Halálmars és asinarai hadifogság az egyházi holttányilvánítási iratokban – 3/2. rész
A szerb hadifogságba esett osztrák–magyar hadifoglyokra rendkívül nehéz sors várt. Szerbia 1915. novemberi elfoglalása és a szerb hadsereg visszavonulása után a helyzetük még tovább romlott, amikor a visszavonulók a foglyaikat is magukkal hurcolták. Az albán hegyeken és tengerparton keresztül vezető halálmars és az Asinara szigetére vivő hajóút során, majd a hadifogságban rengetegen életüket veszítették. A témára Margittai Gábor és Major Anita kutatásai hívták fel a figyelmünket. A Kalocsai Érseki Főszentszék bíróságának a holttányilvánítási iratai alapján a bácskai születésű elhunytak halálának a történetét mutatjuk be.
1917. május 12-én hajnalban hősünk a tisztje helyett újra kimegy az állások elé a tábori őrsöket ellenőrizni, amikor majdnem lelövik saját oldalról. Nem neki szánták. Napközben borzasztó tüzérségi tűz zúdul az állásukra. Némán ülnek a rókalyukakat is belepő füstben és imádkoznak…
A szerb hadifogságba esett osztrák–magyar hadifoglyokra rendkívül nehéz sors várt. Szerbia 1915. novemberi elfoglalása és a szerb hadsereg visszavonulása után a helyzetük még tovább romlott, amikor a visszavonulók a foglyaikat is magukkal hurcolták. Az albán hegyeken és tengerparton keresztül vezető halálmars és az Asinara szigetére vivő hajóút során, majd a hadifogságban rengetegen életüket veszítették. A témára 
1917. május 9-11-én hősünk alakulata a Fajti hrib melletti állásában egyre hevesebb ellenséges tűzbe kerül. Az olaszok lebontják a drótakadályaikat is. Készülnek az újabb offenzívára. Macska tűnik fel a földön és az égen egyaránt…
Száz esztendeje, hogy a nemzetek közötti erőszak „világméretűvé”, világháborúvá, vagy az emlékezet szárnyán „A Nagy Háborúvá” váló eseménysorában a lelkes honfi-lelkesültség az első frontélmények nyomában óriási veszteségekkel, kudarcokkal, fájó sebekkel és hatalmas vérveszteséggel járó területrabló kalandba változott át. Az első sebesültvonatok, a későbbi (még hatalmasabb és kiterjedtebb) vérveszteséget szimbolizáló gyászhírek, az életre szólóan sérült, leszázalékoltan hazaérkező katonatömegek élmény-anyaga akkortól kezdve kapott nemcsak média-érdeklődést, újságírási és fotótémát, hanem a kollektív emlékezet számára is korszakosan új elbeszélési módokat. A korabeli „császári-királyi” nemzettudat mellett a helyi történelem került fókuszba: bevonulás, leszerelés, sebesülés, hősi halál fontossága, emlékműve és közös emlékezetté mosódása. Ez ma már lehet blogok, monográfiák, típustanok, közléstörténeti elbeszélések tárgya, sőt sokszor újraelbeszélt história, narratívák nemzettudata válik belőle.
1917. május 7-én hősünk átveszi a 20. védelmi szakasz balszárnyát a 378-as magaslat déli oldalán. Alaposan megismerkedik az állással. Heves tüzérségi tűzbe kerülnek, amikor hívatja a századparancsnoka, s parancsba kapja, hogy a beijedt szakaszparancsnoka helyett az ágyútűzben neki kell végigjárnia a védelmi szakaszt, majd éjjel a tábori őrsöket…
A Tápió-vidék szélén található Pánd község lakóinak a száma az első világháború kitörésekor közel 2000 fő volt. A település hadköteles korú férfi lakosai közül 307-en vonultak be katonai szolgálatra, javarészt a magyar királyi budapesti 29. honvéd gyalogezred és a császári és királyi 68. jászkun gyalogezred kötelékébe. 84 pándi baka sosem tért haza. A község első világháborús veszteségeit Molnár József pándi helytörténész és Topor István, Pándról elszármazott történelemtanár, állandó szerzőnk tárja fel.
1917 májusának elején hősünk alakulata pihenőjét tölti, azonban mindennap várják az újabb, immár tízedik olasz offenzívát és az állásba indulási parancsot. A periódus 15. napján erre is sor kerül, és elindulnak a 20. védelmi szakaszba, a Monarchia akkori határára…
100 éve, 1918. január 16-án, az olasz fronton, Poppe Kornél cs. és kir. százados, a 13. ballonmegfigyelő század parancsnoka 300 méter magasságban kiugrott a kosárból és mintegy másfél perc alatt sértetlenül leereszkedett ejtőernyőjével a földre. Az esemény úgy került be az ejtőernyőzés történetébe, hogy ez volt az első ismert alkalom, amikor egy magyar saját jószántából, önként leugrott a megfigyelőballon kosarából.
1917 áprilisának végén hősünk alakulata hadosztály tartalékban van. Az állandó műszaki munkák mellett „passziózni” is van idejük, azonban az olasz tüzérség itt sem hagy nyugtot nekik…
Legutóbbi kommentek