A Nagy Háború alatti Pestszentlőrincet bemutató sorozatom előző részében láthattuk, hogy a település építőipari, faipari, textilipari, valamint vas- és gépipari gyárai hogyan álltak a háború idején a hadiipar szolgálatába. Nem esett azonban szó a korszak legnagyobb helyi üzeméről. Lipták Pál építési és vasipari gyára a háború folyamán három műszakban lőszertermelésre állt át, és a település legnagyobb foglalkoztatójává vált. Azonban termelési sikerek ellenére a munkakörülmények nem voltak épp a legkedvezőbbek.
A gyáralapító
Lipták Pál 1874. április 13-án született Békéscsabán. A középiskolát félbehagyva kitanulta az ácsmesterséget, részt vett a Vaskapu szabályozási munkálataiban, majd magánúton érettségit tett, és beiratkozott a Műegyetemre. Itt diplomázása után tanársegéd lett, 1907-ben műszaki doktorátust szerzett, és 1908-ban megalapította építési vállalatát. 1911 és 1916 között pestszentlőrinci üzemében lakott. Gazdagságát jól mutatja, hogy Budapesten ő volt a második legnagyobb adófizető. A háború alatt beválasztották az ócskavasbizottságba. 1916-ban elköltözött a gyár területéről. 1918 októberében IV. Károly érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.
Lipták Pál
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
1920–1922 között nemzetgyűlési képviselő volt, a kereskedelemügyi minisztériumban 1920 májusa és decembere között államtitkári pozíciót töltött be. 1921-ben a szendrői bányáira alapozva megalapította a Borsod–Szendrői Kőszénbánya Rt.-t. A háború alatt felhalmozott vagyona a húszas évek elején nagyobbrészt elenyészett, de még 1926-ban is megvoltak a kőszénbányái, Tokajban három gőzfűrésztelep tulajdonosa, továbbá igazgatósági tagja volt a Közgazdasági Hitelbanknak. 1926. május 15-én halt meg a balatonfüredi szanatóriumban.
A Lipták-gyár
Lipták Pál 1908-ban Pestszentlőrincen – Kispest szomszédságában, a lajosmizsei vasút mentén – az Apponyi Albert (ma Hengersor) utcában építette fel gyáregységét. A Dr. Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. üzeme 1914 márciusában vált teljessé, amikor megnyitották az acélöntőt és a hengerművet is. Elsősorban épületek, hidak vasbetonszerkezetének előállításával foglalkozott, például a szolnoki Tisza-híd fűződik a nevéhez. Az 1913-ban elkezdett Pesti Hazai Takarékpénztár Gizella (ma Vörösmarty) téri palotájánál az összes vas- és vasbetonmunkálatokat a cég kivitelezte, az épület 1915 júniusában lett kész. Ezt követően a dunakeszi vasúti szerelőműhely építésére kapott megbízást. 1913-ban az üzem munkásainak száma 650 volt, azonban ez a létszám a gyár kibővítésével és a háborúval jelentősen megugrott.
A Lipták-gyár az 1910-es évek elején
(Forrás: Tomory Lajos Múzeum)
Az 1915-ös év utolsó harmadában kezdett el a gyár lőszergyártással foglalkozni, átállt a folyamatos munkára, éjjel-nappal üzemelt, a gépek sohasem álltak le.
A folyamatos üzem a munkásoktól is fokozott igénybevételt kívánt, nem csoda, ha mind jobban szaporodtak a balesetek. Minden évben volt egy-egy kisebb-nagyobb tűzeset. 1914-ben a kovácsműhely, 1915-ben ismét a kovácsműhely és a srapnelosztály, 1916-ban az esztergályos-műhely gyulladt ki.
A legnagyobb tűz 1917. május 17-én pusztított. A fémöntő és a mintaraktár kapott lángra, és a tűz gyorsan terjedt az egyik épület tetejéről a másikra. Leégett az asztalosműhely és az 1916-ban épített munkás- és tiszti étkezde egy része is. A gyári tűzőrség még a szomszédos gyárak tűzoltói segítségével sem tudta megfékezni a lángokat, a budapesti tűzoltókat kellett kihívni, akik előbb a tűz közeléből igyekezték menteni a menthetőt, így sikerült például az étkező bútorait biztonságos helyre szállítani. Majd lokalizálták a tüzet, végül a munkások segítségével három és fél órás megfeszített munkával eloltották. Azonban a mintaraktár pótolhatatlan mintáival együtt teljesen leégett. A kár meghaladta a másfél millió koronát, de a tűz a termelésben nem okozott fennakadást.
A Lipták-gyár már a háború előtt is hírhedt volt alacsony béreiről, a rossz munkakörülményekről és a gyakori balesetekről. Amíg a háború időszakában például a parkettgyárból csupán egy olyan eset ismert, hogy valaki munka közben súlyos sérülést szenvedett, addig a Lipták-gyárban szinte félévente történt ilyen baleset (köztük egy 13 éves és egy 16 éves fiú karját zúzta össze a gép). Nem voltak ritkák a halálesetek sem. A háború előtt is minden évre esett munkabalesetből eredő elhalálozás, 1914 és 1918 között összesen 6 halálos baleset történt.
Lung Péter két halála
Különösen érdekes Lung Péter halálesete. Az 1916. október 26-án kelt anyakönyvi bejegyzés szerint a két nappal korábban elhalt Lung Péter 51 éves görög keleti vallású gyári napszámos volt, aki Pestszentlőrincen, a Lipták-gyárban lakott, szülei ismeretlenek. Halálát „szénélegmérgezés” okozta. A bejelentő „Inft. Pőcze Ferencz s.k.”, vagyis Pőcze Ferenc gyalogos volt. Lungot Wimmerth Béla plébános temette el a pestszentlőrinci temetőben, ebből következőleg neve felkerült a hősök szobrára is. Eddig magán a halál okán és azon kívül, hogy egy gyalogos katona jelentette be a halálesetet, semmi különös nem volt. Igen ám, de 1917. december 27-én Lung Péter halálát ismételten bejegyezték. Halála időpontja továbbra is 1916. október 24. volt, de immár 50 éves görög katolikusként jelölték meg, aki „népfölkelő a m. kir. 21. honvéd gyalogezredben /:fm:/”, lakhelye nincs beírva, az elhalálozás helye „Pestszentlőrincz”. Halálok nincs, viszont „a hazáért hősi halált halt katona halálesete bejegyezve a B. M. által közölt adatok alapján.” E két bejegyzés alapján már némi képet kaphatunk Lung Péter életéről – és haláláról. A 21. honvéd gyalogezred állítási körzete Erdély közepe, Kolozsvár környéke volt, Lung tehát valahonnan onnan származhatott, földműves volt, amíg otthonából el nem szólította a háború, be nem sorozták. Talán román nemzetiségű lehetett, ezért hadimunkásként – mint megbízhatatlant – a pestszentlőrinci Lipták-gyárba vezényelték, ahol el is szállásolták, és ahol a rábízott veszélyes munka végül megölte. A szénmonoxid-mérgezést Lung munkavégzés közben szenvedhette, hiszen 1916. május 4-én ugyanez volt a halál oka Nagy Lajos Lipták-gyári napszámosnál, „aki a gázfejlesztőben dolgozott, gázmérgezésben meghalt.” – ahogy a Népszava másnap tudósított az esetről.
Bérharcok a Lipták-gyárban
Nemcsak a munkakörülmények voltak azonban rosszak, a bérek is alacsonyabbak voltak, mint más gyárakban. 1916 nyarán egy szerszámlakatos órabére 72 fillér volt. Igaz, miután bírósághoz fordult, még többet is kapott (90 fillér), mint másutt. Az átlagos órabér ugyanis a kispesti és szentlőrinci iparvállalatoknál ekkor 75–80 fillér volt. Ezt követően emelkedtek a bérek, 1916 őszén egy lakatos 10–12 korona napi munkabért kapott 10 óra munka után a Lipták gyárban.
1917-ben már a tisztviselők is mozgolódtak, ugyanis kevesellték a fizetésüket, ahhoz képest, hogy egy hadiszállító üzemben dolgoznak, amely nagy bevételekre tesz szert. Drágasági bérpótlékot követeltek, ami az állami tisztviselőknek járt. A kőművesek és az ácsok is bérkövetelésekkel álltak elő. A bérpanaszok kivizsgálására 1916-tól a gyárakban panaszbizottságokat állítottak fel, a Lipták-gyárban azonban egyszerűbb módját választották a panaszok kezelésének: a hangadókat elbocsátással, frontra küldéssel fenyegették meg.
Munkások a Lipták-gyár lőrinci lőszerüzemében 1916 körül
(Forrás: Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény)
„Mi ehhez hozzátehetjük, hogy az éjjel-nappali üzemben a munkások ezrei, férfi- és nőmunkások vannak foglalkoztatva és hogy az igazgatóság szavait használjuk, teljes kihasználásig vannak foglakoztatva. Szinte emberfölötti munkát végeznek, e mellett a munkabérek a leggyalázatosabbak az egész vasiparban, a munkásokkal való bánásmód pedig ezidő szerint rajtunk kívül álló okokból lapunk hasábjain a teljes igazsághoz híven le nem irható. És aki munkabérével nincs megelégedve, aki a bánásmód ellen protestál, azt Lipták doktor úr itt-ott sajátkezűleg is figyelmezteti, hogy ezidő szerint ő a legszentebb és legmagasabb védelemben részesül. E mellett gondoskodik arról is, hogy gyárak öntudatos munkásai, bizalmi férfiai a gyár fojtott, füstös, egészségtelen levegőjéből talán kevésbé veszélytelen, de mindenesetre a tüdőnek jobb levegőt biztosító munkakörbe kerüljenek.” – jellemezte a gyári helyzetet a Népszava 1916-ban.
1918 februárjában már engedékenyebb volt a vezetés. A mintaasztalosok 15%-os béremelés-követelését megduplázták, azzal a kitétellel, hogy augusztus végéig letesznek a sztrájkról. A munkások másik fegyvere a bérharcban ugyanis a sztrájk volt. A háború előtt gyakran bénították sztrájkok a termelést, azonban a háború idején, különösen egy hadiüzemben nem nézték jó szemmel a munkabeszüntetést. Igen erőteljes érv volt, hogy azt a hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXVIII. törvénycikk is súlyosan bűntette. De már 1915. szeptember elején sor került egy sztrájkra, „amely azonban néhány óra múlva a katonai parancsnok beavatkozása folytán az egyik munkás-bizalmiférfi letartóztatásával ért véget.” Erről a cenzúrát kikerülve a Kispest–Szentlőrinc című hely lap tudósított a Lipták-gyár osztalék-fizetéséről szóló cikkbe csempészve. Később ilyen híradásokkal nem találkozunk.
1916 februárjában a munkaidő 12 órára emelése ellen és bérpótlékért sztrájkoltak a Lipták-gyár munkásai. 1917 áprilisában a gyár srapnelüzeme, majd májusában az egész gyár állt le. A sztrájkhelyzet a háború előrehaladásával mind jobban elmérgesedett. 1918 nyarán már a termelés csökkenésére is erőteljesen reagált a karhatalom. A katonai parancsnok tizedelést akart elrendelni, ha nem fokozódik a termelés. Erre válaszul a dolgozók egy robbanóanyaggal megrakott vagont toltak az irodaépület elé, és a felrobbantásával fenyegetőztek. A nyomós érvek hatására a katonaság meghátrált és elhagyta a gyárat.
(A sorozat folytatásaiban a Lipták-gyárban előállított lőszerekről és haditechnikai fejlesztésekről lesz szó.)
Irodalomjegyzék
• REMPOLT Zoltán: 100 éve alakult az egykori Lipták-gyár. In: Acélszerkezetek. Magyar Acélszerkezeti Szövetség lapja. 2008. 3. szám. 56–61. o.
• VIDOR Gyula (szerk.): Nemzetgyűlési almanach 1920–1922. Budapest, 1922.
• HAJDÚ Ferenc: Dr. Lipták Pál szerepe a XVIII. kerület kialakulásában és a haditechnikai fejlesztésekben. In: Mérlegen a Múlt. Írások Budapest XVIII. kerületének történetéből. Budapest, 2010.
• TARJÁNYI Sándor: A fővárosi munkásság helyzete és forradalmasodása az első világháború alatt. In: Tanulmányok Budapest múltjából 17. Budapest, 1966.
• Dr. TÉGLÁS Tivadarné: Pestszentlőrinc az I. világháborúban. In: Emlékezések, tanulmányok Pestszentlőrinc-Pestszentimre múltjáról III., Budapest, 2002.
• SZAKÁCS Margit: A pestlőrinci munkásmozgalom krónikája 1918-ig. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum évkönyve 1977–1978. Budapest, 1979
• HAJDU Tibor – POLLMANN Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914–1918. Budapest, 2014.
• MOLNÁR Géza (szerk.): A 100 éves Kispest. Budapest, 1972. 66. o.
