„Egészen másként képzeltük el”

2021.08.31. 07:00 :: StencingerNorbert

A szegedi 46-osok tűzkeresztsége Rohatynnál

A tűzkeresztség meghatározó jelentőségű esemény volt az első világháborúban harcoló alakulatok hadiútjában és háborús emlékezetében. A császári és királyi szegedi 46. gyalogezred a szerb hadszíntérnél tett rövid kitérőt követően több magyar hadkiegészítésű alakulattal egyetemben 1914 augusztusának végén Rohatynnál esett át a tűzkeresztségen…

 

„Ezredünket alarmírozták és augusztus 25-én egyik zászlóaljat a másik után vagonírozták be a pancsovai vasúti állomáson és indították fel északnak Temesvár, Arad, Debrecenen a Kárpátokon keresztül Lemberg alá, mert akkorára az oroszok már odáig nyomták vissza csapatainkat. Chodorow volt az utolsó vasúti állomás, hol kiszálltunk és megindultunk Rohatyn felé az országúton.”írta Dr. Szojka Kornél a szegedi alakulat önkéntese a hadszíntérváltásról visszaemlékezésében. A 46-osok érkezése napján, 1914. augusztus 29-én, a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály alakulatai már elkeseredett küzdelmet folytattak az Osztrák–Magyar Monarchia galíciai területére betört orosz túlerővel szemben a Rohatyn települést övező dombokon. A nap végén a helyzetük kritikussá vált, de mindenképpen tartani kellett a területet, hogy a támadó 8. orosz hadsereg ne tudjon előretörni. Ezzel ugyanis nagy veszélybe kerültek volna az osztrák–magyar 2. hadsereg Halics térségében harcoló alakulatai, illetve az északra harcoló osztrák–magyar 3. hadsereg jobbszárnya, esetleg az egész Galícia arcvonal teljes déli szakasza.

Az osztrák-magyar 2. hadsereg helyzete 1914. augusztus 28-án este Az osztrák-magyar 2. hadsereg helyzete 1914. augusztus 28-án este
(Forrás: Julier Ferenc A galíciai arcvonal jobbszárnya 1914 augusztusában In: Magyar Katonai Szemle 1931.)

Ilyen kritikus napon érkeztek meg a cs. és kir. 17. gyaloghadosztály kötelékén belül a 34. gyalogdandárba tartozó szegedi 46. gyalogezred egységei a térségbe.

Alakulat Megérkezés ideje
I. zászlóalj 9 óra
Ezredtörzs és 3 géppuskás osztag 10 óra
II. zászlóalj 17 óra
IV. zászlóalj 18 óra
 

A császári és királyi szegedi 46. gyalogezred érkezésének időpontja Chodorowba
(Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918, Szeged 1933. 19. oldal alapján)

A településen, ahova a zömében alföldi bakák megérkeztek, nagyon mozgalmasan teltek a háborús mindennapok. Sorra érkeztek a hátországból a kisvárosba az erősítésnek szánt csapatok a cári erők előrenyomulásának megállítására. Mivel a kiszolgáló alakulatok nem minden esetben érkeztek még meg, nagy gondot jelentett az itt tartózkodó katonák élelemmel való ellátása, ezért a parancsnokság elrendelte, hogy a település pékjei, asszonyai süssenek kenyeret a bakák számára. Ez az intézkedés azonban csak átmenetileg enyhítette az ellátási nehézségeket, amely az elkövetkező napokban csak fokozódott.

