Jakab István első világháborús naplója – 9. rész
A „kettősök” frontszakasza továbbra is csendes, ugyanakkor azonban az osztrák–magyar oldalon nagy munkálatok folynak: a fedezékekbe villanyvilágítást vezetnek, a drótakadályokat kiszélesítik, az árkok falát vesszővel fonják ki. Éjszakánként tevékenykednek a rohamosok is: amint hősünk beszámol róla, egy herkulesi erejű cigány katona minden fegyver nélkül két oroszt is elfog egyetlen éjszaka alatt. Jakabot – hasonló beosztást ellátó társaival együtt – a hadosztályparancsnokságra rendelik, ahol új dolgokat tanulnak a figyelőszolgálatról, ismertetik velük a beosztásukkal kapcsolatos kötelezettségeket és a titkos kommunikációs módszereket. Hősünk egy újonnan a frontra kerülő, Fiuméből származó katona, Pöndör Frigyes személyében új barátra tesz szert.
1916. február 13.
A szapőrök hatalmas munkát visznek véghez, vagyis a drótakadályt kiszélesítik 150 m szélességbe, középen a villanyáramot is bevezetik. A dekungot is villannyal szerelik föl. Úgy látszik, a mesebeli földalatti város készül itt; az előkészületek nagyok. Elmegyek a jobbszárnyra megvizsgálni egy orosz kis völgyet, mit a megfigyelőből nem bírnak pontosan megfigyelni. Kell menjek majdnem 1 km-t jobbra. Amint megyek az árokban, találkozom Barti Jánossal – mint szakaszvezető, zugdinsztfürender szolgál. Bevitt a lakásába, megkínált friss hallal, mit fogtak az árok előtt levő tóból. Elég jól ízlett, ilyesmit itt nem ettem. Még adott vagy öt darabot nyersen, hadd sütöm ki otthon. Soká nem időztem, mentem tovább. Vagy 900 m-re a kilövésünktől az állás áthúzódik a patakon és völgyön; a völgy egy ingovány – láp, pocsolya –, árkot ásni itt nem lehetett. Van csinálva fából egy magas gát, két m vastag, 3 m magas, emögött van csinálva az átjáró híd. Innen a hídtól megfigyelhettem én, amit akartam. Visszafele már nem az álláson, hanem hátul jöttem, mire majd ráfizettem: egy dombtetőről az orosz látott jól, és minden mozdulatra srapnellel lőtt. Most is úgy történt, de a véletlen megőrzött.
2 órakor a szolgálatot átvettem, és rögtön jelentem a 36-os batrinak, hogy mit figyeltem meg a kis völgyben. Ők nem ellenezték; leadom, a 621 cote-tól jobbra 200 m-re, hosszabban 150 m-re lőjenek egy lövedéket. Már nyihog; a völgy fenekén van a becsapódás. Még egy lövedéket 50 m-rel hosszabbra és egyet 100 méterrel rövidebbre – ez is megvolt: a tüzérek az irányításommal belőtték azt a tereprészt, mit éjszaka be kell szórni srapnellel. Ez meg is történt. Itt az orosznak a tyúkszemére léptek, mert kezdett ő is ágyúzni, de még javából: adott az állásra is meg a tüzéreknek is. A tüzéreknél egy istállóba talált egy gránát, kilőtt maradt két baka és két ló. Az orosznak is volt elég szép számmal halottja meg kára. 11 órakor hagytam el a szolgálatot, vacsoráztam. Aláromban volt az egész banda. 12 órakor leszereltünk, pihenni tértünk. Még a tüzéreket ágyúzzák, de gyengén. Kaptam levelet Fejér Istvántól, A gonosz szolga címlappal.
1916. február 14.
Reggel korán indultam útnak, hadd lássam az eredményt. Bizony össze is lőtte az orosz az állást, ahol Barti János rajonja volt, de a mieink is megtették; a kis völgyet lőtték össze, ahol apró cserjés volt és kevés ásás látszott. Most cserjés nincs, csak össze-vissza hányt gerendákkal borított futóárkok, miket a hó eltakart, de a gránátok kiforgattak. Hát itt eltaláltam. Visszamentem. A főhadnagy megtudta, hogy mit csináltam a megfigyelőből; nem bírt eléggé dicsérni. Mondom én, háború van. Írtam anyámnak és Katusnak. A szolgálatom csendben telt le, de azért a 36-osok még ma is küldtek egy kis segítséget a kis völgybe, dekungot építeni.
Dolgoznak a tüzérek
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. február 15.
Egy kicsikét kezd hűvösödni a levegő. Kora reggel ereszt kettőt a koma, oly közel, hogy meg is ijedtünk, de nem jött több. Eltelt az egész nap, és a szolgálattal csendben telt le.
1916. február 16.
Oly csendesen telt el az egész nap, mintha fegyverek se volnának. A szolgálatot átvettem. Éjjel a rohamisták gyakorlatoztak kint az állás előtt; egy bátor cigány elfogott két oroszt, előőrsöket. Ő is meg lett szúrva a bal karján. Egy fegyverropogás nélkül történt. Herkulesi erővel bírt a cigány; az egyik orosz – mert külön fogta el őket – nekiszúrt, ő meg fölragadta a levegőbe és úgy teremtette a földhöz, hogy az orosz dereka eltörött. A száját betömte sárral, hogy ne bírjon kiabálni, a másikat megtévesztette, mert beszélt neki oroszul; így ketten hozták be a tehetetlent. Szép vicc; a többi rohamosok mit sem tudtak erről.
1916. február 17.
Korán reggel a gyalogsági megfigyelő értesített, hogy kilenc órára jelentkezzünk – a megfigyelők – a divíziókomondónál, tehát készülünk is, mert Gorodicsba kell menni. A tüzér őrmestert felváltotta egy másik tüzér.
9 órára ott is voltunk, persze lóháton, pisztolyosan; a szakaszvezetőnek karabin volt. Itt jelentkeztünk; kihallgatásra rendelt az adjutáns, egy százados. Nem tudtuk, hogy mi a baj. 11 órakor állottunk raportra; az ezredes úr tartotta, egy öreg bácsi. Mikor ránk került a sor, először állott az őrmester, én és a szakaszvezető; minket berendelt az irodába. Ott még volt több megfigyelő a tüzérektől, a puskától, a gyalogságtól. A raportnak vége lett, bejött az öreg és más nagy tisztek; a megfigyelők közt én viseltem a legkisebb rangfokozatot, még főhadnagy is volt megfigyelő. Hosszú lócákra leültünk, és az öreg tiszt iskolát tartott velünk, hogy mi a kötelességünk – a legnagyobb titoktartás – mert a telefon sok mindent tud, és ezt mi is halljuk. Azután kérdezett egyes dolgokat egyiktől-másiktól. Engem háromszor kérdezett, mindenre jól feleltem. Kérdezte, mióta vagyok Gefraiter, mondom, mióta és csak titulált. Az adjutánshoz fordul, valamit parancsba íratott vele. Mindnyájan följegyeztük a titkos jeleket, mind beszédben, mind a fegyverrel és kézzel intéseket. Nagyon értékes dolgokat tudtam itt meg, miről még fogalmam sem volt. Mikor ezeknek vége volt, hapták az egészünknek, és letettük az esküt, hogy mindazt, amit itt gyakoroltunk, élve soha el nem áruljuk senki ember fiának, oszt kezet fogott az öreg mindenikkel, figyelmeztetve az előbbiekre. Fél egykor lett aptrét
Még egy keveset lötyögtem a városban, a főhadnagy úrnak vettem csokoládét, ½ kg-t. 5 órára hazaértem; rögtön mentem a főhadnagyhoz, átadtam a csokoládét, két üveg konyakot, miből meg is kínált mindjárt. Kérdezi, hogy miért hívtak. Hát letettük az esküt a megfigyelői szolgálatra, a többi titok. 6 órakor átvettem a megfigyelői szolgálatot a tüzértől egész 10-ig. A fiúk is kérdezték, hogy miért voltam hátul; csak azt feleltem, mit a főhadnagynak. Megkínáltam őket egy kis konyakkal, amit a városból hoztam. Megvolt a menázsi, a rohamosok ma is mennek gyakorlatozni. Furcsa gyakorlóteret választottak maguknak – mert ők akarták így.
1916. február 18.
Gyűrűgyártással telt a nap meg szolgálattal. Most figyelmes lettem én is a telefonban említett sok névre: Róza, Olga, Sári, Anna, Vilma – tudj’ isten, hogy még mennyi. Ezeket összeállítva titkos jelentések, egyes helyeknek, komondóknak a neve, megnevezése jön ki. 10 óra után hozzám jött Gábor mondani, hogy holnap álljak raportra, mert parancsba volt az előléptetésem, vagyis virkli Gefraiter leszek; rendben van. Ezt az öreg csinálta a tegnap.
1916. február 19.
Reggel raportra állok; a parancsot fölolvassák. Én is hallom, tehát jelentem a főhadnagy úrnak, hogy átvettem az előléptetést. Ő gratulált, oszolj volt; megyek a dekungba, a fiúk is gratulálnak, mit én konyakkal viszonoztam. 2–10 között a megfigyelőben, semmi különös. Kaptam levelet édesanyámtól, mit II. 16-án írt.
1916. február 20.
Elmentem hátra az állás mögé alumíniumot keresni; nem sokat találtam, nagy volt a hó. Találkoztam Mátis Istvánnal, ő káplár, tőlem nem messzi van jobbra, Fejér Misihoz közel. Még találkoztam Ander Jánossal, ő a gyalogságnál van mint közlegény. Csúnya idő kezd lenni, nagy szél jön. Elmentem haza, átvettem a szolgálatot; szibériai szél fúj, csak úgy ingadozik a megfigyelő. Fázni nem fázom, meleg az öltözetem. Kérdezik a Jucit, mi újság; semmi különös. A Berta nevezetű batri és messzihordók lőnek az orosz állásra tőlünk jobbra vagy három km-re. Jött a váltás, átadom. Veszett idő; már kezdtem fázni. De jó lesz a dekungban!
1916. február 21.
Gyűrűket csináltam, utána a megfigyelőben: semmi különös. Írtam levelet Fejér Istvánnak, a főhadnagy adott Az Est című újságot olvasni, mert mindig, mikor a szolgálatot letettem, bementem hozzá jelenteni, mi a puskát érdekelte. Átmentem Kisékhez – ők is négyen laktak – újságot olvasni. Mert oly gyéren jutunk haza, itt együttesen kibetűztük az apróhirdetésekből a férjhez menni akaró lányokat, kik szeretnének levelezni harctéren levő katonákkal. Egykettő írunk egy közös levelet – szórakozásnak jó lesz.
1916. február 22.
Semmi különös; egész nap csak a mindennapi teendők.
1916. február 23.
Gyűrűt reszeltem, egyéb a megszokott.
1916. február 24.
Kijött a fegyvermester őrmester a fegyvereket megvizsgálni. A szélfúvás még tart és havazni kezd. A megfigyelőben semmi újság. Este kártyáztam a gyalogságnál; veszítettem 11 koronát.
1916. február 25.
Havazik [...]. Most jó, ha nem kell menni sehova. A megfigyelőben semmi újság.
1916. február 26.
Csak mint tegnap; a németek és a mi szapőreink roppant nagy föld alatti dekungokat építnek a front mögött. Pl. egy van 80 m hosszú, 20 m széles, 15 m mély a földben; ez egy egész kaszárnya.
Az állásrendszer kiépítésén dolgozó katonák
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. február 27.
A villanyszerelők fölszerelték a dekungokat világítással, a drótakadály gyönyörűen fejlődik; roppant széles és gyakor, bizony azon nehezen gázol át bárki is, ha az ördög is. A megfigyelő is rendes.
1916. február 28.
Elég jól pihentünk. Nagy dolgot nem ad az orosz; már nem tudom, mit csináljak agyonütni az időt. A gyűrűgyártás is meggyengült: nincs anyag. Megint fehér az egész terep. A megfigyelőből sem látni semmi nyomot sehol. A havazás megállott, a szél is, kiderült az ég. Éjszaka irtózatos fagy, csonttá fagyott minden.
1916. március 1.
Erős fagy. Reggel jöttek szapőrök, megkezdték a gránátziher unterstandot vagy a rókalyukat a kilövésünkkel épp szemben; voltak vagy tízen. Ma a századtól egy főhadnagy fölírta, kik jelentkeztek önként különféle sportokra; én is föliratkoztam. A megfigyelőben nagyon megfáztam. Csendben telt az egész nap. Éjszaka erős hideg.
1916. március 2.
A fiúk hozzáfogtak a kilövést újracsinálni; előrenyomták vagy három métert, hogy lehessen flankézni vagy oldalt lőni. Segítettem én is. A megfigyelőből fölfedeztem vagy 6 orosz hullát; a varjak segítettek erre a felfedezésre, mert már ették a hullákat. Épp előttünk voltak vagy 350 m-nyire a patakon túl; sajnos, mire jutottak szegény harcosok, a hollók eszik őket; és behozni sem lehetett, az orosz lőtt.
1916. március 3.
Megy a nóta javábul – oly nótaszóval, hogy gyönyör hallgatni. Semmi különös.
1916. március 4.
Írtam levelet édesanyámnak. Az idő lanyhul, déli szél fújdogál, apad a hó, nagyobb a sár. A megfigyelőből távolságot mértem egyes pontokra a gyalogság részére. Tőlünk jobbra az orosz lőtt egynéhányat a lövészárokba meg a tüzérségre.
1916. március 5.
Lanyha idő. Elkészült a puskakilövés: elég praktikus, a puska egy deszkalapon körbeforgatható. A kilövésén körbe 20 cm nyílás, mi vaspáncéllal be van rakva – szükség esetén le lehet szedni […] –, efölött egy gerendára homokkal telt zsákokból egy m-nyi magas fal emelve. A gyalogság is hozzáfogott az egész állás átalakításához, ti. a gerendákat mind kiszedték, és csak szabad kilövéseket csináltak, mert a gerenda veszedelmes volt; ha az egyik végéhez csapott egy gránát, a gerenda megsemmisítette a kilövést és a katonát is azon a területen, amilyen hosszú volt. Tehát a szabad kilövés csak földből meg gyeptéglából lett kialakítva – egy kis nyílás 15 cm szélességben. A megfigyelőből az oroszoknál […] is nagy munkákat lehet észlelni. A sturm comp. kint volt, de csendben visszavonult.
1916. március 6.
Megy a munka javábul. Nagy repülőharc hátul: oly gyönyörű figyelni a távcsővel. A repülőkben nem lett kár, csak a tengersok srapnel, mit rájuk lőttek.
1916. március 7.
Voltam az ismerősöknél a balszárnyon – Fejér Mihálynál is –; ők elég rossz helyen vannak, csak úgy ágyúz oda az orosz. Alig bírtam kiszabadulni, mert épp akkor is lőtt oda. Voltam a villanytelepnél is, egy nagy erdőben volt; hatalmas nagy gépek, és vezetékek minden irányba.
1916. március 8.
Elég szép idő, a napsütésnek is érezni a melegét. Lassan-lassan jön a tavasz, csak itt későre lesz kikelet. Dolgozik az egész banda. Ma kaptunk egy kisegítő katonát, Pöndör Frigyes a neve; kicsiny, alacsony, vörös emberke, lehet vagy harmincéves; olyan fürge, mint az ürge. Bejött a mi lakásunkba lakni. A megfigyelőbe jött egy tüzér főhadnagy, az ágyúit akarja belőni. Kikérdezett egyes magaslatokról, aztán megkezdte a telefonon; kéri lövés leadását. Alig hallani, mikor kilőtték; jön a másik [...]: egy erdő sarkára esett, azután egy szélmalomra, mit a negyedik lövéssel el is talált. Sorra jött egy falu meg egy nagy magányos ház. Összesen leadott 28 lövést; oly szépen lehetett gusztálni a becsapódásokat. A terep imitt-amott már tarkul, a napsugaraknak enged a hó. Fejér Istvántól kaptam levelet.
Fára épített figyelőállás
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. március 9.
A gyalogság bevégezte a munkát, az árok oldala ki lett fonva, sövény módra, nem is hasonlít a régihez. Az új emberünk nagyon különös: megtudtam, hogy zsidó, nagy műveltséget árul el. A szapőrök jól haladnak be, már vannak vagy 10 m mélyen, mit rögtön ácsolnak után faragott gerendákkal [...].
Fölállítottak egy 9. batrit a hátunk mögé vagy 100 m-nyire; nagyon meg van erősítve az ellenállás mindenféle fegyverrel. A sturm. comp. ma is kiment, üresen jött vissza reggel felé.
1916. március 10.
Szép tavaszi reggel, oly éltető. Ma hátramentem az orvoshoz – a fogam fájt –, valami orvosságot kaptam, mitől el is múlt. Megnéztem a tüzérállást is; elég sok ágyú van, kisebb-nagyobb. 10 órára honn voltam, csak Pöndör volt ott egyedül. Beszélek vele sokat; ő elmondja, hogy került ki a frontra. Ti. ő hadseregszállító nagykereskedő Fiuméban, ő büntetésből lett kiküldve. Kért tőlem pénzt kölcsön, mert egy fillérje sincs, meg éhezik is. Adtam egy húskonzervet és kenyeret, mit meg is evett mindjárt. Majd visszafizeti busásan; megköszönte. Ezt az embert nevette mindenki, gúnyolták, miért hogy zsidó volt, csak én voltam jóbarát vele. Én igazán semmi rosszat nem találtam benne, mint udvariasságot; no meg a főhadnaggyal is nagyon jól volt.
Elég csendben telt el a nap, egy pár repülő csavarog a légben. Az éjszaka a sturm. comp. elfogott két oroszt.
1916. március 11.
Beborult és havaz, de csak gyengén. Egy bakától vettem alumíniumot, a megfigyelés is rendben ment. A rohamosok hóköpenyben kimentek vadászni, el is fogtak egy orosz járőrt – hat személyt –, reggelig ott tartották őket az állásban. Kaptak azok is kávét, oszt elvitték őket. Egész nap hullott a hó gyéren, hideg nem volt. Ma az orosz is tapogatózott; lőttek néhányat hátra a konyhákhoz, a trénekhez, hozzánk nem.
1916. március 12.
A nap csendben, gyűrűöntéssel telt el, a megfigyelő is csak normális.
1916. március 13.
Hűvösek a reggelek, de azért tavaszi szellővel és napfénnyel kecsegtetnek. Gyártottam egy gyűrűt, 10 korona arany volt a feje. Rendben ment minden.
1916. március 14.
A hátunk mögötti dombon levő tüzérek belőtték magukat. Rendben, csendben telt a nap.
1916. március 15.
Egy kis légiharc, de eredmény nélkül. A fiúk csináltak repülőgépre kilövést. Az erdőben, nem messzi az állástól voltam sétálni. Kellemes, tavaszi napsütés; oly jólesik egy kis séta a zöldben, ábrándozni a kikeletről és a jövendő békéről.
1916. március 16.
A dekungban telt az egész nap; írtunk ábrándos leveleket az újságból kapott címekre. Pöndörrel nagyon jó viszonyba lettem; a megfigyelő is csendben telt.
Következő rész: „Milyen is ez a háború; ha gyilkolunk, akkor kapunk kitüntetést…”
Összes rész: Jakab István első világháborús naplója
