Dr. Serényi Jenőre emlékezve
Az 1915. június 23-tól július 7-ig tartó 1. isonzói csatában a támadó olasz hadseregeknek nem sikerült áttörni az osztrák-magyar Isonzó arcvonalat. A Görztől délre húzódó Karsztvidéken az újabb támadások kivédésére, a védővonalak megerősítésére azonnal nagyobb erőket kellett szállítani. A karintiai harcokban részt vett budapesti 1. honvéd gyalogezred zászlóaljait július 5–7-én gyülekeztették, majd Kronauban bevagonírozták, és elindultak a Karsztra. Dr. Serényi Jenő harctéri útja a Doberdón folytatódott.
Doberdói táj napjainkban a 143-as magaslat környékén
Július 10-én az esti órákban Mikolin át érkeztek Marcottinibe. Ezeket a részeket az olasz tüzérség folyamatosan erős tűz alatt tartotta. „Őrületes koncertbe jutottunk. Az ágyuk szakadatlanul dörögnek, itt mögöttünk egy nehéz üteg dolgozik, salvét salvé után ad le. Az olaszok tüzérsége válaszol. Fülsiketítő a hangzavar. Frontunkat az olaszok reflektorokkal világítják. A szemkápráztató fény, majd hosszan világít végig a fennsíkon, majd végigszalad rajta ide-oda egy pillanat alatt.”
Serényiék százada a soproni 76. közös gyalogezred 12. századát váltotta fel. Egységes, összefüggő állások nem voltak, mint a Kárpátokban, hanem támpontszerű, kövekből és homokzsákokból készült erődítések. Serényi a szakaszával a 143-as magassági pontra került, ahol velük szemben kb. 300 lépésre „Castello nuovo” házcsoport romjai voltak láthatóak. Álláspontjaik előtt 15-20 lépésre hatsoros ép drótsövény húzódott. Jedlicska hadapród, akitől átvette a védőszakaszt, elmondta, hogy az elmúlt 14 napban, amióta szakaszával állásban volt, csak egyszer támadta őket az olasz gyalogság. „A drótig engedték őket, azután belegéppuskázták. 50 emberből kettő ment vissza. A többi itt fekszik a drótkerítés előtt. A feloszló holttestek szagát néha felém hozta a szél” – írta naplójában Serényi.
Az arcvonal 143-as magaslat környéki szakasza 1915 júliusában
(Pintér Tamás–Rózsafi János–Stenciger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete alapján)
A velük szemben levő elhagyott házcsoport romjainál az olaszok egy ágyút állítottak fel, és azzal lőtték a magyar drótakadályokat és fedezékeket. Ez a tüzével közvetlen veszélyt jelentett. Helyét csak nagy nehezen sikerült megállapítani, az osztrák-magyar tüzérség július 13-ra tűzte ki megsemmisítését. A rettenetes ágyúzás miatt nappal mozdulni sem mertek a honvédek. A hőség szinte elviselhetetlen volt a kopár sziklasivatagban. A kövekből összerakott mellvédek mögött lapulva kegyetlen körülmények uralkodtak. Élelmet és vizet csak az éjszakai órákban, nagy nehézségek árán lehetett eljuttatni a védőkhöz.
1915. július 13-án a tüzérség tűz alá vette a 143-as magaslaton levő romokat. Ez tovább rombolta az épületek maradványait, amelyek nem csak az ágyú elrejtésére, hanem az ellenség gyülekezésére is alkalmasak voltak. Az éjszakai nyomasztó meleg után hajnalban záporeső kerekedett. Az eső rövid időre enyhítette a honvédek szenvedését, de hamarosan heves puska és géppuskatűz zúdult állásaikra. Ordítva indult támadásra az olasz gyalogság, amely aztán a védők tüzérségének gránát és srapnel tüzében összeomlott. Az ellenséges gyalogsági támadást sikerült visszaverni, de az olasz tüzérség egyre fokozódó pergőtüze mindent elsöpört, súlyos veszteségeket okozott.
1915. július 14-én délután fél 3 körül, amikor pillanatnyi csend állt be a frontszakaszban, a folyamatos szolgálat miatt kimerült Serényi egy kövekből összerakott fedezék mögé húzódott, hogy pihenjen egy kicsit. Rövidesen újra felélénkült az olasz tüzérség és tűz alá vette az 1-es honvédek állásait is. Gránáttalálat érte azt a hevenyészett fedezéket is, amely mögött Serényi pihent. A hatalmas robbanás szétvetette a szikladarabokat, amelyek olyan súlyos fejsérülést okoztak a katonái által szeretett és népszerű szakaszparancsnoknak, hogy azonnal meghalt.
Serényi Jenő sírjának jelölése a marcottini temetőkről 1918 tavaszán készült felmérésen
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Állandó bécsi kirendeltsége)
Mivel az ellenséges tüzérségi tűz nem tette lehetővé a holttest hátraszállítását, ezért honvédei a lőállások mögött mintegy 70-80 lépéssel, egy dolinában temették el. Ez csak ideiglenes sír volt, mivel ezt a területet is lőtte az olasz tüzérség. A következő éjjel kiásva, hátrébb szállították egykori parancsnokukat. Marcottini község 4-es számú házának hátsó udvarát körülzáró kőkerítés mellett, egy nagy diófától három méterre ásták ki Serényi sírját. A ház padlásáról lehoztak egy hosszú ládát, abba fektették. Mivel a láda rövid volt, egyik oldalát kiütötték, így a hősi halott lába bokától kezdve a ládán kívülre került. Karjait mellén összekulcsolták, kezeibe egy keresztet helyeztek. A holttest mellé tettek még egy kis barna üveget is, amelybe vatta, géz és pergament papír közé egy összesodort papírlapot csúsztattak, amelyre felírták a halott nevét, rangját, életkorát, a halálozás körülményeit s az eltemető honvédek nevét. A sírdombra a fejnél egy erős fakeresztet tűztek, ráírva az elesett hős nevét és rangját. Remetey Ernő főhadnagy, Serényi századparancsnoka, pontos vázlatot készített a sírról és környékéről.
Remetey Ernő vázlata a sírhelyről és környezetéről
(Forrás: Turistaság és alpinizmus, 1915. szeptember-októberi szám)
Reviczky László alezredes, az 1-es honvédek ezredparancsnoka 1915. július 28-án arany vitézségi éremmel való kitüntetésre javasolta kiváló katonáját. Javaslatában kiemelte a következőket: „VII./13 és 14. én a Castellnuovo melletti ütközetben, valamint előbb is minden alkalommal kiváló bátorságával tüntette ki magát, amely alantisaira is lelkesítőleg hatott oly annyira, hogy ezek dacára a leghevesebb tüzérségi tűznek, mely az állásokat a földdel egyenlővé tette, rendületlenül kitartottak és minden támadás ellenére a védelmezett területből egy tenyérnyit sem áldoztak fel.”
Serényi Jenő kitüntetési javaslata
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Kitüntetési iratok)
Mint a mellékelt kitüntetési javaslaton is látjuk, ezzel egyetértett Lukachich tábornok, a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka, József főherceg, lovassági tábornok, a VII. hadtest parancsnoka és Boroevics Szvetozár, az osztrák-magyar 5. hadsereg parancsnoka is. Serényi Jenő halála után lett a budapesti 1-es honvéd gyalogezred arany vitézségi éremmel kitüntetett katonája.
A hős természetjáró harctéri útja ezzel még nem ért véget. Családja a kezdetektől fogva szerette volna Serényit hazahozni, azonban erre a háború idején és az azt követő években nem kerülhetett sor. Így aki tehette, elzarándokolt doberdói sírjához. Grósz Alfréd, Serényi Jenő barátja 1918 januárjában járt Marcottiniben. A háború által elpusztított faluban szerencséjére könnyen megtalálta a 4-es számú ház romjait, azonban a sír nyomát nem lelte. Remetey főhadnagy 1915-ös vázlatai alapján azonban, amit ugyan pontatlannak ítélt, nagyjából sikerült beazonosítania a helyet, ahol a hant eredetileg lehetett. A pár négyzetméteres udvarrészt megtisztította a romoktól, és új fejfát állított barátjának.
Serényi Jenő rendbe tett sírja Marcottiniben, 1918 őszén
(Turistaság és alpinizmus, 1918 / 112.o.)
A háború után visszatérő lakosság újra birtokba vette egykori lakóhelyét. Megkezdődött a szétszórtan, a falvak portáin levő egyes sírok exhumálása és a maradványokat nagyobb temetőkbe vitték át. A Marcottini területén található sírok sorsa is ez volt.
Az évek múltak. Serényi háborúból hazakerült barátai elhatározták, hogy maradványait hazaszállítják. Dr. Komarnicki Gyula, aki iskola- és szerkesztőtársa, hegymászó barátja volt, vállalta, hogy felkutatja a sírt és intézi a hazaszállítást. Erre a nem egyszerű feladatra végül 1929 októberének első napjaiban került sor. Szívós nyomozás után a Padovában székelő központi hadisír nyilvántartó segítségével találták meg a sírt. A nyilvántartásból kiderült, hogy Serényi Jenő földi maradványait a marcottini 4-es számú ház udvaráról előbb a falu katonai temetőjébe vitték át, ahonnan 1921 augusztusában szállították Doberdó község hadi temetőjébe.
Serényi Jenő sírja a doberdói katonai temetőben 1929-ben. A sírkőn Serényi mellett Kerge Illés neve áll
(Turistaság és alpinizmus, 1929 / 282.o.)
Az exhumálás után a maradványokat – tizenegy másik magyar katonáéval együtt – október 13-án szállították haza Budapestre. A galyatetői menedékház nemzeti színű zászlajával leterített érckoporsót 1929. október 14-én megható ünnepség keretében szentelte be Folba János tábori fő esperes és búcsúztatta Serényi Jenőt.
Az exhumáláskor készült kép
(A szerző gyűjteményéből)
S az évek megint múltak. Kutatótársaimmal, Pintér Tamással és Stencinger Norberttel ebben az évben felkerestük az egykori kárpáti harcok helyszínét, a Hegyzávod feletti Serényi felderítés színhelyét. Mi békében, a gyönyörű hegyi világot csodálva járhattunk azon a területen, ahol az egykori felderítők óvatosan rótták útjukat. Az elmúlt években kutatóútjaink során számtalanszor bejártuk a doberdói 143-as magaslatot és környékét. 2011. július 15-én újra az egykori olasz harctérre indultunk. Ezt az utat felhasználtuk arra is, hogy Eduardo Visintini olasz barátunk segítségével elmenjünk Marcottinibe, és a rendelkezésre álló vázlatok és leírások alapján megkeressük Serényi egykori sírhelyét.
A helyszín azonosítása Marcottiniben, középen Eduardo
A harcok során a falut porig rombolták az olasz gránátok, de az újjáépítés során nem változott annyit a házak elrendezése, hogy ne tudtuk volna beazonosítani az egykori 4-es számú házat. A kőkerítés, amely mellett a sír volt, jól azonosítható, viszont ma már csak az udvar felől fotózható.
Az egykori sírhely ennek a marcottini háznak az udvarát szegélyező kerítés külső oldalán volt, a jobb oldali fa közelében. Egykor diófa állt mellette… A ciszterna ma is ott van az udvaron.
A Magas Tátra szerelmese, a magyar sísport fejlesztője, a turizmus népszerűsítője, a hős ügyvéd és hegymászó emléke előtt is tisztelegtünk a kopár Karsztvidéken. S ebben a sorozatban…
Dr. Serényi Jenő végső nyughelye a budapesti Farkasréti temetőben
Serényi arcképe a síremléken Berán Lajos alkotása
A Nagy Háború Blog csokra
Egy természetjáró a harctéren 4/1. rész
