Dr. Kiss Imre a Tisza menti Péterrévéről indulva 1912-ben kezdte meg orvosi tanulmányait Kolozsváron, amit a Nagy Háború kirobbanása szakított félbe. A háborúból derekasan kivette részét, a székesfehérvári 17-es honvédek medikusaként küzdött a Doberdón is. A frontról szerencsésen hazatérve befejezte a tanulmányait, majd orvosként visszatért az impériumváltás során elcsatolt szülőföldjére.
A szegedi származású Kiss Sándor és Pecze Erzsébet 1885. június 2-án a Bács-Bodrog vármegyei Péterrévén házasodtak össze. Imre a Kiss-házaspár negyedik gyermekekeként, 1893. október 14-én Péterrévén látta meg a napvilágot.
Dr. Kiss Imre születésének/keresztelésének bejegyzése a péterrévei r. k.
(Forrás: Kalocsai Érseki Levéltár)
Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. Az 1904/05-ös tanévtől a szegedi m. kir. állami főgimnáziumban folytatta tanulmányait. A gimnáziumot 1912-ben fejezte be jó eredménnyel, és 1912 őszétől a kolozsvári orvostudományi egyetem hallgatója lett.
A szegedi m. kir. állami főgimnázium értesítője az 1911/12-es tanévre az érettségizettek névjegyzékével
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)
A faluban élő emlékezet szerint 1913-ban ő hozta az első focilabdát Péterrévére.
Péterréve (Bács-Bodrog vm.) a XX.század elején, korabeli képeslapon
(Forrás: Vajdasági Magyar Digitális Adattár)
A Nagy Háború kirobbanása azonban félbeszakította a fiatal medikus tanulmányait: 1914. augusztus 9-én bevonult a m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezredhez.
Rövid kiképzés után 1914 novemberében már részt vett a Zemplén vármegye területén folyó, az orosz betörést feltartóztató harcokban. 1914. december 20-án a Tuchow és Riglicz között folyt ütközetben jobb lábszárán áthatoló lőtt sebet szenvedett. Felépülését követően a m. kir. székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljához kapott beosztást.
A 17-esek II. és III. zászlóalja 1915 júliusában, az orosz hadszíntérről vasúti szállítással érkezett az olasz hadszíntérre. A fehérvári honvédek a Doberdón, különösen San Martino del Carso környékén vívtak súlyos veszteségeket követelő harcokat. A 17-es honvédek ezredtörténetben az 1915. október 2-ai hadieseményekről is említés esik: „A hadosztályparancsnokság tűzzel rajtaütést rendel el, aminek következményeképp október 2-án kora hajnalban erős tüzérségi tűz kezdődik részünkről, amit állásainkból embereink »rajta« ordítása követ annak felderítésére, vajon még meg van-e szállva az ellenség első vonala? Az ezt követő élénk gyalogsági tűz bizonyította, hogy elegen vannak az összevert olasz állásokban, erős ellenállás fogadá ott a mieinket. Így újból tüzérségünk tüze következik, amit Damó-zászlóalj két századától 40-40 önként jelentkezett emberből álló osztag előretörése követ. Gergely László hadapród és Fehér Kálmán főhadnagy századparancsnok vezeti őket. Mindkettőnek sikerült az ellenség első árkába betörni, onnan az ellenséget visszaszorítani, annak betonból kiépített főállásáig jutni. Az ellenség védelmi berendezésének felderítése és fegyverek, kézigránátok zsákmányolása után, veszteség nélkül tér vissza mindkét csoport. Tüzérségi tüzünk és a két vállalkozás annyira megzavarja az ellenséget, hogy csak 10 óra körül kezd erősebb tüzelés után kb. egy zászlóalj erő támadni. Sűrű rohamoszlopokban nyomul előre a gyalogság a Damó-zászlóalj ellen, egy részének sikerül is akadályainkig jutni, ahonnan kézigránátokat dobálnak árkainkba, de puskatüzünkre visszamenekülnek. Déltájban megismétlik a támadást, most egyesek árkainkba is betörnek, de kézitusában megsemmisül a támadás, a rohamozók egy része pedig megadja magát.”
Az október 2-ai akcióban Kiss Imre tartalékos egészségügyi hadapród is részt vett. Az 1915. október 3-án Črnciben keltezett kitüntetési felterjesztésben – amelyet Sipos Gyula alezredes, a 17-esek legendás ezredparancsnoka írt alá – a fiatal medikus helytállásáról a következő áll: „A San Martinótól nyugatra 1915. okt. 2-i tűzrajtaütés és rákövetkező ütközet során különösen azzal tüntette ki magát, hogy önként jelentkezett arra, hogy a rajvonalig előremegy, ott a sebesülteket a legpusztítóbb ellenséges tüzérségi és gyalogsági tűzben ellátta, és csak este, mikor már minden el volt látva, akkor jött vissza az előretolt segélyhelyig.”
Hősies tettével Kiss Imre a 2. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet érdemelte ki, noha felettese az 1. osztályúra terjesztette fel. Némi elégtételt jelenthetett számára, hogy pont 1915. október 2-án léptették elő tartalékos egészségügyi zászlóssá. 1917. január 1-jei ranggal tartalékos egészségügyi hadnaggyá nevezték ki.
Dr. Kiss Imre (1893–1965) 1917-ben készült portréja
(Forrás: De Sgardelli Caesar (szerk.): A Délvidék hadtörténete 1914–1918. Budapest, 1941. című kötet)
Kiss Imre két évet töltött a harctéren, a Károly csapatkeresztet is kiérdemelte. 1918. november 12-én szerelt le. Közben Budapesten folytathatta orvosi tanulmányait: 1919 augusztusában szerzett abszolutóriumot, majd hamarosan diplomát is.
Dr. Kiss Imre 1922. augusztus 27-én Pestújhelyen (egykor önálló község, ma Budapest XV. kerületének városrésze) kötött házasságot az 1902-es születésű Varjai Máriával.
Dr. Kiss Imre és Varjai Mária 1922-ben Pestújhelyen kötött házasságkötésének bejegyzése
(Forrás: Budapest Főváros Levéltára)
A házaspár visszatért Imre szülőfalujába, ami akkor már a trianoni döntés értelmében a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz tartozott.
Alapos szakmai tudásával és emberszeretetével hamarosan elnyerte a péterréveiek bizalmát: pácienseit lelkiismeretesen gyógyította tekintet nélkül azok nemzetiségére és felekezetére, szegény sorsú betegeivel gyakran nem fizettette meg szolgáltatásait, sőt saját készleteiből ingyen látta el őket gyógyszerekkel. Az idők szavát meghallva, a diagnosztika javítása érdekében az 1930-as évek közepén röntgengépet szerzett be.
Dr. Kiss közösségi ember volt: hívőként az egyházközség elnöki tisztségét is betöltötte, 1930-ban pedig megalakította a helyi sakk-klubot.
A két világháború közötti időszakban a magyar ügyek lelkes támogatójaként a magyarságért munkálkodott. 1941 áprilisában lelkesen üdvözölte a Péterrévére bevonuló honvédséget. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy dr. Takács Ferenc apátplébánossal – későbbi országgyűlési képviselővel, aki 1944 novemberében a partizánterror vértanú-áldozata lett – kiálljon a falu szerb lakosságáért, és a magyar katonai hatóságnál kezességet vállaljon értük.
Péterréve 1943-ban, korabeli képeslapon
(Forrás: Vajdasági Magyar Digitális Adattár)
Péterrévén 1942-ben emlékművet emeltek a az első világháborúban hősi halált halt katonák – a levéltári források szerint 1914–1918 között 234 péterrévei vesztette életét – tiszteletére, az avató beszédet dr. Kiss Imre mondta.
Dr. Kiss Imre (jobbról) a péterévei emékmű 1942-es avatásán
(Szabó Attila gyűjteménye)
A péterrévei első világháborús hősi emlékmű az ünneplő közösséggel
(Forrás: www.ertektar.rs)
1944 őszén a humánus orvost is meghurcolták a partizánok, neve a kivégzendők listájára került. Szerencsére néhány szerb, akiket 1941-ben ő mentett meg, közbenjárt érte. Megkímélték az életét, de Boszniába száműzték, ahol szintén orvosként alkalmazták. A péterrévei polgárok kitartó követelésének köszönhetően, akik még Boszniába is delegációt menesztettek, egy idő után hazaengedték.
Dr. Kiss Imre orvos idős korában
(Forrás: Szabó Attila gyűjteménye)
Munkáját Péterrévén ott folytatta, ahol abbahagyta: szülőotthont alapított, hivatását 1965-ben bekövetkezett haláláig látta el. A zentai kórházban hunyt el 1965. december 26-án, szülőfaluja temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Dr. Kiss Imre síremléke a péterrévei temetőben
(Szabó Attila fotója)
Emlékezete Péterrévén ma is elevenen él: a falu központjában mellszobra áll, egykori házában – amelyen emléktáblája is látható – működik a nevét viselő óvoda, évente sakkversenyt szerveznek emlékére, de a helyi művelődési kört is róla nevezték el.
Dr. Kiss Imre mellszobra Péterréve központjában
(Szabó Attila fotója)
Dr. Kiss nevét viselő péterrévei óvoda címtáblája
(Szabó Attila fotója)
Dr. Kiss Imre emléktáblája a péterrévei óvoda falán
(Szabó Attila fotója)
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti dr. Pollmann Ferencet, dr. Lenkefi Ferencet, dr. Kiss Gábort, dr. Rácz Attilát, Mayer Jácintot, Osváth Zsoltot és Szabó Attilát.