A chodorowi vasútállomás az első világháborúban idején A chodorowi vasútállomás az első világháborúban idején
(Forrás: Europeana/Bildarchiv Austria)

Ezekben az órákban Rohatyn térségében egyre nagyobb lett a zűrzavar. A visszaözönlő katonákkal, sebesültekkel nemigen tudott mit kezdeni a hadvezetőség. A sérülteket igyekezetek elosztani a közeli települések között, a harcteret elhagyó, engedély nélkül visszavonuló katonákkal szemben azonban mindenképpen fel kellett lépni. „Kétségtelen volt, hogy Rohatyn körül gyilkos harc dúl. Délelőtt megkezdődött a sebesültek visszaözönlése. Ezek egyre nagyobb csoportokban érkeztek a községbe, ahol ellátásuk egészségügyi intézetek hiányában nem kis gondot okozott. Resch tábornok két véletlenül kéznél lévő tartalékos orvosnak megparancsolta, hogy bekötözze és az üresen visszatérő vonatokon, Stryjbe útba indítsa a sebesülteket. Mivel megfelelő kötözőanyag még nem volt, a sebesültek sokat szenvedtek. De a késő délutáni órákban már nem csak sebesültek, hanem épkézláb emberek is kezdtek visszaözönleni. Ezek szörnyű riasztó híreket hoztak, a 8. lovashadosztályt szétugrasztották, a 20. honvédhadosztály teljesen megsemmisült és maradványai pánikszerűen rohannak vissza. Valóban: 20 h-tól kezdve nagy csapatokban érkeztek Chodorowba az oktalan rémülettől űzött menekülők, akik fejvesztettségükben egyenesen vonatra akartak szállni, hogy hazáig meg se álljanak” – emlékezett a kialakult kaotikus állapotokra az alakulat 1933-ban megjelent emlékalbuma.

A helyzet normalizálására a cs. és kir. temesvári 29. gyalogezred II. zászlóaljából őrséget állítottak a település keleti szegélyéhez. Az őrök tűzparancsot kaptak, hogy végső esetben a fegyverüket is használhatják a visszaözönlők megállítására.

A frissen megérkezett 46-osok is gyorsan szembesültek a körülményekkel. Jármy Andor százados, amikor az ezred II. zászlóaljával Chodorowba érkezett, Henneberg József ezredes, ezredparancsnoktól azt parancsot kapta, hogy az általa eddig vezetett 7. század parancsnokságát adja át és Péter Imre századossal együtt az első vonal közelében fekvő Mogilka magaslatra menjen. A domb az előző nap még a m. kir. 20. gyaloghadosztály törzsének a harcálláspontja volt. A parancs értelmében a két százados szekéren azonnal elindult Chodorowból, de alig haladtak 3–4 kilométert, mikor vad menekülésben lévő katonákkal találkoztak. Jármy százados a legelső lovak agyonlövésével megállította a menetet, és az emberekbe lelket öntve rendezte a csapatokat. Az időközben megérkező II. zászlóaljból volt századának két szakaszával mind nagyobb tömegben visszaözönlő további csapatokat is visszafordította. Dr. Szojka Kornél így számolt be tapasztalatairól: „Jármy Andor a 7-ik századból egy szakaszt vett maga mellé, amelyikben én is benne voltam, hogy az országúton a forgalmat biztosítsa. Ez augusztus 30-án, vasárnap történt. A harci zaj mindjobban közeledett. Mindenfelé halottak, eldobott fegyverek, tornisterek, katonai felszerelési tárgyak szanaszét eldobálva. A látvány nem volt valami lélekemelő és buzdító. Az ezredünk felfejlődött a galíciai tanyák, learatatlan gabonaföldek között. Mindenfelé gazdátlan szarvasmarhák ténferegtek, mentek a kutakhoz, vizet várva a vályúkba, de senki sem volt, aki nekik vizet merített volna. Ennél lényegesen nagyobb volt mindenkinek a gondja, baja. A tanyák tele sebesültekkel, a szanitécek hordották ide a sebesülteket, jajgattak a fájdalomtól, akik ott feküdtek a szobák közepén orvosi segítség nélkül, mert bár orvosok voltak, de ezek száma kevés volt a sebesültek nagy számához képest. Kint a szabadban fiu-fiu hanggal fütyültek és csillogtak a napfényben az orosz gyalogság tűhegyes golyóinak megszámlálhatatlan tömegei.”

