A Nagy Háború

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 14. rész

Indulás a harctérre

1915. április 12., hétfő volt az a nap, melyen elindultam a harctérre. Reggel fél 6 órakor sorakozó a laktanya udvarán teljes felszereléssel. 6 órakor az egész 9. menetzászlóalj a laktanya udvarán állt zászlókkal, virágokkal, bokrétákkal feldíszítve. Megérkeztek a tisztek, a katonabanda és a pap is. A pap lelkes beszédet tartott, utána az eskü következett. Sapkát levéve, a jobb kéz három ujját égre emelve mondotta az egész zászlóalj az eskü szövegét. Utána ismét egy főtiszt intézett hozzánk hazafias beszédet, megemlítve, hogy legyünk bátrak, hősök künn a harctéren levő ezredünkhöz méltók, mely ezred idáig 100 ütközetben és 70 éjjeli rohamban vett részt. Azután a Himnusz következett. Fenségesen szép látvány volt, amint az egész zászlóalj – 9 menetszázad – fedetlen fővel, puskával tisztelegve dörgé e strófákat: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.”

 Frontra indulók eskütétele
(Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon című könyvéből)

Ha nem is elsőként, de (remélem még időben) hírt adunk egy izgalmasnak tűnő marosvásárhelyi fotókiállításról, valamint egy vidéki Svejk előadásról, tévéműsorokról és a BBC History történelmi magazin magyar kiadásáról, amelynek első számában máris találunk első világháborús témát.

Nagyvárad mindig jelentős katonai központ volt. 900 éves történelme során számos esemény bizonyítja, hogy fontos hadiutak mentén feküdt és számos támadásnak volt kitéve. A Rákóczi-szabadságharcot követően Váradon is béke lett, s megkezdődhetett az újjáépítés, a ma ismert városkép kialakítása. Ezt követően Nagyvárad a második világháborúig nem lett többé hadszíntér. Ferenc József császár az 1857. május 16-i rendeletével végleg megszüntette a vár hadászati erősség jellegét, így az 1918-ig csak hadkiegészítő szerepet kap. Mindazonáltal 1918 után is megmarad a vár katonai objektum jellege s ennek megfelelően használták 1998-ig.

 Várad török kori metszeti ábrázolása

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 13. rész

Menetszázadban

Április 4-én Húsvét ünnepe volt. Feleségem ismét belátogatott hozzám megpakolva jó hazaival. Künn eltöltöttük a délutánt, örültem, hogy akaratlanul is kimaradtam a menetből. De az öröm nagyon is korainak bizonyult.

B. Sárközy Gergely teljes menetfelszerelésben

A héten lesz mozi, színház, előadás és a szokásos játék- és ismeretterjesztő filmek a tévében. Ez utóbbiak közül szívesen ajánlom a Doktor Zsivágó jól sikerült 2002-es feldolgozását, remélem nem nyomják tele reklámmal.

Élet a Doberdó lövészárkaiban – 4. rész

„Megyünk, megyünk és arra gondoltunk, hogy milyen jó is lenne, ha odahaza lehetnénk… szomjasak vagyunk. Víz nincs. Elepedünk egy kis víz után, mert tikkasztó a hőség. Sehol már csak egy kis pocsolya sem” – írta a budapesti 1-es honvédeknél szolgált Rózsa Sándor a háborút követően, visszaemlékezve egy fárasztó és gyötrelmes menetelésre a Doberdó-fennsíkon. Bár az általa említett esemény 1915 októberében történt, de jól érzékelteti azt, hogy a katonáknak milyen nagy szenvedést jelentett a víz hiánya még ősszel is, hát még a tikkasztó mediterrán nyárban.

 Szomját oltó baka az olasz fronton
(Balla Tibor – Pollmann Ferenc – Kürti László: A nagy háború másik arca című kötetből)

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 12. rész

Nehéz idők

Március 22-én meghallottuk, hogy elesett a legendás Przemyśl vára. Kiss János sógor is e várban esett három és fél évig tartó orosz fogságba. Az orosz hordák mindig beljebb nyomultak hazánkba a Kárpátokon át. Most ment el a laktanyánkból egy menetzászlóalj, és már hírlik, hogy ismét alakul a másik.

 Felsorakozott osztrák-magyar hadifoglyok Przemyślnél
(forrás: www.greatwardifferent.com)

Újabb kiadvány jelent meg állandó szerzőink tollából. A Katonaőseink nyomában a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred doberdói harcairól mesél. A 64 oldalas brosúra bemutatójára szombaton, azaz holnap kerül sor a nagyváradi városházán. A tévében A vörös báró, a Fegyverszünet karácsonyra, egy ismeretterjesztő film és az Úri házak titkainak ismétlése lesz műsoron.

A Veszprém megyei Csót község határában 1915 és 1923 között működő tábor emlékét ma már csak a Kakukk-hegyi hadifogolytemető sírjai őrzik. A tábort 1923 után teljesen lebontották, eltűntek a barakkok, a postahivatal, a kórház, a tiszti kaszinó, a mozi épületei, és a visszaemlékezők által „Semiszlierőd”-nek nevezett őrtorony is.

 Csót tábor. Hadifogságból hazatérők, leszerelő állomás (korabeli panorámakép)

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 11. rész

Fárasztó tanulások

Bevonulásom után másnap, [1915.] február 16-án már kaptunk katonagúnyát. Le kellett vetni a civil ruhát, melyet ki tudja ránk veszünk-e még valaha, vagy soha? Angyalbőrbe bújtattak bennünket, de Úristen milyen ruhákat kaptunk? Vagy bő volt, vagy szűk, vagy hosszú, vagy rövid. Kék ruhát kaptunk, de a legrosszabb állapotban. Volt akkor délután varrás, puculás. Ekkor már nékem is meg kellett tanulnom a varrást, amit pedig itthon sohasem gyakoroltam.

 Gyalogos század menetgyakorlaton, pihenőben.
(Ságvári György: A Magyar Királyi Honvédség és a honvédegyenruha 1868-1918)