Adalékok egy zentai család történetéhez
A Mukusból 1896-ban Mezeivé lett zentai családban öt fiúgyermek született. A szülők minden gyermeküket igyekeztek iskoláztatni. Az első világháború kitörése a Mezei család életét is feldúlta. Három fiú bevonult katonának. Egyikük hősi halált halt. A szerencsésen visszatértek és az itthon maradtak élete sem lett azonban mentes a gondoktól, különösen az impériumváltást követően…
Mukus Mihály tanítónak és nejének, az óbecsei származású Pulay Matildnak öt fia született: László 1894-ben, Gyula Mihály 1896-ban, Géza Antal Mihály 1898-ban, Győző Béla Ferenc 1900-ban, Mihály pedig 1905-ben. Az 1896-os millenniumi ünnepségek feltehetően megihlették a tanító urat, aminek következtében a család vezetéknevét 1897-ben – belügyminiszteri jóváhagyással – Mezeire változtatta.
A legidősebb Mezei fiú, László nyolc éven át koptatta a zentai gimnázium padjait és 1912 júniusában Zentán érettségizett is volna, ha Szőke Dezső tanár úr fizikából nem elégtelenre értékeli tudását… De Mezei László nem adta fel! Szeptemberben a szegedi városi főgimnáziumban megtartott javítóvizsgán már elégséges eredményt ért el ebből a tantárgyból is, és a vizsgabizottság döntése értelmében „őt a tudományegyetemek jogi és orvosi karára, és matematika-természettudományi tanulmányaira, valamint a műegyetemre, a bányászati és erdészeti főiskolára, s a gazdasági akadémiára érettnek nyilvánítjuk.”
Mezei László érettségi bizonyítvány
(Mezei Éva zentai nyugdíjas tulajdonában)
Mezei Gyula az 1910/11-es iskolaévben fejezte be az iparos tanonciskola III., végzős osztályát, ahol tulajdon édesapja volt az osztályfőnöke. A szakma fortélyait a Bruckner testvérek vaskereskedésében sajátította el. Az 1911/12-es iskolaévben a kereskedő-tanonciskolát is elvégezte. Jó humorú, ügyes kereskedőként dolgozott.
Az iparos tanonciskola 1910/11-es iskolaévre vonatkozó értesítője. Mezei Gyula a 46. a III. a. osztályban (Mezei Éva zentai nyugdíjas tulajdonában)
Géza és Győző a zentai gimnázium szükséges osztályainak elvégzését követően a bajai tanítóképzőben folytatták tanulmányaikat.
Mezei Győző Béla ún. „névlapja” a zentai gimnázium 1913/14-es tanévre vonatkozó anyakönyvében (Mezei Éva zentai nyugdíjas tulajdonában)
Az első világháború kirobbanása Mezeiéket sem hagyta érintetlenül, hiszen a két idősebb fiú hamarosan hadba vonult.
Mezei László a m. kir. szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez vonult be, ahol – mint érettségizett hadköteles – tiszti tanfolyamra került. A sikeres végzését követően zászlósként szolgált. A háború végén hadnaggyá léptették elő. Arról, hogy vitézül harcolt kitüntetései is tanúskodtak, hiszen kiérdemelte az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, valamint a Károly csapatkeresztet. Megkapta a sebesültek érmét is, ami azt jelentette, hogy vérét is adta a hazáért. De a háború befejeződését követően László kitüntetései mellett egy hívatlan vendéget is magával hozott a harctérről: az alkoholizmust. Valamivel oldani kellett a harctéri feszültséget…
Mezei László címzetes szakaszvezetőként az első világháború idején a mellkasán zsinóron lógó iránytűvel (Mezei Éva zentai nyugdíjas tulajdonában)
Mezei Gyula is Szabadkára, de a cs. és kir. 86. gyalogezredhez vonult be, ahol őrvezetőként szolgált. Az ő sorsa a legtragikusabb, hiszen 1916. június 6-án az orosz hadszíntéren – sokadmagával, közöttük számos zentaival is, a Bruszilov-offenzíva során – hősi halált halt.
Hősi halált halt zentaiak: Belecz Imre és Mezei Gyula
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta)
Mezei Győzőt 1918-ban, 18 évesen – az osztrák–magyar haderő utolsó háborús erőfeszítése során, a Piave folyó mentén indított támadás idején – vitték az olasz hadszíntérre, de szerencsésen hazakerült. Magyarország déli területeit, velük együtt pedig Zentát is akkor már megszállták a szerb csapatok…
Mezei Gézát egészségügyi okokból katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették. Keviben, a tanyai iskolában tanított. Az impériumváltást követően az új hatalommal már a kezdet kezdetén rossz viszonyba került. Történt ugyanis, hogy – már a trianoni békeszerződés aláírását követően – Zenta főterén állami ünnepséget tartottak, amelyen a délszláv állam himnuszát játszotta a katonazenekar. Géza egy fának támaszkodva figyelte az eseményt. Közvetlenül a himnusz elhangzását követően egy férfi lépett hozzá és megkérdezte, hogy miért nem vette le a kalapját a himnusz alatt? A fiatalember azt válaszolta, hogy ez nem az ő himnusza, különben is, ahol ő állt – tette hozzá – semmi sem hallatszott. Erre egy akkora pofont kapott, hogy hanyatt esett, kalapja métereket röpült. Az ismeretlen felfedte kilétét felmutatva titkosrendőri jelvényét. Mezei Gézát néhány napon belül – mint „államidegen elemet” – a délszláv állam hatóságai kiutasították az országból. Megtehették, hiszen az elcsatolt Délvidéken élő magyarok állampolgársága ekkor még rendezetlen volt, arra majd véglegesen csak 1926-ban került sor.
Gézát hamarosan László és Győző is követte, ők is Magyarországra költöztek. Géza és Győző tanárok lettek, családot alapítottak.
Győzőnek – aki 63 éves korában hunyt el – és feleségének öt gyermeke született: két fiú és három leány. Ifjabb Győző a Ludovika Akadémiát végezte el, 1943-ban avatták hadnaggyá. A háború végén szovjet hadifogságba esett. A több évnyi fogságból való szabadulását és a Magyarországra való visszatérést követően a hírhedt Államvédelmi Hatóság a rosszhírű kistarcsai táborba internálta, ahol újabb 1,5 évet raboskodott. 1956-ban szabadult, Csepelen csak fémmunkásként tudott elhelyezkedni. Később nyelvtudásának köszönhetően – több nyelvet beszélt – műszaki fordítóként dolgozott.
Mezei László nem találta fel magát, nem nősült meg. Hivatalnokként dolgozott több helyen is, az ital rabja volt. Végül hazatért és Zentán hunyt el 1946-ban.
A Mezei fiúk közül csupán a legifjabb, Mihály maradt Zentán és alapított itt családot.
„Az emberiség nevetve válik meg múltjától, de nem jókedvűen. Így érzi magát az is, aki számot vet a XX. század 36.525 napjával…” – írja Moldova György XX. század, lelépni! című, 2000-ben megjelent kötetében. A megállapítás a Mezei családra is érvényes…
Mezei Éva zentai nyugdíjas elbeszélése alapján.
