Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 15. rész
1917. május 7-én hősünk átveszi a 20. védelmi szakasz balszárnyát a 378-as magaslat déli oldalán. Alaposan megismerkedik az állással. Heves tüzérségi tűzbe kerülnek, amikor hívatja a századparancsnoka, s parancsba kapja, hogy a beijedt szakaszparancsnoka helyett az ágyútűzben neki kell végigjárnia a védelmi szakaszt, majd éjjel a tábori őrsöket…
[1917.] május 7. A 43-as u. offz. kissé tud magyarul is, s így valahogy megértjük egymást. Azt mondja, míg fent voltak, 15 nap alatt csak 3 sebesültje volt a századuknak, zugjukból senki. No, hál’Istennek, csakhogy aránylag jó stellungba jutottunk. Adja az Isten, hogy nekünk még annyi se legyen.
Istenem, ha baj nélkül kihúzom ezt a 15 napot Reifenbergbe megyünk ismét, s zászlósnak is beadnak! Az abléz jól sikerült, még ily csendes ablézt nem értem, hátha a 15 nap is csendben fog eltelni?
Zugunk a század, illetve a 20-as abschnitt legbalszárnyán, a múltkori helyét foglalja el. Sarzsijaim ismerik az abschnittot, s elintéznek mindent, én csak a 43-asok eltávozása után járom végig a zug abschnittját. A 43-asoknál 8 poszt állt éjjel, s nappal 3. Mi is annyit állítunk. Úgy osztom be a szolgálatot, hogy a 3 schwarm éjjel, a sturm patrul nappal adja a szolgálatot. Az első schwarm van a balszárnyon, balra összeköttetésben a szomszéd 21-es abschnittban a már II. batalionbeli 6. századdal, középen a második, s a jobbszárnyon a harmadik schwarm, jobbra összeköttetésben a II. zuggal. A sturm patrul szintén a zug közepén helyezkedik el.
A terület ezredtörténetből származó különlenyomaton lévő vázlata, Kókay László naplójába téve, a szerző jelöléseivel (Az alaptérkép Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötetében található.)
Zugunk abschnittjában két rókalyuk és a kompani kommandó erős kétszájú kavernája van. Az egyik rókalyuk a balszárnyon van, míg a másik a jobbszárnyon a 100 méteresbe (1/b vonal) felvezető futóárok kiindulásától északra. A kompani kommandó nagy kavernája az abschnitt közepén, de közelebb a jobbszárnyhoz esik. Mindegyik schwarm a múltkori lakhelyére megy, én is zugsführer Mészáros lakhelyére megyek a zug legbalszárnyán levő rókalyukba az I. schwarmmal együtt. Bizony szűk kis lyuk, s alig férünk bele kilencen. A II. schwarm és a sturmosok a zug abschnittja közepe táján itt-ott szétszórt, a futóárok falába vágott, s a földszint alatt elhelyezett dekungokba helyezkednek el. Oly kis dekungok ezek, hogy legtöbbe csak egy ember fér. Ha komoly pergőtűzre kerülne a sor, ezek a kompani kommandó kavernába fognak behúzódni, melyben Orbán is lakik. A 3. schwarm ismét rókalyukban lakik, mely valamivel nagyobb, mint a miénk, de viszont túlságosan alacsony. Van még pont a mi rókalyukunk mellett, a futóárok hátsó oldalába vájva egy erős kis rókalyuk, ebbe szintén abschnittunkban, még pedig rókalyukunk mellett (nem valami nagy örömünkre) elhelyezett infanterie geschütznek a legénysége helyezkedik el.
Mint kiképzett pionír, rögtön a rókalyuk erősségét kezdem bírálni, s bizony azt állapítom meg, hogy ha egy 15-ös ráesik, úgy eltemet minket, hogy további temetésünk felesleges munka lesz, mert még a bakancsunk sem fog kilátszani. A jobbszárnyon levő rókalyuknak a teteje vastagabb, de itt meg a kőzet anyaga gyengébb, s így bizony erre is az áll, mint a miénkre. A kompani kommandó kaverna már erősebb. Keskeny, lefelé halad, s már a bejáratainál 3 méteres kőzet van a tetején, úgyhogy belső részén még 28-ast is kibír, csak az a hibája, hogy bejárata valami 7–8 méter hosszúságban a futóároktól a tulajdonképpeni szájig mesterséges tetővel bír, mely deszkából, vassínekből, homokzsákokból és kövekből áll. Ennek már 15-ös is untig elég, hogy leszakadjon, s ne lehessen emiatt a kavernából kijönni.
Zugunk abschnittjában függő traverzák nincsenek, ellenben 6–7 nagy félkör alakú álló traverza van, s a legbalszárnyunkon, rókalyukunk s a 21-es abschnitt határát jelző tábla közt egy csaknem a földszint magasságáig kb. 4 méter hosszúságban és 1 m szélességben a kiszélesített futóárokba egy nagy M. G. asztal van csinálva. Erre, ha felállunk hason felül kilátszunk a schützschildek mögül.
Kókay László vázlata naplójában a XX. védelmi szakaszról, ahol 1917. május 7. és 22. között volt a szakaszával
A drót hindernisz 8–10 méterre van stelungunk előtt, mégpedig valami 5–6 sorban, s a legtávolabbi valami 40–50 méterre áll a stelungtól. Itt is leginkább spanyollovasok vannak, mint a Doberdón. Mivel a digók messze vannak előttünk, éjjel századunk előtt két feldwache is áll, melyeket a kompani reserve III. zug ad. Az egyik feldwache a század jobbszárnya előtt, míg másik zugunk, illetve a komp. kmdo. kaverna előtt van elhelyezve. Ez utóbbihoz a verbindungspostokat zugunk adja, s ezek a komp. kmdo kaverna fölött levő kis fél méter magas kőfalnál kuksolnak éj idején.
Az abléz után csak addig tartózkodom bent a rókalyukban, míg facsaró vizes ingem kissé megszárad, azután folyton a stelungot nézegetem, s reggel ½ 7 után megyek csak aludni. A futóárok elég mély, kb. 180 cm. Könnyen lehetett benne dolgozni, mert zugunk abschnittja a ¤378 és a ¤363 közti völgyben terül el, s a talaj jó darabon földes volt, de a föld alatti kőbe alig 40–50 cm mély a stelung, s a stelung kb. 40–50 cm kőkihányással éri el a 180 centimétert. A zug abschnittja legnagyobb részéről nincs kilövés, csak a legjobb szárnyról van egy kis darabon. Terephullám terül el előttünk, s elfogja a kilátást a digókra. Hát ez annyiból jó nekünk, hogy a digók se láthatnak bennünket, de gránátjaik a kis lapos terephullám dacára vígan belénk verhetnek, amit az előttünk is, mögöttünk is szerte fekvő számtalan – s köztük igen nagy gránátlyuk is bizonyít. Bizony süket kis helyen vagyunk, mert hátunk mögött a terephullám van, jobbra meg a ¤378 fogja el úgy a kilátást, hogy se a digók Fajtija, se a mienk nem látszik tőle, balra ugyanezt a ¤363 teszi, ettől meg csak Kostanjevicának lehet egy kis részét látni. A zug jobbszárnyáról már jól látszik az egész romokban heverő falu, s a láger déli részén kanyargó olasz stelungok, Lokvica romjai, s a front déli része a Hermadával, s az Adriai-tengerrel.
Konstatálom, hogy a digóknak nagyon sok stelungjuk van, s elég távol, kb. 3–400 lépésre vannak tőlünk. A komp. kmdo kavernájától egy kis futóárok visz hátra a 100 méteres állásnak itt is építeni kezdett részéhez, mely azonban a kezdet legkezdetén van. A kaverna mögött egy kis dolina is van, melybe rengeteg lim-lom van behajigálva. Most itt is kezdenek egy kavernát építeni, mely erősnek ígérkezik, de ez is a kezdet legkezdetén van. Ebben a dolinában két nagy jegenyefa van, s egy harmadik a stelung előtt a komp. kmdo. kavernája fölött. Őrmester Móró, ki a komp. kmdo. kavernában lakik a stábbal együtt, azt mondja, ki fogja mindhármat vágatni, mert nagyon elősegítik a digó tüzérség belövését. Azt hiszem, igaza van.
Alaposan kinézelődve magam ½ 7-kor térek a rókalyukba aludni. A rókalyuk belső falánál egy széles deszka van, arra csinált Kószó ágyat számomra. Egész délelőtt csend van csak délután ½ 4 és ½ 5 közt kezd nehézgránátokkal és srapnelekkel veretni a digó a ¤378 és ¤363-ra, s századunknál a 100 méteres vonalra. Este 6 óra után nehézágyúkkal és suttyogókkal kezdi a digó mögöttünk veretni az utakat kb. 8 óráig, azután csend lesz. ½ 10-től kezdve ismét kezdik az olaszok az utakat veretni, s a meglehetős erős ágyúzás egész éjjel tart.
Május 8. Ma kissé borús idő van, néha csepeg is az eső. Reggel 5 órakor Schulz parancsa értelmében az egész zug (illetve az egész század) a futóárkot mélyíti. Schulz dühös és szidja az embereket, hogy ímmel-ámmal dolgoznak. A komp. kmdo.-hoz látogatóba jön Rottenberg főhadnagy az M. G. I. Komp. jelenlegi parancsnoka, s azt újságolja, hogy tegnap egy nehézgránát fent a ¤464-en a Kastor kaverna egyik száját beszakította és sokan meghaltak, valamint hogy az éjszaka az ablézra nagyon ráfizettek úgy a 39-esek, mint a 61-esek. Az utakra irányuló tűz miatt sok veszteségük volt. A 61-esek tegnap kb. 60-at vesztettek halott és sebesültekben. Istenem, milyen jó, hogy mi egy nappal előbb feljöttünk, mert nyilván nekünk se lett volna nyugodt ablézünk az éjjel.
Reggel 8 órakor a II. batalion felől jövet Zeiss alezredes is megjelenik nálunk. Lassan halad, s többször megáll nézelődni, majd továbbmegy jobb felé. A digók, úgy látszik, észrevették, hogy dolgozunk, mert zugunk balszárnyát s a komp. kmdó. környékét veretni kezdik. Veszteségünk nincs, mert Orbán parancsára rögtön abbahagyjuk a munkát, s aludni térünk. A digó 10 óráig suttyogózik, azután csend lesz.
Délután 3 órától kezdve egész századunk abschnittját, s tőlünk jobbra, balra, s hátunk mögött az egész terepet nagy darabon veretni kezdi a digó egész szürkületig. A rókalyukból, s az unterstandokból ki se bújik senki, csak a 3 poszt van kint. Zugunk abschnittját csak a suttyogók lövik, mégpedig alaposan végigveretik az egész árkot, s sok helyen ledöntik bele az árokba a schützschildeket, ellenben a II. és IV. zug a jobbszárnyon a nehezekből is bőven kap.
Délután 5 órakor épp a legnagyobb veretés idején infanterist Király, a nazarénus komp. ordonánc jön értem, hogy menjek a komp. kmdó-hoz. Nagyot káromkodva futom meg a 40 lépésnyi utat, s bemegyek Schulz fülkéjébe, hol éppen tiszti megbeszélés van. Orbán, Putnoky, Katz és Balogh s a beosztott 2 M. G. parancsnoka, Wessel hadnagy is ott vannak. Schulz int nekem is, hogy üljek le az ágyára, s tudtomra adja, hogy mivel a hadnagy úr Orbán nem érzi jól magát, én fogom tőle a stelung inspekciósságot átvenni, s amíg beteg, helyette tartani a szolgálatot, mely abból áll, hogy végigjárom a század abschnittját, s a posztokat megnézem, hogy figyelnek-e, s a stellung insp. u. offz-ek után is tudakozódom minden zugnál.
Schulz egész beszédéből kiérzik, hogy Orbánt akarja gúnyolni, s látszik, hogy nem hiszi el neki, hogy beteg, hanem inkább azt, hogy nem mer a mostani erős ágyútűzben vizitálni menni. Tényleg én sem hiszem, hogy Orbán beteg volna, csak nehezére esik az ilyen dolog, hisz Válynál, mint jó cimborájának semmivel sem kellett törődnie. Azt azonban látom, hogy Schulz igen erélyes a tisztekkel szemben, s bár ő is hadnagy most mindkét hadnagyot magázza és hadnagy úrnak szólítja. Schulz beszéde oda lyukad ki, hogy most rögtön menjek végig a század abschnittján, győződjek meg, hogy a posztok helyükön vannak-e.
No, épp elegem van ilyen ágyútűzben oda-vissza 200–200 lépés sétát tenni, de mit csináljak, mennem kell, jól tudom, hogy ha zászlós akarok lenni, ilyesmikre jó képet kell vágnom. Külsőleg nem is csinálok rossz képet a dologhoz, de belsőleg bizony félek egy kissé, nem csoda, hisz oly erős ágyúzás van, hogy sokszor az egész kaverna belerezdül.
½ 6-kor elindulok tehát a jobbszárny felé, teljesen egyedül, még gázmaszkám, derékszíjam sincs, csupán kis botom van a kezemben. A tiszteken látszik, hogy mennyire örülnek, hogy nem nekik kell menni. Kiérve a komp. kaverna északi bejáratán gyorsan futni kezdek jobbra fölfelé a stelungban. Épp alig, hogy beérek az első traverza mögé fülsiketítő csattanás és füst, pillanatra a lángot is látom, s a schutzschild, mely a traverza mellett áll, darabokra törve, egy csomó homokzsák kíséretében az árokba vágódik. Ha egy harmad másodpercet, illetve két lépést kések, végem van, a suttyogó, mely bevágott, engem is megölt volna. Most már nem is futok, hanem rohanok, zugunk jobbszárnyán látom, hogy kint van a poszt, igaz, hogy szegény az árok fenekén kucorog, de az a fő, hogy mégis kint van, tovább futok. A II. zug balszárnyán teljesen le van döntve az árok elé rakott kőmellvéd, s itt csaknem egész figurát mutatok a digóknak, mikor keresztülfutok ezen a részen. Ide vagy több suttyogó, vagy nehézgránát vághatott. Még néhány ugrás, s elérem a II. zug U. Offz-i rókalyukat, hol a jelenlegi U. Offz. Zugsf. Makra van. Beszólok nekik, hogy miért nem állítanak posztot a balszárnyra. Makra nem tudja, hogy milyen szerepem van most, s rám szól: „Van jó dolga az önkéntes úrnak ilyenkor mászkálni!”, majd mikor megtudja, mi járatban vagyok, azt mondja, hogy legjobb lesz, ha leülök náluk egy darabig, s azután visszamegyek jelentem, hogy „minden rendben van”, mert úgyse találok most egy posztot se kint a II. és IV. zugnál. Habozás nélkül visszautasítom ajánlatát. Túlságosan tetszik jelenlegi „Inspektiós tiszti” beosztásom, s a századbeli sarzsik előtt, ha ilyen rossz példát mutatnék, ezek, ha zászlós leszek is, arról fognak beszélni, na meg ami a legfőbb tartok tőle, hogy ez a nyakas Schulz is képes lesz rá, hogy később utána kérdezősködjék, hogy tényleg voltam-e vizitálni, s ha megcsípne, hogy nem voltam, régen rossz minden előléptetésnek örökre. Továbbfutok tehát. A század abschnittjának ezen a részén még nem jártam, de azért az utat nem lehet eltéveszteni, mindössze csak egy helyen megy a stelungból a II. zug jobb szárnyánál hátra a 100 méteresbe futóárok (Rudolf gráben). Minél jobbra haladok, annál gyengébb a stelung, s csupa sziklák közt kanyarog föl a ¤378-ra.
Állás a 378-s magaslatnál
(Szanyi Miklós gyűjteményéből)
Ebbe a sziklás talajba nem is annyira beépítve, mint inkább kövekből felrakva van a stelung. Az erős ágyútűz így annál erősebb kárt tett benne, mint nálunk a balszárnyon. Sokszor valóságos kőtorlaszokat kell átugrálnom, melyek mind a stelung ledőlt falából keletkeztek. Az ágyútűz még mindig tart, s a II. Zug abschnittjának közepe táján ismét mögém vág néhány lépéssel egy suttyogó gránát. A IV. Zug stelungja szenvedett legtöbbet. Ezt a digó nehézgránátokkal lövi leginkább. Szerencsémre, míg itt járok, ez a rész nem kapott gránátot, de alkalmam volt látni a II. Zug abschnittjából, amint 4 darab fojtó füstű 15-ös ekrazit gránát vág bele egymásután. Itt, a IV. zugnál szaladok legjobban, s csak annyi időre állok meg egy-egy rókalyuknál, hogy beordítsak, hogy: „Miért nem áll poszt a stelungban?” Mert ne is mondjam, hogy igaza lett zugsf. Makrának, egy lelket se lehet kint látni a század stelungjában. Még a stelung Insp. U. Offz-iert kérdezem meg a IV. zugnak, hogy kicsoda, majd visszafelé futva a II. Zugnál is, s hál’Istennek csurom vizesen, de baj nélkül ¾ 6-kor érek vissza a komp. kmdó kavernába, s jelentem hogy mindenki, még a posztok is kavernákba és rókalyukakba vannak behúzódva, de sokszor kifutnak vizsgálódni, s hogy a stelung sok helyen romokban hever. Schulz tudomásul veszi a jelentést, s tudtomra adja, hogy az éj folyamán bármikor, de meg kell Orbán helyett a Feldwachekat vizsgálnom.
6 órakor visszatérek a rókalyukba, s útközben konstatálom, hogy a Geschütz Stand és a komp. kmdo közt több helyen beverték a stelungot a suttyogók. Majd arról értesülök, hogy a futóárok hátsó oldalába épített unterstandba is bevágott egy suttyogó, de lakója Inft. Kiss (egy sturmos) éppen poszton volt, s így nem lett baja, mert ha bent van, azóta nincs az élők sorában, mert az unterstandban lévő hátizsákját és köpenyét így is szétvágta a gránát.
Az ágyúzás egész ½ 8-ig tart, akkor csend lesz. 10 órakor újra elkezd veretni a digó tüzérség, de csak hátra az utakra, azonban meglehetős élénken. Menázsi és faszolás kiosztása után ½ 12-kor kimegyek a feldwachekat megvizsgálni. A zugunk előtt álló feldwachébe megyek ki legelőször. A komp. kmdo kavernájánál lépcső vezet fel a futóárok hátsó párkányára, ide feljutva, a futóárkon éj idejére (míg a feldwache kint van) keresztülfektetett deszkapadlóra lépek, s ezen kijutok a stelung elé, majd a kőfalat érem el a komp. kmdó előtt, melynél a két verbindungs post figyel a feldwache irányában. Ezek egyike egy kanyargós úton, mely keresztül-kasul a hinderniszeken át visz, kivezet az első számú feldwachéhoz, melyet a III. zug egy schwarmja ad. Parancsnokuk egy káplár, s mindnyájan kb. 50–60 lépésre a stelung, sőt jóval a hindernisz előtt lapulnak egy kis kőfal mellett. Közeledve hozzájuk halkan meghaltolnak s a feldrufot kérdik, amit megmondok nekik. A káplár int, hogy lapuljak le én is, s hogy halkan beszéljek. Lelapulok én is a kőfal mellé, s suttogva érdeklődök a helyzetről. Ne is mondjam, hogy az egész feldwache figyel, ennyire előre tolva a stelungunk elé, kénytelenek a legéberebben figyelni, ha azt nem akarják, hogy nyakon csípjék őket. A káplár egy kb. 50 lépésre előttünk húzódó kőfalat mutat, s azt mondja, hogy ott a digók feldwacheja. Tényleg a kőfal felől kutyaugatás hallatszik, ami annak a jele, hogy ott vannak a digók, s hogy kutyát tartanak, az meg azt mutatja, hogy még a mieinknél is jobban félnek, hogy meglepik őket. Egyébként a kutyáknak ezen célra való felhasználását még csak most látom először a háborúban. Jobbra a Fajtik felé eső részből még 2–3 kutyának hallatszik az ugatása. Egész éjszaka ugatnak ezek a kutyák, s ha néha-néha nem dördülnének meg az ágyúk az egész éjszaka a magyar alföldi tanyai és falusi éjszakára emlékeztet. Istenem, pedig mily óriási a különbség! A bakák egy része azt hiszi, hogy nincsen a digók feldwachéinál kutya, hanem maguk a digók ugatnak, hogy mi azt hívén, hogy kutyájuk van (mely megérzi a szagunkat), ne merjük őket megtámadni. A magasabb kommandók ellenben nincsenek nálunk ezen a véleményen, s épp az este adták ki, hogy amelyik baka akár élő, akár agyonlőtt állapotban egy ilyen olasz kutyát behoz, 50 Koronát kap. A káplár elmondja, hogy verbindungs patrulokkal tartja jobbra a 2-ös számú feldwachéval az összeköttetést, s ha a stelung előtt megyek a 2-ös számú feldwachét megvizsgálni, sokkal hamarább odajutok, mintha visszamegyek a stelungba, s onnan ismét a 2 számúhoz megyek ki. Elhatároztam tehát, hogy a stelung előtt megyek a 2-ös számú feldwachéhoz. A káplár egy bakát ad mellém, aki vezet, a velem jött verbindungspostot pedig visszaküldöm a kőfalhoz.
Bozótos, sziklás terepen lehajolva óvatosan lapulunk a 2-ös számú feldwachéhoz. Itt is megabfertigolnak bennünket. Ez a feldwache már közelebb van a stelunghoz, mely kb. 15–20 méterre csaknem 60% meredekségű sziklapárkányon húzódik fölötte. Ez a feldwache is rendben van. A parancsnok szintén egy káplár, egy bakát ad, ki a meredek lejtőn, s az ezen a helyen nagyon sűrű hindernisz közt fölvezet a stelungba.
Beérkezve a stelungba sokkal könnyebben érzem magam. Hiába, csak nem kellemes dolog ez a stelung előtt való kódorgás. Lefelé haladok a völgybe a balszárny felé. Útközben minden posztot megvizsgálok, hogy figyel-e. Mind figyel, nincs kifogásom egy ellen sem. A II. zug jobbszárnyán Schulz-cal találkozom össze, ki épp szembe jön velem. Keményen, katonásan jelentem neki, hogy nincs semmi újság, s hogy a feldwachék figyelnek. „Köszönöm!” – feleli Schulz – „nem fogok magáról megfeledkezni”, s tovább halad velem ellenkező irányban.
Istenem! Ily rövid, de nekem mégis ennyire kedves szavakat eddig talán senki nem mondott nekem katonáéknál, mint ez a „félbolond emberevő”-nek bélyegzett Schultz. No, ha Isten megsegít, most már talán biztos lesz a zászlósi kinevezés, sőt talán bronzot is kapok, hisz azt a múlt stelung periódus alatt többen megkapták társaim közül (Weinberger, Eisler, Erdei). Örömmel szívemben haladok tovább.
Következő rész: Macska földön, égen
Összes rész: Kókay László harctéri naplói