Vállalkozás a Monte San Gabrielén 1917. október 2-án
1917 szeptemberében–októberében a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály alakulatai élet-halál harcot vívtak a túlerővel támadó olasz csapatokkal szemben az Isonzónál a Monte San Gabriele védelmében. A védekező harcok mellett voltak azonban olyan vállalkozások is, amikor támadólag léptek fel a honvédek…
„Vérszagot kapva rohantunk előre. De ennél hevesebb volt a vonal elfoglalása. Soha ennyi kézigránátot nem dobtam el az egész háború alatt, mint ebben az ütközetben egy óra alatt. Egymás hegyén hátán az olasz és a mi halottaink, sebesültjeink. Valóságos halálaratás volt” – számolt be Holló István, a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred tartalékos őrmestere az 1917. október 2-án hajnalban a Stützpunkt Nord és a környező magaslat ellen vezetett vállalkozásuk során átéltekről.
A Monte San Gabriele déli lejtője
(Márkosfalvi Sipos Gyula szerk.: A m. kir székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog és népfölkelő ezredek története, Székesfehérvár 1937)
A támpontot még az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai építették ki a Monte San Gabrielén, azonban a 11. isonzói csatában az olaszok megszállták, és homokzsákokkal, géppuskákkal, aknavetőkkel megerősítették. Így közvetlen közelről tudták támadni a hegy védelmi rendszerének IV. védőszakaszát, amelynek egy részét a támponttól néhány méterre keletre fekvő vízmosás szegélyén alakították ki, valamint a közelben fekvő 468-as magaslatot. Az egymást váltva itt szolgáló magyar királyi székesfehérvári 17. és nagyváradi 4. honvéd gyalogezred soraiban harcolók nagy veszteségeket szenvedtek az állásuktól néhány méterről leadott ellenséges tűztől. Többször is megpróbálták visszafoglalni a támpontot és környékét, ám ezek a kísérletek nem vezettek eredményre. A Monte San Gabrielét védő magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka, Lukachich Géza vezérőrnagy az eddigi tapasztalatokat összegezve 1917 szeptemberének utolsó napjaiban egy újabb vállalkozást rendelt el, amelyet a IV. hadtest parancsnoksága engedélyezett, végrehajtására pedig a nagyváradi 4-es honvédek II. zászlóalját jelölték ki.
A 468-as magaslat és a Stüztpunkt Nord egy korabeli vázlaton
(Forrás: HM HIM)
A zászlóalj parancsnoka, Szűts Sándor százados Op. 271/23 számú jelentésében ismertette a hadosztály-parancsnoksággal az 1917. október 2-ára kitűzött vállalkozás kidolgozott tervét. Ennek értelmében a támadástól a következőt várták: „az ellenségnek 468-as magaslati pontról elűzésén kívül minél több ellenséges állásnak az elpusztítása. A vállalkozás eredményeként az első vonalunkat a trigonométer 646-tól a 468-as pontig húzódó vonalba kell helyezni.” Végrehajtására a zászlóalj századaiból három támadócsoportot hoztak létre: I. számú a 468 Kote északkeletre eső ellenséges balszárny ellen. – II. számú a 468 Kote és az attól keletre fekvő állás ellen, és a III. számú a Stützpunkt Nord ellen” rohamoz. A kiválasztott alakulatokat megerősítették géppuskás- és utász járőrökkel, valamint a hadosztály rohamszázadának katonáival, az úgynevezett „rohamistákkal”.
| Támadócsoport száma | Alakulat | Parancsnok |
| I. | 7. század, megerősítve: egy géppuska és utászjárőrrel | Takács Imre hadnagy |
| II. | 6. század, megerősítve: a hadosztály rohamszázadának 5 járőrével, két géppuskával és két utász járőrrel | Katz Vilmos hadnagy |
| III. | 5. század, megerősítve: a hadosztály rohamszázadának négy járőrével, az ezred 8. századának rohamjárőreivel, egy géppuska, egy lángszórójárőr és a hadosztály rohamszázadának utászai | Cserepes hadnagy |
Táblázat: az 1917. október 2-án végrehajtott vállalkozásban résztvevő alakulatok és parancsnokai
A csapatok feltöltéséből látható, hogy a támadó egységek közül a III. számított a legnagyobb ellenállásra, és őket erősítették meg legjobban, illetve közelükben helyezték el a tartalékot képző 8. századot is. A támadócsoport feladata volt a vállalkozáson belül a Stützpunkt Nord támadása, illetve elfoglalása. Az előzetes tervek értelmében a roham során be kellett törniük a támpontba, az állásokat megszállni és biztosítani, valamint a támponttól keletre fekvő kavernát elfoglalni.
A vállalkozás előkészítése során a hadvezetés úgy döntött, hogy az előző támadási kísérletektől eltérően a gyalogsági rohamot tüzérségi előkészítés vezeti be, amely már a vállalkozás előtti napon, október 1-jén, a délutáni órákban elkezdődik. A támadást megelőzően pedig reggel 4.30-tól 4.45-ig a tüzérség heves rombolótűzzel árasztja el a területet, majd zárótüzet ad mindaddig, amíg a vállalkozás parancsnoka, Szűts százados azt kéri. Előzetesen készültek arra az eshetőségre is, ha az olasz csapatok a vállalkozás megkezdése előtt támadásba lendülnek, ekkor a védők vörös jelzőrakétával kérnek támogatást a tüzérségtől. A rombolótűz megkezdésével egyidőben pedig a honvéd gyaloghadosztálytól délre védekező 58. hadosztály tüzérsége is támadja a vele szemben levő olasz állásokat, sőt a támadás megkezdése előtt a Görz környéki olasz tüzérséget gázgránátokkal lövi.
Az előzetes tervek szerint a vállalkozás helyszínétől északra állásban levő csapatoknak, amelyek a 17-es gyalogezred II. zászlóaljából kerültek ki, géppuskáikkal kellett a támadókat segíteni. Ugyanez az alakulat volt állásban azon a területen is, ahonnan a vállalkozás indult, így az ő feladatuk volt az is, hogy az esetleges ellentámadást megállítsák.
Vázlat a vállalkozásról
(Forrás: HM HIM)
Szeptember 30-án a résztvevő csapatok parancsnokai a vállalkozás helyszínétől délre fekvő St. Katherina magaslatról tájékozódtak, és egyeztették alakulataik feladatait, másnap hajnalban pedig végigjárták a IV. védőszakasz állásait, és tájékozódtak az ottani viszonyokról.
Az előzetes tervekben meghatározták azt is, hogy a támadásban résztvevő honvédek mit vigyenek magukkal a roham során: „sisak, karabély, illetve puska fejenként 80 darab töltény, 15 darab still kézigránát, tölténytáskák, kenyérzsák, 2 homokzsák (sátorlap, köpeny, pokróc, hátizsák visszahagyandó). Fejenként 3 darab húskonzerv s a kulacsban fekete kávé. Kézigránátokkal (körülbelül 5000 darab) az 58. ho. raktárából voltak ellátandók.” – állt a parancsban.
A kiválasztott csapatok az elfogyasztott vacsora és a kiosztott kézigránátok átvétele után október 1-jén hat órakor a következő sorrendben vonultak az előzetesen meghatározott helyszínre: a hadosztály rohamszázadához tartozó csapatok, az 5., 8.,6., és 7. század. A csapatokat a századparancsnok-helyettesek vezették fel, mivel a parancsnokok még egy utolsó egyeztetést tartottak a gyalogság és tüzérség együttműködésről. Az előzetes tervek szerint a nagyváradi 4-esek II. zászlóalja a támadás után csak délelőtt 10 óráig marad állásban, ezt követően a székesfehérvári 17-esek átveszik tőlük az elfoglalt területet.
A Monte San Gabriele korabeli ábrázolása
(Forrás: MNL VML)
Október 1-jén este a csapatok elvonulása után jelentették, hogy minden kész a támadásra és „az órák össze lettek igazítva, mert az összeköttetés az állásponthoz, a IV. védőszakasz zlj. parancsnoksághoz bizonytalan.”
A vállalkozás október 2-án a tervek szerint reggeli 4 óra 30 perckor a romboló tüzérségi előkészítéssel megkezdődött, az időjárás azonban kedvezőtlen volt. „A támadást megelőző éjjel, a szélviharos hideg eső a már nagy menetet teljesített támadó csapatokat már a kiindulási helyzet elfoglalása alkalmával átáztatta, csúszóssá és sikamlóssá tette a különben is nehezen járható talajt is”–- olvasható Szűts százados visszaemlékezésében.
A nehéz körülmények ellenére a rombolótűz után meginduló gyalogsági támadás eredményre vezetett. A már idézett Holló István így számolt be az általa és társai által átélt eseményekről: „Rohantunk előre, s már 20 lépésre a Nord támponttól elfogtunk 68 olaszt s egy hadnagyot. […] 6 órakor az olasz állást el is foglaltuk. Minthogy erősen megfogytunk, erősítésre vártunk. Balla hdgy úron és rajtam kívül csak Siskovics és Farkas honvédek voltak harcképesek, a többiek a géppuskánál mind meghaltak vagy megsebesültek.”
A támpont közelében levő 468-as magaslatnál vívott harcokban Csizmazia Rezső tartalékos hadnagy szakaszával azzal a céllal tört előre, hogy megszállják a magaslatot, és ott berendezkedjenek védelemre. Így emlékezett a reggeli eseményekre: „Az olaszok minket erős tüzeléssel fogadtak s embereimből azonnal megsebesült három. Miután jóformán pár lépésre voltunk az ellenségtől, elrendeltem, hogy először minden ember dobjon be egy kézigránátot, utána – jelzésemre – megrohamozzuk őket. Magam ugrottam be elsőnek, 10–15 ember Kovács Gyula hadpj. őrmesterrel utánam jött. A szűk állásban libasorban menve, elől én dobáltam a kézigránátokat, harántgáttól harántgátig – rohamos módra – s így kb. 100 lépés hosszban »felgöngyölítettem« az állást. Közben az állásban és a fedezékekből 40 olasz katonát és egy tisztet fogtunk el, kiket két emberemmel leküldtem a zászlóaljparancsnoksághoz. Ezek után Kovács hadapródjelöltet elküldtem pár emberrel a jobbszárnyat biztosítani, majd egy küldöncöt a zlj. parancsnoksághoz segítségért és lőszerért.”
A vállalkozás, ahogy a visszaemlékezésekben is olvasható, sikeresen indult. Nagy veszteségek árán, de sikerült viszonylag gyorsan a Stützpunkt Nordot és a 468-as magaslatot is birtokba venni. A támadás a jelentések szerint az olaszok soraiban nagy pánikot okozott, nekik is nagyok voltak a veszteségeik, sokan estek fogságba közülük. Egyes jelentések szerint 2 orvost 407 utászt és 4 géppuskást fogtak el a támadók. A zavarodottságuk azonban nem tartott sokáig és csapataik rendezése, illetve a tartalékok beérkezése után ellentámadásra indultak. A 468-as magaslaton harcoló Csizmazia hadnagy így számol be a kritikus pillanatokról. „Nemsokára elmaradt embereim egy része is utánunk szivárgott, úgy hogy 20–22 főre szaporodva elkezdtük az állást védelemre berendezni Az ellenség nem nyugodott bele az állás elvesztésébe, mert rövid idő múlva ellentámadásba kezdtek egy szakasz emberrel, azonban ezeket heves tüzeléssel visszavetettük. Körülbelül 9 óra 30 perckor ismét ellentámadás kezdődött, de most már nagyobb erővel és több oldalról, mint előzőleg.”
Nem volt jobb a helyzet a Stützpunkt Nordnál sem. „8 órakor egy olasz repülőgép jelent meg felettünk, majd néhány perc múlva szárnyas bomba és puskagránát következett, majd hatalmas Avanti! kiáltásokkal törtek ellenünk az olaszok. Mikor 20 lépésre voltak, kézigránáttal fogadtuk őket, én pedig mint puskairányzó lőttem őket. A támadásuk hamar megtört s mire egy szakasz töltényt kilőttem, már olaszt sem lehetett látni. […] Egyszer csak meglepetéssel vesszük észre, hogy az olaszok már 5 lépésre vannak tőlünk, a futóárkok telestele voltak s óriási Avanti Savoya! kiáltással törtek ránk. Mi bombákat dobáltunk közéjük, mire óriási kavarodás keletkezett köztünk. […] Láttuk, hogy Görz és Salkano felöl csakúgy nyüzsögtek felfelé a Gabrielére” – olvasható az itt harcoló Holló István visszaemlékezésében.
Az olasz csapatok tehát mozgósítani tudták tartalékaikat, így a hősies helytállás ellenére győzött a túlerő, és a sikeresen indult vállalkozás végül elbukott. Az elfoglalt állásokat a támadó századok nem tudták megtartani, mivel sem a veszteségeket nem tudták pótolni, sem a lőszert hozzájuk eljuttatni. Így a túlerőben levő olasz ezredek délelőtt 11 órakor visszafoglalták a reggeli órákban elveszített állásaikat, és október 27-éig meg is tartották azokat.
A Stützpunkt Nord napjainkban
A támadó zászlóalj vesztesége nagy volt: 16 hősi halott mellett 149-en megsebesültek, 89-en pedig eltűntek a harcok során. A hősi halottak között volt Takács Imre hadnagy és Dankó Béla zászlós, valamint az ezred ismert és kedvelt tisztje, Petheő Ernő hadnagy is. Az ő halálára így emlékezett Csizmazia Rezső az ezred emlékalbumában: „Most már láttam, hogy a helyzet tarthatatlan s csak hiábavaló véráldozat lenne a további ellenállás s erre keserves szívvel bár, de elrendeltem a visszavonulást. Ebben a pillanatban került elém, máig sem tudom, mely oldalról, Pető Ernő hadnagy egyedül. Kérdezősködésre nem volt időm, hanem intettem neki s együtt futottunk embereim után a saját, illetve akkor a 17-es honvédek által megszállott állás felé. (Ugyanis az én zászlóaljam csak támadásra jött fel előző éjjel a tűzvonal mögött levő faluból.) Mielőtt azonban – átszaladva egy kis vízmosáson – beugrottunk volna a saját állásba, visszafordultunk, hogy jönnek-e utánunk az olaszok. Abban a pillanatban az utánunk süvítő puskagolyók közül egy a hátam mögött álló Petőt homlokon találta, ki szó nélkül összerogyott.”
A nagyváradi 4. honvéd gyalogezred költője, Jámbor Lajos 1917 októberében verssel búcsúzott bajtársától. A költemény emléket állít a tisztnek, a vállalkozásban részt vevőknek és a Monte San Gabriele védőéinek egyaránt.
Petheő
Vértől vöröslő kopár kőkoporsó,
Égre öklöző megkövült átok . . .
Balga ősök! kik e gránáttól porzó
Pokolt „szent" névvel megcsúfoltátok:
„San-Gabriéle"!...... Egy darab jókedv, kacaj ment véle
Fel a penészes kavernák odvába.
Fittyet hányt félszre, veszélyre, halálra!
S mikor parancs jött, szívet remegtető,
Mosolygó arccal indult a Petheö:
„Utánam, fiúk!" . . .Sejté-e, hogy ez a másvilági út? . . .
Ki tudja! … Könnyed tréfával ajkán
Nézte: hogy riad s fut meg a talján,
S még a rajtától zengett a tető,
Mikor egyszer csak elbotlott Petheő,
S ottmaradt, fekve…Sisakja résén vér foly a kövekre…
S a víg fiú csak a zenithbe bámul.
Olasz keresztet vet a mosolyátul.
És jön az este és kél a reggel —
S egyre vitázik a fellegekkel
A tréfás Petheő...Száll a gyászos hír; ámde kétkedő
Sok bajtárs, akit szíven ütnek véle.
Nem! Az nem lehet!... Petheő csak tréfál
Gúnyosan kacag a San-Gabriéle:
ólom keményebb sisak-acélnál...
Gyertek fel érte!”…Dacos kis csapat hág a halál bércre;
A szövétnekük és vértük: a Szív.
– Hová, jó fiúk? – „A Gabriel' hív,
S egy új hősre vár ott lenn a temető!”…
– Bajtársak vállán jött le Gábrielről
A tréfás Petheő . . .Vértől vöröslő kopár kőkoporsó,
Égre öklöző megkövült átok!...
Balga ősök! kik e lelkeket orzó
Pokolt „szent” névvel megcsúfoltátok:
„San-Gabriéle!”…
A nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred Monte San Gabrielén emelt emlékgúlája a vállalkozás helyszínén állt. A fotó az újjáépített emlékgúla 2014. május 29-ei ünnepélyes avatásán készült
