Gunesch János olaszországi hadifogolynaplója – 6. rész
A naplóíró 1915 júliusának a végén a Doberdó szomszédságában tölti hadifogságát, így folyamatosan reflektál a harcok zajára. Gondolatai szüntelenül visszatérnek harcostársaira és az otthoniakra, a véleménye továbbra is igen kritikus a sajátjait illetően. A folyamatos esős időben a sátorban a földön fekve megbetegszik. Augusztus 6-án végre elhagyhatja a front melletti karanténtábort és társaival elindulhat Olaszország belseje felé.
[1915.] VII. 27. Ma már elmúlt egy éve, hogy háborúzunk és úgy tűnik fel, hogy ez még csak kezdet. Tegnap hoztak megint egy csomó foglyot, császáriakat. Éjjel némelyik úgy felriadt, hogy meg kellett nyugtatni. Az éjjelek hűvösek és hosszúak. Ötször is felkelek járkálni, nem tudok aludni. Bizony már két hónapja, hogy így a földön hentergek. Sikerült 80 db czigarettát venni (4 Korona). Ma az ágyúnkat nem hallottuk. Valószínűleg csend van a fronton. Ma ismét jöttek foglyok. Élelem a rendes: kétszer egy nap. Délre húsleves hússal, vacsora rizs vagy makaróni, 1 db czigi. Míg az olaszok élelmeztek, jobbat és változatosabbat kaptunk, de a régi corruptió itt is meg van, mióta a saját embereink vezetik az élelmezést. Olvastunk itt olasz lapokat. Ezek szerint vagy 8–10 ezer fogoly lett volna tőlünk. Akiket utánunk elfogtak, azok is itt vannak. Beszélik, hogy a fronton kibírhatatlan a hullaszag. Sok olasz és magyar fekszik temetetlenül. Tegnap délutántól ma reggelig semmi ágyúzást nem hallunk. Nem tudom mire vélni.
1915 augusztusában Luigi Cadorna, az olasz vezérkari főnök és a király az Alsó-Isonzó melletti frontszakaszt látogatja
(Forrás: Gruppo Speleologico Carsico gyűjteménye)
VII. 28. szerda. Ma nagy tisztálkodást rendeztem, mosással egybekötve. Rátaláltam Csirinkó Béla barátomra. Örültem, hogy egészséges. Soká elbeszélgettünk hazánkról.
Ma délben kint járt itt a fogolytáborban az olasz hadak főparancsnoka. Alacsony, erős vállú szimpatikus bácsi. Körülnézett és tisztjeivel tartott. Beszéltünk egy olasz hadnaggyal – igen kedves ember – ő azt mondja, hogy igen nagy kedvvel folytatják a háborút. Ellátásunk az rendes. Igen meg vagyok hűlve. Ismét köhögök. Ma az őrmesterek – a mieink – kihirdették, hogy a tábor parancsnoka, egy – kedves úr – olasz őrnagy elrendelte, nem szabad tettleg bántalmazni egy alárendelt katonát sem, mert ezért súlyosan büntet. A milyeink közül több altiszt azt hitte, hogy otthon van. Most kaptunk pokróczot.
VII. 29. Csütörtök. A tegnap kapott pokrócznak nagy hasznát vettem, nem fáztam éjjel és jól aludtam ½ 4-ig reggel. Tovább nem tudok aludni, a frontról ágyúzást hallok. Úgy látszik mulatnak ott. Ma szintén magasabb rangú olasz tisztek nézték meg a fogolytábort. Úgy hallom 3–4 nap múlva egy szigetre visznek bennünket. Ide 400 km. Ez csak Szardínia lehet. A koszt a rendes. Érdekes, itt hiányában vagyunk a dohánynak, hát szederlevelet és kukoricahajat szívunk. Nem jó, de ég.
Takaróosztás Bagnaria Arsa hadifogolytáborában
(Giorgio Milocco gyűjteményéből)
VII. 30. Péntek. Ma két hónapja, hogy elindultunk a laktanyából. Mily sokfelé jártam, mennyit szenvedtünk ez alatt a két hónap alatt: hideget, meleget, éhséget, szomjúságot. Mennyi mindenről le kellett mondani, mennyi minden jön még ezután. Éjjel még most sem tudok aludni, sokszor felébredek, álmaim még mindig borzalmasak. Nagyon lassan jön helyre kedélyállapotom. Étvágyam kitűnő. Cipómat már egy nap alatt szépen el tudom fogyasztani. Csak levelem, melyet haza írtam fogságomból megkapnák, mert eddig úgyis elveszettnek hisznek. A kenyérnek, hogy felment itt is az ára! Tegnap egy czipóért adtak itt a táborban 1,6–2 Koronát, de már sok nem kerül eladásra, mert már mindenki megeszi a magáét. A bort eddig 80 fillérért adták literjét, most 2,5 fillér. A mai koszt az rendes, a fronton erősen ágyúztak.
VII. 31. Szombat. Ma egész éjjel dörögtek az ágyúk. Idehallatszik hozzánk. Úgy látszik, nagy harczok vannak megint. Az eső folyton esik, ezért éjjel–nappal összegurnyasztva ülünk kis sátrunkban. Lábaim meg vannak gémberedve. Rossz álmaim voltak az éjjel: hurczolkodással, tűzzel, temetővel álmodtam. Most reggeliztem egy darab kenyeret, fél kulacs vizet és már be is volt fejezve. Boldog pestiek, néktek egy kis kávé is jut, de megtanultam nélkülözni, pedig még soká tart a fogság. Hanem azért jobb 50%-kal mint a rajvonalban. Csak ne volna minden oly drága. 1 csomag kénes gyufa 17 fillér. A czigaretta is drágább lett, pedig a vagyonom csak kettő Korona, és itt csak 1.60 fillér. Jó lenne már kicsit otthon lenni.
Ma ketten meghaltak itt a táborban, állítólag cholerában, és van 26 gyanús beteg. Erre magam is gondoltam, hogy így lesz. Igazán csodadolog lesz, ha haza kerülök. Mindenfelé a halál nyújtogatja felénk a kezét. Most hoztak erre megint vagy 3000 foglyot a mieinkbül. Nem tudom, hogy a hadvezetőség, nem látja, hogy ez egy valóságos egérfogó a mi részünkre? Mi indulásra készen állunk, megyünk más fogolytáborba. Már unok mindent: harczot, fogságot. Fáradt vagyok, pihenni szeretnék. Lefújták az indulást. Más századok mentek előbb, pedig szívesen mentem volna. Talán, ha rendes helyre megyünk jó felügyelet alá, elkerülhetjük az epidemikus betegségeket, mert a mi embereinket szépen nem lehet, csak kényszeríteni lehet a tisztaságra. Különösen a köpködésről nem lehet leszoktatni, és ha figyelmezteti az ember, csak gorombaságot kaphat. Hiába, a mi népünk még igen neveletlen, nyers, még sok nevelés fér rá. A koszt az rendes.
VIII. 1. Vasárnap. Szép verőfényes nap. A természet is pihenésre, sétára teremtette, de mi erről nem beszélhetünk. Úgy hiszem, ma elmegyünk innét. A fronton csend volt. Ha elmegyünk, már nem hallunk ágyúdörgést. Mindig oly rossz álmaim vannak, nyugtalan éjszakák. Oly jó volna már pihenni, ha az emberiség már-már ebből a vérengző őrültségből kigyógyulna. Délután 2 óra. Máskor korábban feketekávét fogyasztottam. Most itt ülünk a földön, keresve egy csekélyke hűs helyet a rekkenő hőségben. Most ettem egy darabka kenyeret. Ebéd 10 órakor volt. Szakácsaink rettenetesen rossz ételt főznek. Mennyivel jobb volt az olasz. Mindjárt megyünk dezinficziálni, hogy legyen egy kis szórakozás. Meg vagyok hűlve, az éjjelek nedves hűvösen [telnek], fejem fáj, aludni nem tudok, folyton haza gondolok. Naponta ezerszer elátkozzuk a háborút. Mily jó néktek, kik otthon vagytok és mennyit szenvedünk mi, pedig semmi bűn nem terheli lelkünket. Kiér kell mindennek lenni? Nem őrült az ember? Saját magát kínozza, milliókat, szenvedtek semmiért, senkiért és még mily soká fog tartani? Mennyi lelki erő kell az elviseléséhez? Napi ellátás a régi volt.
VIII. 2. Hétfő. Ma valószínűleg biztosan elmegyünk, mert már ½ 5 órakor mentek a húst felvételezni. Borzasztó, minden nap egy és ugyanazt enni. Azt hittem, itt most is fogunk kapni ebédet, mert 2 db sült krumpliért szívesen odaadnám, csak már változás lenne az ételben, és olyan a leves, mint a víz. Zöldség nincsen, milyen lehet a leves, elképzelhető. A fronton erős ágyúzás van, de nagyon tompán hallani. Azt hiszem a mieink visszavonultak. Jobb is, ha elmegyünk, legalább még ezt se hallom. Szeretnék valamivel foglalkozni valami gyárban, de azt csak hiszem, nem lehet. Majd megkísérelem. Ha dolgoznék, előbb telnének a napok és kevesebb idő esne a gondolkodásra. Megint visszavonták az indulást. Reggel 10 órakor volt ebéd, 12 órakor vacsora a rendes. Most ismét itt maradunk. Ez a fogoly sorsa. A mieink az időt azzal csapják el, hogy futómétást játszanak. Érdekes, 35–40 éves emberek ismét gyerekekké váltak. Este énekelnek. Nékem semmihez sincs kedvem, csak nézem őket.
Hadifoglyok kártyáznak Bagnaria Arsa táborában
(Forrás: Gruppo Speleologico Carsico gyűjteménye)
VIII. 3. Kedd. Hideg esős éjjel volt, fáztam. Takarómból sátrat csináltam és így takaróm nem volt. 12 óra. Délben sáros eső, kevés szalmám átázott. Úgy fekszem itt a latyakban, mint a disznó az ólban. Bizony-bizony jobb szeretnék valami pesti Demimonde-nak az ölebecskéje lenni. Jobb dolgom lenne. Ebédet, vacsorát, már meg sem eszem. Utálom ezt az egyformaságot. Tisztán abból az egy czipócska kenyérből élek, amit reggel kapok. Venni ugyan lehet sajtot, szalonnát, de nekem már összes vagyonom egy Korona, azt pedig czigarettára tartogatom. Volt 11 koronám, ezt mind eldohányoztam, de oly drága itt a czigaretta, hogy ezért a pénzért még ebben is nélkülöztem, pedig otthon ilyen dohányt 2 hónapra valót kaptam volna ezért a pénzért. Bizony itt volna már az ideje a békének. Azt hiszem, ez azért van itt így, mert megszállott területen vagyunk. T[udni].i[llik]. mi még volt osztrák területen vagyunk. Most leszünk majd elszállítva. Bár már menni kellene! Ellátás a régi.
„Fél sátrunk az olasz fogolytáborban”
(A naplóíró rajza)
VIII. 4. Szerda reggel 6 óra. Már ½ 3 óra óta ülök sátramban, collégám alszik, mint a bunda. Némely embernek oly jó természete van, mindenbe beletalálja magát. A föld vizes, a szalma vizes, a takaró vizes, én is vizes voltam. Lehetetlen, hogy átmelegedjek. Naplómban említettem a corruptiót. Csodálatos, hogy a magyar ember mind kész schvindler jön a világra. A szemérmetlensége határt nem ismer. Itt vannak néhányan: összevásároltatják, ami kapható a faluban. Különösen czigaretta, amit ők 12 fillérért vesznek csomagját, itt 20 fillérért adják. A 20 fillér, 36 fillér, 1 Korona kenyeret 2 Koronáért adják tovább. Ilyen arczátlanság csak nálunk van magyaroknál. Van itt cseh század, én ott vettem mindent, csak 2 fillért fizettem irányárban. Egyik fő árus úr megjárta, ellopták kabátját pénzzel együtt. Most nincs üzleti tőke. Más elégtételt nem vehettem, hát gratuláltam a leégéshez. Nagyon megfáztam éjjel a vizes földön. Mindenem fáj. Vettem egy czitromot. Feliből csináltam savanyú vizet. Mikor kész volt, kiömlött. Ha a koldusnak nincs semmije, elveszti a koldustarisznyát. Úgy hírlik, hogy vasárnap megyünk. Koszt rendes. Ma nem tudok többet írni.
VIII. 5. Csütörtök. Az éjjel nagyon beteg voltam. Még az esőben hűtöttem meg magam, mert reggel már jobban érzem magam. Utolsó koronámért csokoládét vettem, most maradt 5 fillérem, de kellett, mert nagy hasmenésem van és már egész elgyöngültem. Tegnap a fronton megint nagy ágyúzás volt. Úgy látszik ez a része a legerősebb a harczoknak, és talán Triesztnél. Ma odahaza Clubnap. Jó lenne fönt egy jó vacsorát egy liter borral meginni. Délután ½ 3. Valamivel jobban érzem magam. Egy fél kenyeret eladtam 30 fillérért, most van 35 fillérem, holnapra takarítok még egy felet, hogy legyen czitromra. Aljasak a mi társaink, akiknek van pénze, bevásárol és eladja több mint kétszeres áron. Saját bajtársát, honfitársát, ki vele együtt fogoly és egymásra lennének utalva, ezeket rabolja, csalja akaratlanul a legnagyobb mértékben. Erre is csak mi magyarok vagyunk képesek. Hiszen írjanak csak szegény írók majd a bajtársi szeretetről, majd megmondom milyen a magyarok között a bajtársi szeretet! Most már, hogy fogytán a pénz, kezdenek lopni. Én legtöbbet Bognár önkéntessel töltöm időmet, az ő csoportjában vagyok. Derék fiú, még pénzt is ajánlott fel, kölcsönt, mit azonban eddig nem vettem igénybe. [A] koszt rendes volt, én nem ettem, csak kenyeret és csokoládét. A fronton egész nap esett. Koszt rendes volt.
VIII. 6. Péntek. Csendes szép éjjelünk volt. A fronton is csend volt. Néhány ágyúlövés csak azért eldörren. Borzasztóak az éjjelek. Nem tudok aludni. Nappal sem. Nem csoda, harmadik hónapja hentergek a földön. Már a szalmán össze van törve az egész testem. A társam kitűnően tud aludni. Megeszi az ő menüadagját, az enyémet is, és még elmegy a konyhához, hogy kis maradékot kapjon. Meg is látszik rajta, én minden nap soványabb leszek. Most hirdették ki, hogy innét elutazunk, 8 km lesz gyaloglás és 6–7 napig utazunk. Útközben nagyobb városokat érintünk, ahol megengedik a vásárlást, és sört is ihatunk, kinek pénze lesz. Én valószínűleg a 60 fillér vagyonommal nem vehetek semmit, amit a kenyér eladásával kerestem. Azt is ma mondották, hogy Ausztria–Magyarország, Németország és Oroszország között 40 napos fegyverszünet van. Mi közöttünk már nagy békeremények vannak. Az éjjel az az öröm is ért, hogy hazulról álmodtam. Legalább az álom édes, ha a való oly szomorú. Azt is mondták, hogy ott sokkal jobb ellátásban részesülünk. Most itt nem, közel vagyunk a fronthoz.
Délután 5 óra. Indultunk, este ½ 8 órára megérkeztünk Czervignanóba. Itt kaptunk egy conzervet és egy kenyeret. Este ½ 11 órakor indult a vonat. Legnagyobb meglepetésünkre szép rendes III. osztályú személyszállító kocsikba tessékeltek, sokkal jobb szerkezetű kocsik, mint a milyeink. Ringó járású tiszta kocsik, ezeknek hiába beszélünk, a mi honvédeink csak elkezdték a rendes köpködést. Bűz van itt. Soha a parasztot úgy nem utáltam meg, mint most, és részemről disznóólakat rakatnék nyitott kocsikra és abba rakatnám a parasztot. Ott aztán pöffeszkedhet és disznólkodhatik.
