Hegedős Károly harctéri emlékei – 11. rész
Lovaglás, keringőzés, mulatozás, némi rajzolás: ritkán szoktak katonát ezért előléptetni – pláne ha hivatalosan laktanyafogságban van. Hősünknek ez is sikerül, köszönhetően Robicsek címzetes szakaszvezetőnek, aki civilben kataszteri mérnök, és akiről kiderül, nemcsak szakmájának kiemelkedő művelője, hanem az elvégzett munka kreatív könyvelésének is… Egy hadapródjelölt tűzmesternek pedig már a kellemes társaságban eltöltött szőlőőrzés sem igazi kihívás. Társaival mindannyian érzik, a laktanyában lézengés, az ideiglenes állapot már nem tart soká, a harctérre, kitüntetésre vágynak…
Tisza István miniszterelnök a hadirokkantak és családjuk, valamint a hadiözvegyek és hadiárvák gondozásának biztosítására szervezte meg az Országos Hadigondozó Hivatalt, amelyet 1917 márciusában a 900/1917. M. E. számú rendelet hívott életre. E jogszabály rögzítette először, hogy a hadirokkantaknak és családjuknak, továbbá a harctéren elesett vagy a hadiszolgálatban (hadifogságban) szerzett sérülés, betegség vagy hadi fáradalmak következtében elhalt egyének özvegyeinek és árváinak gondozása nemzeti feladat, s kinyilvánította, hogy e feladatot az állam az önkormányzati hatóságok és a társadalom közreműködésével teljesíti. Ennek értelmében a teljes hadigondozás (tehát már nem csak a hadirokkant-gondozás) országosan egységes vezetés és irányítás alá került az Országos Hadigondozó Hivatalon keresztül, amelyet közvetlenül a miniszterelnökség alá rendeltek.
Természetesen Laurence Sterne regényes útirajzának címét vettem kölcsönön ennek a vadonatúj első világháborús kötetnek a bemutatásához, mivel úgy éreztem, hogy ezzel lehetne a legjobban röviden jellemezni mindazt, amit az olvasó vele kézhez kap. A karcsú – egyébként roppant elegáns küllemű – könyvecske voltaképpen egy szerzőpáros munkája. Egyikük Takáts Pál egykori népfelkelő, a Nagy Háború katonája, akinek harctéri naplója képezi a szöveg egyik felét. Másikuk pedig Takáts Pál dédunokája: Takács Judit, aki a napló alapján és dédapja hadak útja nyomán szubjektív útirajzot készített.
A laktanyaélet nemcsak kiképzésből és különféle szolgálatok ellátásból áll. Különböző hátterű emberek között szükségképpen alakulnak ki konfliktusok, pedig hősünk igyekszik elkerülni ezeket. Az ellentétek nem előírásszerű megoldását pedig minden hadsereg bünteti, így Károly is megismeri az „áristáncokat”… Ráadásul szomorú családi hírek érkeznek és hősünknek egy temetésen már katonaként kell a végső tiszteletet megadnia...
Hat évvel ezelőtti sorozatunkban bemutattuk a 
Hőseink új kaland elé néznek: az üteg kivonul teljes felszerelésben, hogy az eddig megszerzett tudásának fényes bizonyítékát adja. Azonban hamar kiderül, hogy más az elmélet és más a gyakorlat… A kaotikus állapotokat látva ezúttal a trénönkénteseken a sor, hogy röhögjenek… Károly önkéntes vizsgája jól sikerül, de szomorúan veszi tudomásul, hogy Dongó nem alkalmas többé a szolgálatra, így eladja és megvásárolja kisebb termetű Midinette-et. Kiderül, hogy lovaglótudására még nagyobb szüksége lesz, mint korábban…
A százéves évforduló kapcsán örvendetes módon megnövekedett az érdeklődés az első világháború iránt, ami maga után vonta a témával foglalkozó publikációk szaporodását is. Az átfogó munkák, naplók, visszaemlékezések mellett szép számmal láttak napvilágot egy-egy szűkebb, speciális témát feldolgozó kötetek is. Így több, falerisztikai tárgyú mű is megjelent az utóbbi időkben magyar nyelven. A teljesség nélkül említhetjük 
A szorgalmasan végzett gyakorlatok ellenére a lovaglás újabb és újabb formái sok nehézséget okoznak önkénteseinknek. Károlynak büszkeségre ad okot az elkészült egyenruhája, amitől otthonosabban érzi magát a kabarékban is, bár vigyázniuk kell, nehogy palira vegyék őket… Hősünk a sok őrszolgálat, gyakorlat és szórakozás mellett sem mulasztja el azt, hogy elmélkedjen a hadsereg hatékonyságáról…
Ma képeslap-kincseinkből két, az első világháború idején létesített nyugat-galíciai katonai temető-ábrázolást választottam ki. Mindkettőt az Eduard Strache (1847-1912) politikus, kiadó, újságíró nevével jelzett, csehországi Warnsdorf (ma: Varnsdorf) és Haida (ma: Nový Bor) székhelyű cég nyomta és adta ki, amelyet atyja halála után fia, Robert (1875-1943) vitt tovább, 1917-ben létrehozva még egy bécsi lerakatot is. Ezek a képeslapok kezdettől jótékony célt szolgáltak, az eladásukból keletkező teljes bevételt a nyugat-galíciai hadisírok feldíszítésére kívánták fordítani. Bemutatott példányaink már a 2. szériából származó lapok: láttukon mindig elgondolkodom azon, hogy milyen sok tennivalónk van még első világháborús képeslap-sorozataink összegyűjtésében: egyáltalán hány darabos lehetett az első, majd ez a második sorozat, s mikorra, hogyan sikerül – ha valaha is sikerül? – ezeket „összevadászni” gyűjteményünk számára?
Önkénteseink egyre jobban kiismerik magukat a katonaéletben, de izgalommal várják az első őrszolgálatot, amit a lőszerraktárnál kell adniuk. Az első őrség után egy vizsga letételével az első csillag megszerzésére is lehetőségük nyílik. Első ütközetüket is megvívják, bár ezúttal még nem a harctéren, hanem az őszintén utált trénönkéntesek heccelésével…
Legutóbbi kommentek