Kovács György háborús naplója – 26. rész

A bukovinai fronton egy időben sorra meghaltak a figyelők. Halálukat hátulról érkezett lövések okozták. A rejtély megoldását egy galambdúcban kellett keresni…
 
 
 

A galambdúc. Bukovinai harcok között foglal helyet ez a kis történet, amit szintén itt leírok. Hajtottuk az oroszokat magunk előtt sokszor napokig is, amíg meg tudták feszíteni a lábukat, hogy szembeálljanak velünk. Egyszer többek között kiszorítottuk őket az állásukból és hajtottuk őket két napig, amikor aztán egy falu alatt megálltak és szembetüzeltek velünk és két napig nem is tudtuk odább szorítani őket.

Mi is iparkodtunk sáncainkat csinálni, hogy legyen miben magunkat védeni. A hátunk mögött olyan ritkás fűzes volt és ebben a ritkás fűzesben volt egy gőzmalom féle, de nem lakott benne senki, csak úgy pusztán állt ott az épület magába. Persze ez a malom odatartozott ahhoz a faluhoz, akiben az oroszok voltak, hiszen pár száz lépésnyire volt csak a faluhoz.

Felállítottuk a szokásos figyelőket, akik előrébb voltak a rajvonalnál. Egy napig nem történt semmi, egész csend volt az oroszoknál, mi csak gyéren tüzelgettünk hozzájuk. Azonban másnap kora reggel csudául támadni kezdtek ránk és csak azt vettük észre, hogy az összes figyelőnk halott. Azonnal új figyelőket állítottak fel, de pár perc múlva azokat is lelődözték. Tehát itt mindjárt spekulálni kezdtek a tisztek, hogy hogy lehetséges ez, hiszen olyan fedezékben vannak a figyelők, hogy előröl majdnem képtelenség meglőni a figyelőket.

Azonban megvizsgáltak néhány halott figyelőt, hát kérem mind hátul lettek meglőve. Azonnal kirendeltek egy járőrt, hogy menjenek hátra és vizsgálják meg azt a puszta malmot, hogy nem-e onnét jön a golyó, mert csakis ott kell valahol rejtőzködni valami ellenségnek, mert a figyelőket hátulról lövöldözték le. A járőr elment, összevizsgált minden zegzugot a puszta malomban, de sehol ellenségre nem talált. Visszajöttek, hogy sehol semmit nem találnak a malomban, jelentették a parancsnoknak.

A parancsnok újra visszaküldte őket, hogy ott kell valakinek lenni, mert már megint meglőttek két figyelőt és mindegyik hátán kapott lövést. A járőr parancsnoka egy szakaszvezető volt, mérgesen visszamentek.

Tehát csak most jutott eszébe a szakaszvezetőnek valami. A malom udvarában volt egy hatalmas dúc a földbe, amelyre szinte egy tyúkólhoz hasonló galambház volt csinálva. Tehát aztán azonnal még hárman is egyszerre belelőttek a galambházba, amire csakhamar hallották a nyögést és a haldokló vonaglását. Azonnal kivágták a galambdúcot és ledűlt a földre, és bizony halva húzták ki belőle az orosz komát a galambházból.

Tehát ilyen galambok is akadtak a harctéren. Csakhogy aztán az ilyen galamb kémek a bőrükkel szoktak fizetni rendesen. Persze addig, amíg elfogták őket néhány embert eltesznek láb alól.

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: A kis csikó szerencséje
Következő rész: Irtózatos volt nézni is