A címben idézett szavakkal fejezte ki felháborodását Csurcsics effendinek, Szarajevó polgármesterének Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse röviddel az után, hogy bombamerényletet kíséreltek meg ellene és felesége, Zsófia hercegnő ellen a bosnyák városban. És ekkor még nem is sejtette, hogy milyen tragikus folytatása lesz az 1914. június 28-ai vasárnap délelőttnek…
„Városok pusztulnak,
srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől
piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az
úton szerteszét.”
A Nagy Háború egyik legismertebb, különleges és kegyetlen, a visszaemlékezésekben gyakorta emlegetett fegyvere volt a srapnel. Mi is ez a „zenélő” harceszköz, amit Seress Rezső, a két háború közötti világhírű sanzonszerző is megörökített fenti, a Szomorú vasárnap dallamára írt Vége a világnak című, apokaliptikus látványt idéző slágerében?
Az újságos unott arccal lökte elém a Magyar Nemzet friss számát. Na, mindegy, neki is lehet rossz napja! 1987. június 23-a volt, és már tombolt a nyár. Gyors léptekkel irány a munkahely irodaháza, amelynek utcáját akkor még Gorkij fasornak nevezték.
Amíg a reggeli kávé elkészült, gyors újságlapozás. Először is a kedvenc oldalamig, ahol az olvasói leveleket közölte a lap. Az egyik írás címe máris szembeötlő: „Hősi halottak emlékműve”. Borbély Kálmán vasdiplomás gépészmérnök, a MÁVAG volt vezérigazgatója írta a levelet. 93 évesen fogott tollat, hogy megtudja valakitől, mi lett annak a békeharangnak a sorsa, amelynek öntéséhez az ő közreműködésével küldtek ágyúbronzot a magyarok az 1920-as évek közepén.
Borbély Kálmán írása a Magyar Nemzet 1987. június 23-ai számában
Szerzőink és az általuk kalauzolt székesfehérvári-nagyváradi kutatócsapat doberdói programja július 29-én a Visintiniben található magyar emlékkápolna felkeresésével és megkoszorúzásával folytatódott. A helyszínen a katonák lelki gondozásáról, a sebesültápolásról és a doberdói temetőkről, temetkezésről is szó esett a közelben található egykori nagy hadosztálytemetők kapcsán. Ezt követően a csoport a szlovén-olasz határ túloldalán található Nova Vast kereste fel, ahol a nagyváradiak és a székesfehérváriak a 6. isonzói csata idején vívtak gyilkos küzdelmet. Itt megtekintették a nagyváradi 4-es honvédek emlékművét és megkeresték az egykori állások maradványait is.
Rózsafi János a Nova Vasnál található emlékműnél ismerteti a környékben zajlott eseményeket
Szerzőink tegnap megérkeztek a Doberdóra. A kiutazást követően a program a kegyeletadás és a helyszínnel történő ismerkedés jegyében telt. A csoport tagjai a helyi olasz társadalmi szervezetek képviselőivel együtt először koszorút helyeztek el a Foglianóban található központi osztrák-magyar temetőben, ahol 14 550 osztrák-magyar katona alussza örök álmát, majd a Redipugliában található olasz katonai temetőben. Megtekintették még a temetővel szemben az egykor a Doberdó-fennsík ellen támadó 3. olasz hadsereg múzeumát, majd San Martino del Carsóban a helyi első világháborús kiállítást. A kis múzeum lelkes létrehozói és gondozói a kiállított tárgyak döntő többségét a falu területén és határában gyűjtötték. A leletanyagban sok magyar vonatkozású tárgyi emlék is található.
A San Martino del Carsóban található első világháborús múzeumban
Blogunk állandó szerzői épp úton vannak Itália felé, ahol az egykori doberdói harcteret keresik fel egy nagyváradi-székesfehérvári közös helytörténeti kutatócsoportot kalauzolva. A 20 fős, felerészben Bihar megyei, felerészben Fejér megyei társaság célja, hogy az egykor egymás mellett küzdött, sokszor az állásokban egymást váltó nagyváradi 4-es és székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezredek harcainak helyszínét közösen bejárják, s emlékhelyein együtt tisztelegjenek.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek