Háborús erkölcsök, háborús bűnök

2015.02.02. 07:01 :: Nagy Háború szerkesztőség

Dér Zoltán diákkori emlékei a háborús évekből – 3. rész

A háború előrehaladtával érezhetővé válik az áruhiány, megnehezedik az élet és megváltoznak az erkölcsi normák. Időnként letartóztatnak néhány hadseregszállítót és a frontról is borzasztó bűntettekről érkeznek hírek. Hallani még otthon a tábori bordélyokról is, diákunk figyelmét azonban egyre inkább a közelgő érettségi foglalja le.

 

Az egyre fokozódó áruhiány, drágulás, beszerzési nehézség hamarosan szükségessé tették az egyes üzemek beszerzési önállóságát. A mi iskolánk tanárai is kaptak engedélyt „beszerzési bolt” nyitására. „Egy tanár teljesen a beszerzésre fordíthatja idejét, ha helyette a többiek az ő kieső óráit ellátják”. A tanári kar beszerző boltja is hamarosan megnyílt a Dikasztérium egyik földszinti, az utcára is nyíló helyiségében. Benne csak a tanári kar tagjai és hozzátartozóik vásárolhattak. Könyvre vásároltunk ott, akkor már más helyen nem vagy csak nehezen kapható árukat – pl. petróleumot, sárgaborsót, stb. A többi árut tovább is a Széna téren, a Magyar utca sarkán lévő vegyeskereskedésben vásároltuk könyvre, Kohn Ignác boltjában. Tűzifát mindig az erdőben vettük ölszámra.

Az üzemekben sorra nyíltak másutt is a „beszerzési boltok”. Így a mellettünk lévő Kötőszövő-gyár beszerzési boltját a gyár raktárosa, az azelőtt fűszerkereskedő-segéd nagybátyám, Ódor Sándor vezette – oly eredményesen, hogy az ottani rend, tisztaság, a nehezen beszerezhető áruk sokfélesége a párját ritkította.

A hadseregnek is megvoltak a maguk „hadseregszállítói”. Kovács Károly latin tanárom egy ízben engem ajánlott latin korrepetitornak egy hadseregszállító latinból gyenge leánya mellé. Utóbb megkérdezte tőlem, hogy milyen díjazásban egyeztünk azzal meg, és mikor közöltem az összeget, tanárom azt mondta: „Nem engedem meg, hogy ilyen olcsón tanítson. Ezek gazdag emberek. Ennyit és ennyit kérjen tőlük egy-egy óráért”. Igen csinos, kedves leány volt. Egyszer közben az utcán találkoztam vele. Velem szembejött, és mikor megpillantott, arca lángba borult, vérvörös lett, könny szökött a szemébe és hirtelen zavarában elfordult. Mi történt vele? Másnap hozták az újságok, hogy hadseregszállítókat tartóztattak le, köztük a leány apját is, mert jó pénzért rossz árut adtak el az államnak: papírbakancsokat, amelyek a nedvességtől szétáztak, s a katonák lába a hidegben elfagyott. Dohos, penészes vagy hamisított élelmiszert szállítottak a kórházakban ápolt sebesült katonák részére. Mindezt nyereségvágyból tették. Úgy emlékszem, a lányt tovább is tanítottam, hiszen ő nem tehetett erről.

Temesvár térképe 1913-ból, rajta a visszaemlékezésben említett helyszínek Temesvár térképe 1913-ból, rajta a visszaemlékezésben említett helyszínek
(a térkép forrása: banaterra.eu)

A háború megkezdése után a hadvezetőségünk plakátokon hirdette a statáriumot. Minden súlyosabb bűncselekmény esetén a rögtönbíráskodást és a halálbüntetés alkalmazását rendelte el. Ezek a szigorú rendelkezések mérséklően, fékezően hatottak, de azért még gyakoriak voltak a kilengések. Több ilyen cselekmény elkövetéséről hallottam, amelyek a megszállt, ellenséges területeken fordultak elő.

Volt olyan tisztünk, aki parancsba adta: „Nekem estére ennyi és ennyi baromfit szerezzetek. Hogy honnan és hogyan veszitek, nem érdekel. Nekem azonban úgy jelentsétek, hogy vásároltátok!”

Amikor Versecen meglátogattuk a szerbiai harctérről visszatért és ott etablirozás alatt álló géppuskás században szolgáló Dér János nagybátyámat, az egyik őrmester nekem egész sereg díszes női nyakláncot mutatott. Volt köztük több aranyból való is. „Viszem ajándékba a menyasszonyomnak” - mondta. „Honnan szerezte?” - kérdeztem. Készségesen válaszolt: „Ha elfoglaltunk egy helységet és megláttam egy nő nyakán egy szép nyakláncot, akkor »Durr!« Ez a nő nem eszik több kalácsot, és nem megy panaszra senkihez. A láncot azután egyszerűen levettem a nyakáról”. Keveset mondok, ha azt mondom, hogy legalább tíz ilyen lánc volt nála. Mikor pedig az egyikre mutatva megkérdeztem, hogy „Ezt a szép fekete láncot hol szerezte?” így folytatta: „Ezt? Elfogtunk egy albán katonát. Mikor a sapkáját leütöttem, kiderült, hogy kontya van. Nő volt az ipse. A bugyogóját megtöltöttük éles kövekkel, hogy ne tudjon szaladni és pedig annyira, hogy alig tudott járni, – pedig fegyverrel noszogattam – majd mikor meguntuk a dolgot, egy helyen agyonlőttük. Az ő nyakáról vettem le ezt a fekete láncot.”

János nagybátyám mesélte, hogy az egyik ellenséges román faluban a nők katonáink elől a kazlak tetejére menekültek. „Onnan húztuk le őket. Egy-kettőt közülük, akik nagyon hevesen ellenálltak, a mieink agyonlőttek, a többi azután már megadta magát női balsorsának”.

Szerencsére csak szórványosan hallottam ilyen esetekről. Nem állíthatom általánosságban, hogy a mi katonaságunk különösen kegyetlen lett volna.

Ellenben annál többször arról – egyes eseteket még az újságok is hozták, – hogy szerb nők a házukba beszállásolt, alvó katonáinkat leszúrták vagy torkukat elmetszették, hogy szerb nő katonánkat maga után csalogatta, és amikor kettesben volt vele, hirtelen pisztolyt húzott elő és agyonlőtte.

VIII. gimnazista korunkban már beleestünk a rendszeres sorozásokba. Évközben kétszer is soroztak, de mindig alkalmatlannak, „untauglich”-nak minősítettek. A sorozás ugyanott volt mindkét esetben, ahol először álltam sor alá: a gyárvárosi sörgyár épületének földszinti helyiségében. A sorozások megismétlésével egyre több osztálytársam vált be és öltött magára katonaruhát.

Egy ezredes beszédet mondott nekik. Ezt fejtegette: A háborúban meg fognak halni egyesek. De senkire nincs ráírva, hogy éppen ő fog meghalni, sőt lehet, hogy éppen ő éli túl. Különben sem kell félni a haláltól. A halál egészen biztosan el fog jönni azokért is, akik a háborút átvészelik. Esetleg már pár év múlva, esetleg 60-70 év múlva, de egészen bizonyosan eljön. Ezt a sorsot senki el nem kerüli. Azután meg mindenki, aki elesik a háborúban, azzal a megnyugtató tudattal halhat meg, hogy nagy szolgálatot tett hazájának.

Katonai bordélyházakról is hallottam. Főként a front közelében felállítottakról, de a hallottakat itt nem részletezem. Tisztek részére nagy luxussal voltak berendezve, a legénység részére viszont egyszerűbben. A hadvezetőségnek ezzel az volt a célja, hogy a halál torkában lévőket hagyja kissé „lébolni”, hogy figyelmük kissé elvonódjék. Másfelől, hogy a rendes nőktől huzamosabb ideig elszakított emberek ne essenek neki a lakosságnak szerelmi zsákmányt szerezni.

Cirkuszi kocsiból kialakított mozgó tábori bordély Cirkuszi kocsiból kialakított mozgó tábori bordély
(Magnus Hirschfeld: Sittengeschichte des Weltkrieges)

A VIII-os osztályvizsgám 1916. május 1. körül volt. Utána engedélyt adott az iskola igazgatója „sétapálca viselésére és a dohányzásra”. Egyik lehetőséggel sem éltem.

Az írásbeli érettségi vizsgák május közepén folytak le, mégpedig a kórháznak használt iskolaépületnek egy-két szabadon maradt termében. Utána vagy három hetünk volt a szóbeli érettségire való felkészülésre. Ezen idő alatt, a rövid ebédszünetet kivéve, reggel 8-tól este 9-ig tanultam nap mint nap. 9-kor vacsoráztam, majd, mintegy ¾ órát sétáltam és rögtön lefeküdtem. Az érettségi vizsga nálam semmiféle túlzott megerőltetést, vagy nagyobb fokú izgalmat nem váltott ki.

1916. június 13. napján tettem le a szóbeli érettségi vizsgát. A kapott tételeim egy részére még emlékszem. Latinból Horatius egyik szatíráját fordítottam. Magyar főtételem volt: „A magyar hazafias líra Vörösmarty haláláig bezárólag”. Matematikából az egyik tételem: „A gömb felülete és köbtartalma”, – fizikából az egyik tételem: „A szikrainduktor” volt. A történelemből emlékezetem szerint Mátyás királyról feleltem.

Eredmény: színjeles bizonyítvány úgy az említett öt érettségi tárgyból, mind pedig az illető előző osztályokban nyert osztályzataim alapján: a többi „melléktárgyból” is.

Hivatalos igazolás Dér Zoltán utolsó négy évi osztályvizsga eredményeiről Hivatalos igazolás Dér Zoltán utolsó négy évi osztályvizsga eredményeiről
(forrás: Eötvös Collegium – Mednyánszky Dénes Könyvtár és Levéltár)

Az érettségit bankett követte a „Koronaherceg Szálló” éttermének egyik különtermében. (A szálló épületében volt a színház is.) A hosszú menüből csak a „tök tartármártással” és a „kaszinótojás” maradt meg emlékezetemben. Éjfélig együtt voltunk. Egyik társunk közben nagy sikerrel utánozta a tanáraink előadás- és beszédmódját. Maguk a tanárok is jót nevettek a tréfás produkción. Az asztalnál a beszélgetés fő témája a „jövőnk” volt. Ki hogyan képzeli jövőjét? Mik a tervei? Éjfélkor szétoszoltunk. Én hazamentem.

A Koronaherceg Szálloda (balra) korabeli képeslapon A Koronaherceg Szálloda (balra) korabeli képeslapon

Dér Zoltán (1897-1994) hosszú életének legnagyobb részét Sopronban élte le, a Széchenyi István Gimnázium megbecsült matematika-fizika szakos tanára volt. Önéletírásának Sopronra vonatkozó részeit halála után húsz évvel tanítványai kezdték el a sopronanno.hu oldalon közreadni. Dér Zoltán gyermekkorát és középiskolai diákéveit Temesváron töltötte, majd 1916-tól mint egyetemista Budapestre került. A háborús évekről, a forradalom, a tanácsköztársaság, a szerb és a román megszállás éveiről utólag írt visszaemlékezései nálunk jelennek meg először. A visszaemlékezés-sorozat első része itt olvasható.

Előző rész: A temetőkben egyre szaporodtak a sírok"

Következő rész: Mi lesz, ha nem győzünk?

1 komment

Címkék: temesvár dér zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr17132017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Buna Katalin: Egy érdekes cikk a Szarvasi közlönvben 1934-ből. Vajon a 80-100 db dia meg van még valahol? "Szé... (2021.11.30. 19:33) Csak egy pár képeslap…
  • magyaros17: @KajonÁrpád: Igen, a vártűzérségnél játszott szerepről hallottam. A legtöbb vártűzér sapkajelvénye... (2021.11.30. 11:02) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: Ez a Gunesch mindig meg tudja lepni az embert! (2021.11.29. 21:30) „Voltak monológok, dalok, táncok, kuplék…”
  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása