Dragonyosok

2013.11.22. 06:39 :: BálintFerenc

 

Kik voltak a dragonyosok? Honnan sorozták őket? Miért nevezte őket a magyar népnyelv kakastarajosoknak? Na és hogyan látta és örökítette meg a dragonyosokat Tömörkény István? Következzen egy kis csapatnem-ismertetés Csapó János fotógyűjteményéből származó fotók segítségével.

9 komment

Czant százados végzetes döntése

2013.11.20. 06:35 :: Nagy Háború szerkesztőség

Slovenščina

Kemény Gyulával kapcsolatos kutatásaink során botlottunk az itt következő történetbe. Egy korabeli fénykép tanúsága szerint Tolmin egyik temetőjében díszes sírkő vigyázta az erdélyi születésű Czant Emil százados örök álmát. Több mint 90 évvel a százados halála után szlovén kutatók indultak a fénykép, illetve a sírkő nyomába. Emil unokája segítségével fokozatosan feltárult előttük az egykori osztrák–magyar tiszt megrendítő története…

14 komment

„Nem valami jól érezhetik most magukat a digók…”

2013.11.18. 06:09 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 38. rész

1916. május 19-e, majd a következő nap is a szokásos ágyúzással, macskázással, fegyverlövöldözéssel telik az új állásban. A bakák élvezik az újdonságnak számító tüzérségi fölényt, azonban hősünk fél az olasz ellencsapástól, mert az érettségi szabadságról még mindig semmi hír…

4 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred karánsebesi 43–as gyalogezred debreceni 39–es gyalogezred

„Extázisban tapsolt a közönség”

2013.11.15. 06:33 :: Babos Krisztina

A 16-os honvéd, a besztercebányai honvédek tábori lapja 1917-18 folyamán jelent meg. Az ezred kiadóhivatala a 425. számú tábori posta címén működött, a lap szerkesztői bizonyos Kun Berci és Gáspár Árpád voltak. Részlet a lap 1918. október 1-jei számából.

1 komment

Címkék: korabeli sajtó

Katonai tábori újságok az első világháborúban

2013.11.13. 06:10 :: SzőtsZoltánOszkár

A polgári sajtó első világháborús szerepéről, ténykedéséről korábban már volt szó a Nagy Háború Blogon is. A magyar sajtóélet komoly fejlődést írt le az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában. A tankötelezettség bevezetése megteremtette azt a széles írni-olvasni tudó tömeget, amely a sajtó piacává vált, ennek következtében a sajtótermékek modern tömegtermékekké lettek. Valamennyi társadalmi rétegnek megvolt a maga lapja, amely egyúttal komoly befolyással is bírt olvasói gondolkodására. Mai posztunkban egy különleges forráscsoporttal, a katonai tábori újságokkal ismerkedhetnek meg olvasóink.

5 komment

Címkék: korabeli sajtó

„Hol annyi ezer és ezer ember pusztult el…”

2013.11.11. 06:13 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 37. rész

1916. május 19-én délelőtt hősünk a csendet kihasználva az új állásból alaposan szemügyre veszi az előtte elterülő tájat. Míg neki balra az Isonzó felé lenyűgöző a környezet, addig észak felé előtte és jobbra a doberdói pokol valósága tárul fel a szeme előtt…

9 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred

Miczikének küldi Zsiga a Papp-dandár trénjétől

2013.11.07. 06:56 :: KajonÁrpád

Kajon Árpád ezúttal egy fotólappal örvendeztet meg bennünket a gyűjteményéből. Nem hiányozhat a kép elemzése sem, ahogy ezt tőle már megszokhattuk…
 
 
 

6 komment

„Bármennyire is küzdök a félelem ellen, nem sikerül legyőznöm”

2013.11.04. 06:26 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 36. rész

1916. május 19-én hősünk először éjszakázik az új állásban. Az éjjel az olaszok aknát robbantanak a közelben, s ő is riadóztatja a századot. Azon félelme, hogy jövőbeni nagy terveit egy esetleges sebesülés meghiúsítja, szinte már beteggé teszi. Persze a tét nem kicsi…

2 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred karánsebesi 43–as gyalogezred debreceni 39–es gyalogezred

„Fegyverszüneti feltételeket ma november 3-án délután 3 órakor elfogadtuk”

2013.11.03. 12:17 :: StencingerNorbert

Kilencvenöt évvel ezelőtt ezen a napon kötötte meg az Osztrák–Magyar Monarchiát képviselő tárgyaló bizottság a fegyverszünetet az olasz küldöttséggel Padovában, a Villa Giustiban. A delegáció egyetlen magyar tagja vitéz Nyékhegyi Ferenc ezredes volt, aki így emlékezett a történelmi pillanatokra…

4 komment

Honvédsírok regimentje

2013.11.01. 07:49 :: Nagy Háború szerkesztőség

Doberdói emlék, halottak napján

Gyertyátlan halottak napján, a pirosleveles ősz fekete ünnepén, amiből a kioltott mécsesek komor emléke megmarad a jövőnek, ha a koszorús itthoni temető mégis dús lesz meghatott arcoktól, öreg édesanyák sóhajtásával, menjünk vissza a Doberdó kövei közé, a szürke Karsztba, ahol se vér, se könny, se magyar verejték nem tudott színt adni a sziklák kietlen sivatagának.

6 komment

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása