„No, aztán focizni visztek-e magatokkal egynéhány Lakos gránátot haza?”

2013.12.02. 06:44 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 40. rész

1916. május 20-án estére végre megérkezik a várva várt parancs hősünk számára: megkapta a szabadságot, mehet haza Szegedre letenni az érettségi vizsgát. A búcsúzás után az állásban történő szabadságkiadás részleteivel ismerkedhetünk meg a mai részben.

 

[1916. május 20.] ½ 8 Kun bácsi jelenik meg dekungom kis futóárkában, hol éppen üldögélek, s az este kapott Az Estet olvasom. „No, önkéntes úr, mit ad, ha egy jó hírt mondok?” – kérdezi. „Minden a hírtől függ, Kun bácsi, ha a szabadságom hírét hozza, kap egy fél liter rumot!” – felelek neki. „Nahát, adja ide a rumot, a risztungját pedig pakolja össze, és gyüjjön a kompani kommandóhoz!” – felelt Kun bácsi. A rumot rögtön átadom az öregnek, magam pedig pakolni kezdek végtelen örömmel és izgatottsággal.

Részlet a 18-as védelmi szakaszból San Martinónál 1916 tavaszán. A képen Scheirich István főhadnagy, a 7. század parancsnoka látható egy dekung előtt Részlet a 18-as védelmi szakaszból San Martinónál 1916 tavaszán. A képen Scheirich István főhadnagy, a 7. század parancsnoka látható egy dekung előtt
(Kókay László hagyatékából)

Távozásomnak hamarosan híre fut a zugban, sokan jönnek dekungomhoz, puskát, hátizsákot, sátorlapot, pokrócot rosszabbakért elcserélik velem. Örömmel adom, nekem úgyse lesz egy darabig szükségem rájuk. Van több fölösleges konzervám, vagy 1 ½ kiló kockacukrom szétosztom közöttük, minden gyorsan megy, elbúcsúzom a zugban ezután mindenkitől, mindenkivel kezet fogok. Legjobban Makai bácsi van meghatva, mikor kezet szorítok vele: „Sok szerencsét önkéntes úr, s aztán, ha mint kadét jön vissza, ne feledkezzen meg rólunk!” Az irigy korporal Kohajda (ma este neki kell helyettem menázsiért lemennie) nem állhatja meg, hogy erre meg ne jegyezze: „Hisz mire visszagyün, már úgyis vége lösz a háborúnak, ha egy hónap szabadság után a káderhoz köll berukkolni!” Melegen szorítok kezet zugsführer Szabóval is, minden jót kívánva neki, s útközben a kompani komandóhoz minden régi ismerőssel.

A dinstführerendi kavernánál beaffirolom a három konzervát, s néhány perccel ¾ 8 után már ott is vagyok a kompani kommandó kavernánál. Temesvári már ott van, s az összes századbeli tisztek. Kovács zászlóstól búcsúznak, ki szintén velünk jön szabadságra. Mindegyik tiszt szívélyesen kezet szorít velünk.

Részlet a 18-as védelmi szakaszból San Martinónál 1916 tavaszán. A képen a futóárokban Ferenc János főhadnagy, Kókay László századának, a 6. századnak a parancsnoka látható Részlet a 18-as védelmi szakaszból San Martinónál 1916 tavaszán. A képen a futóárokban Ferenc János főhadnagy, Kókay László századának, a 6. századnak a parancsnoka látható (Kókay László hagyatékából)

Politzer hadnagy meg is jegyzi: „De kár, hogy megvan az érettségim!” Mindnyájan jót nevetünk a mondáson, de különösen Ferencz főhadnagy búcsúzásán, ki bár maga is tanárember civilben, így köszönt el tőlünk: „No, aztán focizni visztek-e magatokkal egynéhány Lakos gránátot haza?” „Minek az, főhadnagy úr?” – kérdezem tőle. „Azért fiam, hogy az a tanár, ki titeket el akarna buktatni, megérdemli, hogy a Lakost begyújtva a táblán a fejéhez vágjátok!” Indulásunk előtt mindegyik tiszt kezet fogott velünk, mely után, nem sokkal 8 óra után elindultunk lefelé a II. batalion kommandóhoz, hol gyülekeznünk kell.

A nap még fenn van, de a csend az egész fronton teljes, ennek dacára sietve haladunk a futóárokban lefelé a falu felé. Legelöl egy ordonánc, majd Kovács zászlós, majd a pucerja, Temesvári, s legvégül én ballagunk. Az első stellungot már elhagytuk, az 5. század mögött járunk a hátra vezető futóárokban, hol az 5. kompani reserve zugja van elhelyezve a dekungokban Weinberger hadnagy parancsnoksága alatt. Ez épp kint ül dekungja előtt, s megszólít bennünket, hogy ki volna hajlandó közülünk néhány gránát hüzliből készített karperecet átvenni, s Szentesre az ő hozzátartozóinak feladni. Én vállalkozom erre, s elteszem az apróságokat.

A II. zászlóalj parancsnokságának a dolinája San Martinóban 1916 tavaszán A II. zászlóalj parancsnokságának a dolinája San Martinóban 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

½ 9-kor megérkezünk a II. batalions kommandó lapos dolinájába, hol jelenleg a regiments reserve egy része is itt tartózkodik szép gyeptéglákkal fedett dekungokban. Szép betonozott kaverna van a dolinában a batalions kommandó részére. A dolinában már sokan ott vannak, kik szabadságra készülnek. Így Kántor kadet aspiráns, Liszay zászlós, Erdei kadett, Kovács egy 82-es önkéntes káplár, Udicki önkéntes káplár és Józó önkéntes zugsführer. Ellenben se Ignyacsev, se Obrát nincsenek itt, ők már régen megsebesültek, se Brittig, kinek felső ipariskolából hiányzik az utolsó éve, erre az iskolára a kedvezmény pedig nem szól, se szegény Sindl, ki a hősök örök álmát alussza.

Kb. 9 óráig várunk, s közbe folyton gyülekszünk, néhány ismeretlen önkéntes is jön közénk, úgyhogy összesen 12-en vagyunk. A nap már lement, lassan sötétedik, a Juci hirtelen megszólal: „tyu-tyu-tyu-tyu”, majd megsüketülünk a kilövések zajától. Innen lő a közelből valahonnan ez a titokzatos üteg. Nem bánnám pedig, ha hallgatna egy kicsit, attól tartok, fel találja lármázni az olasz tüzérséget, az pedig majd útközben megszelel egy kissé bennünket. De nem sokat lő a Juci, elhallgat, csak a fegyverlövöldözés indul meg, azt már nem bírtuk elérni, hogy még ennek megindulása előtt túl legyünk a veszélyes pontokon.

9 órakor még meglehetős világossal megindulunk a regiments kommandóhoz szabadságleveleinkért. A falu borostyánnal, folyondárral befutott fái, házai, és kertjei közt visz utunk, s egy árnyékos, s meglehetős sötét árnyékot vető fák közt haladó futóárokban a regiments kommando kavernájához megyünk.

Az ezredparancsnokság dolinája San Martinóban 1916 tavaszán Az ezredparancsnokság dolinája San Martinóban 1916 tavaszán
(Kókay László hagyatékából)

Egy hadnagy az erősen maszkírozott kaverna szájában állva mécs világánál hangosan olvassa neveinket, s átadja mindegyikünknek az Offener Befehljét, melyek közül az enyém Szegedre szól, s onnan Brassóba, s június 27-éig érvényes. A hadnagy megjegyzi, hogy majd mindegyikünk írja az Offener Befehljét alá, s hogy most menjünk a regiments hilfsplatzra, hol a főorvos úr (Szamek) alá fogja írni, hogy nincs semmi ragályos betegségünk.

10 óra s már meglehetős sötét van, mikor a Pionir fassungs stelle közelében levő hilfsplatz kavernához érünk. Sebesültek nyögnek a hatalmas, villannyal világított kaverna bejáratánál, köztük egy 43-as is, kit mint mondják, ma délután a 19-es abschnittban a 12 digó macska egyike földobott a levegőbe, honnan lezuhanva súlyos zúzódásokat szenvedett. Szamek, ez a rosszhírű orvos, „a halottak felpofozója” barátságosan fogad bennünket, meg se vizsgál bennünket, aláírja az Offener Befehljeinket, mosolyogva szorít kezet mindnyájunkkal, mi pedig elindulunk ½ 11-kor lefelé.

Nincs valami világos, a hold még nincs fönn. A fegyverlövöldözés és rakétázás már nagyon erős, aggódva gondolunk rá, mi lesz, ha most találunk megsebesülni, s ezek az átkozott digó suttyogók épp most kezdik lőni, amerre nekünk kell menni, a pionír és víz fassungs stelle környékét. Várunk néhány percet, míg a tűz megszűnik, s aztán sietve elindulunk a futóárokban ki az útra. Sebes futással rohanunk keresztül a pionir fassungs stellén, melyet alig hagyunk el, újra kezd suttyogózni a digó, ahogy csak bírunk, úgy szaladunk, hogy minél távolabb legyünk a veszélyes ponton. Valami nevetségesek lehetünk futásunk miatt, mert két jókedvű baka, ki egy darabig utánunk jön valahova, kiabál biztatva bennünket: „Lófstritt, nyomd mög a negyediket!” A kadétok és zászlósok komót lévén csak bírják a futást, ellenben mi majd mindnyájan lemaradtunk. Már nincs is célja a futásnak, vagy 300 lépésre vagyunk már a pionír fassungs stellétől, indítványozom is, hogy menjünk lassan, hagyjuk a zászlós urakat rohanni. Legtöbben rá is állnak, de néhányan azt mondják, hogy eltévesztjük az utat, ha nem követjük a zászlósokat „Ugyan, hisz vagyunk itt egynéhányan, kik tudjuk az utat, különben is szinte lehetetlen eltéveszteni!” – feleltem. Le is maradunk, s a zászlós és kadét urak csakhamar eltűnnek előttünk, mi pedig szép lassan ballagunk. Velünk szemben tragtirok bandukolnak, kocsik zörögnek, az út nagyon forgalmas. A fegyvergolyók sűrűn fütyülnek, zizegnek körülöttünk, felettünk, de a jó Istennek különös gondja van ránk, baj nélkül érünk le a Vallone-völgybe, az út tulajdonképpen veszélyes részén már túlestünk. Örömmel sóhajtunk fel mindnyájan. Pihenni nem Devetakinál ülünk le, hanem odább, a szerpentin aljában a vas távírópóznánál. Kb. éjfél van, hogy ide érünk, s majd fél óráig ülünk és beszélgetünk.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Hálát adok az Istennek, hogy megsegített”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

2 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred karánsebesi 43–as gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr485670759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyaucica78 2013.12.02. 11:41:32

Ez a gránátból készített karperec nagyon érdekesen hangzik - vajon fennmaradhatott e családi hagyatékban Szentesen?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.02. 19:51:15

@nyaucica78: A kérdés nagyon jó! A szentesi Weinberger Nándor hadnagy leszármazottai tudnának rá választ adni... Ha valaki esetleg ismeri őket, jelezze a számukra, hogy várjuk az információt, hogy megérkezett-e Szentesre a küldemény! Ha pedig még megvan, akkor egy egy fotót is kérünk a Kókay László közvetítésével hazajuttatott, doberdói gránát hüzliből készített karperecről! :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról