„De jó nektek, kik otthon vagytok…”

2021.09.20. 07:00 :: JuhászBalázs

Gunesch János olaszországi hadifogolynaplója – 1. rész

Új sorozatot indítunk ma útjára. Gunesch János budapesti bronzműves, galvanoplasztikus mester délnyugati fronton, majd az 1915 nyarán a Monte San Michelén történt hadifogságba esését követően olasz hadifogságban írt naplóját adjuk közre az elkövetkező hónapokban. A m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezredben szolgáló iparos Bresciában és Scandianóban töltött hadifogsága idején írt naplója több szempontból is különlegesnek tekinthető. Az írásműve ugyan a műfajra jellemzően szubjektív, de részletesen megörökített közlegényi szempontú megfigyelései hiánypótló forrásnak tekinthetők a kezdeti olasz harcokról és különösen a hadifogság időszakáról. Egy élesszemű, kritikus, s jó íráskészséggel rendelkező naplóíró feljegyzései várnak az olvasóinkra.

 

Gunesch János 1876. április 28-án Pusztaszentlőrincen (a mai Pestszentlőrincen), egy evangélikus vallású iparoscsaládban született. Legalább egy testvéréről tudunk (Gunesch György), akit említett is naplójában. János korai éveiről nem maradt fenn adat, de foglalkozásából ítélve egy ipari szakiskola tanulója volt. Első házasságkötésekor, 1901. október 6-án, a kispesti anyakönyvvezető-helyettes még bronzműves-segédként rögzítette foglalkozását, vagyis ekkor még nem tett szert a teljes szakmai önállóságra. A vőlegény ekkor már a II. kerületben, a Gyorskocsi utca 40. szám alatt lakott, a menyasszony, Botz Margit Jozefa viszont pusztaszentlőrinci lakos volt, így érthető, hogy a szülőhelyhez közel került sor a házasságkötésre. Az ifjú pár esetében a vallással sem volt gond: mindkét részről csak ágostai hitvallásúakat rögzített az anyakönyvvezető. Érdekesség, hogy János egyszer se említette naplójában feleségét és lányát. A korabeli sajtóban is csak két jelmezes estély résztvevőjeként említették a feleség létezését.

Gunesch János könyvének a borítója Gunesch János könyvének a borítója
(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Gunesch János közben persze önállósodott és saját műhelye lett a II. kerület, Margit rakpart 20. szám alatt. 1912-ben pedig megjelent „Villamos fémlemezelés, galvanoplasztika és fémfényesítés” című könyvének második kiadása, amely manapság szabadon elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján. Ezen digitalizált példány érdekes referencia, mert a kézzel írt előlap mutatja Gunesch miként írt szépen, míg a naplóban nem törekedett az esztétikus megjelenésre.

Gunesch János könyvének kézírásos külső borítója Gunesch János könyvének kézírásos külső borítója
(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Ezen ígéretes, de még egyáltalán nem kiemelkedő karriert törte meg az első világháború. Jánost – korára való tekintettel – csak 1915 elején, póttartalékosként hívták be katonának, és hamar az olasz fronton találta magát. 1915. július 19-én olasz fogságba került a Monte San Michelén, és ismeretlen időpontig, valószínűleg 1919-ig hadifogságban maradt. Gunesch legkésőbb 1920-ban hazatért, mert Budapest székesfőváros II. kerületi elöljárósága ekkor állított ki számára egy iparosigazolványt, amelyet személyazonossága igazolásához használt válásakor. 1922. november 7-én ugyanis elvált feleségétől. Az okokat nem ismerjük, de Gunesch fizetett mindent, vagyis ő lehetett a hibás. Nem sokáig maradt egyedül, ugyanis 1924. április 26-án újra megnősült. Felesége is elvált volt: az 1887. augusztus 5-ei születésű, római katolikus vallású, Kallós Erzsébet. Ez a kapcsolat se tartott a felek haláláig, ugyanis 1940-ben felbontották. A válást ezúttal is a feleség kezdeményezte, elhagyás volt az indok. Kallós Erzsébet nem vette vissza a leánykori nevét, volt férjével haláláig egy lakásban élt (Budapest III. kerület, Csemete utca 6.). 1942. szeptember 18-án ő jelentette be Gunesch János halálhírét, és Erzsébet asszony is özvegy Gunesch Jánosné Kallós Erzsébetként halt meg 1964. június 4-én a Szent Margit kórházban. Valami probléma viszont biztos volt a házastársak között, ugyanis Gunesch a naplóját kedves tanítványának, Fodor Istvánnak adta, és nem a családjára bízta.

A meglehetősen mozgalmas családi életet élő naplóíró szakmai életútja az első világháborút követően sokkal kiegyensúlyozottabb volt. Már az első világháború elején is jegyzői pozíciót töltött be a Budapest II. kerületi iparoskörben. Társai tudtak hadifogságba eséséről, és üdvözletüket küldték, így valószínűleg szolidaritásukat bizonyították, amikor az 1916-os kimutatásban is meghagyták Gunescht jegyzőnek. Hazatérését követően nem kellett sok idő, hogy újra a szakmája élvonalába kerüljön. 1925-ben például aranyérmet nyert a Kézművesipari Tárlaton. Ugyanakkor a 14. helyen indult a demokratikus blokk ellenzéki, IV. választókerületi listáján. 1931-ben a Nemzeti Demokrata Párt törvényhatósági bizottsági póttagjai között szerepelt, arról viszont nincs adat, hogy valaha is megválasztották volna. Ennél sikeresebb volt szakmai téren. Az 1926. szeptember 4-ei Országos Fémipari Kongresszuson társelnökké választották, illetve ő tervezte és ő készítette a kongresszus jelvényeit. 1927-ben a Fémiparosok Országos Egyesülete testületi elöljáróságába is megválasztották kétéves mandátummal. Ugyanekkor Gunesch az egyesület számvizsgálója is volt. 1928. december 16-án innen vált ki a Budapesti Bronzművesek, Csillárkészítők, Galvanizálók, Galvanoplasztikusok, Fémnyomók, Öntők, Harangöntők, Fémesztergályosok, Rézművesek és Ónozók Ipartestülete, amelynek elöljárósági rendes tagja volt. Az új ipartestületen belül szinte végig kiemelkedő szerepet töltött be a naplóíró, ráadásul 1935-től egészen haláláig a két alelnöki tisztség egyikét is magáénak tudhatta. A pénzügyei is jól alakulhattak, mivel Gunesch János és második neje 1926-ban vette meg Böhm Jenőnétől a 14776. helyrajzi számú ingatlant, amely jelölés a III. kerületi, Csemete utca 6. szám alatti épületet takarja. Felszólalásaiból ismeretes, hogy 1936-ban a Magyar Rokkantsegélyező és Nyugdíjegylet soraiban is aktív volt, és szakmai elismertsége jeleként 1937-ben a Bronzműves és csillárkészítőipari mestervizsgáló bizottság elnöke volt, illetve az iparügyi miniszter 1941. június 30-ai hatállyal a vas- és acélipari anyaggazdálkodás szakbizottságának egyik tagjává nevezte ki a Budapesti Fémművesek, Bronzművesek stb. Ipartestületének alelnöki tisztségét betöltő Gunescht. A naplóíró nem sokáig élvezhette a sikereket. Az Ipartestület 1942-es közgyűléseiről kimentette magát, 1942. június 11-ével pedig az Ipartestület gyűjtőívet indított az akkor már súlyos beteg és pénzhiánnyal küszködő naplóíró kórházi költségeire, amelynek köszönhetően testvére, Gunesch György 1942. július 16-án 200 pengőt vehetett át a bátyja nevében. Október 14-én pedig az Ipartestületben jegyzőkönyvileg emlékeztek meg Gunesch János haláláról és érdemeiről, illetve utasították az ipartestületi elöljáróságot, hogy vegye fel a kapcsolatot egy Mányay M. nevű festővel, akivel Gunesch arcképét kívánták megfestetni. A portré elkészült, 1943 januárjában el is helyezték a tanácsterem falára, de jelenlegi őrzési helye ismeretlen.

Gunesch János tehát a háborús éveket leszámítva egész életében iparosként tevékenykedett és sikeres karriert tudhatott maga mögött. Már igen korán kitűnt, hiszen szervezett, szerepelt, felszólalt eseményeken. A napló sorai alapján körvonalazódó karakterről így elmondhatjuk, hogy a szerző valós képét tükrözte. A fogság alatt írt feljegyzésekből ugyanis egy simulékony, de esetenként kritikus, önálló véleménnyel és markáns előítéletekkel rendelkező személy profilja sejlik fel, aki ugyan nem kerülte a konfliktusokat, de alapjaiban véve szabálykövető magatartást tanúsított.

Az eredeti borítókép Az eredeti borítókép

Korábbi szakírói tevékenysége ismeretében cseppet sem meglepő, hogy a kritikus élethelyzetben, vagyis a háború alatt az írásban keresett lelki vigaszt. Írásának a Naplóm a harctérről és hadifogságomból 1915–16–17 címet adta. Szinte terápiás jelleggel írta ki magából az élményeket, a kis könyvecske ugyanis a legdurvább dühöngésnek, és a kritikus véleményeknek is helyet adott. A stílus távirati, a közlések nagyon tömörek. Az írásjeleket szinte mindenhol elhagyta, ezeket a közlés során pótolni kellett, hogy könnyebben lehessen értelmezni a szöveget. Annak ellenére, hogy a naplóíráskor az élmények azonnali rögzítése volt a jellemző, rendszeresen találunk olyan utalásokat, amelyek az utólagos bejegyzésre utalnak. A tollal történő átírás pedig egy utólagos szerkesztésre enged következtetni. Ez utóbbi nem csak az olvashatóság javítását célozta, hiszen néhol a tartalmat is átírta a szerző. Ezen módosítások száma viszont csekély, Gunesch a naplóban olvasható véleményeket nem finomította, így nem beszélhetünk utólagos kozmetikázásról. Kiadási szándékot sem érdemes belelátni az utólagos szerkesztésbe, hiszen ha a naplóíró ezt akarta volna, akkor erre biztosan sort kerített volna hazatérését követően. A szerkesztés időpontját behatárolja az írásmód. A naplót ugyanis az 1916. június 11-ei bejegyzésig ceruzával, utána pedig tollal írta, míg az átírások mind tollal készültek, vagyis amennyiben a szerző 1916. június 12-én tett szert tollra, a pontosításokat is ezen időpontot követően végezte el. A szerző által oly sokszor emlegetett Debreceni Sándor őrmester is írt naplót, ennek szerkesztését pont Gunesch végezte. A szerkesztés valószínűleg mindkét személy esetében egy időtöltési forma lehetett.

Részlet a naplóból Részlet a naplóból

Más hadifogolynaplókról is tudunk, igaz, ezek közül nagyon kevés maradt fenn, különösen ami az olasz frontot illeti. Talán Szöllősy Aladár 1925-ben nyomtatásban is megjelent, napló alapján írt visszaemlékezése az egyedüli magyar írásmű, amely végig benne maradt a köztudatban. Szakraida István naplója sokáig elveszett, nemrég jelent meg Pollmann Ferenc gondozásában a Nagy Háború Írásban és Képben blogon. Magyar részről ismertek további rövidebb naplók és naplórészletek, de ezek szinte mind a szerb kézből átvett hadifoglyokhoz, illetve az összeomláskor fogságba esett személyekhez kötődnek, és íróik szinte mind tisztek, vagy altisztek. Gunesch írása részben azért különleges, mert az előbbiekhez képest egy közkatona szemszögéből láttatja az eseményeket, illetve azért is, mert az olaszországi hadifogolytábor-hálózat kialakulásának legelején játszódik. Erről az időszakról ugyanis csak hivatalos dokumentumok maradtak fenn, amelyek korántsem adnak teljes körű válaszokat. Gunesch közléseinek értékét növeli, hogy ezek egy része ellenőrizhető, különösen ami a Scandianóban töltött időszakot illeti. Az 1916-os évben ugyanis két egyházi személy is meglátogatta a tábort, és mind a reggiói püspök, mind Alfredo Noseda Morbio-Inferiore-i vikárius jelentése ismert, így az egyéni látásmódok ütköztetése egy teljesebb képet nyújt a tábori körülményekről és a rendszer működéséről.

A napló alapvetően két részre osztható. A fronton megélt élmények jórészt személyes jellegűek, így az eddig is jól rekonstruált események pontosítására alkalmatlanok. A személyes benyomások viszont kiválóan adják vissza a frontkatona élményeit, a megpróbáltatásokat. Ez egy újabb adalékot jelent egy részben már feltárt, de sohasem teljes történet bemutatásában. Az igazán nagy újdonság a hadifogsághoz köthető szakasz, ahol szinte minden fontos téma előkerül: az ellátás, az őrzés körülményei, a társasági élet színterei, a különféle szórakozási formák, a hitélet kérdése, a helyiekkel és a hadifoglyokkal ápolt viszony (beleérve a különféle nemzetiségű és rendfokozatú hadifoglyok közötti konfliktust), a korai hazajutás lehetőségei (a nagybetegek kicserélése és a szökés), az otthoniakkal ápolt kapcsolat akadozó ritmusa, a munka kérdése, a folyamatos pénz- és dohány-hiány, a be- és összezártság okozta fizikai és pszichikai elváltozások. Ráadásul az egyéb táborokból áthelyezett hadifoglyok benyomásainak összegzésekor Gunesch a többi olaszországi hadifogolytábor életére is rálátást biztosít. Gunesch emlékei olvasásakor viszont ne hagyjuk, hogy a szubjektivitása minket is megtévesszen, hiszen az ő élményei csak egy keskeny szeletét ábrázolják az olaszországi első világháborús hadifogoly-lét oly összetett univerzumának.

Végezetül röviden a szövegkiadás elveiről. A rövidítéseket, az értelmet zavaró nyelvtani hibákat, elmaradt betűket, indokolatlan nagy kezdőbetűket, a duplán, vagy szimplán írt magánhangzókat jelölés nélkül javítottam. A konzekvensen használt idegen kifejezéseket változatlanul hagytam, és az első felbukkanás helyén magyaráztam meg őket, ami a blogon szokásos „felugró buborékban”, hosszabb magyarázat esetén keretes szövegben jelenik meg. A többféle formában előkerülő szavakat viszont a mai alakra átírtam, és az eredeti naplóban felbukkanó formákat az első megjelenéskor jelöltem. A központozás szinte teljesen hiányzott, így ezt én adtam a szöveghez. Ezen módosításokat leszámítva a szöveghű közlésre törekedtem. Szinte minden részlet közlésre is került. Egyedül pár jegyzet maradt ki a belső címlapról, ezen hiány viszont egyáltalán nem befolyásolja a többi naplórészlet értelmezését.

