Svédországi történelemórák a Nagy Háborúról

2023.11.11. 08:36 :: BartókBéla

A power metal zenét játszó svéd Sabaton együttes egyik dalát már bemutattuk a blogon, de az 1918. november 11-i fegyverszünet 105. évfordulójára készített animációs filmjük premierje alkalmából fontosnak tartjuk, hogy összegyűjtsük és a feldolgozott események szerint időrendbe állítsuk a Nagy Háború egyes hőseiről, epizódjairól, csatáiról szóló műveiket.

 

A Sabaton előszeretettel készít ún. koncept albumokat, amelyekre egy bizonyos koncepció, közös téma alapján írnak dalokat. Túl egyszerű lenne csak a 2019 júliusában megjelent The Great War és a 2022 márciusában megjelent The War to End All Wars című lemezeket jellemezni, amelyek 11–11 a Nagy Háborúról szóló számot tartalmaznak, ezért szeretnénk felhívni a figyelmet a korábbi lemezeiken hallható egyéb ilyen témájú szerzeményekre is. Így egy 28 dalból álló lista áll össze, amelyek tartalmát kronológiai rendbe téve és a dalszövegeket elemezve sokkal átfogóbb képet kaphatunk a svéd zenészek történelemszemléletéről, illetve az I. világháborúról kialakult véleményükről.

A Sabaton jelenlegi felállása ez: Joakim Brodén – szólóének, billentyűsök; Pär Sundström – basszusgitár, háttérvokál; Chris Rörland – gitárok, vokál; Tommy Johannson – gitárok, vokál; Hannes Van Dahl – dobok, vokál.

A Sabaton legénysége 2019-ben A Sabaton legénysége 2019-ben
(Forrás: www.theguardian.com)

A Sabaton lemezborítóit már évek óta Sallai Péter, a Bornholm nevű magyar heavy metal zenekar gitárosa készíti, és ezúttal is számítanak a háttérben látható részletek: a 2019-es képen a koponyaformájú füstfellegek, a brit tank, a repülőgéproncs, facsonkok, a rohamozó németek, a 2022-es képen a romos kápolna kapujában álló csontváz, a németek árnyai és a háború végét hirdető újságok, amelyeket a szögesdróton fennakadt halott katona már nem olvashat el. Nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy brit vagy amerikai katonákat látunk-e az előtérben, de mindkét kép a háború testi-lelki borzalmait illusztrálja.

Sallai Péter magyar zenész festménye a 2019-ben megjelent lemez borítóján Sallai Péter magyar zenész festménye a 2019-ben megjelent lemez borítóján
(Forrás: www.amazon.com)

A lemezek 4 különálló kiadásban jelentek meg a Nuclear Blast Records nevű német lemezkiadó vállalatnál: első a szabályos egyszerű lemezváltozat; a második, a History Edition (Történelem Kiadás) verzióban a dalszövegekre vonatkozó narráció előzi meg a felvételeket; a harmadik, a kizárólag hangsávos változat (soundtrack edition) a daloknak csak az instrumentális zenekari változatait tartalmazza; a negyedik, Sabaton History Patreon exkluzív kiadáson pedig Indiana Neidell amerikai történelmi kommentátor narrációját is hallhatják a rajongók.

Elöljáróban fel kell hívnunk a figyelmet néhány körülményre. Először is 2019-ben megjelent lemezével a Sabaton kicsúszott a Nagy Háború centenáriumából. 2014 májusában jött ki Heroes című korongjuk, amely kiváló alkalom lett volna arra, hogy az elsők között idézzék fel az első világháború hőseit, de azon nem énekelnek ilyenekről. 2016-ban jelent meg a The Last Stand, amelyen az általunk már elemzett Last Dying Breath című dal is elhangzik, de azon is csak 3 dal volt kapcsolatban a Nagy Háborúval. Ennek ellenére jó ötletnek tűnik, hogy 2019-ben egy teljes lemezt szenteltek ennek a témának. A 2022-ben kiadott CD, amelynek dalaiból animációs filmet készítettek, viszont már egyes kritikusok szerint kevesebb meglepetést és kevesebb eredeti és különleges témát, személyt, dalt mutat fel. Természetesen a Sabaton sosem a jubileumokból indul ki, de ha egyetértünk azzal, hogy 2022-ben az európai közvélemény figyelmét már majdnem teljesen az orosz–ukrán háború kötötte le, akkor azt is érezhetjük, hogy elvesztette frissességét, aktualitását egy második lemez, amely ugyanarról a világháborúról szól. Szerintünk a két lemez elkészítésében Indy Neidellnek van döntő szerepe.

Indiana Neidell a The Great War Youtube-csatorna ajánlójában Indiana Neidell a The Great War Youtube-csatorna ajánlójában
(Forrás: YouTube)

2019 februárjában csatlakozott Indiana Neidell amerikai youtuber a Sabaton csapatához, miután a 2014. július és 2018. november között a The Great War nevű YouTube csatornán hétről hétre 102 epizódban volt közreműködő. Ha el tudjuk fogadni és megjegyezzük, hogy Neidell 1967-ben született az Egyesült Államokban, a connecticuti Wesley Egyetemen tanulta az észak-amerikai szempontú történelmet, emellett színész, showrunner és videoblogger is, akkor nem kell, hogy túl szigorúak legyünk vele és a Sabatonnal szemben. A The Great War csatorna nézettsége pedig akkor kapott nagy lendületet, amikor 2016 októberében a svédországi EA DICE kifejlesztette, az Electronic Arts pedig kiadta világszerte a Battlefield 1 nevű egyes szám első személyű lövöldözős játékot, amely az első világháború harcterein játszódik és amelyről már írtunk a blogon.

Neidell egy Markus Linke nevű asszisztens segítségével szintén folytatott kutatást és játékon belüli kódex bejegyzéseket (in-game codex entry) írt, illetve nevet adott a Medáloknak, amelyek a játékban eredménytrófeaként (achievement trophy) szolgálnak.

A Youtube sorozat befejezése után állt össze Neidell a Sabatonnal a Sabaton History című projekt létrehozására, amelynek ő a házigazdája, írója, vagyis a svéd heavy metal zenekar „udvari történésze”. Videósorozatában Neidell a zenekar dalaiban hallható történelmi eseményeket magyarázza, azonban néha színészként is látható, mert ő játssza Lawrence ezredest a Seven Pillars of Wisdom és Carton de Wiart-t a The Unkillable Soldier című Sabaton-vidóklipekben.

Sallai Péter festménye a 2002-es album borítóján Sallai Péter festménye a 2022-es album borítóján
(Forás: shop.hmusic.hu)

A dalok szövegének részletes elemzésére most nincs hely és idő, de mivel mindet meghallgattuk és szövegüket elolvastuk, néha szükséges lesz megjegyzéseket fűzni azokhoz.

A Sarajevo témája a címében van: a Ferenc Ferdinánd és felesége elleni merénylet hatását, tragikus történelmi következményeit fejti ki némiképp iskolás stílusban.

A Race to The Sea (Versenyfutás a tengerhez) a magyarázat szerint I. Albert belga királynak állít emléket, aki a seregével együtt harcolt 1914 végén, de a cím a hadtörténelemben valójában a brit–francia és német csapatoknak egymás átkarolására törekvő sikertelen csatáit jelenti.

A Christmas Truce (Karácsonyi fegyverszünet) a nyugati emlékezet egyik legkedveltebb toposzáról, az 1914. december végi angol–német–francia harctéri barátkozásról szól, kissé nosztalgikusan és melankolikusan.

Az In Flanders Fields (Flandriai mezőkön) című dal John McCrae kanadai tiszt 1915 májusában írt háborús versére épül, amelyet a 2. yperni csatában elesett egyik barátja, Alexis Helmer temetése után írt, és a Nagy Háború brit emlékezetében fontos szerepet játszik.

Az A Ghost in The Trenches (Szellem a lövészárokban) dal hőse Francis Pegahmagabow, a kanadai csapatoknál szolgáló odzsibve indián származású, 378 németet likvidáló mesterlövész.

A The Attack of The Dead Men (Holtak támadása) az 1915-ben az osowieci erődben mérgező gáztól haldokló 900 orosz katona németek elleni támadásáról regél. Szenzációnak számít, hogy a Radio Tapok álnevű Oleg Abramov zenész elkészíthette a dal orosz nyelvű változatát.

A The Attack of The Dead Men című dal orosz videóklipjének részlete A The Attack of The Dead Men című dal orosz videóklipjének részlete
(Forrás: YouTube)

A Last Dying Breath (Utolsó leheletig) című dalt már bemutattuk az említett korábbi posztban, mint a szerb hősiesség egyik példáját, Belgrád osztrák–magyar ostroma kapcsán.

A The Unkillable Soldier (Megölhetetlen katona) Adrian Carton de Wiart (1880–1963) brit tisztről szól, aki 50 év szolgálat alatt számtalan – köztük több első világháborús – sebesülést szenvedett.

A Cliffs of Gallipoli (Gallipoli sziklái) dal 2008-ban jelent meg a The Art of War lemezen és a korai dalokhoz hasonlóan elsősorban az emlékezés, megbékélés fontosságát hirdeti.

Az Angels Calling (Angyalok kiáltanak) egy 2006-os lemezen a lövészárkokban élő katonák gondolatait próbálja tükrözni hovatartozás nélkül, ezért talán színvonalasabb is mint a többi dal.

A The Red Baron (Vörös Báró) a legendás Manfred von Richtofen német ászpilótáról szól, aki 1916-18 között aratta győzelmeit. Ő is a Sabaton hőskultuszának egyik jellemző példája.

A Fields of Verdun (Verduni mezők) az 1916–1917-es öldöklő francia–német küzdelmeket idézi fel szemléletesen és megrázóan anélkül, hogy bármelyik fél mellett állást foglalna.

A Dreadnought (Csatahajó) az 1916-ban 151 brit és 99 német hajó (köztük a címadók) által vívott jütlandi tengeri csatára utal, és a haditechnika csodálata is érezhető benne.

A Soldier of Heaven (Mennyei katona) dal az 1916. december 13-án (a Fekete Luca-napon) az olasz fronton a Marmolada régióban történt lavinasorozatban elhunyt több ezer olasz és osztrák katonára emlékezik, ismét pártatlanul és lírai módon.

Mindent a reklámért: a Sabaton tagjai és egy tank makettje LEGO elemekből Mindent a reklámért: a Sabaton tagjai és egy tank makettje LEGO elemekből
(Forrás: nextmosh.com)

A The Future of Warfare (A hadviselés jövője) című dal kissé tankönyvszerű címe ellenére az 1916-ban először bevetett brit tankok és az új haditechnika hatását próbálja elképzelni.

A Lady of The Dark (Sötét hölgy) Milunka Savić szerb katonanő jellemzése, akiről szintén írtunk a blogon, de a legvitézebb női harcos „filantróp szívének” ismétlése különösen hangzik.

A Seven Pillars of Wisdom (A bölcsesség hét pillére) dal T. E. Lawrence brit ügynök könyvének címét utánozza, aki az arab lázadás szervezője volt és egyik akciója miatt szerepelt a blogon.

A The Valley of Death (A halálvölgy) azért lóg ki a sorból, mert az 1917-es doirani csata kapcsán meglepő módon nem a britek, hanem a bolgárok vitézségét dicséri.

A The Price of a Mile (Egy mérföld ára) is a 2008-as lemezen van és a passchendaele-i pusztító csata hangulatképe miatt ez is sokkal általánosabb szemléletű, hogy bárki elképzelhesse.

A Great War (Nagy háború) című dal is emlékeztet az előzőben említett harctérre, címe általánosító, és az előző dal címe ismétlődik benne, ezért nem a legeredetibb művek egyike.

A Stormtroopers (Rohamosztagosok) is olyan nóta, amely harctéri hangulatot próbál kelteni, mint a Sabaton sok más dala, másrészt ritka, mert témája a német rohamharcászat alkalmazása.

A Hellfighters (Pokoltörők) című dallal kezdődik az 1918-ban Európába érkező amerikai harcosok hősiességét részletező művek sora. A 369. gyalogezred tagjainak volt ez a beceneve.

A Devil Dogs (Ördög kutyái) dal az amerikai tengerészgyalogosoknak 1918 júniusában a belleau-i erdőben a 142. magaslatnál mutatott bátorságát hangsúlyozza.

A 82nd All The Way (82-esek végig az úton) című dal bizonyítja, hogy ha konkrét személyt vagy eseményt akarnak megörökíteni, alaposabban utána kell járni az adatoknak, mert a szövegben a 338. gyalogezred szerepel, de a koncerteken helyesbíteni kell, hogy a következő amerikai hős, Alvin York őrmester a 328. gyalogezredben szolgált a 82. hadosztálynál.

A Diary of an Unknown Soldier (Egy ismeretlen katona naplója) című rövid darab valóban úgy hangzik, mintha egy amerikai katona személyes és korabeli feljegyzésének részlete lenne.

A The Lost Battalion (Elveszett zászlóalj) története is 2016-os eposz, és ez a 4. dal, amely a meuse-argonne-i offenzívában résztvevő amerikai katonák vitézségét taglalja.

Herbert George Wells A háború, mely véget fog vetni a háborúnak című 1914-ben megjelent művének borítója Herbert George Wells A háború, mely véget fog vetni a háborúnak című 1914-ben megjelent művének borítója
(Forrás: Wikipédia)

A The End of The War to End All Wars (Minden háborút befejező háború vége) kissé összetett címe megrázó adatokkal (pl. Egymillió fő halt meg öt hónap alatt) H. G. Wells brit író könyvének címét ironikus értelemben használja. Ez a dal a 2019-es The Great War lemezen szerepel, de névadója lett a 2022-es albumnak.

A Versailles így a későbbi album befejező darabja lett, amelyben pl. – heavy metal dalhoz szokatlan és felesleges módon – a szöveg felsorol néhány történelmi tényt („Törékeny de reményteljes béke hullott az európai kontinensre/Amerika visszatért partjaira, Oroszország saját ügyeihez fordult/És a Brit Birodalom feloszlatta gyarmati erőit/Díszszemléket rendeztek a győztes országokban…”) Ebben a műben látszik meg leginkább a dalok koncepciójának egyik fő jellemzője. A Sabaton 28 dala – svédországi keletkezése ellenére – világosan és határozottan az angolszász történelemszemléletet sugározza annak előnyeivel és hiányosságaival együtt. Ez nemcsak Németországot szorítja teljesen háttérbe, hanem egyszerűen ignorálja az Osztrák–Magyar Monarchiát, bár az oroszok és olaszok is bántóan csekély figyelmet kapnak.

Az interneten néhol az is olvasható, hogy vannak, akik a Sabaton dalai segítségével tanítják a hadtörténelmet, de szerintünk azokkal nagyon óvatosan kell bánni. Ha túl érzelmesek és elvontak a dalok, nem adnak meg alapvető történelmi tényeket, adatokat, ha pedig informatívak, didaktikusak, akkor elveszítik művészi jellegüket, értéküket. Motivációnak, a diákok érdeklődésének felkeltésére, egyes részletek kiemelésére alkalmas néhány darab, de azokat is alaposan meg kell válogatni, és a tanulókkal együtt végzett előzetes megbeszélést és utólagos elemzést igényelnek.

A 2023. november 11-én bemutatásra kerülő Sabaton film plakátja A 2023. november 11-én bemutatásra kerülő Sabaton film plakátja
(Forrás: folknrock.com)

3 komment

Címkék: zene heavy metal Sabaton

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2818256023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mazochist 2023.11.11. 20:28:57

BartókBéla

Remek cikkel készült a nagyháboru blog a Compiègne-i fegyverszünet évfordulójára, köszönik az olvasók.
Indy Neidell első világháborús csatornáját tavaly ledaráltam, végignéztem, és a Battlefield 1 játékkal is játszottam.
Tehát Indy Neidell és a Sabaton együttmüködéséről már korábban is hallottam, de a magyar Sallai Péter munkásságáról a lemezboritók terén most olvastam először.
Indy Neidell és csapata találta még ki egyébként a Battlefield 1 játékban a szkinek "müvészneveit", amelyek persze az első világháborúhoz kötődnek.
Például ilyen skin elnevezések vannak a BF1 játékban: tábornokok (Diaz, Capello), hajók (SMS Novara, Saint Stephen), repülő ászok (Baracca), csaták (Battle of the Strait of Otranto) stb.

Ha esetleg a következő Battlefield 1 skin elnevezések mögötti első világháborús történelmi vonatkozás megfejtésével tudnál segiteni, nagyon hálás lennék.
Összesen 846 skin van a játékban, de a többségük szerintem egy kis google és wiki segitségével könnyen megfejthető, csak idő kérdése.
Hátha valakinek mond valamit a következő skinek egyike, első világháborús témakörben, mert ezekkel nagyon elakadtam.
Olyan mint egy ww1 kvizjáték, remélem maradhat.

Endurance skin - wiki: Az Endurance egy háromárbócos barkentin volt, ami Ernest Shackleton hajójaként szolgált a birodalmi transzantarktiszi expedíció során.

Hush-hush skin - wiki: hu.wikipedia.org/wiki/Dunsterforce A Dunsterforce dandár erejű szövetséges egység, mely alatt az általuk végrehajtott katonai feladatot is lehet érteni. Felállítására 1917-ben kerül sor ausztrál, brit, kanadai és új-zélandi katonákból és létszáma ezer fő körül mozgott. Létrehozását az első világháború végét lezáró hatalmi törekvések és az oroszországi polgárháború indokolta elsődlegesen a transzkaukázusi térségben kitermelt olajért folyó brit gazdasági érdekek megvalósítása érdekében.

Lilly skin ??? hu.wikipedia.org/wiki/Steinschneider_Lilly Steinschneider Lilly (teljes nevén: Steinschneider-Wenckheim Helene Lilly) (Budapest, 1891. január 13. – Genf, 1975. március 28.) pilóta, az Osztrák–Magyar Monarchia második vizsgát tett és első magyar női pilótája.

The Cleveland skin - en.wikipedia.org/wiki/Grover_Cleveland_Alexander Grover Cleveland Alexander (February 26, 1887 – November 4, 1950), nicknamed "Old Pete", was an American Major League Baseball pitcher. Alexander spent most of the 1918 season in France as a sergeant with the 342nd Field Artillery Regiment, 89th Division. While he was serving in France, he was exposed to German mustard gas and a shell exploded near him, causing partial hearing loss and triggering the onset of epilepsy.

The Burnett skin - en.wikipedia.org/wiki/List_of_nurses_who_died_in_World_War_I Nurses Clara Ayres and Helen Burnett Wood were the first two women to be killed while part of the United States military when they died on 17 May 1917, following an accident on board USS Mongolia.[

Lieutenant Kelly skin?

En Mémoire skin?

Würdigung skin?

De Pierrot skin?

The Arneson skin?

Charlatan skin?

The Bruiser skin?

Swashbuckler skin?

Brawler skin?

mazochist 2023.11.12. 04:12:37

A Charlatan skin lehetne egy utalás pl. Grigorij Raszputyinra, de persze bárki is másra utalhat.

BartókBéla 2023.11.13. 21:19:57

Köszönjük a kiegészítést, már ez is szép eredmény. 846 skin? Hát ez igen nagy projekt!
Sajnos meghaladja erőmet,időmet, amelyből nincsen túl sok.
Hátha ez egy kicsit segít:
answers.ea.com/t5/Battlefield-1/Interesting-History-Behind-BF1-Weapon-Skin-Names/td-p/12351955

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása