Az olasz hadüzenetet követően feszített ütemben folyt a csapatszállítás és a beérkező alakulatok továbbirányítása a számukra kijelölt védelmi területekre. 1915 májusának végén alföldi magyar parasztbakák ezrei kerültek a számukra teljesen idegen világ, a Karintiai-Alpok több ezer méteres ormaira. A magaslatok és a völgyek közötti szintkülönbségek megtétele számukra békében is igen nehéz és veszélyes feladat lett volna, ekkor erre véres harcok közepette került sor.
Sziklák között harcolva
(A Nemzetközi Háború című kötetből, Stuttgart, 1917)
Az északi harctérről Karintiába, az olasz frontra érkező magyar királyi nagyváradi 20. honvéd hadosztály egyes századai már 1915. május végén harcba keveredtek az olasz hegyi csapatokkal. A védelmi parancsnokság ekkor még csak kis erőket, figyelő őrsöket tudott a magas hegycsúcsokra irányítani. Ezt kihasználva az olasz alpini alakulatok igyekeztek elfoglalni az uralkodó magaslatokat. Ez volt a helyzet a Vrata hegycsúcson is. Balogh alezredes, védelmi csoportparancsnok június 3-án jelentette: „Megállapíttatott, hogy az ellenség a Vrata 2014 és 2102 között összefüggő vonalban a hegygerincet megszállva tartja. Ezen a részen 2 géppuska is van. A ½ zászlóaljam a dandár által kijelölt vonalon, az 1845 csúcson. A Vratára előnyomulni nem tudok.”
Napok múlva már több honvéd zászlóalj került a hegycsúcsok közelébe, rendeződtek a védelmi szakaszok. Az 1867 méter magas Lipniktől délre húzódó hegyvonulat egészen a Krnig a Stadler ezredes vezette védelmi csoport parancsnoksága alá tartozott. A csoport által védett terület északi része, a Lipnik és a Vrata közötti rész Kratochvil alezredeshez, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred ezredparancsnokához tartozott. Velük szemben, a védelmi szakasz közepén magasodott az 1897 méter magas Vrsic, amelytől a hegygerinc egészen a Vrata 2102-es csúcsáig kb. 5 félszázad olasz gyalogsággal és két géppuskával volt megerősítve. A Vrata és a Krn közötti szakasznak Balogh Barna alezredes volt a csoportparancsnoka, amelyet a 4/II. zászlóaljjal védett. Mivel a Krn-t más egységek tartották megszállva, a Balogh csoport járőrök útján állandó összeköttetést tartott velük.
A Stadler csoport helyzete 1915. június 8-án
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
A 4-es honvédek egy előreküldött járőre június 8-án este megközelítette a Vrsic és a Vrata közötti hegygerincen húzódó olasz állásokat. Este 10 óra volt, amikor felérkeztek az 1870-1960-as magasságig „az olaszok puskatűzzel és szikla gördítéssel fogadták.” A Stadler ezredesnek küldött idézett jelentés beszámol még arról, hogy „Sabliner százados az éj folyamán két századdal előre nyomult és a fenti nyereg lejtőjén mintegy 120 lépésnyire megközelítette az ellenséget. További előnyomulás térszűke miatt csak egyenként és kúszva történik.”
A 20. honvéd hadosztály parancsnoksága a következő nap, június 9-én adott parancsot a Vrsic – Vrata hegygerinc visszafoglalására: „A támadás döntésre érett. Általános támadás, az összes harccsoportok elszánt előretörésével. Betörés után azonnal az erők átcsoportosítása, az elfoglalt állás megszállása. A 4. ezred kettő zászlóaljával a Krn 2245 kizárólag, de a 3. hegyi dandárral szoros kapcsolatban, a Vrsic 1897 nyeregig kizárólag.”
Korabeli képeslap az olaszokkal vívott hegyi harcokról
A Kratochvil csoport június 9-én reggel hét századdal meginduló támadását a jobbszárnyhoz csatlakozó, Farkas ezredes csoportjának tábori ágyús ütege tüzérségi tűzzel támogatta. Először a Vrsic 1897 m-es csúcsát lőtték eredményesen, amelyet az ellenség reggel 6-kor elhagyott. Ezután a tüzérségi tüzet az 1870 m-es csúcsra összpontosították. A csúcsot 8 óra 45-kor már annyira megközelítették Kratochvil századai, hogy be kellett szüntetni a tűzcsapást. Ennek ellenére a támadók nagyon rossz helyzetben voltak. A Vrsic csúcsain védekező olaszok tüzétől, a Lipnik és az 1776 m-es csúcs közötti szakadékból támadó három századnyi honvédnek (jobb szárny) csak nagy veszteségek árán sikerült 100 lépésre megközelíteni a Vrsic gerincet. A középen támadó három és fél század az 1870 és 1960 közötti gerincet ostromolta. Támadásukat joggal lehet ostromnak nevezni, mert az előttük magasodó falszerű szaggatott sziklaövben a feljutás olyan nehéz volt, mint egy középkori várba. Tőlük balra egy félszázadnyi erő az 1961 és 1845 között, mint összekötő csoport a Vrata lejtői ellen a Balogh csoporttal működött együtt.
Leplezett hegyi ágyú
(A Nemzetközi Háború című kötetből, Stuttgart, 1917)
A Balogh csoport támadási körülményeit a magas csúcsok és a járhatatlan terep igen megnehezítette. Jobb szárnyával, két századnyi erővel az 1845 és 2014 közötti részbe kellett volna betörniük, arccal a Vratának. Tőle balra két századnak a 2102 és 2014 közötti szakadékból kellett felkapaszkodni a 2014 m-es csúcsra. A csúcsot uraló ellenség erős tűzzel és kőlavinával védekezett, nagy veszteségeket okozva a honvédek soraiban. A balszárnyon támadó két század a Krn és a 2102 között a szomszédos 3. hegyi dandárral együtt támadott.
A támadó csoportok a nagy veszteségeik miatt már június 9-én délelőtt megtorpantak, de kisebb csoportjaik szakadatlanul igyekeztek betörni az olasz védelmi szakaszokba. Június 9-én estéig ez nem járt sikerrel. Egyedül a Balogh csoportnál, egy ellenséges ellentámadás visszaverése után tudtak egy kevés tért nyerni. Igen szélsőség volt az időjárás: szúró hőség váltakozott zivatarokkal, hóval és hideg esővel, villámcsapással, ami szintén növelte az emberveszteséget. A zivatarok megrongálták a hosszú telefonvezetékeket, órákon keresztül nem volt összeköttetés a parancsnokságok között. Június 10-én tovább folytak a támadások, de egyre jelentősebb, érzékenyebb lett a veszteség. A sebesülteket nem lehetett elszállítani, mert a magas csúcsokon kiépített állásaikból az olaszok tűz alatt tartották a terepet. Éjszakai támadást is terveztek, de aztán elvetették az ötletet, mert a szakadékos meredek terepen a korom sötétben a katonák lezuhantak volna a sziklákról. Az ellenséges tüzérség erős tűz alá vette a Kratochvil csoportot, s még az éjszakai órákban sem szünetelt a tűzcsapás. A tervet, hogy annyira meg kell közelítsék az ellenséget, hogy egy rohammal be lehessen törni az állásokba, nem lehetett végrehajtani. A terep is olyan volt, hogy azon nem lehetett futni, hanem csak a meredek sziklák között kúszva lehetett előrejutni.
Telefonvonal kiépítése a hegyekben
(A Nemzetközi Háború című kötetből, Stuttgart, 1917)
1915. június 11-én a reggeli órákban a 20. honvéd hadosztály parancsnoksága leállította a támadást. A Vrsic – Vrata birtokba vételéért folyt támadásnak csak annyi eredménye volt, hogy sikerült jelentősebb felvonuló ellenséges erőt lekötni és megállásra kényszeríteni. A magyar honvéd zászlóaljak igen súlyos veszteségeket szenvedtek és olyan megviselt állapotba kerültek, hogy azonnali feltöltésre szorultak. Különösen a 4-es honvédek feltöltése vált fontossá. A 3. honvéd gyalogezred 1656 főre (9 század), míg a 4. honvéd gyalogezred 1328 főre (10 század) apadt. A védelmi csoportok igen nehéz helyzetben voltak, mert bármelyik pillanatban várható volt az olaszok ellentámadása. A 20. hadosztály parancsnoksága utasította a védelmi szakaszparancsnokokat, hogy azoknál a terepszakaszoknál, amelyeket védőállások építésére alkalmasnak találnak, kezdjék meg az állások kiépítését. Ehhez a tűzvonalból kivont tartalékot is vegyék igénybe. Az állások építése idején biztosító erők maradjanak a fő állás előtt. Ezeken a biztosító osztagokon kívül az ellenség felé rendszeres felváltással felderítő osztagokat kellett kiküldeni.
Utánpótlás szállítása
(A Nemzetközi Háború című kötetből, Stuttgart, 1917)
A 4. honvéd gyalogezred Balogh Barna alezredes vezette II. zászlóalja igen nehéz helyzetben volt, mivel az ellenség uralta a velük szemben magasodó csúcsokat, s ezért a csoport védelmi területét folyamatosan tűz alatt tartotta. Így szinte lehetetlen volt az állások építése, mivel csak az éjszakai órákban lehetett mozogni. 1915. június 16-án hajnali 3 órakor tüzérségi tűzcsapás után igen erős támadás érte a csoportot a 2102 és a 2245 méter magas Krn között. A rendelkezésre álló összes tüzérségi üteg azonnal fel lett szólítva a tüzelésre, a lövések becsapódását azonban a nagy köd miatt nem lehetett megfigyelni. 4 óra 30 perckor elkeseredett szuronyharc után az olaszok elfoglalták a 2102 és a 2245 Krn szakaszát. Visszaszorították a balszárnyhoz csatlakozó 3. hegyi dandár szintén nagyváradi, csak a közös 37. ezredéhez tartozó zászlóalját is. A Balogh csoport tisztjei elestek vagy megsebesültek. Balogh alezredes, Mayer százados és Hegedüs főhadnagy sebesülten a legénység egy részével fogságba esett. Egy árkász szakasz megsemmisült munka közben. Az ellenség azonnal új erőket vont az elfoglalt állásokba, és elkezdték azt védelemre berendezni. A támadást az 1976 – Potoceh irányában a Planina na Polju felé folytatták tovább. A hadosztály parancsnoksága ekkor a Pod Klamencen levő két menetszázadnyi 4-es honvédet azonnal riasztotta és a Planina na Polju területére irányította. Mivel kevés málhás állat állt rendelkezésre, az utánpótlás nehézségei miatt a honvédeket csak 105 darab lőszerrel tudták ellátni puskánként. Bevetésükre nem került sor, mert az olasz támadás este 8 órakor megállt, és az elfoglalt részeken megkezdték a védelmi állások kiépítését.
Alpinik hegyi ágyút vontatnak
(A Nemzetközi Háború című kötetből, Stuttgart, 1917)
A következő nap úgy rendelkezett a hadosztály parancsnokság, hogy az elvesztett állások visszafoglalásához a császári és királyi 4. Landwehr ezredet veszi segítségül. Erre nem került sor, viszont az ezred zászlóaljait szétosztották a védelmi csoportok között. Közben az olasz állások egyre tökéletesebbek lett: „Megállapíttatott, hogy 1996 és Vratán támpontok építtettek ki. A Vrata – Krn vonala a terep alakulat szerint megszakításokkal van megerősítve, mely védműveken jelenleg is láthatóan dolgoznak. A 2245 felső kétharmada megerősítve arccal a Krn hasadék és Planina na Polju felé. E védművek résekkel ellátott kő (sziklafalak). A Krn 2052 hasadék szabad. A 2245 és 2133 között nem ütegállás, hanem géppuska van előkészítve.” Fából épült megfigyelőállomás épült a Krn csúcsán, mellette pedig nehéz tüzérség részére lövegállást építettek ki. A hadosztály parancsnokság intézkedett a tüzérség felé, hogy rombolják szét az építményeket.
A Krn drótakadályai
(Doromby József - Reé László szerk.: A magyar gyalogság című kötetből)
A Farkas ezredes vezette védelmi csoport balszárnya a Vrsic-ről támadó olaszok miatt volt nehéz helyzetben. Június 21-én a Vrsic gerincén levő előretolt állásban levő két szakasz újabb három szakasszal lett megerősítve. Az ellenséges tüzérségi tűz miatt nappal nem lehetett mozogni, csak éjszaka. Zord, esős és hideg volt az időjárás. Az ellenség két zászlóaljnyi erővel támadta őket, de a védők a legnagyobb eréllyel harcoltak és a támadásokat visszaverték. „Veszteség sebesült és halottakban saját részről 50 ember, az ellenfél részéről 150-200 fő” – olvasható a jelentésben. Farkas ezredes még kiemelte: „Kiváló elismerést érdemel az összes részt vett legénység, amely dacára annak, hogy az Alföldről származik, a meredek és életveszélyes sziklákon a hegyi harcokban gyakorolt alpini csapatok támadását hősies bátorsággal visszaverte és rendíthetetlen kitartással megakadályozta a túlerős ellenség többszöri támadási kísérletét.”
A Farkas-csoport helyzete
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
Nem nyilatkozott ilyen elismeréssel viszont a császári és királyi 4. Landwehr ezred 1. századának katonáiról. Az egyik szakaszuk által védett állások elleni támadás során Mudru zászlós, a szakasz parancsnoka fehér kendőt lobogtatva 40 emberrel megadta magát. Mező főhadnagy védelmi szakaszában hasonló volt a helyzet egy másik Landwehr szakasz embereivel is. Egy olasz támadás visszaverésekor több ellenséges katona magát megadta, a parancsnok a Landwehr katonákat küldte el, hogy kísérjék hátra a foglyokat, akik ehelyett megadták magukat az olaszoknak. Farkas ezredes jelentésében kiemelte, „hogy a Landwehr századparancsnok azon parancsomra, hogy a Vrsic gerincre meneteljen tartalék gyanánt, azt jelentette, hogy ő a hegyen annyira szédül miszerint százada eredményes működését nem biztosítja. Erre a helyette egy honvéd századot rendeltem a nevezett helyre.”
A következő napokban nagy, általános támadásra már nem került sor, az olasz tüzérség viszont fokozta a tűzcsapásokat. Mindkét fél igyekezett az állásokat, műszaki akadályokat kiépíteni, megerősíteni.
Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/2. rész
Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/3. rész