Dr. Szojka Kornél 1917. június 17-én 46-os főhadnagyként az olasz fronton Dr. Szojka Kornél 1917. június 17-én 46-os főhadnagyként az olasz fronton
(Dr. Szojka Kornél hagyatékából, dr. Kedvessy Tamás jóvoltából)

A zavaros körülmények között, az ötnapos utazás után az ezred nem sokat pihenhetett, alakulatai gyakorlatilag a vasútállomásról azonnal a frontvonalra vonultak. Először Barbini tábornok, a 33. dandár parancsnoka vezetése alatt az I. zászlóalj augusztus 30-án reggeli órákban a Knihyniczétől keletre levő Mogilka (354-es) magaslatra vonult, és ott elfoglalta állását. A zászlóalj itt maradt egészen 11 óráig, és a parancs értelmében a magaslatot megerősítette, heves harcokban a támadó orosz egységekkel szemben megtartotta. Az alakulat kötelékében a 2. században szolgált Boros István makói gazda, aki az emlékiratában így írt erről: „Jobb oldalt védve vagyunk, tőlünk balra lent a völgyben található Rohatyn. Azt támadta meg az orosz. […] roppant fegyverropogás hallik, villognak a fegyvertüzek, egy-egy golyó prüsszög felénk is. Mi csak rángatjuk a fejünket, mert nagyon fázunk, csakúgy vacog a fogunk. Amott egy kis szénaboglya van, alig egy öles, belebúvunk. De még az is úgy mozog, hogy beleremegtem. Odalent egyre jobban-jobban dörögnek a fegyverek. De már az ágyuk is szólnak.[…] Majd, hurrá, hurrá hallik, szuronyrohamra fújja a kürtös a zenét, már sturm! Sokfelé jaj kiálltás hallik, egyre csak kiabálás, meg sokfelé hallik, előre menni!”

A 46-osok helyzete 1914. augusztus 30-án A 46-osok helyzete 1914. augusztus 30-án
(Forrás: Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914-1918, Szeged 1933.)

Eközben Jármy százados, miután megállította a visszaözönlő csapatokat, a fél 7. századával 11 órakor szintén a Mogilka magaslathoz érkezett. A helyszínen újabb parancsot kapott Henneberg ezredestől: teremtsen összeköttetést az I. zászlóalj és az ettől délre Jawczén át előnyomuló Bacsila-csoport között. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel a két alakulat között körülbelül három kilométer távolság volt. Jármy százados erélyes támadása során a fél század egészen az ellenség fedezékéig jutott, és annak ellenére, hogy időközben a szomszédos csapatok már mind visszavonultak, 17 óráig kitartott.

A fél 7. század helyzete A fél 7. század helyzete
(Forrás: Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914-1918, Szeged 1933.)

Ezalatt az 5. század és a 7. század másik fele közvetlenül a Knihyniczét Rohatynnal összekötő úttól északra, a cs. és kir. debreceni 39. ezred gyalogezred alakulataiból kialakított Barbini-csoport jobbszárnya mögött nyomult, kezdetben csak rendkívül heves tüzérségi tűzben, majd amikor az orosz csapatok közelébe értek, gyalogsági golyózáporban, előre. Azonban a csoport előrenyomulása megtorpant, és a hatalmas veszteségek és a „harc legkínzóbb réme, a lőszerhiány” miatt 16 óra körül megkezdték a visszavonulást, amihez a 46-osok is csatlakoztak.

Az út jellegzetes kanyarulata napjainkban. Az úttól északra nyomult előre az 5. és a fél 7. század, a kanyar déli részén pedig a IV. zászlóalj csapatai indultak támadásra Az út jellegzetes kanyarulata napjainkban. Az úttól északra nyomult előre az 5. és a fél 7. század, a kanyar déli részén pedig a IV. zászlóalj csapatai indultak támadásra
(Pintér Tamás felvétele 2021 augusztusában)

Az ezred IV. zászlóalja a Knihynicze-Rohatyn úton a jellegzetes kanyarban található 287-es magaslattól kezdte meg a támadását. A roham közben azonban 15. és a 16. század eltért a kijelölt iránytól s az úttól délre található erdő felé vonultak. A zászlóaljparancsnok, aki ennél a két századnál tartózkodott, magához rendelte a 13. és a 14. század parancsnokát is. Miközben a tisztek felettesüknél voltak egy idegen vezérkari tiszt érkezett az alakulatokhoz és megparancsolta nekik, hogy előre menjenek. Az alakulatok a kapott parancsnak eleget tettek, de megszokott tisztjeik nélkül az ellenséges tűzben gyorsan felbomlottak. Amikor a két századparancsnok visszatért, csapatukat teljes káoszban találták. Helyenként már megkezdték a visszavonulást.

Kilátás napjainkban a Mogilka magaslat oldalából Kilátás napjainkban a Mogilka magaslat oldalából
(Juhász Balázs panoráma felvétele 2021 augusztusában)

Az I. zászlóalj mindeközben, bár az ezred egyes alakulatai fedezékein keresztül mentek előre, egy félreértés következtében helyén maradt.

A II. zászlóalj 6. és a 8. százada külön harcolt alakulatától. Az augusztus 29-éről 30-ára virradó éjszakát, a 29. ezred három géppuskásosztagával Diendorfer Miksa százados parancsnoksága alatt, a Knihyniczétől nyugatra található 331 magaslaton töltötték. Augusztus 30-án, vasárnap reggel, a II. zászlóaljtól azt a parancsot kapták, hogy ők is a Mogilka magaslatra menjenek. A megerősített fél zászlóalj meg is kezdte a menetet, de amikor Knihynicze keleti szegélyéhez értek, újabb parancs érkezett. Azonnal a Psarytól keletre lévő 345-ös magaslat felé törjenek előre, és ott a harcban álló csapatok közt támadt 5–6000 lépésnyi széles területet foglalják el. Diendorfer százados átlátta azt a veszélyt, amit az oroszoknak a résen való benyomulása jelentene, és igyekezett a parancs értelmében a számukra megjelölt területet megszállni. A magaslatot fél 10-kor érték el, és innen látták, hogy csapataink Rohatyn irányába előre nyomulnak, és így rájuk, messze az előrenyomuló csapatok mögött a magaslaton már nincs szükség. Ezért a cs. és kir. 17. hadosztály balszárnyához csatlakoztak, és a chodorow–rohatyni vasúttól északra, a 311-es magaslat irányában nyomultak előre.

Chodorow–Rohatyn vasútvonal napjainkban. Jól látható a vasúti sínpálya magas töltése, amely lehetővé tette, hogy az átkelés során meglepték a 46-osokat Chodorow–Rohatyn vasútvonal napjainkban. Jól látható a vasúti sínpálya magas töltése, amely lehetővé tette, hogy az átkelés során meglepték a 46-osokat
(A szerző felvétele)

Mikor azonban a 311-es magaslat közelében átkeltek volna a vasúti töltésen, rendkívül élénk gyalogsági tüzet kaptak a magaslaton állomásozó orosz csapatoktól. A százados azonnal „Feküdj”-t vezényelt, majd a következő parancsot adta ki: „Támadás a 311 magaslat ellen! A fél 6. és tőlük jobbra 8. század tűzvonal! […] fél 6. század tartalék balra, lépcsőben.” A támadás során a magaslat lábánál lévő, előretolt orosz állásokat rohammal elfoglalták, s az oroszok jobbszárnyát a 311-es magaslatra szorították vissza. Amikor a Barbini-csoport lőszerhiány miatt kénytelen volt megkezdeni a visszavonulást, az a 1/2 zászlóalj helyzetét is tarthatatlanná tette. Diendorfer százados csatlakozott a többi hátráló csapathoz és Psarytól keletre, a 345 magaslatra vonult, és védelemre rendezkedett be. Ezt követően parancs érkezett a m. kir. 20. honvédhadosztály parancsnokától, Csanády altábornagytól: „Az összes ide rendelt csapatokat gyűjtse be, ezekkel a magaslaton okvetlenül tartson ki mindaddig, míg a honvédcsapatok Psaryból és Knihyniczéről előre törnek.” Ez körülbelül egy zászlóaljnyi erőt jelentett. Sürgősen fedezéket ástak és Diendorfer százados éjjelre harcszerű biztosítást rendelt el. Másnap, 31-én reggel 9 után Psary környékéről tomboló gyalogsági és tüzérségi harc zaja hallatszott, majd nem sokkal ezt követően az oroszok megkezdték az előnyomulást Psaryra Czercze és Potok irányából Knihynicze felé. Mivel Diendorfer százados csoportjának sem a jobb, sem a bal oldalán nem voltak csapatok átkarolás veszélye fenyegette, elrendelték a Knihyniczére való visszavonulást.

