Temetetlen halottak és hullaeltakarító osztagok

2018.07.19. 07:15 :: RózsafiJános

A halotti anyakönyvek tanulmányozása során a kutató gyakran találkozik azzal a bejegyzéssel, hogy a hősi halott „A harchelyzetnél fogva eltemethető nem volt” vagy csak egyszerűen „Nem volt eltemethető”. Ilyenkor felvetődik a kérdés: mi történhetett a katonával, s mi történt az adott napokban, az adott védelmi szakaszban, hogy egy ilyen bejegyzés zár le egy emberi életet? Az írás a doberdói kutatásaink alapján mutat be eseteket.

 

1915 nyarán a doberdói harcok kezdetekor az idekerült csapatok azonnal szembesültek azzal, hogy a hősi halottak eltemetése nehezen megoldható feladat. A kietlen karsztvidéken igen kevés földes terület állt rendelkezésre, hogy sírokat ássanak, katonai temetőket létesítsenek. Az első összecsapások után mindegyik ezred oda temetett, ahol arra lehetősége volt. A doberdói kis falvak temetői, a temetők melletti földes területek igen hamar beteltek, mint olvasható az egyik 1915. szeptember 9-én kiadott dandár eligazításban: „Tekintettel arra, hogy a cotici temető 4-5 hely kivételével megtelt, a legénység tetemei abban ezentúl nem helyezendők el. A temetőben levő üres helyek elesett tisztek (-jelöltek) részére lesznek fenntartva. A legénységi állományhoz tartozó elhalt egyéneket az egyes ezredek saját kerületeikben egy megfelelő helyen létesített sírkertben helyezik el.” (Itt a falu polgári temetője melletti kis mezőről van szó. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a település területén található valamennyi földes dolinában újabb temetők létesültek.)

Az 1915 októberében és novemberében zajló 3. és 4. olasz offenzíva során igen súlyos veszteségei voltak a Monte San Michelén védekező m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztálynak. Ugyanez volt a helyzet az október 22-én alárendeltségébe került 16. honvéd hegyi dandár ezredeinél is, akik a Monte San Michele délnyugati lejtőjén küzdöttek.

Lövészárok a Doberdón Lövészárok a Doberdón
(NHKA archívum)

1915 őszén tombolt az állásharc. A tüzérségi tűzcsapások és tömegtámadások után a védelmi állásokat, a két fővédelmi vonal közötti senki földjét olasz és magyar halottak, sebesültek borították. A harci helyzet sokszor nem tette lehetővé, hogy a halottakat (a korabeli jelentésekben használt szóhasználat szerint) „eltakarítsák”. Az újabb olasz gránátbecsapódások már nemcsak a műszaki berendezéseket, hanem ezeket a testeket is szaggatták.

Iszonyatos bűz terjengett, és patkányok tízezrei uralták a területeket. Lukachich tábornoknak, a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnokának az eligazításaiban olvashatók azok a rendelkezések, amelyek segítségével igyekeztek a helyzeten javítani: „[A] Hullaszag eltűntetése céljából a gyalog ezredeknél kiutaltatik egyenként 25 kg DESODOROL és 5-5 csomag 3% KREOSOTOS por a hozzávaló gyapottal, a zsúfolt helyen tartózkodók ürülékeinek összegyűjtéséhez pedig 20 darab kanna. A bádog dobozban levő tömény DESODOROL-ból 5%-os oldat állítandó elő s a hullák permetezésére használandó. A 3%-os KREOSOTOS por egyes személyek óvszereként adatik. A por csipetnyi gyapotra hintve az orrnyílásokba lazán behelyezendő. A KREOSOTOS kísérleti kipróbálás végett adatik ki.”

Lukachich tábornok rendelkezett a temetés ösztönzéséről is: „Minden egyes eltemetett hulla után 5 korona jutalomdíj fog engedélyeztetni. Ebből kifolyólag az eltemetést eszközlőknek a felügyelettel megbízott tiszt által igazolandó, hogy hány hulla (saját és olasz külön-külön) kit és hova temettek el.” [A temetetlen halottak eltemetéséért járó díjazás az olasz front más részein sem volt ismeretlen. Dr. Kemény Gyula naplójából tudjuk, hogy a még mostohább, magashegyi Krn esetén ő minden hulláért 10 koronát fizetett a katonáknak – a szerk.]

Schwarzlose M. 7/12 kézi géppuska Halottak összeszedése
(Forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

A 16. honvéd hegyi dandár egyik ezrede, a m. kir. székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezred október 22-től a Monte San Michele délnyugati lejtőjén húzódó állásokban harcolt. Igen nagyok voltak a veszteségeik. A szinte folyamatos tüzérségi tűz, a gyalogsági támadások, betegségek miatt rohamosan fogyott az ezred létszáma.

Nézzük egy napnak az eseményeit a 17/I. zászlóalj november 18-án leadott jelentéséből, amely pontos információt ad, mi is történt velük délelőtt 10 órától délután 5-ig: „A zászlóalj állása ma délelőtt 10 órától kezdve heves tüzérségi tűz alatt állott, mely legerősebb fokát délelőtt 11 és délután 1 óra között érte el, s a fedezékeket az egész vonalon teljesen elpusztította. Délután 12 óra 30-kor a 3. század arcvonala előtt gyalogsági támadás indult meg, mely visszaveretett. A tüzérségi tűz délután 1 tájban enyhülni kezdett, időnként azonban főleg a hátsó vonalak ellen erősödött s délután 5 körül megszűnt. Eddig megállapított veszteségek: elesett 58 fő, megsebesült 127 fő.”

A következő nap egy jól beállított olasz aknavető okozott súlyos veszteséget: „A már több ízben jelzett aknavető a mai napon az állás egész kiterjedésében nagy károkat okozott úgy emberben, mint a védművekben. Kérek intézkedést, hogy tüzérségi tűzzel ártalmatlanná tétessék. Veszteség: legénység elesett 26 fő, megsebesült 116 fő.” A zászlóalj négy századának összlétszáma ekkor már csak 247 fő volt.

17-es népfelkelők állásai a Monte San Michele délnyugati lejtőjén 1915 novemberében 17-es népfelkelők állásai a Monte San Michele délnyugati lejtőjén 1915 novemberében (HL II.594 13. doboz 17. hgye. iratai)

A zászlóalj- és századparancsnokoknak az offenzívák napjaiban írt napi jelentéseiből választ kapunk arra is, hogy a pokoli helyzetben milyen nehéz volt megállapítani a halottak számát, és a küzdelmes napok mennyire megviselték a honvédeket. A 17/III. zászlóalj november 19-én leadott jelentéséből idézek: „A saját veszteség: 112 ember. Halottak és sebesültek arányát megállapítani pontosan még nem lehet, mert a könnyebb sebesültek a szürkületkor már eltávoztak a segélyhelyre, viszont igen sokakat a fedezékek és a kövek teljesen eltakarnak. A legénység igen sokat szenvedett a nagy ágyútűz miatt. A folytonos feszült figyelem [az] idegeit tönkretette, az álmatlanság teljesen kimerítette úgy, hogy a tisztek és tisztesek csak igen nehezen tudják a legénység éberségét fenntartani. 10 embert vérhas betegséggel kellett a segélyhelyre küldeni.”

A kimerült, fásult és beteg védők a körélményeik miatt már egyre kevesebb időt fordítottak a halottak eltakarítására. Sok esetben arra gondolva, hogy majd a váltás elvégzi ezt a munkát. Ez számos esetben nem történt meg. Amikor a rövid pihenő után – amely nem volt a számukra fizikai értelemben vett pihenő, mert folyamatosan munkára fogták őket – újra állásba kerültek, ismét szembesültek a temetetlen halottakkal. A 17/II. zászlóalj parancsnoka november 9-i jelentése mindezt alátámasztja: „Lehangolóan hatott a legénységre az, hogy a fedezékek építésekor még halottak is fel lettek használva, a fedezékek környéke a halottaktól még jelenleg sincsen megtisztítva. Az állásban fekvő halottak szétbomlása megfertőzi a levegőt és a környéket. Erős bűz már most is érezhető. Legénység kimerülését igazolja az, hogy őrülteket is kellett beszállítani a segélyhelyre.”

Maguk a parancsnokok is nehéz helyzetben voltak a veszteségek összeállításakor. Az egyik november 25-ei jelentésben ezt indokolták is: „Az elesettek, eltűntek és fogságba esettek száma tekintettel az állandó harcra, az ellenség közelségére, mely a mozgást nagyon megnehezíti, sőt egyes helyeken megközelítőleg sem állapítható meg. Kb. számokról az ezredparancsnokság felvilágosítást adni nem tud, mert az egész védelmi vonal és az e mögötti terep tele van különféle ezredbeli elesettekkel és még be nem szállított súlyos sebesültekkel. A sötétben megállapítani az elesettek hova tartozandóságát lehetetlen, nappal az arcvonal mögötti mozgás kizárt.”

Az elviselhetetlen helyzet miatt a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága már 1915. október 26-án arra kényszerült, hogy egy munkásosztagot állítson fel a halottak eltemetésére: „Ezen hullaeltakarító osztagot a parancsnokság szükség esetén saját munkás osztagából s az elengedhetetlen mérvre szorítkozva esetleg a tartalék legénységből egészítse ki. A ho. egészségügyi intézet mindegyik osztaghoz egy-egy járművet utal ki, melyek a kellő mennyiségű fertőtlenítő szer (mész) felszállítását is eszközölik. A tervszerű munkálatok egyöntetű foganatosítása céljából az osztagok tisztek vezetése alá rendelendők, ki mellé egy-egy orvos kijelölendő. Az Isonzó szakasz tömegsírjainak Boschiniben, a St. Michele szakasz tömegsírjainak Cotici dolináiban jelölendő ki oly szárazabb terület, hol a holttestek 1,5 m földréteggel befödhetők. Befödés előtt a hullák mésszel leöntendők.”

A 17-es népfelkelők levéltári anyagának kutatása után átnéztem az ezred halotti anyakönyvét. A bejegyzések valószínűleg később kerültek az anyakönyvbe, a hónapok keverednek, nincsen folytonosság. A bejegyzést végző csak annyi információt kaphatott, hogy a hősi halott hol esett el, de a temetési helyéről (és annak idejéről) nem voltak adatai. Ez adódhatott abból, ami a frontvonalban, a védőállásban történt, mint olvashattuk a fentiekben. Ezért került az anyakönyvbe a következő bejegyzés: „A harchelyzetnél fogva eltemethető nem volt” vagy csak egyszerűen ennyi: „Nem volt eltemethető”.

A temetetlenként rögzített hősi halottak közül vannak olyanok, akik szerepelnek a hivatalos veszteséglistán. Néhányan pl. az 1915. november 11-én kiadott veszteségi listán: Szász Mihály tizedes (halotti anyakönyvi sorszám: 339) és Hallai György népfelkelő (halotti anyakönyvi sorszám: 345). Az 1916. október 3-án kiadott listán megtalálható Robovics István őrmester (halotti anyakönyvi sorszám: 1073, viszont mint látható, eltérés van a két bejegyzés tartalmában) és Hekerle Lajos tizedes (halotti anyakönyvi sorszám: 1080). Nagyon sok katona neve nem található a hivatalos veszteségi listákban.

verlustliste 

verlustliste 

verlustliste 

verlustliste (Forrás: Die digitale Landesbibliothek Oberösterreich)

A következő táblázatban összegyűjtöttem azokat a 17-es népfelkelő ezredbeli hősi halottakat, akiknek a halotti anyakönyvben a temetés helye nincs bejegyezve. Mint látható, ez már 1915 nyarán, a doberdói harcok kezdetekor is előfordult, de a Monte San Michelén töltött hetek napjaikra volt jellemző igazán.

excel A képre kattintva letöltheti az excelt!

5 komment

Címkék: temetés temető veszteség doberdó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8014114861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2018.07.19. 21:34:43

A cikk első olvasása, majd szerkesztése közben is eszembe jutott Imre Gábor sok-sok a témához kapcsolódó története. Azon is gondolkodtam, hogy esetleg szerkesztőként egyet-egyet belinkelve ezekre is felhívom a figyelmet, de végül másképp döntöttem, mert azok inkább a túlélőkről szólnak, míg a cikk a halottakról, akik egyszerre hősi halottak és eltakarítandó hullák...

Itt azonban még sem tudom megállni, hogy legalább egyet, az egyik legerősebbet, ide ne idézzem, hátha valaki nem olvasta. Ezek a sorai mindig megráznak, akárhányszor olvasom. A túlélők is meghaltak kicsit a Doberdón, legalábbis a lelkük elveszett...

"Mi, élők pedig még gondolkozni is elfelejtettünk. Valahogyan olyanformán érezhettük magunkat, mint halálraítéltek a siralomházban, akik még nem tudják bizonyosan, mikor jön az ítéletvégrehajtó. A döbbenetes és soha nem szűnő félelem és rettegés levegője feküdt Doberdón. Ránehezedett a lelkekre annyira, hogy már magunkkal sem igen törődtünk. Némelyek még az ösztönös bujkáló testtartással mozogtak, és cipelték az igát, de voltak sokan, akik már teljesen megfeledkeztek a szükséges óvatosságról. S a sors csodálatosan többnyire a legfélénkebbeket szemelte ki a következő áldozatnak.

Sajnos akkor nem volt erőm leírni részletesen a velünk történteket és a bennünk lefolyó tragédiát, így nem tudom már a távlat ködéből kellően érzékeltetni, hogyan foszlott cafatokká a lelkünk. Mert akik még imádkoztak, azok is csak öntudatlanul végezték azt, mert már nem voltak tisztában azzal sem, hogy hol van a Mindenható Úristen. Mert hiába néztek napok hosszat az égre, onnan csak pusztulás és halál jött rájuk..."

nagyhaboru.blog.hu/2015/12/14/_hogyan_foszlott_cafatokka_a_lelkunk

Almási Ferenc 2019.01.28. 12:10:31

Segítséget kérek. Kezembe került egy lap, amely Szomolnoki Pánczél Miklóssal kapcsolatos, aki a 69. gy.e. katonája volt. Az Arcanum-ban van néhány utalás erre a névre, de csupán ezért nem gondoltam belépési pénzt fizetni. Megköszönöm, amennyiben valaki elküldi az ott található néhány adatot, mi lett vele, ismert-e eltemetési helye?

curruszeker · http://zle.hu/hu/ 2019.07.27. 13:21:10

Az egyik temetetlen npk. 821. anyakönyvi sorszám alatt: Németh József Szántó (Hidegkút) településen (Zala megye, született 1887. január 23-án római katolikus családban. Édesapja Németh Gábor, édesanyja Tosoki Julianna béresek. Testvére, Mária és Rozi (Csehi 1889). Nős, földművesként élt. Felesége és gyermekei nem ismertek. Későbbi
foglalkozása munkás, vasutas. 1915-ben vonult be (póttartalékos) gyalogosként a magyar királyi budapesti 1. honvéd gyalogezredbe. Az 1916. május 2-án kiadott 415. számú veszteséglistában szerepel. Népfelkelő gyalogos, a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred 10. századában. Meghalt 1915. november 18-án. A 226657/1922. szám alatt a B.M által közölt hivatalos adatok alapján a hazáért hősi halált halt 1915. november 18-án a zalaszántói halotti anyakönyv szerint. Időközben tehát Németh József az I. honvédkerületbe tartozó magyar királyi budapesti 1. honvéd gyalogezredből, a 16. honvéd hegyi dandár egyik ezredéhez a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd népfölkelő ezredbe került. Sipos Gyula (szerk.): A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfölkelő ezredek története könyvben… A honvéd és népfelkelő ezred „Hősi halottai” között az ő neve is megtalálható.
Az ezred történetét feldolgozó, fent említett írásból egy részlet az akkori harcokról. „Olasz harctér. (1915) Október 22-én a tábori ezred területében, a Mt. St. Michele déli oldalán St. Martino hegy kupja közt megy ellentámadásra az ezred, s pusztitó tüzérségi tüzben veszi vissza a mieinktől elfoglalt állásrészeket. A folytonos tömegtámadásokkal szemben, állandóan tartó pergőtüz dacára megtartja azokat egészen október 27-én hajnalig, Ekkor az ezredet felváltják és a Vallone völgybe megy, ahol ujabb sulyos veszteségeit pótolja. Hasonlóan nehéz viszonyok közt küzd az ezred a 4. Isonzó-csatában, amikor a Mt. St. Michele megtartásában különös érdemei vannak. Ez alkalommal is Mt. S. Michele déli kupja és St. Martino község közti területet védi a dandár. Két zászlóalj van a védővonalban, egy a Crnci barlangban, kettő pedig a Vallone völgybe mint tartalék. Itt vivta az ezred legvéresebb harcait. Elveszett árokrészeket kellett ellentámadással visszavennie, s egyben küzdenie a folytonos eső okozta emberfeletti szenvedésekkel. Rövid pár hét alatt hét menetszázad olvadt bele, s mégis létszámának csak egyharmada jutott Temnicára pihenőbe. A II. zászlóalj vesztesége október 23-tól november 9-ig: 4 tiszt-sebesült, a legénységből 87 halott, 233 sebesült, 38 eltünt, 6 fogságba esett. A III. zászlóaljnál 5 tiszt-sebesült, 213 halott és 692 sebesült volt a veszteség.” A háborút követően az olasz hatóságok fokozatosan felszámolták az egykori front területén (Monte San Michele) elszórtan fekvő kisebb hadi temetőket.Az osztrák-magyar hadsereg hőseinek megmaradt földi maradványait szintén az elhagyott környékbeli katonai temetőkből helyezhették át a foglianoi Osztrák-Magyar Katonai Temetőbe. Fogliano osztrák-magyar katonai temetőben (Cimitero di Guerra Austro-Ungarico SR305, 34070 Fogliano Redipuglia GO, Olaszország) szépen gondozott sírkert azonosíthatóan magyar nevű hőseinek fejfáját nemzeti színű szalagok díszítik. A sírkertben 2550 ismert (névvel megjelölt) és 12 ezer ismeretlen katona nyugszik: magyarok, románok, bosnyákok, szlovének, osztrákok. A sírkert főhelyén álló, hétezer ismeretlen katona csontját fedő sírkőlap felett emlékmű áll. „Ebben a temetőben lelt végső békét az osztrák-magyar hadsereg hazáját szerető 14 550 elesett hőse. Itália testvéri szeretete helyezte őket itt örök nyugalomra” – olvasható az emlékműre helyezett német nyelvű márványtáblán.Megkeresésünkre az I.A.T. Informazioni Accoglienza Turistica Via Terza Armata, 37 | Redipuglia valamint a U.T.S. Ufficio Turismo sociale Via Filzi 2 | Fogliano turisztikai iroda ellenőrizte az említett temetői nyilvántartást, de sajnos Németh József neve nem szerepel benne. Ezek alapján azt feltételezik, hogy az ismeretlen elesett hősök gyűjtősírjában nyugszik.

A Zala Megyei Levéltár az idevonatkozó körjegyzőség anyagából 2019-ben előkerült egy haláleseti jelentés, amelyet a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd (népfölkelő) gyalogezred pótzászlóalj parancsnoksága, 1916. augusztus 28-án állított ki. Ez alapján Németh József népfölkelő (születési hely és idő: Szántói, Keszthelyi járás, Zala, 1887) római katolikus vallású, nős, vasutas, Szántói illetőségű a St. Michele 1915. november 18-án esett el. „A harc helyzetnél fogva eltemethető nem volt.” A bekövetkezett halálesetet tanúsította Fábis József őrmester, Hrammer József népfölkelő. (Ezen a napon esett el a magyar királyi 17. népfölkelő gyalogezred 10. századából még a következő bajtársai: Riba Gyula népfölkelő (Orló, 1887), Varga Ottó népfölkelő (Temesvár, 1895).

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.07.27. 15:09:59

@curruszeker: Köszönjük a rendkívül adatgazdag hozzászólást, amit önálló poszttá bővítve is szívesen látnánk a blogon!

curruszeker · http://zle.hu/hu/ 2019.07.28. 16:04:48

Köszönöm!

A fenti "Temetetlen halottak és hullaeltakarító osztagok" számomra nagyon érdekes és tartalmas posztjához szerettem volna egy kicsit személyre szóló kiegészítést nyújtani.

13 éve kutatom Zalaszántó I. világháborús hőseit (103 hős). Felemészti jó értelemben minden időmet a terepkutatás a levéltári valamint egyéb megkeresések feldolgozása. Jövőre a trianoni évfordulóra egy terjedelmes és rendkívül érdekes könyvet szeretnénk kiadni ezzel kapcsolatosan, amennyiben találunk támogatót.

Talán egy "Évszázados temetetlen múlt megtalált nyughelyei" című poszt?

Ez a 100 év után (2017-2019) felkutatott, a mai napig látható 1-1 zalaszántói hős külföldi síremlékét és a még meglévő, ismert adatokkal megspékelt történetét mutatná be.

Ezen a településen sajnos ezt még nem dolgozta fel senki, ezért is láttam hozzá.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása