Adonyiak kegyeleti utazása a Doberdó-fennsíkon – 1. rész
1932. december 4-én ünnepségre gyülekezett a Fejér megyei Adony község lakossága. A Nagy Háborúban hősi halált halt adonyi katonák emlékére állított szobor, Hybl József szobrászművész alkotásának avatására készültek. Az ünnepségen részt vett József főherceg, tábornagy is, aki egykor a székesfehérvári magyar királyi 17. honvéd gyalogezred hadtestparancsnoka volt – ebben az ezredben szolgáltak az adonyi katonák is. Az emlékműre 150 adonyi hősi halott nevét vésték. A névsor nem teljes, azóta levéltári forrásokból még 28 hősi halott adonyi katona nevét sikerült felkutatnom.
József főherceg az avatáson és az emlékmű ma
Kissrác koromban nagyon összetartottunk mi, utcabeli gyerekek. Horgászni jártunk, csavarogtunk a határban, fociztunk az utcában. Időnként aztán elcsendesedtünk, lassan közelebb húzódtunk a házak előtti padokon üldögélő idős parasztemberekhez. Nekünk furcsán hangzó szavakat, izgalmas katonatörténeteket hallottunk. „Cugfűrer, káplár, Doberdó, Isonzó, pergőtűz, srapnel” – ezek valami távoli, rejtélyes dolgok voltak nekünk, félelemmel vegyes kíváncsisággal hallgattuk a beszélgetéseket.
Ahonnan az adonyi katonák elindultak: a község egyik utcája az 1910-es években
Talán ezek a régi emlékek is hozzájárultak, hogy 2002-től a Magyar Hadtudományi Társaság Csata és Hadszíntérkutató Szakosztályának tagjaként részt veszek az egykori Isonzó harctér kutatásában.
Kutatásaim során kiemelt figyelemmel kísérem azoknak az alakulatoknak a harctéri útját, amelyekben adonyi katonák szolgáltak. A Nagy Háború négy évében Adonyból közel négyszázan vonultak be katonai szolgálatra az Osztrák-Magyar Monarchia különböző katonai alakulataihoz. Zömében a három székesfehérvári ezred soraiba kerültek, mert Adony a székesfehérvári hadkiegészítő körzethez tartozott. A városnak két jelentős gyalogezrede volt: a 69-es „közös”, valamint a magyar királyi 17. honvéd gyalogezred. E két ezred soraiban nagyon sok adonyi legény töltötte tényleges katonai szolgálatát, majd leszerelésük után oda vonultak be a rendszeresen ismétlődő hadgyakorlatokra.
Megemlítem még a magyar királyi 17. népfelkelő gyalogezredet is. A népfelkelés az Osztrák-Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság kiegészítő – főképpen gyalogsági – fegyveres ereje volt 1868-1918 között. Mozgósításkor a járásonként felállított kivonuló zászlóaljakból és területi zászlóaljakból álltak. A népfelkelő gyalogezredek ugyanolyan körülmények közepette küzdöttek a háborúban, mint a tábori ezredek.
Előadás az adonyi katonák I. világháborús harctéri útjáról
Kutatásaim eredményéről, az adonyi katonák I. világháborús harcairól, előadásokat tarthattam az érdeklődő helybélieknek. Az ezeket követő beszélgetések során kiderült, hogy szinte mindenkinek van valami emléke a Nagy Háborúból, édesapjuk, nagyapjuk, rokonuk volt kint a fronton. Sokan meghaltak, fogságba estek, megsebesültek, vagy hazasegítette őket a katonaszerencse.
A doberdói harcok ismertetése után kezdett körvonalazódni egy kegyeleti utazás terve. Eljutni oda, ahol nagyapáink, dédnagyapáink harcoltak, ott a helyszínen tisztelegni a hősi halottak emléke előtt! Terjedt a hír, beszélgetések tárgya lett az utazás: „Kimegyünk a Doberdóra. Jöttök ti is?”
A szervezést Králl István, az Adonyért Alapítvány elnöke vállalta, nagy segítséget jelentett Adony Város Önkormányzatának anyagi támogatása, s az út során jelentős feladat hárult tolmácsunkra, Németh Dorottyára. Számomra pedig nagy öröm volt, hogy kutatási eredményeimmel a helyszínen megismertethetem az egykor ott harcoltak utódait.
2010. május 7-én reggel 5 órakor indult el az adonyi csapat az olaszországi Doberdó-fennsíkra, az egykori harcok helyszínére, poggyászunkban Tokodi Bence plébános úr által megszentelt koszorúk és adonyi föld is utazott.
