„ezer akadályon át is hazajöttem, hogy viszontláthassam szeretteimet…”

2012.03.05. 07:14 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 62. rész

A viszontlátás

Gergely kalandos hazaszökése végül sikerre vezet. Hat és fél hónap után újra találkozhat szeretteivel, s számba veheti a gazdaságát. A világot látott ember tapasztalatával állapítja meg: „Az egész karintiai tartományért nem cserélném el szülőfalum kicsiny határát.”

 

[1915.] augusztus 26-án, reggel 8 óra volt, midőn beléptem az apósomék házába, hol a legnagyobb meglepetéssel fogadtak, el sem képzelve, hogy hol járhatok én ott. Vége-hossza nem volt a kérdezősködéseknek, miközben a jó anya finom pálinkával és pirítós zsíros kenyérrel traktált. Jól nem győztem volna lakni a rég nélkülözött hazaiból. Délfelé Borosné nagynénémékhez mentem el, hol szintén oly csudálkozással fogadtak. Miután kipihentem magamat és elbeszéltem kalandos utazásaimat, délután 2 órakor megindultam több mint fél év óta nem látott szülőfalum felé. Az országúton találkoztam egy pár árpádi emberrel, de azok meg sem ismertek. Gondoltam, hogy bizonyára a tanyán dolgozik az egész család ily szorgos nyári időben, tehát a kanális hídján átérve befordultam a püspöki földekre és egyenes irányban nekivágtam a tanyáknak. Elértem az irtási kisdűlőn a mi határmezsgyénket. Meghatva állottam meg és könnybe borult szemekkel adtam hálát a Gondviselőnek, hogy még egyszer viszontláthattam édes szülőföldemet, mely táplál, tart és majdan hivatva van eltakarni bennünket.

A Nagyszalontai járás térképe az 1900-as évek legelején. A járásközpont alatt délkeletre található Árpád. (Forrás: Borovszky Samu szerk.: Bihar vármegye és Nagyvárad. Bp., 1901. http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0005/0.html) A Nagyszalontai járás térképe az 1900-as évek legelején. A járásközpont alatt délkeletre található Árpád. (Forrás: Borovszky Samu szerk.: Bihar vármegye és Nagyvárad. Bp., 1901. http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0005/0.html)

Boldog Isten, minő gazdag tengeri vetés – mint az erdő – borítja földjeinket! Az egész karintiai tartományért nem cserélném el szülőfalum kicsiny határát. Lassan ballagva, meg-megállva, gyönyörködve szemléltem a buja, kövér tengeri erdőt. Gyuri bácsi, a cselédünk, bodorkát kapált éppen az irtásban. Hozzá közeledtem, s 15 lépésről rászóltam: „Jól le kell vágni földig azt a bodorkát, Gyuri bácsi!” „Levágjuk ahogy lehet!”– mondá ő, fel sem pillantva a dologból, azt hitte, hogy valami idegen szólítja meg. Öt lépésről ismét szóltam hozzá: „Jó napot, Gyuri bácsi, hát nem ismer meg?” Tétovázva néz rám. „Nem ismerem!”– mondá. Még közelebb léptem hozzá. „Hát igazán nem ismer?” Merően rám néz. „Szent Isten, Gergely gazda!” Volt csodálkozás, kérdezősködés. Otthagyta a kaszát, s indultunk befelé a tanyába. Ott voltak a szérűn a sok szalma és polyva kazlak, épp előző nap végezte a gép a cséplést, és az egész család kint volt a szérűn, szárogatták a vizes búzát. Anyám és feleségem merték zsákba, apám vállán hordta a góréba. A két gyerek is ott játszadozott. Közeledtünk feléjük.

Délután 5 óra volt. Mire vagy 30 lépésre megközelítettük a szérűt, onnan épp mind eltávoztak. Édesapám elvitte a búzát, édesanyám tehénfejéshez készült, Mariska beszaladt a tanyába, csupán a kis Mariskát találtam ott. Összeöleltem, csókoltam a kis síró gyereket. De már akkor apám is jött, vállán az üres zsákkal, látván, hogy egy „idegen ember” csókolgatja a kislányt, rögtön rám gondolt és mindjárt meg is ismert. Összeborultunk és úgy sírtunk. „Hé, anyjuk! Mariska gyertek hamar! Gergely van itt!”– kiáltá. Szaladt a feleségem, egymás nyakába borultunk és úgy sírtunk a hosszú viszontlátás után. Jó édesanyám a kiáltás hallatára eldobta a tehénfejő sajtárt és futott hozzám. „Édes gyermekem, csakhogy még egyszer láthatlak!”– mondá sírva. „Azért jöttem haza, jó anyám, hogy még egyszer megláthassam kedves szeretteimet, szép kis birtokunkat, s szülőfalumat!” Azután Gergő fiacskám jött sorba, neki is kijutott a csókból, ölelésből. Majd a Gyuri bácsi családja is kiszaladt a viszontlátás örömére.

Kissé kipihenve magamat – persze volt kérdezősködés és felelet – körülnéztem a tanyában és a földeken. Gazdag, jó termésünk volt e nyáron, nem volt hiány semmiben, csak az, hogy én nem lehettem idahaza, hanem messze, idegen földön kellett szenvednem veszélyek és nélkülözések közepette szeretett hazám védelmében. Késő estig beszélgettünk – Mariska előbb elment haza – és a szép estén én is hazaballagtam. Mily jólesett a régóta nélkülözött családi vacsora, és utána a boldog pihenés a szép fehér, vetett ágyban, milyenben 6 és fél hónap óta nem volt részem.

A Sárközy család az 1910-es években. Sárközy Gergely a kép bal szélén látható A Sárközy család az 1910-es években. Sárközy Gergely a kép bal szélén látható

A viszontlátás első örömein átesve, ismét szívembe nyilallott a komor, bizonytalan jövő. Mi történik velem a közeli napokban? Aggodalmaskodva beszéltem el utazásomat, hogy engem bizony nem küldtek haza, csak a tábori kórházba. De én ezer akadályon át is hazajöttem, hogy viszontláthassam szeretteimet. Hová menjek most Váradon? Miként viselkedjem? Féltem ugyanis, hogy Váradon megtalálnak büntetni a „lógásért”, ami azon időben még csak valakinek sikerült, de a háború további folyamán mindennapos jelenség volt az élelmesebb és találékonyabb katonák részéről.

Másnap, 27-én édesapám és Mariska bementek Szalontára, hol Borosné is aggódott kissé az én kalandos utazásomon, tehát bement Váradra egy katonatiszt ismerőséhez, kinek előadta az én esetemet. Az illető megnyugtatta, hogy nem kell félni semmit, nem lesz azért baj és tanácsokkal látta el, hogy én miképp cselekedjem. Aznap este már sokan tudták a faluban, hogy itthon vagyok. Jöttek a rokonok, ismerősök meglátogatni és csodálkoztak, hogy mily kövér vagyok, bár beteges és rossz harctéri színem volt. Meg is voltam hízva, mert a háború előtt 65–67 kiló súlyú voltam, ekkor pedig 78 kilót nyomtam. Hja, a katonaéletben jólesik az ennivaló, nem terheli az ember meg a gyomrát a nehéz zsíros eledelekkel, hanem mindig csak a kis üres kávé és leves, mitől a katona örökké éhes.

  

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezésében a sorozástól követtük nyomon katonai élményeit az első hazatéréséig. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöltük blogunkon. A cikksorozat első része.

A frontról kalandos úton hazajutott hősünk története itt nem ért véget. A nagyváradi laktanyában töltött hónapok után az 1916-os év újra frontszolgálatot hoz majd számára. Terveink szerint a későbbiekben folytatni fogjuk háborús élményeinek az ismertetését.

Folytatás: „Szinte magamat is láttam a szuronyos katonák közt”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

2 komment

Címkék: árpád nagyszalonta b. sárközy gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr714289246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brájen 2012.03.06. 10:32:56

Ezek szerint elkerüli a büntetést? Ehhez azért nem kis szerencse kellett!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.03.06. 20:56:11

@Brájen: Volt neki, nem is kicsi! Meg azért próbált is tenni az ügy érdekében. Némi kórház, lábadozás vár rá Nagyváradon, azután újra az ezredhez kerül, majd híradós kiképzést is kap Szegeden, de nem kerülheti el a sorsát, hogy újra "menetbe" ne kerüljön, s kidobják a frontra. De ne ugorjuk ennyire előre, ezek majd később a folytatásból úgy is szépen kiderülnek.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása