„Extázisban tapsolt a közönség”

2013.11.15. 06:33 :: Babos Krisztina

A 16-os honvéd, a besztercebányai honvédek tábori lapja 1917-18 folyamán jelent meg. Az ezred kiadóhivatala a 425. számú tábori posta címén működött, a lap szerkesztői bizonyos Kun Berci és Gáspár Árpád voltak. Részlet a lap 1918. október 1-jei számából.

 

 

Rimaszombati művészestélyünk

Úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült az ezredünk özvegy- és árvaalap javára Rimaszombaton 1918. szeptember 14-én rendezett estélyünk. – Nem kevesebb, mint 6420 K-t jövedelmezett, melynek mérlegét alant részletesen közöljük.

A szereplők – Rimaszombat határain túl is jól ismert – nevei már eleve biztosították a sikert és igazán hálával tartozunk minden egyes szereplőnek az est sikere érdekében kifejtett fáradozásáért.

Gál Istvánnak külön ezen estélyre írt prológját mondotta el és óriási sikert aratva Löcherer Lili.

Utána Kármán Katinka következett paraszt nótáival és a tapsorkán, mely felzúgott nótái után, teljesen megérdemelt volt. Zongorán kísérte Molnár Gizike, akinek játéka csak emelte Kármán Katinka sikerét.

Pásztory Edith csodálatosan művészi játékáról az elragadtatás hangján nyilatkozott a publikum. – Fiatal kora dacának bámulatos technikával rendelkezik és újra meg újra kellett megismételni játékát.

Szép sikert értek el: Bruoth István, aki a „Fogság után” című egyfelvonásos darabban játszotta igaz megértéssel a férj nehéz szerepét. A feleség szerepét Löcherer Lili játszotta ügyesen, míg Kárpáthi Valika, Remenyik Margitka és Institóris Katinka kiválóan bizonyították be tehetséges voltukat.

Szünet után Groszné Beliczky Böske énekelt szívet-lelket gyönyörködtető élvezetet nyújtva. – Gyönyörű, aranycsengésű hangja mesébe illő. – Extázisban tapsolt a közönség. Nagy sikereket érhetne el a világot jelentő deszkákon is.

Bámulatot keltett Török Lajos zsonglőr mutatványai, amelyeket csak ritkán lehet látni még hivatásos zsonglőröknél is.

Majd Makovits Jenő és Lajos értek el szép sikert s végül Füzessy hadnagy jól sikerült karikatúrái, valamint Kun Bertalan főhadnagy mulattató konferánsza fejezte be a jól sikerült estét.

Az előadás után tánc következett, melynek öregek-fiatalok hódoltak egészen világos reggelig.

Az estély megrendezésében elsősorban Pásztory Gyula századost illeti meg a babér.

 

1 komment

Címkék: korabeli sajtó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr795634667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzőtsZoltánOszkár · http://www.szotszoltanoszkar.hu 2013.11.15. 13:24:06

A 16-os honvéd szerkesztősége az Országos Széchényi Könyvtárnak is sokat segített annak idején. Nemcsak a lapszámaikat küldték be az egykori világháborús gyűjtemény részére, hanem további katonai újságok szerkesztőségeinek a címeit is elküldték a gyűjtemény kezelőinek, hogy onnan is bekérhessék az anyagokat. Két levél maradt meg a 16-os honvéd kiadójától az irattárban. Az egyik szignója olvashatatlan, a második végén a Guttmanholz név található, ami nem azonos a szerkesztőkkel. Megelőzve a szokásos kérdést, a levelezés publikálás alatt van, részint az OSZK idei tanulmánykötetében, másrészt az előző posztban említett saját kéziratomban is.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása