A hadak útján fekvő, a magyarok által Nándorfehérvárként is emlegetett Belgrádban és környékén az első világháború idején is súlyos harcok dúltak. Az osztrák–magyar csapatok kétszer foglalták el a szerb fővárost, másodszor német segítséggel, majd három évig tartották megszállva. Ekkor kezdődött annak a katonai temetőnek a kialakítása, ahol többszöri átalakítás után 1937-től 3456 hősi halott nyugszik. A legutolsó, 2001-ben történt felújítást követően minden évben november 4-én tartanak megemlékezést a katonai emlékhelynél.
Város a hadak útján
A város kedvező földrajzi fekvése miatt évszázadokon keresztül volt hódítók célpontja: trákok, kelták, rómaiak uralták, majd 411-ben a hunok pusztították el. Az antik Singidunum területén a VII–VIII. században jelentek meg a szlávok. A város a IX. században bolgár fennhatóság alá került, tőlük kapta mai nevét: Belgrád/Beograd. Őseink első ízben 1071-ben vették birtokukba Nándorfehérvárt, amely a X-XIV. század között csak időszakosan tartozott a magyar korona uralma alá. Magyar elnevezése híven tükrözi az egykori bolgár uralmat, hiszen őseink a bolgárokat nevezték nándornak.
A magyar fennhatóság 1427 őszén állt vissza. Nándorfehérvár falai alatt 1440-ben jelentek meg II. Murád szultán seregei. Ekkor, valamint az 1456-os dicsőséges védelem során is sikerült megvédeni a Magyar Királyság déli kapujának számító várat. Nem így 1521-ben, amikor is török kézre került, és abban is maradt – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egészen 1867-ig, amikor a török csapatok végleg elhagyták a belgrádi erődöt.
Belgrád a Nagy Háborúban (1914–1918)
A Nagy Háború 1914-es kitörése hadszíntérré változtatta Szerbia fővárosát és vidékét. Már a hadüzenetet követő első napon – 1914. július 29-én – tűzharcra került sor a szembenálló felek között. Ennek során a szerbek felrobbantották a Belgrád és Zimony között a Száván átívelő vasúti híd déli pillérjét. Az összecsapásban osztrák–magyar részről a hídőrséget adó cs. és kir. szolnoki 68. gyalogezred bakái – amelynek legénységét Jász-Nagykun-Szolnok megye fiai adták – estek át a tűzkeresztségen. Ekkor vesztette életét az 1892-es abádszalóki születésű Kovács Pál gyalogos, aki az első világháború bizonyítottan első hősi halottja. Földi maradványait a zimonyi (ma: Zemun, Szerbia) ún. franzthali temetőben, teljes katonai pompával helyeztek „örök” nyugalomra. Ami, ahogy látni fogjuk, valójában nem lett örök…
A cs. és kir. szolnoki 68. gyalogezred emléktáblája a temető kápolnájában az 1930-as években (Forrás: HM HIM)
Az osztrák–magyar hadvezetés elsődleges hadicélként tűzte ki Szerbia legyőzését és a szerb főváros elfoglalását. Az 1914. augusztus 12-én meginduló első – sikertelen – Potiorek-offenzívát 1914. szeptember 7-én újabb támadás követte. Ennek eredményeként 1914. december 2-án az osztrák–magyar erők harc nélkül vették birtokukba a kiürített Belgrádot, mivel a megszorongatott szerbek az ország középső részé felé vonultak vissza. Az osztrák–magyar 5. hadsereg parancsnoka – Frank Liborius gyalogsági tábornok – táviratban jelentette az uralkodónak Belgrád elfoglalását, amelynek időpontja szerencsés módon egybeesett I. Ferenc József trónra lépésének 66. évfordulójával. Az újjászervezett szerb haderő erőteljes ellentámadása következtében azonban az osztrák–magyar csapatok 1914. december 14-én kénytelenek voltak kiüríteni a várost, és visszavonulni.
Az 1915 őszén Szerbia ellen indított osztrák–magyar–német–bolgár hadjárat nyitányaként a Kövess Herman gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 3. osztrák–magyar hadsereg főerői – az osztrák–magyar VIII. hadtest és a német XXII. tartalék hadtest – kapták a feladatot, hogy a Dunán átkelve foglalják el Belgrádot. A velük szemben álló, a fővárost védő szerb erők – 20 zászlóalj gyalogság, valamint 75 tüzérségi löveg – felett Mihajlo Živković tábornok parancsnokolt. A támadás 1915. október 7-én hajnali 2 óra 30 perckor tüzérségi előkészítéssel indult, amit háromnapos elkeseredett küzdelem követett. A támadóknak végül sikerült megtörniük a szerbek ellenállását: a város október 10-én elesett, és 1918 szeptemberéig osztrák–magyar kézen maradt.
A temető kialakulásától elhanyagolásáig (1915–1925)
Szerbia osztrák–magyar katonai megszállásának idején a Belgrádban székelő cs. és kir. katonai főkormányzóság (K. u. k. Militär-General-Gouvernement in Serbien) a belgrádi katonai tartalékkórházban elhalt katonai személyek eltemetése végett a polgári temető melletti réten katonai temetőt létesített. Ebbe a temetőbe – amely a k. u. k. Militärfriedhof nevet viselte – később a Belgrád körüli harcokban elesett és a város környékén egyszemélyes vagy tömegsírokba ideiglenesen eltemetett osztrák–magyar katonák földi maradványait is átszállították.
A belgrádi katonai temető 1918 végén még rendezés alatt állott: elkészült a kápolna és az azt körülvevő oszlopcsarnok. De nem volt még kész a tervezett kerítés, és a terület kertészeti rendezése is váratott magára. A temető ekkor 2633 egyszemélyes katonai sírt és 27 tiszti sírt foglalt magába, az egyes sírok közül már ekkor 1700 „ismeretlen” felirattal volt megjelölve.
A háborút követő években a temető lassanként pusztulásnak indult: a környékbeli lakosok keresztül-kasul jártak rajta, a sírok között valóságos utakat tapostak ki. A belgrádi magyar követség ezen állapotokra 1924-ben bizalmas jelentésben hívta fel a magyar külügyminisztérium figyelmét. Megoldásként javasolták, hogy a belgrádi temető rendezéséhez szükséges anyagiakat társadalmi mozgalom keretében teremtsék elő. A követség egyidejűleg felhívta a jugoszláv kormány figyelmét a trianoni békeszerződés 155. és 156. cikkeiben vállalt kötelezettségekre, amelyek értelmében a hadisírok „tiszteletben és jó karban tartassanak”. A belgrádi temető rendezésének tárgyában – egyidejűleg a magyarral – a belgrádi osztrák követség is felterjesztést intézett a bécsi kormányhoz.
A belgrádi magyar követéség tevékenysége a temető megóvásának terén (1926–1937)
Mindezen akciók azonban nem vezettek eredményre. A temető időközben még elhanyagoltabb állapotba került. A belgrádi követség 1926 őszén tájékoztatta a belügyminisztert a sajnálatos állapotokról, valamint arról, hogy a belgrádi magyar kolónia tekintélyes tagjai megalakították a Magyar Hősök Sírjait Gondozó Bizottságot. A bizottság társadalmi gyűjtést indított, melynek eredményeként 60 ezer jugoszláv dinár folyt be. Az így létrejött temetőalaphoz a Belügyminisztérium kebelében működő hadisír-osztály 30 ezer dinárral, a Honvédelmi Minisztérium pedig 10 ezer dinárral járult hozzá.
A befolyt összeg már lehetővé tette a munkálatok megkezdését: a sírokat felhantolták. A távolabbi sírokból – a könnyebb bekerítés és megóvás céljából – 239 hősi halott földi maradványát exhumálták, és azokat a kisebb térfogatra szorított temetőben újratemették, az egész temetőt pedig drótkerítéssel bekerítették. A felmerült költségek felét a belgrádi osztrák követség vállalta magára.
A felújított temetőt 1926. december 18-án újra beszentelték. A szertartáson a magyar, az osztrák és a német követségek képviselői mellett a jugoszláv kormány, valamint Belgrád város delegációja is részt vett.
A temető két évig maradt ilyen állapotban. Ekkor kiderült, hogy a 10 katasztrális hold kiterjedésű temető fenntartása óriási költségekkel jár. 1929 nyarán a követség 1700 sír áthelyezésével a temető kiterjedését felére csökkentette. Ugyanakkor a polgári temetőben eltemetett 460 osztrák–magyar hadifogoly, a Duna-parton két tömegsírba eltemetett 260 osztrák–magyar hősi halott, végül Belgrád 1918-as kiürítése alkalmával a belgrádi kórházakban hátra maradt, később elhunyt 76 osztrák–magyar katona földi maradványait – a hozzájuk tartozó síremlékekkel együtt – az osztrák-magyar katonai temetőbe vitették át.
Az 1914–1915-ben meghalt 460 osztrák–magyar hadifogoly emlékműve a temetőben 2019-ben (Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány)
Az 1914 és 1915 években Belgrádért vívott harcokban elesett 260 osztrák–magyar katona síremléke 2019-ben (Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány)
Rövid időn belül – anyagi okok miatt – azonban a korábban véglegesnek hitt rendezés is tarthatatlannak bizonyult. A belgrádi magyar követség 1931-ben ajánlatot tett Belgrád város tanácsának, amelynek értelmében az osztrák–magyar haditemetőnek úgyszólván egész területét átadja, csupán a kápolna körüli négyszöget tartanák meg. Ennek fejében a városi tanács vállalja, hogy a temetőben eredetileg ismeretlen, vagy közben ismeretlenné vált egyszemélyes sírokban nyugvók földi maradványait a kápolnától jobbra és balra két tömegsírban, a 27 tiszti sírt a kápolna előtt félkörben, az ismert elhunytak sírjait pedig a kápolna körül elhelyezi, a tömegsírokat cementkerettel ellátja, az egész temetőt kerítéssel körülveszi, vasrácsos kaput szereltet fel, valamint megoldja a temető vízellátását. Az ajánlatot Belgrád város tanácsa 1931 decemberében elfogadta. A munkálatok során elvégezték az exhumálásokat, elkészült a rácskerítés terméskő alapzata és oszlopai.
A belgrádi osztrák–magyar hősi temető bejáratára elhelyezett tábla 1937-ben
(Forrás: HM HIM)
A rendezést követően, 1937-ben a belgrádi osztrák–magyar katonai temetőben nyugodott: tiszti sírokban 27 fő, egyszemélyes sírokban 893 fő, az I. tömegsírban 1040 fő, a II. tömegsírban 70 fő, a III. tömegsírban 145 fő, az V. tömegsírban 79 fő, a VI. tömegsírban 460 fő – összesen 3456 hősi halott.
A belgrádi osztrák–magyar hősi temető bejárata 1937-ben
(Forrás: HM HIM)
A zimonyi ún. franzthali temetőt is felszámolták: Kovács Pál 68-as gyalogos földi maradványai is a központi temetőbe kerültek. Ezzel meghiúsult az 1934-es kezdeményezés, hogy hamvait hazaszállítsák. Abádszalók azonban – amely a Nagy Háborúban 202 katonát vesztett – nem feledkezett meg szülöttjéről: az 1924-ben emelt és 2007-ben felújított hősi emlékmű – Kemény Simon szobrászművész zászlót őrző honvédje – Kovács Pál arcvonásait idézi. 2007-ben Kovács Pál gyalogost a Vitézi Szék posztumusz vitézzé avatta.
Az abádszalóki első világháborús hősi emlékmű 2015-ben
(Forrás: dr. Pinczés Sándor felvétele, kozterkep.hu)
Epilógus: helyreállítás és kegyelet
Az 1937-es munkálatokat követően a belgrádi osztrák–magyar katonatemető elnyerte végleges, mai formáját. A következő 60 évben nem került sor újabb rendezésre. Igaz, erre a feltételek – a második világháború, majd 1945-öt követően a szocializmus „áldásos” 45 éve, később az 1990-es évek délszláv háborúi – nem is voltak adottak, jelentősebb kegyeleti tevékenységre nem kerülhetett sor.
A belgrádi Új temető alaprajza
Az osztrák–magyar katonai temető Belgrád legnagyobb és legreprezentatívabb temetője, az Új temető (Novo groblje) részét képezi, ezért a város vezetősége kötelességének érezte, hogy a közvetlen közelében lévő olasz és angol, továbbá a távolabb fekvő francia katonai temetőhöz hasonlóan méltóképpen rendezze annak helyzetét.
A belgrádi osztrák–magyar katonai temető bejárata 2019-ben
(Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány)
Az 1998 és 2001 között végrehajtott helyreállítási munkálatokra a városi önkormányzat, Ausztria és a Magyarország, valamint az osztrák Fekete Kereszt szervezet együttműködésének eredményeként került sor. A felújítást követően, 2001-től minden év november 4-én – térségünkben a harcok végét jelentő fegyverszünet napján – a katonai emlékhelynél az utódállamok Belgrádba delegált diplomáciai testületei elhelyezik a kegyelet koszorúit.
Részletek a belgrádi osztrák–magyar katonai temetőből 2019-ből
(Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány)