Az eredeti szöveg kutatható és szabadon hozzáférhető, őrzési helye: Budapest Főváros Levéltára, Személyek, Gunesch János I. világháborús naplója, jelzete: HU BFL XIV.332

A napló feldolgozása során többen segítették munkámat, így ezúton szeretném kifejezni köszönetemet Járai Attilának, aki a naplóra felhívta a figyelmünket; Kirilly Editnek, aki a szöveg begépelésében és ellenőrzésében volt a segítségünkre; Lenkefi Ferencnek, Marco Montipònak, Pintér Tamásnak, Pollmann Ferencnek, Gianfranco Simonitnak a szövegondozásban nyújtott szakmai segítségéért; Budapest Főváros Levéltára munkatársainak segítő együttműködésükért; valamint a Családomnak.

* * *

1915.V.31-én
Azon a napon, melyen elhatároztam, hogy naplót vezetek a harcztéren, tisztában voltam azzal, hogy ezt rendszeresen vezetni nem lehet, mert az eseményeket néha később tudjuk meg, míg itt értesülünk, addig mást kell feljegyezni úgy, hogy rendszertelen az egész, ezt át kell írni, csoportosítani, hogy egy hű képet kapjunk. És igen sok függ még a lelki momentumoktól és a helyzettől. Különösen nálam, ki csak honvéd vagyok, czélom pedig úgyis csak az, hogy évek múlva egy kis emlékem legyen, ha üres óráimban kezembe veszem jegyzeteimet. Bár engedje a sors, hogy ezen jegyzetemet haza is vihessem! Mely jegyzetek úgy a harczban, mint fogságom ideje alatt egyetlen hű barátom, szórakoztatóm volt.

Indultam a XI. menetzászlóalj II. század 4. szakasszal. Raiblban beosztottak I. zászlóalj 4. század 2. szakaszhoz. 1ső Honvéd gyalogezred.

Indultunk Budapestről 1915.V.31. este Nagykanizsa, Pragerhof, Marburg, Klagenfurton keresztül. Végállomás Treibach–Althofen. Onnét 28 km gyaloglás volt, Veitensfeldbe érkeztünk VI.2-án este 11 órakor.

1915.VII.7. Karintia, Veitensfeld 1915.VI.7. Karintia, Veitensfeld

Veitensfeldben gyakorlatoztunk. VI.15-ikéig voltak nehéz gyakorlatok, de a község igen kedves volt, valamint a népek is, körülményekhez képest mindent kaptunk. Különösen jó tiroli borokat. Veitensfeldből indultunk gyalog vissza VI.15. délben ½ 1 órakor Treibach–Althofenbe (28 km). Megérkeztünk este ½ 8 órakor. Innen indulás reggel ¼ 6 órakor vasúton. Tarvisba érkezés 12 óra délben. Innét indulás gyalog délután 5 órakor Raiblba (legutolsó község Karintia határán). Ott aludtunk az iskolában. Másnap VI.17-én délután szétosztottak bennünket és délután 3 órakor indultunk a hegyekbe a lövészállásokhoz. Este 10 órakor teljesen kimerülve érkeztünk meg az 1600 méteres magaslatra. Reggel ismét elosztottak bennünket többfelé. VI. 18-án nem volt semmi újság, azzal töltöttem a napot, hogy a környezettel megismerkedjem.

1915.VI.19–20-án fogtuk el a mi állásunknál az első olasz járőrt, ugyanaz éjjel tábori figyelő voltam. Künn felejtettek az őrségen éjjel 2-7-ig, reggel álltam őrt szakadó esőben. Szép vasárnap reggel volt. [Gunesch a rossz időjárásra utalva utólag szúrta be ezt az ironikus megjegyzést.]

VI.21. Ma fedezéket csináltunk szép időben. A talján alighanem észrevett, vagy véletlenül beküldött egy golyót az erdőben kettőnk között süvített el a lehető legjobb közelségben.

VI.22. Általános csönd mindkét vonalon, csak néha hallani a figyelők lövöldözését. Különös, az olaszok ágyúval a mi ágyúzásunkra nem felelnek már tíz nap óta. A mieink naponként leadnak 10-15 lövést kisebb nagyobb ágyúval. Úgy hírlik támadni fogunk.

VI.23. Ma semmi újság nincs. Itt ülünk a tábortűz mellett. Hideg van, állandóan eső. Vékony kis sátraink igen szellősek. Egy sátorban alszom egy itt a táborban megismert igen derék emberrel. Igen jó barát. Ahogyan tudom 1650 méter magasban vagyunk.

A hegyet Fisch Köpfelnek nevezik. Közvetlen felettünk még magasabb hegyek vannak. Ott is van rajvonalunk. Az olaszoké velünk szemben van, igen csendes szomszédok. Ma különös csend. 2 ágyúlövést küldtünk. Sok tüzérség jött a tőlünk 1 ½ órányira lévő utolsó faluba. Sokszor gondolok Pestre. Eszembe jut a törzskávéházam. Este 8 óra, nemsokára alszom a fenyőgallyakon. Jó éjt 23-ika.

VI.24. Ma megint minden nagyon csendes volt. A talján még mindig nem ágyúzza állásunk. Mi is csak két lövést adtunk le naponként. Esik az eső, éjjel hideg van, sokat fázunk. Nem csoda, 1600 méter a tengerszint felett. Közel az Istenhez. Ma 8 napja, hogy itt vagyunk. Minden félelem iránt elfásulunk. Tegnap kint ültem a hegyen szemben az olasz rajvonallal. 800 méter távolról jól láthattak és én azért nyugodtan rajzolgattam.

VI.25. Csend minden vonalon. Néha-néha egy-egy ágyúlövés a mi tüzéreinktől. Hideg van, minden nap eső, szél. Egész nap a tábortűznél ülünk. Naponként 4 órát állok tábori őrségen. Éjjel két órát, és nappal. Olasz nem jelentkezik. Egy eltévedt szarvas hallatja éjjelenként fájdalmas bőgését. Valószínű, az olaszok zavarták át. A mi katonáink foga már régen fáj rá. Egy kis vadpecsenye bizony jó volna. Állandóan gyomorfájásom van. Minden nap étkezés reggel és este; a fekete kávé nem jó. Délben rizs vagy bableves, marhahús. Ez élvezhető, de minden nap egyformát enni az borzasztó. Minden harmadnap kapunk szalonnát. 2 dkg bizony kevés. 1/3 db kenyér naponként.

VI.26. Ma[i] napon nem történt semmi különös, még puskalövés is oly kevés hallatszott a lövészárkok felől, mint soha, mert néha ugyancsak összekapunk. Érdekes a legénység körében a békére való vágyódás. Bizony már erős gyökereket vert.

VI.26. Nem is csoda, van itt közülünk olyan, aki már 11 hónapja itt küzd, még otthon nem volt és átélte a háború borzalmainak minden fázisát. Ezek és mink is türelmetlenül várjuk már a békét.

VI.27. Ma vasárnap van, de már éjjel ½ 2 órakor kezdett zuhogni a zápor és tartott ½ 11 óra délelőttig. Fázósan húzódtunk össze kis sátrainkban és azt hiszem mindenki hazagondolt. Oly jó lett volna egy jó forró tea. Még jobb egy findzsa jó kávé egy kis kaláccsal de hát itt fent közel az éghez a vadonban ez egy oly kívánság, mintha a koldus milliókról ábrándozik. Gyomorfájásomat ismét visszakaptam. Nem tudom miért, de ha a feketekávét ajkamhoz emelem már előre undor fog el, és mégis meg kell inni, mert nincs más. Utána erős gyomorfájás kínoz. Éhes vagyok és nem tudok enni. Mily jó lenne csak egy kis paprikás burgonya, de ez itt lehetetlenség. Semmi és semmi. Most ½ 11 órakor jöttem meg az előőrsi figyelő helyről. Minden 24 órában kétszer éjjel, 2 órát nappal. De jó nektek, kik otthon vagytok. Ott oly szép idő lehet. Ehettek, ihattok mindent. Nem fáztok. Itt semmi sincs, pedig mennyit siránkozunk egy kis gyümölcsről. Feketekávé és húsleves: ez minden. Pedig, ha minden nap liba sültet adnának azt is meg lehetne utálni. Este ½ 6 órakor is folyton esik az eső. Tüzérségünk ma csak két lövést küldött át, a talján még mindig hallgat. Nem tudom miért. Épp most kaptunk új hadapródot… Frankot már Pestről ismerem, a legkedvesebb ember, akit a hadapródok és tisztek között ismerek.

VI.28. Ma hétfőn sem az ellenség, sem mi egyetlen lövést nem teszünk. Esik az eső szakadatlan. Csúf szél, feneketlen sár, köd. Talán már mindenki elfeledkezett rólunk. Csúf ország. Nem terem itt más csak gomba meg keserű sóhaj. Itt még a madarak sem tudnak fütyülni. Mily hideg van és otthon nálunk verőfény és érik a cseresznye. Itt az átok.

VI.29. Kedd. Ma Péter és Pál. Az én hazámban ilyenkor kezdődik az aratás, itt pedig fagyoskodunk. Bent ülök a sátramban. Lábaimat letakartam pokrócommal A tűzön melegített szikladarabot alám tettem, és úgy írom e sorokat. Ma egy pillanatra szűnt az eső, helyette azonban szél fújt és itt 1651 méter magasban a szél egész más, mint esetleg a Hortobágyon. Ma kedves napom volt. Egy sebesültvivő bent járt messze a városban, és hozott egyes-mást. Nekem is adott el egy negyed kg-nyi szalámit, néhány tábla csokoládét, egy jó darab sajtot és vagy két marok savanyú bonbont. Mily nagyszerű ez itt a harctéren.

Tegnap több levelet kaptam. Meglepetésemre mindegyik borítékra rá volt írva: üdv. Ébner. Kisütöttem, hogy ő a tábori postánál van. Ő a mi postamesterünk és azonnal írtam is néki. Úgy hallottam innét elmegyünk. Azt hiszem kissé mozgalmasabb helyre. Őrmesterünk igen derék ember, megszüntetett mindenféle panamát még csírájában a koszt körül. Bizony ez majd egyeseknek nem fog tetszeni, de a legénység hálás lesz. Máris lehet érezni kitűnő hatását. Igazán egy ritkaság a sok közül ma, ahol minden panama. Csendes napunk van, csak a mi tüzéreink küldenek néha-néha egy gránátot a talján ágyúknak és néha, ha összekapunk, a két lövész, akkor picit lövöldözünk, azután megint szép csend a tájékon. Jobb lenne tüzérnek lenni, ezek sokkal jobb élelmet kapnak, ebédhez főzeléket és csokoládét, 1 db szalonnát, szóval nem baka koszt, azaz nem honvéd koszt.

VI.30. Amint hírlik, erről a helyről el fogják helyezni az ezredeinket máshová, úgy mondják Görzbe. Ott nagyobb harcok vannak, a hír szerint ide osztrákok, landwehrek jönnek. Minden jó helyet azok foglalnak el. Büszkék lehetünk, ahol baj van oda magyar honvéd kell. Ha jobb hely is ez, azért nem nagyon irigylem. Fagyoskodjanak tovább ők. Mi, ha rosszabb helyre is, de talán melegebbre kerülünk.

Ma végre elkezdtek ágyúzni a talján testvérek is elég szorgalmasan.

Habár Gunesch naplójából úgy tűnik, hogy béke honolt a Fisch Köpfel környékén, az ezredtörténet szerint egymást követték az összecsapások a környéken, amelyek pont 1915. május 30-án kezdték közelebbről érinteni a Guneschék állásai által is védett Seebach völgyet. A budapesti 1-es honvédek is a 20. honvéd gyaloghadosztályba tartoztak, aminek a kezdeti olaszországi magashegyi harcairól Rózsafi János írt.

A mieink egy ideig hallgatták, azután mindig élénkebben, végül pedig a 30,5-est küldték. A másik robban, amikor odaérkezik a lövedék. A kilövést alig hallani amint fejük felett elsuhan, de ahogyan ott felrobban, az aztán borzasztó hang. Néhány ilyen löveg után a talján testvér el is hallgatott. Hanem, ha ide közénk be tudott volna lőni egy gránátot, szép kis „rámolást” csinált volna, de mind mi rajtunk 2-3-5 km-re csapott le, szóval a honvéd bőrünk nem szenvedett folytonossági hiányt clinikai kifejezéssel élve.

Raibl, elsősegély állomás Raibl, elsősegély állomás
(Forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

VII.1. Mai nap valamivel mozgalmasabb. Talján szomszéd már az éjjel kezdte Raibl község irányában bombázni a várat és egész nap szakadatlanul kitart. Nehéz ágyújából talált is vagy négy lövés, de a várban kevés kárt tudott okozni. Ma változatosság kedvéért kevés eső van, de erős szél nyargal le a völgy torkon és mi fázósan húzódunk össze sátrunkban. Ma hallottuk, biztosan elmegyünk innét, persze hogy hova az titok, de érdekes ez a bakatársaság, mily élénk a fantáziája. Egyik mondja vasúton Fiumébe, a másik pedig Franciaországba, Görzbe. Bármelyik lesz igaz, egyik se jó. Legjobb lenne már Békefalvára utazni.

VII.2. Ma éjjel érkezett meg a felváltásunk. 1 órakor éppen őrségen voltam. Csupa alsó-karintiai népfölkelők. Vannak fiatalabbak is közülük. Tirolból, az Alpesekből jöttek ide. Van közöttük néhány jobb képű is. Mennyivel praktikusabbak az osztrák ezredek katonái! Ezeknek van egy lovuk, ez hord fel mindent a völgyből. Mi magunk emberi erővel végeztük ezt. Nem lehetne nálunk is így? És szembetűnő mennyire jobb az élelmezésük. Olyant is kapnak rendszeresen, amit ha mi kapunk ünnepnapon. Miért van ez? Vagy mi nem vagyunk oly jó harcosok, mint ezek? Ezt kétlem! A múlt megmutatta ezt. Talján sógor éjjel-nappal küldi a gránátokat kisebb nagyobb szerencsével. Beszélték itt, hogy Olaszország 30 napi fegyverszünetet kért. Én nem hiszem. Számításaim szerint Görz felé megyünk. Most ott vannak a legélénkebb harcok.

Ítéletidő: az eső zuhog, a szél süvít, igazán itt az ideje, hogy ezt a halálvölgyet elhagyjuk. Útközben láttam a felváltó landwehrek élelmezési helyét: mily szép kenyerük van. Kértem egy kicsit. Mily jó volt! És a milyenk mily keserű és savanyú. A milyenket zsákban hozták fel össze-vissza törve, ázva, az övéket szépen széna közé csomagolva.

Egy különös kékséget láttam az égen, egész ultra marin kék, szinte lehetetlen szín, ha festő alkalmazza képen nem hiszem el ezt a szint. Szeretet adományt is kaptunk, jutott mindegyik részére 1 köbcentiméter sajt, éppen olyan nagy, mint egy lófog. Nem tudom miért ily kevés. Másokat láttam más századnál egész szép darabot kaptak, az osztrákok még fejenként 50 sport cigarettát, és 8 órakor indultunk este a „Fischköpfelről” és ¼ 11 órakor éjjel érkeztünk Railbba. Most itt vagyunk elszállásolva az iskolában.

Szólj hozzá!

Címkék: napló hadifogság olasz front hadifogoly hadifoglyok olasz hadifogság magyar királyi 1 honvéd gyalogezred Gunesch János

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6816694042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása