Az első világháborús hadigondozás Magyarországon – 4. rész
Tisza István miniszterelnök a hadirokkantak és családjuk, valamint a hadiözvegyek és hadiárvák gondozásának biztosítására szervezte meg az Országos Hadigondozó Hivatalt, amelyet 1917 márciusában a 900/1917. M. E. számú rendelet hívott életre. E jogszabály rögzítette először, hogy a hadirokkantaknak és családjuknak, továbbá a harctéren elesett vagy a hadiszolgálatban (hadifogságban) szerzett sérülés, betegség vagy hadi fáradalmak következtében elhalt egyének özvegyeinek és árváinak gondozása nemzeti feladat, s kinyilvánította, hogy e feladatot az állam az önkormányzati hatóságok és a társadalom közreműködésével teljesíti. Ennek értelmében a teljes hadigondozás (tehát már nem csak a hadirokkant-gondozás) országosan egységes vezetés és irányítás alá került az Országos Hadigondozó Hivatalon keresztül, amelyet közvetlenül a miniszterelnökség alá rendeltek.
Az Országos Hadigondozó Hivatal (a továbbiakban: OHH) elnökévé az e feladatok ellátásában leginkább jártas Klebelsberg Kunó államtitkárt nevezték ki. Az új hivatalt Budapesten a Vilmos császár út 37. szám alatti bérházban helyezték el. A hadigondozás ügyében a társadalmi rétegek és gazdasági élet résztvevőivel való együttműködés biztosítására alakult meg az Országos Hadigondozó Tanács, amelynek elnöke a mindenkori miniszterelnök, ügyvezető alelnöke pedig az OHH elnöke volt. Az Országos Hadigondozó Tanács fővédnökéül Zita királynét kérték fel, a tanács alakuló ülése is az ő elnöklete alatt zajlott le április 14-én, a királyi palota Habsburg-termében.
Zita királyné elnöklete alatt a királyi palota Habsburg-termében megalakul az Országos Hadigondozó Tanács. Az első sorban jobbról: Auguszta főhercegnő és Csernoch hercegprímás
(Forrás: europeana.eu)
Az Országos Hadigondozó Hivatal a Rokkantügyi Hivatal szervezetét és hatáskörét változatlanul átvette, ugyanakkor a felállításáról intézkedő rendelet újabb feladatokat is ráruházott. A rendelet előírta a községekben, városokban és városi kerületekben hadigondozó bizottságok létrehozását, ezek felettes szerveiként járási és törvényhatósági hadigondozó bizottságokét, a hadiárvák mellé pártfogók, a hadirokkantak és hadiözvegyek mellé pedig tanácsadók kijelölését a hadigondozás feladatainak végrehajtására. A megújult szervezet a régi vezetés mellett azonban nem sokáig működött.
Tisza István miniszterelnök 1917. május 24-én beadott lemondása után politikájának hűséges támogatója, Klebelsberg Kunó sem maradhatott az OHH-nál betöltött posztján. Klebelsberg addigi munkájáról általában elismeréssel nyilatkozott a sajtó egy része és munkatársai is (a magyar hadigondozás vázlatos történetét 1917-ben megíró Petri Pál például, aki 1915 szeptembere óta dolgozott a Rokkantügyi Hivatalban az oldalán, majd a Hadigondozó Hivatalban Teleki Pál mellett is), ugyanakkor voltak, akik örömmel üdvözölték távozását. A korábban a Vöröskereszt Egylet Rokkant Katonákat Gyámolító és Elhelyező Hivatalát vezető Teleki Sándor (Teleki Pál nagybátyja) így írt naplójában: „nagy örömünk, hogy Klebelsberg eltávozott, ő senkit sem engedett a rokkant ügy közelébe – hivatalát mély titokzatossággal vette körül […] már az maga egy jókora feladat kireparálni a Klebelsberg-Tisza-féle óriási hibák, téves nézetek okozta károkat.” Hogy Teleki Sándor e véleménye mekkora részben az azonos területen tevékenykedő szakember objektív véleménye, illetve az általa vezetett hadigondozó szervezet Rokkantügyi Hivatalba olvasztása miatt neheztelő férfiúé, nem könnyű megítélni. Mindenesetre az ő véleményét erősíti a Világ című újság 1918. szeptember 11-i számában megjelent, A Hadigondozó munkája című cikk is, amely úgy ítéli meg, hogy megfontolt és körültekintő munka az Esterházy-kormány megalakulásával és az új elnök kinevezésével kezdődött a Hadigondozó Hivatalban.
Az új miniszterelnök, gróf Esterházy Móric a vele több éve baráti kapcsolatban álló, szociálpolitikával régóta foglalkozó gróf Teleki Pál országgyűlési képviselőt nevezte ki az OHH elnökévé 1917 júniusában. Teleki a háború elejétől 1916-ig katonai szolgálatot teljesített, mégpedig egy igen különleges alakulatnál, az Önkéntes Királyi Magyar Automobiltestületnél. E testület 1909-ben azért jött létre, hogy javítson a magyar királyi honvédség és a közös hadsereg gyenge gépkocsi-ellátottságán. A tagok (zömmel arisztokraták és gyártulajdonosok) saját gépjárműveikkel vonultak be, s leginkább személy- és csomagszállítási megbízásokat teljesítettek a hadseregparancsnokság mellett. Teleki szolgálata alatt eleinte futárfeladatokat látott el a Balkánon, majd rövid ideig egy fontos szlovén vasúti csomópontot irányított, az erdélyi román betörés után pedig a nagyszebeni katonai parancsnoksághoz, később az Erdélyi Kormánybiztossághoz került. Ezután fontos kormányzati beosztása miatt hosszú felmentést kapott a frontszolgálat alól, 1917 tavaszán pedig végleg leszerelték. Teleki az 1900-as évek elejétől elkötelezetten foglalkozott az ún. fajhigiéniával és társadalom-egészségüggyel, amelynek általa képviselt elveit a hadigondozásban is érvényesíteni kívánta. Országgyűlési képviselőként, valamint a Népesedési és Fajegészségügyi Társaság elnökeként is nagy hangsúlyt fektetett a tüdőbaj, a nemibetegségek és az alkoholizmus elleni harcra, továbbá a többgyermekes családok támogatására – elsősorban a nevelés és a felvilágosítás eszközeivel. Az OHH szerveinek és más intézményeknek küldött első körlevelében felhívta a figyelmet arra is, hogy a vidéki hadirokkantakat igyekezzenek a falvakban megtartani, ecseteljék előttük a falusi élet előnyeit, s hogy a mezőgazdaság jobb megélhetést nyújt, mint az ipar – ezzel nyilvánvalóan az elszegényedett tömegek fővárosba vándorlását is meg kívánta akadályozni.
Teleki Pál 1918-ban
(Forrás: europeana.eu)
A modern szociálpolitikai nézeteket valló Teleki Pál a maga eszközeivel már 1914 óta próbált enyhíteni a háború okozta nyomorúságon: pribékfalvi kastélyában 75 ágyas kórházat, Fehérszéken 18 ágyas tartalékkórházat állított fel saját költségen, a birtokairól hadbavonultak családjait pedig pénz-, ruha-, tűzifa- és élelmiszersegélyekkel támogatta. 1917 nyarától azután, a Hadigondozó Hivatal élére való kinevezésével országos szinten tudott tenni a háború rokkantjaiért, özvegyeiért és árváiért. Megindította a tárgyalásokat aziránt, hogy az OHH szervezetét és hatáskörét pontosabban és részletesebben szabályozzák és a működéshez, feladatellátáshoz szükséges fedezetet az állami költségvetés útján biztosítsák. Mivel a kormányválság miatt több törvényhatóságban sem alakultak meg a hadigondozó szervezetek, Teleki javaslatára a miniszterelnök kormánybiztosokat nevezett ki, akik egyszerre több megye felett gyakoroltak felügyeletet hadigondozás szempontjából, s azért, hogy minden hadigondozott részére biztosított legyen ügyének előterjesztése, népirodákat szerveztek.
1917. november 1-jén az Országos Hadsegélyező Bizottság beolvadt a Hadigondozó Hivatalba, amely feladataival együtt átvette annak anyagi eszközeit is. 1918-ban az OHH központi tisztikara több mint 200 főből állt és szervezete tíz főosztályra tagolódott. Új utókezelő intézeteket már nem állítottak fel, viszont a Rokkantügyi Hivatal idejében szervezni kezdett egyes kereseti telepek és rokkantiskolák átadása vagy létrehozása részben az OHH működése alatt valósult meg. Ilyen volt például a törökszentmiklósi kereseti telep és a váci rokkantiskola is.
Az Országos Hadigondozó Hivatal Sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Rokkantiskolája által Hungler Lajos cs. és kir. 19. gyalogezredbeli katona számára kiadott bizonyítvány, amely tanúsítja, hogy nevezett 1917 augusztusa és 1918 februárja között elvégzett tanfolyam alapján gazdasági tisztként elhelyezkedhet
(Forrás: MNL VeML)
Törökszentmiklóson 1916-ban kezdtek el munkálkodni egy kertészeti telep létrehozásán báró Orosdy Fülöpné egy 1915-ben letett, 100.000 Korona értékű adománya alapján. Ezt az alapot 1917-ben a báróné és az Országos Hadigondozó Hivatal is 100.000 Koronával növelte, így épült ki a mezőgazdasági kereseti telep és a rokkantiskola. A báróné a kereseti teleppel az északi fronton szerzett sebesülésébe 1916-ban belehalt egyetlen fiának, Raulnak kívánt emléket állítani. (Később egyébként létrehozott egy olyan, báró Orosdy Raul nevét viselő alapítványt is, amelynek kamataiból az egyetlen fiukat a háborúban elvesztő, s emiatt eltartó nélkül maradt, szegény sorba került édesanyákat támogatták.)
A váci Kobrak cipőgyár korabeli képeslapon
(Forrás: a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteménye)
A váci rokkantiskolát 1917 márciusában adták át. Ennek alapjait Pest vármegye közönségének felajánlása képezte, amelyből megvásárolták a csődbe ment Kobrak cipőgyár váci telepét, s a m. kir. kincstárnak 40 évi időtartamra ingyenes használatra adták át azzal a kikötéssel, hogy abból ipari rokkantiskolát, majd később rokkant kereseti telepet kell létesíteni. Az utóbbi kikötés nem valósult meg, ugyanis az Ausztriában és Németországban létesített kereseti telepek példája azt mutatta, hogy a „félmunkaerőt képviselő rokkantak egyesülései” nem versenyképesek, s így nem életképesek. A rokkantiskolában összesen 1284 hadirokkant fordult meg, akik közül kiképzést nyert és felszabadult 974 cipésziparban, cipőfelsőrész-készítésben, szíjgyártóiparban és bőrdíszművességben képesítést nyert személy. Felszabadulásuk alkalmával teljes szerszámfelszerelést és készpénzsegélyt is kaptak. 1920 után a jelentkezők száma egyre apadt, így az a döntés született, hogy a hadirokkantak mellett hadiárva ifjakat is felvesznek képzésre. Az intézet 1921 szeptemberétől már a Hadiárvák váci m. kir. áll. bőripari szakiskolája néven folytatta működését.
Hadiárvák m. kir. áll. bőripari szakiskolája Vác, kaptafakészítő műhely. Korabeli képeslap
(Forrás: www.darabanth.com)
Teleki Pál és munkatársai alapvető és korszerű változtatásokat vezettek be a hadigondozásban, legfőképp az intézeti kereteken kívül bonyolódó ügymenetben. Elvetették az addig használt, sémákra épülő eljárásmódot és az egyénekre szabott segítségnyújtást helyezték előtérbe. Az új módszer kialakítása sok időt és energiát vett igénybe. Legelőször is Teleki rövid tanulmányozás után átlépett a hivatalának átvételekor elé terjesztett 14, az OHH feladatellátására tett indítványon, s találomra kiválasztott tíz hadirokkantat a Három Nyúl kaszárnyában működő rokkantintézetben, akiket alaposan kikérdezett. Az ő eseteik, igényeik elemzése után Petri Pállal együtt ötven esetet, majd az OHH 18 intézetének egy-egy vezetőjére 10-10 hadirokkant ügyét bízva újabb 180 esetet dolgoztak fel. Három napos tanácskozáson, az egymás által feldolgozott ügyeket átbeszélve próbálták meg a rokkantgondozás új módszerét kialakítani. Elvük az volt, hogy a rokkantaknak (hadigondozottaknak) nem egyforma pénzbeli ellátáshoz van joguk, hanem ahhoz, hogy ügyükkel egyformán foglalkozzanak, s így végleges megélhetéshez juttassák őket. Fontos koncepció volt az is, hogy a rokkantra nem mint egyénre koncentráltak megélhetésének szempontjából, hanem egész családját figyelembe vették a segítségnyújtás kidolgozása során.
Nagy Lászlóné Bodon Erzsébet mihályfalai hadiözvegy az I. világháború idején
(Forrás: Gömöri Múzeum, Putnok)
Teleki Pál 1939-ben, a rokkantgondozásban alkalmazott egyéni eljárásról szóló előadása alkalmával több olyan esetet is ismertetett, amelyek jól megvilágítják módszerének lényegét. Beszámolt többek között egy 27 éves, kétgyermekes, vagyontalan színészről, aki fejlövés következtében keresőképességének 80%-át elveszítette, s élelmiszerüzlet nyitását és berendezését kérte. Kérésének teljesítése rendkívül költséges lett volna, ezért több lehetőség megvizsgálása után az OHH a mészáros ipartestülethez fordult, s egy jólmenő hentesüzlet egyik sarkában zöldség-gyümölcs elárusító helyet eszközölt ki a rokkant számára, valamint tanácsadót rendeltek ki mellé. Egy év múlva azt a visszajelzést kapták, hogy az üzlet virágzik. Egy hadifogságban elhunyt vagyontalan szobrász támogatás nélkül maradt özvegyét és kislányát úgy segítették meg, hogy a szobrász gipszmintában hagyott szobrait kiöntötték, kiállították és értékesítették. A bevétel többezer Korona volt, amellyel megalapozták a család további megélhetési lehetőségeit. Egy másik eset bemutatásakor gyógyíthatatlan rokkantról beszélt, akinek hónapjai voltak csak hátra, vagyona mindössze egy rozoga ház és másfél hold tönkrement szőlő. Ebből kellett volna fenntartania magát, feleségét és 16 év körüli fiát. Ebben az esetben a család megélhetését úgy biztosították, hogy a fiút beiskolázták szőlészeti tanfolyamra, a rokkantat utókezelő kórházban helyezték el, így az ellátásuk alól felszabadult, viszonylag fiatal feleség munkába állhatott. Az utókezelő intézetekben bizonyos rokkantak kézgyakorlatként az intézet udvarát és kertjét ásták fel rendszeresen. Ezekkel a katonákkal ezúttal a család szőlőjét ásatták fel többször, s betelepítették új tőkékkel, amelyeket ingyen biztosított a földművelésügyi minisztérium. Ezután a rokkant katonák sorstársuk családjának házát is rendbe hozták kissé.
Rokkant katonák művégtagokkal mezőgazdasági munkát végeznek a Timót utcai utókezelő intézetben
(Forrás: Új Idők c. hetilap, 1916. II. kötet.)
Az előző példák jól érzékeltetik, hogy az esetek ilyen módon való kezelése rendkívül modern, célravezető és gazdaságos, ugyanakkor nagyon is időigényes volt. Telekinek nem volt könnyű dolga, hiszen feladatainak ellátása mellett új ügykezelési gyakorlatát még az országgyűlés plénuma előtt is meg kellett védenie, s közben olyan közhiedelmekkel harcolva volt kénytelen a hadirokkantak családalapítását segíteni, mint például az, hogy a harctéren szerzett sebesülések, csonkolódások öröklődnek. Több mint kétezer esetet oldottak meg a Teleki-féle „egyéni bánásmód” szerint, azonban az új módszer hosszútávú eredményeinek nyomon követesére nem volt lehetőség a világháború után következő események miatt. Annyi bizonyos azonban, hogy a kétezer „megoldott ügy” igen csak kevés volt a hivatal hatáskörébe tartozó hadigondozottak számához képest.
A háborút követően a Károlyi-kormány idején a hadigondozó hivatal szervezete nagyjából megmaradt, annak ellenére is, hogy a hadigondozás az őszirózsás forradalom kezdetétől a kommunista propaganda egyik kedvelt célpontja volt. A kommunista irányítású Rokkantak Szövetsége 1918. november 1-jén bizalmit küldött az OHH-ba, akinek ténykedése következtében leváltottak egy osztályvezetőt. 1918. december 29-én Teleki Pál lemondott az OHH elnöki tisztéről. Ezután érdemi munkát nem végzett, ám megbízatása mégis két hónappal tovább tartott (1919 februárjában már csak Teleki és helyettese, Petri Pál voltak hivatalukban a vezetők közül). 1919. január 1-től az OHH a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alatt állt. Február 14-én 150 főnyi rokkant megszállta a hivatal Vilmos császár úti központját, és eltávolította a még ott lévő tisztviselőket. Ezután követeléseikkel küldöttség kereste fel Peidl Gyula népjóléti minisztert, aki megígérte azok teljesítését. A minisztertanács leváltotta Teleki Pált, s helyette a Rokkantak Szövetségének egyik tagját, Báron Ferencet nevezték ki a rokkantügyek kormánybiztosává.
A Tanácsköztársaság idején az OHH a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság rokkantügyi főcsoportjaként működött tovább, vezetője Horovitz Jenő szociáldemokrata politikus volt. 1919. április 18-án a rokkantügyek teljhatalmú népbiztosává Szamuely Tibort nevezte ki a Kormányzótanács. A kommün alatt az Országos Hadigondozó Hivatal iratainak nagy részét elégették – Teleki 1939-es előadásában említette, hogy szinte valamennyi egyéni ügy dokumentációja odaveszett, s előadására felkészülve mindössze egy olyan füzetre támaszkodhatott, amelyben saját maga jegyzett fel néhány esetet.
A Hadirokkantak, Hadisérültek, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Szövetsége Veszprém megyei fiókjának levele a Hadügyi Népbiztossághoz, amelyet Vingelmann Gáborné veszprémi hadiözvegy járadékának ügyében írtak 1919. július 17-én
(Forrás: MNL VeML)
A Tanácsköztársaság és a trianoni döntések végrehajtása utáni területvesztések az addig kiépített hadigondozási intézményrendszer összeomlását hozták, s alapvetően visszavetették a magyarországi hadigondozást. Az Országos Hadigondozó Hivatal utókezelő intézeteinek nagy része az elcsatolt területeken működött, így odaveszett. Ez a veszteség legdrasztikusabban a tüdőbetegeket ellátó különleges kórházak esetében mutatkozott meg: a háború alatt létrehozott 9 intézet közül csak a tokaji esett az új határokon belülre, ami 80 férőhelyet jelentett a korábbi 5820-hoz képest.
A m. kir. Hadirokkant Otthon (Budapest, Timót utca 3.) 1924-ben
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)
Egy 1922-es átszervezés után az Országos Hadigondozó Hivatal megszűnt, feladatait a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium VI. ügyosztálya látta el azután, amelyhez már csak három intézet tartozott. Az egyik a budapesti m. kir. Hadirokkant Otthon volt (Timót-utca 3.), ahol a teljesen munkaképtelen, vagyontalan és támasz nélkül maradt rokkantakat helyezték el. Itt az intézet sebészeti osztályán jelentkező és műtétileg gyógyítható rokkantakat továbbra is orvosi kezelésben részesítették. Az Állami Művégtaggyár (Mátyás-tér 6.) is folytatta tevékenységét. Az intézet nem csak a jól bevált művégtag típusokat tökéletesítette, hanem ott számos új szerkezetű protézist és ortopéd segédeszközt is terveztek. A harmadik megmaradt intézet az 1918-ban alapított budapesti Tüdőbeteg Gyógyintézet (Németvölgyi út 29.) volt, ahol a tuberkulózis hadirokkant áldozatait gondozták. Ugyanebben az intézetben a sebészeti kezeléssel gyógyítható, tuberkulózisban szenvedő hadiárvák műtéti és gyógykezelésére 10 ágy állt rendelkezésre.
Ennyi maradt hát az 1920-as évekre az 1918-ig nemzetközi összehasonlításban is igen korszerűnek számító magyar hadirokkant-ellátó infrastruktúrából. Ekkoriban – az 1928-ban kiadott Magyar Élet képes könyve szerint – az állam közel 370.000 hadigondozottat tartott számon, akiknek sorsa a következő évtizedekben csak egyre nehezebb lett.
Domján Jánosné pápai hadiözvegy levelezőlapja, amelyet a Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumnak címzett 1922-ben
(Forrás: MNL VeML)
Irodalomjegyzék:
- dr. Petri Pál: A magyar hadigondozás történetének vázlata. Budapest, 1917.
- Gall József: A Hadiárvák váci m. kir. állami bőripari szakiskolájának története, in: A magyar állami hadiárvagondozás 10 éve, Budapest, 1929.
- Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Budapest, 2005.
- Teleki Pál: Egyéni bánásmód a rokkantgondozásban, in: A korszerű közszolgálat útja 10. A mai magyar szociálpolitika. Budapest, 1939.
- Cserhalmi Péter: Az első világháborús magyar hadirokkantak állami ellátásának jogi szabályozása az 1933-as „rokkant törvény” megszületéséig, in: Sic itur ad astra, 26. (2018) 67.
- Suba János: Az Országos Hadigondozó Hivatal, in: Rendvédelem-történeti füzetek, 18. (2010) 21.
- Arcanum Digitális Tudománytár
