Az orosz cirkusz az első világháború idején drámai változásokon ment keresztül. A nézők addig is tisztességes győzteseket vártak a cirkuszi birkózó mérkőzéseken, amelyek szórakoztató műsorok voltak ugyan, de az Orosz Birodalom ellenállhatatlan erejét és korlátlan hatalmát mutatták be erős szociális, morális és nacionalista felhangokkal. A háborús évek alatt az az eszme, hogy Oroszország – akárcsak ezeken a sportversenyeken – az erkölcsi felsőbbrendűség pozíciójában igaz ügyért harcol és megbünteti a gonosz Németországot, a sport és azok sajtóbeli bemutatásának szerves része volt.
„Marokban” (Medveölelés) – Bármely osztrák tábornok portréja a keleti frontról – Leonard Raven Hill karikatúrája a brit Punch magazin 1916. augusztus 23-i számában
A birkózás és a cirkusz összekapcsolása az 1830-as években kezdődött Franciaországban, ahol Acélevőként, Csonttörőként vagy Alpesi Ökörként mutatták be azokat a roppant erejű birkózókat, akikkel több száz frankos jutalomért bármelyik néző megbirkózhatott. Napóleon egyik veterán katonája szervezte meg az első modern pankrátorszerű cirkuszi csoportot, és ez az újkori sport – görög-római birkózás vagy francia birkózás néven – nagyon gyorsan terjedt a Habsburg Birodalomban, Itáliában és Oroszországban. A 19. század végére a legnépszerűbb sport volt Európában, szerepelt az athéni olimpián, hamar világbajnokságot rendeztek, de a párizsi és a Saint Louis-i olimpián már nem volt jelen, mert rengeteg stílus alakult ki, és egyre inkább szórakoztató és üzleti vállalkozás lett. Az első világháború előestéjén a szakemberek megpróbálták egységesíteni a szabályokat és a szervezést, de ez csak a háború után sikerült. A látványosan megkoreografált cirkuszi birkózás (a pankráció) csak az első világháború után kezdett elválni a versenysporttól.
Oroszországban az 1880-as években óriási népszerűségre tett szert a görög-római, vagy más néven francia birkózás, de úgy, mint máshol Európában, csak a cirkuszi műsor része volt. A birkózás orosz neve egyébként egyszerűen „borba” vagyis „harc”, akár a francia nyelvben. Az erős emberek vagyis a birkózók, ökölvívók és súlyemelők a cirkuszi társulatok tagjai voltak, és bérezésük közvetlenül a teljes pénzbevételtől függött, ezért nagy hangsúlyt kellett fektetni a látványra és a szórakoztatásra. Ekkoriban a birkózók sokszor név nélkül kék maszkban vagy vörös maszkban küzdöttek meg egymással mint a mai pankrátorok. 1886-ban rendezték az első orosz birkózóbajnokságot, és a sport olyan gyorsan terjedt, hogy 1917-ben 20 egyesületben kb. 300 sportoló birkózott Oroszországban.
Georg Karl Julius Hackenschmidt (1877-1968) észt származású oroszországi birkózó, a „medveölelés” nevű birkózófogás feltalálója. A háború kitörésekor Németországban tartózkodott, ezért 1918-ig egy internálótáborban élt. (Forrás: Wikipedia)
Az oroszországi birkózómérkőzések kezdettől fogva a hazafias cirkuszkultúra részei lettek. A sport a századfordulótól kezdve roppant népszerű volt Oroszországban, különösen a híres Ványa bácsinak köszönhetően, és ez a férfias erőpróba különleges helyet foglalt el a cirkuszi előadásokon saját szertartásaival és szereplőivel. Ő azonban nem Csehov színdarabjának passzív hőse volt, hanem nagyon is aktív tevékenységet fejtett ki. 1905-ben Lebegyev rendezte az orosz bajnokságot, de ő vezette be, hogy a birkózók zenére vonultak be, álarcot és köpenyt viseltek, álneveket vettek fel, és egyes karaktereket játszottak el a cirkuszban. Nagyon ügyelt a zsűri összetételére, sőt öltözetére is, hogy kifejezze az orosz társadalom különböző rétegeit és nemzeti jellemzőit. A későbbi szovjet kommunista történészek úgy értelmezték ezeket a mérkőzéseket mint egy elnyomó államban az agresszív érzések levezetésének lehetőségeit, vagy mint az erő és hatalom iránti tudatalatti vágy kifejezésének megjelenését a társadalom teljes egészében, de különösen az orosz értelmiség körében, az 1905. évi forradalom után. Alekszandr Blok, Alekszandr Kuprin és Alekszandr Grin írókat lenyűgözte a cirkusz és különösen a birkózás, amit több írásuk is bizonyít.
A birkózás – a test test elleni küzdelem – ugyanis az orosz gondolkodás szerint magában foglalja az igazság fogalmát. Oroszországban, ahol mindig is nagyon fejlett volt az emberek igazságérzete és a pravda évszázados eszméje – amely az igazságosságot, az igazságot és a jogot jelentette egy szóban – nagyon erős volt. Az orosz hazafiak szemében az első világháború is a pravdáért vívott küzdelem volt. Ezért tekinthetjük a cirkuszi birkózómérkőzéseket is a hazaszeretet kifejezésének, a Nagy Háborút az egyszerű emberek a népek nagy birkózásának is tartották.
Orosz erőművészeket, a Medvegyev testvéreket hirdető cirkuszi plakát 1899-ből
A sport mint a nacionalista érzelmek kifejezése nem volt szokatlan már a 19. századi Európában sem. Az orosz cirkuszokban már az első világháború előtt, és különösen 1914 után a birkózók és súlyemelők lehetőséget adtak a nézőknek, hogy az orosz sportolók izomerejét az egész birodalom erejével és hatalmával azonosítsák. Az a birkózó, aki magát a magyarul furcsán hangzó Orosz Oroszlánnak nevezte, tudta, hogy ki ő és mi a szerepe, és így tett Ványa bácsi is, amikor a mérkőzésekre felvette orosz népviseletét. A nemzeti jelképek alapján az Orosz Medve név azonban jobban kifejezte volna a lényeget. Az Orosz Oroszlán alias Georg Hackenschmidt 1898-ban a Moszkvában és Szentpéterváron rendezett versenyen 21 évesen lett birkózó világbajnok, ami óriási büszkeséggel töltötte el még a cárt is, hiszen a diadal birodalmának erejét és dicsőségét hirdette. Hackenschmidt később Nyugat-Európában és Amerikában turnézott, több mint 2000 győzelmet aratott, és egyre inkább pankrátorként keresett nagyon szép összegeket.
A háború alatt megjelent egy történet Ványa bácsi Gerkulesz (Herkules) nevű lapjában, amely ideológiai keretet adott a birkózómérkőzéseknek. A történet még 1914 előtt kezdődött a Karl Schwarz német bajnok és Nyikolaj Moroz orosz bajnok közötti küzdelemmel. A mérkőzés előtt az orosz közönség követelte az orosz nemzeti himnusz meghallgatását és mindenki hangosan énekelte, míg a zenekar játszotta. A meccs közben Schwarz, aki olyan pofaszakállt viselt mint II. Vilmos német császár, sértegette Morozt, mire az orosz szurkolók azt kiabálták: „Le a némettel!”, „Adj neki egy fejfogást!” „Öld meg a kolbászzabálót!” Végül a bíró és a többi birkózó leállították a brutális németet, akit kizártak, és visszaküldtek a szállodájába, ahol ihatta a söröket egymás után.
Néhány évvel később állítólag Schwarz és Moroz véletlenül találkozott a csatamezőn, ahol a sportszerű orosz birkózó kihívta egy küzdelemre egykori ellenfelét. A németnek most kellett megfizetnie szabálytalanságáért, és belehalt egy régebbi sérülésébe. Ez a tanmese tulajdonképpen az oroszok fizikai és erkölcsi felsőbbrendűségét jelképezte, és átültette a németek brutalitásáról, aljasságáról, sör- és kolbászkultúrájukról szóló nacionalista kliséket a sport világába a háborúra vonatkozó nyilvánvaló analógiákkal. A történet grafikai bemutatása is szuggesztív volt, a lap tetején egy rajzon az orosz birkózó II. Vilmossal küzdött, a lap alján pedig egy dob, egy szuronyos puska és egy pár súlyzó volt látható.
Az orosz női „halálzászlóalj” katonái a birkózást gyakorolják a Nagy Háború idején
Az igazságért történő birkózás nemcsak Oroszországban volt népszerű, de a cári birodalom szövetségesei is mindent megtettek, hogy legyőzzék a „germán vadállatot.” Belga, francia és más nemzetiségű birkózók is feltűntek Ványa bácsi lapjában, mint pl. Maurice Maeterlinck belgiumi költő – aki azt állította, hogy régebben amatőr bokszoló volt, és a németek ellen harcolt –, de Conan Doyle és Jack London írásait is közölte. Ezek a történetek a háborút sportversenynek mutatták be, ami a jó sporttársak küzdelme a rossz ellenfelek vagy ellenségek ellen. A magazinban emellett megjelentek felhívások is az erőművészek támogatására és üdvözlésére, akik – ha nem emigráltak korábban – akkor már a hadseregben szolgáltak, és lassan tönkretette őket a legyőzhetetlen Oroszország illúziója, amit a Gerkulesz és az otthon maradt birkózók hangoztattak a cirkuszi ringben.
