„Add neki, az anyja istenit!”

2013.08.12. 06:31 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 24. rész

1916. május 8-án San Martinónál az olaszok folyamatos tűz alatt tartják a robbantott aknatölcsért és környékét, aminek a következtében hősünk is elveszti két dekungbeli társát. A tölcsért megpróbálják az olaszok elfoglalni, amelyet a szegedi 46-osok mindenre elszántan védelmeznek…

 

½ 10. Suttyogó srapnel explodál felettünk. Ábrahám, ki a dekung jobb sarkában ülve pipázgat, kikapja a pipát szájából: „Megsebesültem!” - mondja, s lelép a dekungból. Amint lelép a futóárokba elvágódik. Szanitécért kiáltozok. Előkerül a minengangból kettő. Hordágyra teszik Ábrahámot, megnézik a sebét: a mellét átfúrva egy srapnelgolyó a hátán jött ki. Nincs a dekungunk tetején homokzsák, egy srapnelgolyó a vékony deszkát átütötte, s Ábrahámon is keresztülment. A szanitéc lemondólag int a kezével, hiába minden, kár a kötszerért, hisz úgy is meghal. Tényleg, a következő percben felakad a szeme ennek a derék embernek, s meghal. A szanitécek elszedik iratait, zsebóráját. Korporal Kohajda azt mondja, az óra legyen a zug közös tulajdona az éjszakai szolgálathoz. Az iratait, noteszét felesége fényképével én vállalom megőrzés végett, tekintve, hogy szegedi emberről van szó, ha lehet haza fogom küldeni a feleségének alsó tanyára. A hullát a szanitécek hátra viszik a beobachtungstandhoz, s ott a többi hulla közé teszik le a futóárokba, s leterítik sátorlappal.

A srapnelgolyó azonban mégsem ölte meg Ábrahám János gyalogost, akinek regénybe illő történetéről egy másik posztunkban már beszámoltunk. Dekungbeli társa csodálatos „feltámadásáról” szintén Kókay László naplójából, az 1917. április 6-án tett feljegyzéséből szerzünk tudomást: „Tegnap új legénység jött a kádertől. Nem akarok hinni a szememnek, mert a tavaly május 8-án hősi halált halt Ábrahámot vélem köztük felismerni, akinek holt hírét tavaly megírtam a feleségének, s akit a szanitécek a halottak közé dobtak. Pedig Ő az. Örömmel üdvözöl, s azt mondja soká nyomta az ágyat, a szívéhez vezető egyik eret érte a srapnel golyó, de csodálatosan megmenekült, s hogy él, a sírásók vették észre Vizintininél.”

A szegedi 46-osok vizintini temetőjének részlete 1916-ban A szegedi 46-osok vizintini temetőjének részlete 1916-ban
(A Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány gyűjteményéből)

A digó folytatja tovább a suttyogózást, s hol srapnellel, hol gránáttal lő. Több veszteségünk azonban zugunktól nincs suttyogóktól. Ellenben alig fél órára Ábrahám halála után másik dekung társam, Gulyás is megsebesül. A digó a kismacskákkal, melyekkel eddig a 3. kompanihoz és a hátravezető futóárokba lőtt, most közvetlenül a futóárkunk mögé kezd lőni, s a suttyogó gránátok is ide vagdosnak le. Az egyik kismacskából visszaszállt egy szilánk, s az öreg Gulyást combon találja. Rögtön el is megy vele a hilfsplatzra. Egyedül maradok a dekungban. Próbálok társat szerezni, de senki se jön. A rövid fél óra alatti haláleset és sebesülés mindenkinek elveszi a kedvét a 11-es dekungtól. Én is meggondolom a dolgot, lehúzódom a futóárokba, s ott telepszem le. Rüsztungom, fegyverem fönt hagyom a dekungban.

A futóárokban sokan vannak, sőt a minengangban is. A minengangba van behúzódva Makai schwarmjának egy részével, itt van Somjai zászlós is. No, én, ha még úgy veret is a digó, akkor se megyek le ide, hisz úgy meg van rokkanva az egész kis kaverna, hogy még egy kis rázkódás és összedűl. Érdekes! Nemcsak magában a kavernában vannak emberek, hanem magában az aknafolyosóban is. Regiments pionirok, kik egy zugsführer vezetése alatt szedik ki a folyosóból a fojtásnak használt homokzsákokat, melyeket a tölcsérbe szállítanak dekungnak. Hogy rájuk ne szakadjon a folyosó, amint lassan előre haladnak mindig sprájcolják a folyosó falait és mennyezetét.

Az aknafúrás kiindulópontjául is szolgáló kaverna bejárata a terület 2006-ban történt bejárása és felmérése során. A képen Blaskó Dénes térképész hallgató barátunk rögzíti a „minengang” bejáratának GPS koordinátáit Az aknafúrás kiindulópontjául is szolgáló kaverna bejárata a terület 2006-ban történt bejárása és felmérése során. A képen Blaskó Dénes térképész hallgató barátunk rögzíti a „minengang” bejáratának GPS koordinátáit
(Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötetből)

A digó a kismacskákkal mindinkább közelebb lő. Most a legforgalmasabb helyre, a II. zug komando dekungja, illetve a tiszti latrinához kezd lőni, a hátravezető futóárok torkolatához. Bár minden arra haladót figyelmeztetünk a veszélyre, mégis több sebesülés történik.

Délután 1 óra. Az olaszok kegyetlenül hányják a tölcsérbe a kézigránátot. A sebesültek egymás után jönnek hátrafele.

2 óra. Heim merész és veszélyessé válható parancsa következtében a még csaknem intakt II. zug leváltja lassan einzel abfallen húzódva a III. zug és a Hencz-féle 5. századbeli zug maradványait. Ezek a II. zug helyét foglalják el. Kezdjük I. zugbeliek magunkat nem jól érezni. Nyilván zugunkra is rá kerül a sor megismerkedni a tölcsér borzalmaival.

Délután ½ 7-kor hatalmas robbanás. A digó középnehéz nagyszárnyú macskát lő a tölcsérbe vezető futóárok régi stellungunk felé eső végére. A macskát csakhamar még 11 követi, pontosan egy helyre. Ha ez így tart, a tölcsérrel való közlekedés, melybe állandóan repülnek a kézigránátok, lehetetlenné lesz téve.

Olasz aknák (macskák) Olasz aknák (macskák)
(Kókay László hagyatékából)

7 óra. Rövid egymásutánban öt hatalmas, legnagyobb kaliberű digó macska repül a 3. kompanihoz. Oly óriási a légnyomás, hogy tartok tőle, hogy a minengang előtt, az összesprájcolt futóárok bedűl. Mégis ide vagyunk sokan kénytelenek menekülni a függő traverza alá a zápor módjára hulló kövek elől. A 3. kompaninak is nagy a vesztesége, pedig az ártatlan a robbantásban.

½ 8. Az 5. századtól egy másik zug jön a stellungunkba.

Este ¼ 9. Izgatott kiabálás: „Alárm! Schiessen!” Óriási fegyverropogás, kézigránátozás. Felrohanok a 11-es dekungba. Lőni kezdek én is, az egész zug tüzel, de csakhamar abbahagyjuk, mert avizálják, hogy golyóink saját embereinket veszélyeztetik. Ehelyett erősen figyelünk. Óriási zaj, lárma, kiabálás, kézigránátozás hallatszik. Zugsführer Vasas hangja túlordítja a zajt. „Schissen gradaus! Add neki, az anyja istenit!” - kiabálja. Gyenge, bátortalan, vékony gyerekhangú hurrázás hallatszik. A digók hurráznak, támadják a tölcsért.

¾ 9. A zaj lecsillapodik. Az olasz támadás nem sikerült. A II. zug kitűnően megállta a helyét. Heim, mint mondják, szépen viselkedett, puska hiányában egy ásót kapott fel, azzal akarván fogadni a digókat. Erre azonban nem került sor, a derék Vasas, ki megsebesült, bátorítása folytán a II. zug visszazavarta a digókat. A támadás után az 5. kompanitól feljött zug kiváltja a megritkult II. zugot a tölcsérből.

Heim Géza főhadnagy így írt az esetről: „Lent ülök kavernámban, diktálok és Tisch kadét ír. Egyszerre pokoli lövöldözés. Géppuskák berregnek fent és a következő pillanatban egy hang, lekiált a kavernába: »Itt vannak a digók!« Felugrom és egy pillanat alatt, felrohanok a kaverna lépcsőkön a futóárokba. Szembe a kaverna szájával a tölcsérből jövő árokban tódulnak vissza az emberek és kiáltják: »A digók a tölcsérben vannak!« A vér az arcomba szökött. Egy pillanat alatt eszembe villant, hogy most elveszítjük azt, amit eddig elértünk. Soha nem érzett elszántság és vad indulat fogott el. Az embereket visszafordítani nem lehetett. A futóárokban ember-ember hátán tolong hátra. Egy pillanat alatt nyakukra ugrottam s magam sem tudom hogyan, az embertömeg tetején keresztül másztam és beugrottam a tölcsérbe. El voltam szánva, hogy a legelső olaszt, akit meglátok, annak neki ugrom. De e helyett mit láttam? A saját embereimből volt csak ott néhány még, ellenség sehol. »Itt vagyok, én Heim főhadnagy, ne féljetek semmitől!« – ordítottam a pokoli zajban, amelyet fokozott a saját és ellenséges tüzérség kölcsönös zárótüze. Kézi gránát után üvöltöttek az emberek s körülnézve ott látok a tölcsér közepén három felbontatlan láda kézi gránátot. Körmeimmel és kezemmel téptem fel a legfelső láda tetejét és dobáltam a gránátokat az embereknek. A kedélyek így lecsillapodtak, a pánik megszűnt, az embereket, akik kifutottak a tölcsérből visszarendeltem és megnyugtattam.” (Heim Géza harctéri naplója. Heim Pál, a naplóíró unokája jóvoltából, akinek a napló rendelkezésünkre bocsátásáért itt is köszönetet mondunk.)

Este ½ 12-kor menázsi után az 5. kompani még intakt két zugja Medzihradszky főhadnaggyal együtt feljön hozzánk reservének. Az est beálltával tovább folytatjuk a stellung javítást, a munkát épp menázsi alatt hagyjuk félbe. A tölcsér elé hindeniszt raknak több helyen, s a pionirok dekung építésébe kezdenek. Nagyon veszélyes munka. A digók közvetlen a tölcsér előtt 4-8 lépésre húznak maguk elé homokzsák falat, s minden zajra erős kézigránátozásba kezdenek. Mint mondják a tölcsér feneke olyan a sok bele hajigált és nem explodált „szoknyás kurvától”, mint a rongyszedő zsidó telepe.

Szögesdrótakadályok San Martinónál tüzérségi tűzben Szögesdrótakadályok San Martinónál tüzérségi tűzben
(Kókay László hagyatékából)

Éjjelre nem osztjuk be a szolgálatot, mindnyájan ébren vagyunk, dolgozunk, s figyelünk a jobbszárnynál. A digók csendben vannak jobbszárnyunk előtt előretolt állásukban. Úgy látszik ők is építik a stellungot, néha-néha lőnek csak fegyverrel, de nem kézigránátoznak. Az olasz nehézaknavető csendben van, csupán a középnehéz küld éjféltájban a tölcsérhez hat minét, azután ez is elhallgat. A kis macskák ellenben sűrűn lövik a tiszti latrinánál a futóárkot, melybe pontosan belőtték magukat. A suttyogók is sűrűn megszólalnak, mögénk, a 3. kompanihoz és a faluba lőnek.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Micsoda emberpusztulás alig 20 méternyi frontszakasz birtokáért”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló heim géza szegedi 46–os gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr685456950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról