916 tavaszán ismét a fennsíknak nevet adó település előtt vívjon rendkívül súlyos veszteségekkel járó összecsapásokat. Oslaviából, miként egykor a népfelkelők egy-egy váltás alkalmával, mi is Görzbe tértünk vissza, s a Doberdó irányába folytattuk utunkat, amelynek további részleteiről is beszámolok majd a blog olvasóinak.
A pevmai Isonzó hídon háttérben a Podgorával