Dr. Serényi Jenőre emlékezve
A Serényi Jenő hadapród vezette járőrcsapat útját követve érdemes a terepviszonyokat is jobban megismernünk. Hegyzávod a hegyek lábánál húzódó, a Sitnička patak völgyében megbúvó, hosszan elnyúló, egyutcás község. A települést a közepe táján emelkedő magaslaton épült templom uralja. A két ellenséges vonal között fekvő területet (senki földje) sűrű erdők és nagy kiterjedésű legelőként használt irtások borították. Ez így van napjainkban is.
Hegyzávod napjainkban délnyugat felől fényképezve, a szemben húzódó hegyvonulat északi folytatása a Korumkó
Terepbejárásunk során mi is jártuk ezeket a gyönyörű réteket, majd a sűrű fás részekbe beérve azonnal félhomály vett körül bennünket. A tér beszűkült, a látótávolság 25-30 méterre korlátozódott. Minden váratlan zajforrás feszült figyelmet váltott ki, az éberségünk fokozódott. Az egykor a fák között osonó honvédek is ugyanezt élhették át, akik ráadásul bármelyik pillanatban szembe találhatták magukat ellenséges járőrökkel, vagy megbúvó figyelő őrsökkel.
Hegyzávod fölött északkeletre a Korumkó felé tartva Stencinger Norberttel
A település 1915. április 8-án még mindig abban a felemás helyzetben volt, hogy nem tartozott egyik félhez sem. Az orosz járőrök már folyamatosan bejártak a faluba és a magyar katonák is rendszeresen visszajártak. Nem csak a felderítés volt a cél: mindkét fél nagy figyelmet fordított pl. a burgonya beszerzésére. Damó Elemér százados, a székesfehérvári 17-es honvédek utász századparancsnoka is leírta embereinek egyik hegyzávodi krumpliszerzési akcióját: „Később újra összekerült a két társaság, mondják az ott volt emberek, megegyeztek az oroszokkal, hogy a templom vonalától É-ra az oroszoké, attól D-re a mienké a falu”.
Fogolyszerzés szempontjából is kiváló terep volt a falu, a jelentések beszámolnak arról, hogy az oda kiküldött járőrök minden esetben orosz fogollyal tértek vissza.
Hegyzávod (ma: Závada) déli bejárata napjainkban is krumpliföldekkel
Mivel Serényi az előző napon egy orosz tiszti járőrt látott a falu irányából visszamenni észak felé, ezért úgy döntött, hogy csapatával bemennek Hegyzávodra. Látcsővel magyar katonákat látott a házak között. A község déli kijáratához érve két szakasznyi magyar katonával találkoztak, akik új katonai bakancsokkal voltak felpakolva (talán egy raktár anyagát menekítették ki). Serényi emberei kihasználták az alkalmat, és többen lecserélték elhasznált bakancsukat. E sikeres találkozás után végigmentek a község utcáján és elérték az északi rész utolsó házait. Az elhagyott, kiürített faluban mindenfelé a pusztulás nyomát látták. Szétszórt bútorok, összetört padok, székek, asztalok, lerántott zsupfedeles szalmatető, elhagyott ibrikek. Az eső esett, ezért Serényi a legénységnek engedélyt adott, hogy egy háznál letelepedjenek és megfőzzék ebédjüket. Az étkezés után tovább indultak a Skripcin levő József főherceg telep felé. Azért, hogy rejtve maradjanak, nem a domboldalon mentek (ahogyan kutatótársaimmal mi is közeledtünk az egykori telep felé), hanem a domb alatt a völgyben. Így számolt be erről naplójában a hadapród: „Két figyelőt előre felküldöttem, azonban alig érkeztek ezek az 5. század tábori őrsének magasságáig és kiemelkedtek a tisztásra, az erdő szegélyéről szembe tüzet kaptak. Ez előnyomulásunkat nem tartotta volna vissza, azonban meglepően a Lipca oldalából össztüzet kaptunk baloldalt, úgy, hogy pillanat alatt hason feküdtünk mindannyian. Odapillantottam – saját csapataink tüzeltek ránk. A 17-es honvédek két tábori őrse. Levágódtam és úgy gurultam végig a domboldalon, majd meghúzódtam egy árokban. Innen lobogtattam a zsebkendőmet és kiáltottam «Honvédek ne lőjetek!» Csak ¼ óra tüzelés után tudtunk lejutni a faluhoz. A rettenetes deprimáló hatás folytán a felderítést nem folytattam, visszamentünk a faluba.”
A 17-es honvéd gyalogezred és előretolt biztosító csapatai 1915 áprilisában
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 81. honvéd gyalogdandár iratai)
Nem maradtak ott, hanem a zuhogó esőben elindultak a fűrésztelephez. Az eső miatt zajtalanul haladtak, amikor az egyik embere négy oroszt vett észre a telep környékén. Azonnal félköralakba rendezte járőrcsapatát, úgy húzódtak felfelé abban a reményben, hogy meglepik és elfogják az oroszokat. Ez nem sikerült, mert mire felértek, az oroszok eltűntek. Serényi az embereit úgy helyezte el a telepen, hogy minden oldalról biztosítva legyenek egy váratlan támadás ellen. Ezután pedig elindult ezredének egyik előretolt tábori őrse felé. „Ezeket helyükön nem találtam, hanem szembe jött velem Csuka János őrvezető, aki rettenetesen csudálkozott azon, hogy én honnan jövök. Egyik hadapród, a 2. tábori őrs parancsnoka, ugyanis azt jelentette az ezrednek, hogy engem elfogtak. Lejjebb találkoztam vele is. A 17-es landwerek tábori őrsével megerősítve tért vissza. Ő kb. 30-50 oroszt látott, azért vonult vissza és tért vissza erősbítéssel. Estére én is lejöttem járőreimmel és megerősítve az övéket, együtt töltöttük az éjszakát.”
Figyelő a Kárpátokban
(A szerző gyűjteményéből)
Április 9-én Serényi a járőreivel már kora reggel visszament a fűrésztelephez, ahol nyugalom volt. Azt a célt tűzte ki, hogy elfog egy orosz járőrt, és úgy tér vissza ezredéhez. A Korumkó keleti oldalának kikutatására járőröket küldött ki. Emberei csak rövid utat tudtak megtenni, mert az orosz figyelők észrevették őket, tüzet nyitottak rájuk, ezért vissza kellett vonulniuk. A sűrű erdő borította Korumkó gerincére küldött figyelői felöl is puskalövéseket lehetett hallani. Serényi előrement hozzájuk. A figyelők elmondták, hogy egyik társuk, Lengyel András előrement, hogy felderítse az ellenséget, és nem jött vissza. A puskalövéseket abból az irányból lehetett hallani, amerre előre ment. Rövidesen ugyanabból az irányból egy orosz járőr jelent meg. „Észrevették az egyik figyelőnket, lőttek rá és felénk nyomultak. Hátrafelé való integetésükkel és füttyjeleikkel azt a hitet keltették bennünk, mintha egy nagyobb járőrhöz tartoznának. Mi a társaságot össztűzzel fogadtuk és visszakergettük.”
Mivel a továbbiakban nem volt értelme a senki földjén való tartózkodásnak, s feladatukat elvégezték, a járőrcsapat délután 3 órakor bevonult az ezredhez. Serényi Jenő hadapródot a járőrszolgálatért és a legutóbbi ütközetben való magatartásáért századparancsnoka, Remetey Elemér főhadnagy kitüntetésre és zászlóssá történő előléptetésre javasolta. Soron kívüli előléptetésére 1915. április 17-én került sor, az I. osztályú vitézségi érmet pedig június 8-án kapta meg.
Serényi Jenő felderítő jelentésének az összegzése
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 81. honvéd gyalogdandár iratai)
Serényi Jenőre emlékező sorozatunk következő epizódjában már az olasz fronton követjük nyomon az egykori természetjáró katonai kalandjait.
Egy természetjáró a harctéren 4/1. rész
