A Nagy Háború

Varga Antal egyéves önkéntes őrvezető fényképes levelezőlapja

A XX. század fordulóján virágkorát élő képeslapkiadás, valamint az ekkortájt népszerűvé és tömegessé váló amatőrfotózás rendkívül gazdag korabeli fényképanyagot hagyott ránk. Divat volt üdvözlőlapot küldeni, levelet írni, és fényképezkedni, sőt, saját fotókat képeslapméretben kidolgoztatni, s postán elküldeni. Nem csoda, hogy az egyéni sorsokat örök életre meghatározó, különleges élethelyzeteket produkáló első világháború számtalan katonát késztetett arra, hogy megörökítse mindazt, amit lát, vagy éppen – mint a nagy többség – „levetesse” magát, hogy az otthoniaknak ily módon adjon hírt: „lám, jól vagyok”. Sokan a kedvesüknek, barátnéjuknak, vagy egy titokban szeretett leánynak küldtek így emléket, amin többnyire büszkén feszítenek az immár férfiúvá ért ifjú legények. Varga Antal őrvezető is ilyen emléket küldött haza Szegedre 1914 augusztusában.

 Varga Antal

A Nagy Háború kezdete – ahogy Molnár Ferenc megörökítette

„Valakinek a töredékes feljegyzései, aki az írott betű háborús szerepei közül azt választotta, hogy a magyar katona emberi dicsőségének történetéhez anyagot segítsen összehordani, négy ország földjéről és földje alól”- írja Molnár Ferenc (1878-1952) a haditudósításaiból kiadott kötetének előszavában. A korszak egyik legismertebb írója, drámaírója, publicistája, a magyar irodalom külföldön is napjainkig közismertségnek örvendő személyisége 1914-1915-ben haditudósítóként tevékenykedett.

 Molnár Ferenc fényképe

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 3. rész

A háború kitörése és a sorozás

A magnetofon orsója pörgött, s a szalagon egyre szaporodott Borbély Kálmán tüzér főhadnagy életének története. Eljutottunk a végzetes 1914-es esztendőhöz, amelyről Kálmán bácsi a következőket mesélte. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.) 

Hogy milyen volt az 1914-es esztendő? Már tavasszal érezni lehetett, hogy van valami a levegőben. Feszültek voltak az emberek, talán többet politizáltak, mint előtte. A tanulás sem ment olyan komolyan, csak úgy tessék-lássék. Érezni lehetett, hogy történni fog valami nagy dolog, de hogy mi, azt senki sem tudta.

A székesfehérvári-nagyváradi közös csoport doberdói utazása 2010. augusztus 1-jén ért véget. A csoport székesfehérvári tagjai részére a hazautazás napjára tartogattunk egy különleges helyszínt és egy fehérvári katonáról szóló történetet.

A nagy háború folklórkincsének egyik legszebb örökségét jelentik a különféle katonadalok. Zenével és énekkel kísérték a háború kitörésének hírére fellelkesült önkéntesek toborzó meneteit, lelkesítő dalokat énekeltek a katonavonatokon, aztán megénekelték a kaszárnyaélet eseményeit, később pedig a lövészárkok mindennapjainak keserűségét is. Ennek megfelelően sokféle katonadal létezik a kollektíven énekelt nótáktól az egyéni keservesekig, propagandisztikus műdaloktól az anonim népdalokig. Ez utóbbiak közé tartozik az Azt izente Ferenc Jóska kezdetű is.

 „Ferenc Jóska” 1910 körül
(Forrás: Wikipédia)

Doberdói tartózkodásaink során olasz barátunk, Eduardo gyakran kérdezte, hogy mikor lenne pár percünk, mert mutatna számunkra valami érdekeset. A július végi legutolsó utazásunk során adódott néhány óra szabadidőnk, s végre rábólinthattunk Eduardo ajánlatára.

A szarajevói merénylet – 2. rész

A sikertelen bombamerénylet után feldúlt állapotban a városházára érkező trónörököst Szarajevó polgármestere várta, és nyomban üdvözlő beszédbe fogott, Ferenc Ferdinánd azonban ezekkel a szavakkal szakította félbe: „Szarajevóba jövök barátként és valaki bombát dob rám, ez felháborító…”

Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 2. rész

Győrtől a Műegyetemig

Borbély Kálmán tüzér főhadnaggyal, Kálmán bácsival, mielőtt elkezdtük volna I. világháborús élményeinek rögzítését, szerteágazó beszélgetéseket folytattunk. Volt ebben politika, sport, magánéleti helyzet vagy éppen az időjárás szeszélyessége, betegségek.

Talán a harmadik találkozáskor jutottunk el odáig, hogy a magnetofont bekapcsolva elkezdtük emlékeinek rögzítését. A szoba csendjében sok-sok évtizeddel régebbi emlékek hosszú sora kapcsolódott egymásba, s hamarosan kiderült az idős tüzér első találkozásának a története is az ágyúval. (Szavait nem szószerint, hanem az elhangzottak tartalmi kivonataként adjuk közre.)

Blogunk csatatérturizmus rovatában folyamatosan beszámoltunk állandó szerzőink nagyváradi-székesfehérvári helytörténeti kutatókkal közös doberdói utazásáról. Ennek során az egyik nap lehetőségük nyílt komolyabb hadszíntérkutató munkára is. Az előző napi terepbejárás viszontagságainak kipihenésként 2010. július 31-én a csoport a tenger felé vette az irányt, s amíg a nagyváradi és székesfehérvári fiúk a közeli Aquileia, Grado és Duino nevezetességeivel ismerkedtek, szerzőink más irányba indultak. Olasz kutatótársaik és barátaik, a Gruppo Speleologico Carsico di San Martino del Carso, vagyis a San Martino del Carsóban működő barlangász csoport segítségével legelőször olyan helyet kerestek fel, ahová már régóta vágytak.

Nagyváradi és székesfehérvári közös katonai múlt keresése a Doberdó-fennsíkon – 4. rész

Szerzőink kalauzolásával a nagyváradi-székesfehérvári katonaősök nyomait kutató csoport július 30-án egész nap terepbejáráson vett részt. Legelőször leereszkedtek a črnči barlangba, amelyben egykor egész zászlóaljnyi tartalék várta, hogy mi történik a Monte San Michelén, s hogyha szükséges beavatkozzon az első vonalakban küzdő társaik oldalán a küzdelembe. Ezt követően felkeresték Cotiči falut, ahol a dandárparancsnokság, elsősegélyhelyek és számtalan kis temető volt a doberdói harcok idején. A temetőket ugyan az 1920-as évek végétől felszámolták, de az egyikben az exhumálások idején összegyűjtött sírkövekből emelt kerítés ma is nagyon jól látható. A katonák egykori útvonalát követve a tartalékállásokból a Monte San Michele első vonalait „szállták meg” ezt követően a kutatók a Lukachich alagút, a 4. csúcs, a Schönburg alagút, a Honvéd barlang és a 7. Biene (védelmi szakasz) állásait járták végig, mindenütt megismerkedve a helyszínen zajlott események történetével.

 A Schönburg alagút keleti kijáratánál Stencinger Norbert ismerteti a 6. isonzói csata idején az alagutat védő nagyváradiak drámai küzdelmét