Diendorfer Miksa százados (a kép balszélén) néhány katonája körében még Pancsován 1914 augusztusának elején Diendorfer Miksa százados (a kép balszélén) néhány katonája körében még Pancsován 1914 augusztusának elején (Babos Krisztina gyűjteményéből)

Az első harcokban az alakulat komoly veszteségeket szenvedett. Az ezredalbum szerint „A legénységi veszteség hősi halottakban és sebesültekben 377 főre rúgott, ami a három zászlóaljas ezrednek a 12%-át tette ki!”

Nagyon magas volt a veszteség az alakulat tiszti állományában. Henneberg ezredes és segédtisztje, Szwoboda százados megsebesültek, úgyszintén két törzstiszt, Schiffer Alajos alezredes és Radelic Sztaniszló őrnagy is. A nem mindennapi eseményt, az ezredparancsnok sebesülését Boros István is megörökítette: „Az ezredes urat a Haneberget, tényleg viszik egy létra oldalú kocsin. Be van kötözve, két tehénnel húzatják. Talán nem olyan súlyosan sebesült meg.” Fuchs Béla őrnagy, Horváth Gyula százados megbetegedtek. Megsebesültek még Polereczky Pál, Péter Imre századosok, Burtik Győző, Burgstaller Emil, Wittich Ignác főhadnagyok, Szobotka István, Kup Albert, Lyacliovics Viktor hadnagyok, Propst Ernő zászlós (utóbbi három tiszt sebesülten eltűnt), Vajda Ernő hadapród. Eltűntek Hidassy Sándor zászlós, Politzer Imre hadapród. Hősi halált haltak Haut Antal főhadnagy és Szarvady Lajos zászlós.

A szemben álló orosz 8. hadsereg parancsnoka, Bruszilov lovassági tábornok így emlékezett a veszteségekre: „Hadseregem a Gnyilaja Lipánál kezdeményezte az első igazi ütközetet. Az addigi harcok, miközben egyre hevesebbé váltak, jó iskolát teremtettek a tűzkeresztségen még át nem esett csapatok számára.” A két háború közötti szakirodalom orosz forrásokra hivatkozva 2950 halottat, illetve sebesültet említ a cári seregben. A nagy veszteségeket alátámasztja, hogy több leírás és visszaemlékezés szerint az oroszok azért nem üldözték a magyar csapatokat 29-én este, mert nagyon sok volt a halottjuk.

Véleményem szerint a nagy veszteségek több dologgal magyarázhatók. Egyrészt a harctéri tapasztalatlansággal. Az alakulat és tiszti kara, most először esett át komoly harcokon, így nem is rendelkezhettek ilyen harctéri jártassággal. A szemben álló cári sereg, bár ők is nagy veszteségeket szenvedtek, az orosz-japán háború tapasztalatait felhasználva jobban védte katonáit a nyílt terepen vívott összecsapás során is fedezékek, lövészárkok ásásával. Ezt támasztják alá Dr. Szojka Kornél szavai: „Szinte látni lehetett az izzó napsütésben a gyalogsági golyók csillogását. Az ezred súlyos harcban állt, veszteségei nagyok voltak. Ehhez nagyban hozzájárult a háborús tapasztalatlanságunk. A rajok, századok rajvonalban, állva mentek előre, míg előttünk az ellenséget senki sem látta, mert be voltak ásva a földbe. Az oroszok tűzfölénye minden tekintetben messze felette állt az osztrák–magyar csapatok tűzerejének. Ágyúink alig-alig szólaltak meg. Csak néha-néha jelent meg fent magasan az égbolton a mi srapneljeinknek piros színű felhője. Ez aztán leverőleg hatott, demoralizálta a csapatok lelkierejét, küzdőképességét, különösen látva a hátramenő sebesülteket és lógósokat, akik menteni próbálták életüket a veszélyben. Az oroszok ásókkal voltak felszerelve, míg a mieinknél csak minden két embernek volt egy kis spátnia, ásója.”

Másrészt nagyon kezdetleges volt a csapatok közötti, illetve csapatokon belüli, a sikeres harc megvívásához elengedhetetlenül fontos kommunikáció. Akadozott vagy egyáltalán nem volt kapcsolat a tisztek és a legénység között sem. A terepbejárás során magunk is tapasztaltuk, hogy a változatos Rohatyn környéki dombvidéken, ahol tavak és mocsaras, vizenyős területek találhatók, a terephullámokban rendkívül nehéz lehetett a tájékozódás. A leírásokban olvashattuk és helyszínen is átéltük, hogy tovább nehezítette a tájékozódást a magas kulturnövényzet, a tájat akkor és ma is uraló kukorica is. A tiszteknek, hogy ebben a helyzetben is irányítani tudják a csapataikat, előre kellett menni a rajvonalba, így sokkal nagyobb mértékben ki voltak téve a sebesülés veszélyének is, mint a későbbi harcok, főleg az állásháború időszakában. Ennek a helyzetnek lehetett következménye a rengeteg sebesülés és haláleset a tiszti karban.

Tó és dombok. Ma is jellemző tájkép Knihyniczétől (Княгиничі) keletre a Rohatynba vezető út mentén Tó és dombok. Ma is jellemző tájkép Knihyniczétől (Княгиничі) keletre a Rohatynba vezető út mentén (A szerző felvétele)

A hősi halottak végső nyugalomra helyezéséről jelenleg nincs információ. A visszavonulás miatt valószínűleg a szintén hatalmas veszteségeket szenvedő orosz csapatok temették el őket, de azt, hogy hova, s miként, további kutatásokat igényel.

Orosz katona osztrák–magyar hadifoglyokkal 1914-ben Orosz katona osztrák–magyar hadifoglyokkal 1914-ben
(Forrás: www.reddit.com)

1914. augusztus 31-én megkezdődött az általános visszavonulás. Az ezredparancsnokságot Jármy százados vette át, és az alakulat a Knihynicze—Chodorow közti országúton gyülekezett, majd Chodorowba vonult.

A visszavonulás is tartogatott viszontagságokat az alakulat számára. Az ezred átlagos napi menetteljesítménye elérte a 30–40 kilométert. Mindezt poros, rossz minőségű utakon, kínzó hőségben, élelem nélkül kellett végrehajtani. Az itt élő lakosság a menekülése során mindent magával vitt, a saját ellátás pedig akadozott. A katonák a környező szántóföldeken összeszedett sárgarépával, káposztával, burgonyával, vadalmával es vadkörtével táplálkoztak. Szeptember 4-én végre mindenki kapott egy-egy kenyeret, de semmi mást. Az élelmezés tökéletesen felmondta a szolgálatot. A visszavonulás azonban folytatódott tovább nyugatra egészen Zyrawáig, ahol az ezred sátortáborba szállt, és néhány napos nyugalom következett. A katonák rendezhették, pótolhatták a felszerelésüket és végre élelemhez jutottak, és nem utolsósorban igyekeztek feldolgozni a sokkot, amit az első harc okozott és amelyet a többször idézett dr. Szojka Kornél így értékelt: „Ezzel az ezred átesett a tűzkeresztségen, melynek eredményét mi egészen másként képzeltük el.”

Szólj hozzá!

Címkék: Rohatyn császári és királyi szegedi 46. gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2616675326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása