Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 35. rész
1916. május 18-án bekövetkezik az, amitől hősünk tartott: az érettségi szabadsága előtt újra fel kell menniük az állásokba. Ezúttal San Martinónál nem a tölcsérhez kerülnek, hanem a 18-as védelemi szakaszba, a 197-es magaslat oldalában. Részletes leírást kaphatunk a mai részben a stellungba menetelükről és az alakulat új állásáról.
[1916.] május 18. Amitől féltem bekövetkezett. Korán reggel megtudjuk, hogy estére stellungba megyünk leváltani a türelmetlenkedő 61-eseket már 8 napra.
Kimondhatatlanul izgatott vagyok, nagyon félek, hátha most az utolsó percekben bajom történik. Bár néhány napon belül valószínűleg megkapom a szabadságom, mégis sajnos ez már legjobb esetben a stellungban fog találni, kizártnak tartom, hogy estig elintézzék a regiments kommandónál. Edével szeretnék még beszélni, s erre kínálkozik is alkalom, mert a rossz cipőjűek a trénhez mennek a regiments suszterájba cipőcserélés s kijavítás végett délelőtt 9 óra tájban. Nekem még nem rossz a cipőm, de inkább lefeszítem a talpát, csakhogy elmehessek. A suszterájba egy jó, erős, javított cipőt (szebbet, mint a régi) kapok helyette. A csere után Ede barakkjába megyek, de nem találom ott, ismét fent van az abteilungjánál, s így tervem fuccsba ment, hogy vele beszélek. Egy óra hosszával tovább várva hiába, akkor visszamegyek a századhoz. Este fele Ede azt hívén, hogy ennivaló miatt kerestem, egy fél homokzsákra való élelmiszert, cukrot, rumot küld, pedig a szabadság miatt akartam vele beszélni.
Szabóműhely a segeti táborban
(Kókay László hagyatékából)
Este 7 órakor már kipakolunk a barakk elé, menazsírozunk, faszolást osztunk, mindenki jó kedvű, mert mint mondják nem a tölcsérhez megyünk stellungba, hanem a 7-ik század helyére, mely egyesek szerint most a digónak a ¤ 197 oldalán húzódó első stellungjában van, míg mások szerint csak a régi helyén. A hírek szerint az ezred századainak pozíciója nagyot változik. Az ezredből csak az I. és II. batalion lesz stellungban, míg a IV. batalion reserve lesz, mégpedig a 14. és 15. kompanie regiments a 13. kompanie nálunk batalions reserve. A IV. batalion helyére a ¤ 197-re 43-asok jönnek, a 18-as abschnittba századunk, a 17-esbe az 5., a 16-osba (a tölcsérhez, századunk régi abschnittjába) a 7. Az I. batalionból a 3. kompanie helyére jön az 1., s a 3. kompanie, melynek most egy 61-es kapitány a parancsnoka, lesz az I. batalions reserve. A 4. és 2. kompanik régi helyükön maradnak.
Egyébként oly nagy a bizonytalanság afölött, hogy hol húzódnak jelenleg első állásaink, hogy talán még a tisztek sem tudják. Egyesek szerint az összes volt olasz első stellungok kezünkben vannak, míg mások szerint csak a volt század abschnittunkban a tölcsérnél és attól balra a II. zug régi stellungja előtt van kezünkben a digó első vonal. Beszélik azt is, hogy egy 30.5-es nem explodált gránátunk a volt kompanie kommandó kavernáját leszakította, s húszan pusztultak el benne. Tudj Isten, mi igaz a sok kósza hír közül, majd megtudjuk néhány óra múlva, csak azt tudjuk biztosan, hogy nem oda megyünk stellungba, hová eddig jártunk.
A 46-osok védelmi vonala 1916. június 8-án San Martinónál
Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötetében található vázlaton Kókay László kézírása látható, aki bejelölte, hogy hova került ő 1916. május 18-án a 6. századdal állásba
½ 8 óra tájban egy honvéd mars halad el mellettünk, rövid időre meg is állanak pihenni közelünkben. 17-es székesfehérvári honvédek. Meglehetős sötét van, mikor elindulunk, mert a vacsora a tiszti étkezdében sokáig tartott.
½ 9-kor indulunk útnak. Amint a 43-asok lágerján haladunk keresztül, látjuk hogy ők nem jönnek ablézra, őket úgy látszik nem sürgetik a 39-esek, mint minket a 61-esek. Istenem, miért is nem vagyok most 43-as, nem kellene most stellungba mennem, s lehetséges, hogy még a lágerben érne a szabadság. Élénk tempóban haladunk, ismét Segetinek megyünk, s úgy Lokvicának. Gyönyörű világos este van, a fronton is a szokásos fegyver- és rakétalövöldözést, fényszórózást leszámítva csend van. A gyönyörű estét nem tudjuk élvezni. Ferenc főhadnagy nekünk szokatlan gyors tempóban vezet bennünket. Izzadunk is alaposan, s hamarosan kifáradunk. Ennek dacára is rasztot csak egy ízben kapunk a kútnál, akkor is csak 5 percre.
Amint a Vallone-völgyben haladunk, egy kis 20-25 főnyi 39-es csapat jön velünk szembe, s mikor kérdésükre megmondjuk, hogy 46-osok vagyunk, az egyikük felkiált: „Hát így vitték más frontra a 17-es diviziót?” Szegények, úgy látszik ezeket evvel hitegették.
A pionir és víz fasszungs stellénél oly sebes futásban vezetnek bennünket, hogy minden erőnket össze kell szednünk, hogy le ne maradjunk. A falut elérve nem a régi utunkon haladunk fel a stellungba, balra fordulunk egy futóárokba, s azon megyünk egy jó darabig, míg be nem érünk a stellungba. Csend van, minden incidens nélkül megtörténik az abléz.
Futóárok a 17-18-as védelmi szakasz felé San Martinóban
(Kókay László hagyatékából)
A 61-esek újságolják, hogy a tiroli offenzíva kezdete óta feltűnő csendben van a digó, nehéz ágyúval nem is lő, úgy látszik elvitte őket, suttyogóval is csak ritkán. No, ennek örülök. Csend van az egész fronton, még a fegyverlövöldözés és a rakétázás se oly intenzív, mint szokott lenni. A helyzettel csak lassan bírunk tisztába jönni. Meg van az egész század fordulva. Zugunk van a legbalszárnyon, s a IV. zug a jobbszárnyon, középütt a III. zug, míg a II. reserva. Én vagyok schwarmommal a zug, illetve a század, sőt mint megtudom az egész ezred balszárnyán. Tőlem balra legnagyobb csodálkozásomra 61-esek vannak, kik mint mondják, holnap kapnak csak ablézt a 43-asoktól. Igaz tehát a hír, hogy a IV. batalion nem lesz stellungba a ¤ 197-en, hanem regiments reserve lesz. A néha-néha fellőtt rakétákból, s zugunk abschnittjában levő 39-es minenwerferesektől megtudjuk, hogy nem az olasz első stellung helyén vagyunk, hanem a régi 18-as abschnittban, s hogy az olasz első vonalak csak a tölcsér körül vannak kezünkben. Most már kezdünk lassankint tisztába jönni a helyzettel. Alig fekszik le zugunkból valaki, mindnyájan kíváncsian járkálunk, nézelődünk ebben a hold is segítségünkre van erős fényével. Konstatáljuk, hogy a stellung hírül sincs olyan jó, mint volt a 16-os abschnittban. A futóárok alig van 2 méteres mélységű, a dekungokban pedig nem lehet egyenesen megállni, oly alacsonyak. Bár a legjobb dekungot választom ki a schwarmomnak jutott 5 dekung közül, mégis olyan dekungom van, hogy régi abschnittunkban bármelyik dekung különb volt nála. Egy priccs van dekungomban deszkából összetákolva, de oly magasan, hogy a fekvő ember majd a dekung tetejéhez dörgölődzhetik rajta. A dekung talaja alig 60-70 cm-re van a föld felszíne alatt, ellenben teteje jól kiemelkedik a földtől, kényelmes célt nyújtva a suttyogóknak, mely épp egy héttel ezelőtt vágta be a minések elbeszélése szerint.
Aknavető a 18-as védelmi szakaszban San Martinónál
(Kókay László hagyatékából)
Érdekes elhelyezésűek a dekungok itt zugunknál, nem közvetlenül a közlekedésre szánt fő futóárokból nyílik a bejáratuk, hanem ez előtt 4-5 méternyire vannak, s odáig keskeny futóárok vezet beléjük. Az én dekungomhoz is ilyen kis futóárok vezet. Sejteni, hogy mi lehet az oka ennek a berendezésnek, nyilván Selz és Redipuglia irányából az olasz tüzérség hátba is tudja őket lőni, s az az elleni védekezés céljából hátulról is erős természetes védőfala van a dekungoknak. Ravasz kis helyzete van tehát zugunknak, elölről, hátulról, balról lehet lőni a digóknak. Dekungomban rajtam kívül Csonka, egy fiatal fiú van, nem Gera bácsi, ő egy, a marssal jött Tóbiás nevű ismerősével van együtt. Dekungomtól balra infanterie geschützösök vannak két dekungban, s egy harmadik erős, vas-sín tetejű dekungban a parancsnokuk, egy zászlós van, jobbra dekungomtól Gera bácsi van Tóbiással, s ettől jobbra két dekungban minenwerferesek vannak, s ezen kívül egy 9-es minenwerfer. A geschützösöktől balra van schwarmomnak, illetve az ezrednek legbalszélső dekungja, míg a minenwerferesektől jobbra 2 dekungja van schwarmomnak. Schwarmom nagy területen van szétszórva, s a geschütz és minenwerfer közelsége folytán most is ki lehetünk annak téve, mint egy hete, hogy helyettük az olasz tüzérség minket lő össze. Épp schwarmomnak tudott ez a rész jutni, épp mikor szabadságom minden pillanatban várom, kell ilyen helyen tartózkodnom! Épp a minenwerfer stand mögött egy erős szájú egy bejáratos kaverna van, csak az az óriási hibája, hogy szájjal épp a digók felé néz. A minések elbeszélése szerint épp a szája mellett egy nem explodálódott suttyogó a futóárok falához szögezett egy káplárt, miután keresztülment a mellén, ezelőtt négy nappal, s egy másik gránát a kaverna szájában explodált, s épp aki ezt elmeséli a légnyomás levágta a kavernába, nagyobb baja azonban nem történt. No, finom kis helyen vagyunk. Egyébként ebben a kavernában van Somjai zászlós szállása, míg a kompani komandó valahol a jobbszárnyon van.
Amint már régebb idő óta tudjuk, s a rakéták fellövéséből és fényéből most is látjuk, az olaszok (itteni értelemben véve) jó messze, kb. 120-130 lépésnyire vannak tőlünk, s így oly erős figyelem és sűrű lövöldözés nem is szükséges, mint kellett a régi abschnittban. Schwarmomban mindössze csak 2 ember figyel, ezek is bent a dekungokban, puska lövés is csak ritkán dördül el, s rakéta meg alig száll föl századunk abschnittjából. Kikaptuk ezenkívül parancsba, hogy ha lő valaki, egy kissé halb links tartsa a puskát, nehogy a golyók a templomdombra, saját stellungunkba menjenek, hogy pedig ez mit jelent, néhány esetben a régi stellungban magunk is tapasztalhattuk.
A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.
Következő rész: „Bármennyire is küzdök a félelem ellen, nem sikerül legyőznöm”
Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész
