Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 13. rész
1917 áprilisának végén hősünk alakulata hadosztály tartalékban van. Az állandó műszaki munkák mellett „passziózni” is van idejük, azonban az olasz tüzérség itt sem hagy nyugtot nekik…
[1917.] április 23. Reggel 3 órakor felvernek bennünket álmunkból. A század ugyanis dolgozni megy Putnoki zászlós vezetésével a K.V. útra, egy újonnan épült szekérútra, mely a Stolnak a Wippach völgy felé eső oldalán vezet hátra a dornbergi szerpentinre. A többi arcvonal mögötti altiszt egyik se megy, mire fel én is itthon maradok, s tovább alszom. A zug ½ 4-kor elmegy, s ½ 10 után tér vissza. Baj nem történt, különben is hátrább dolgoztak a fronttól, mint ahol most lakunk.
11 órakor a fegyvermester fegyvervizitet tart. 1 órakor délután csaknem az egész zug szolgálatba jön. Nappalra 8 posztot kell állítanunk a batalion rayonjába körös-körül az erdőben, hogy a bakák ki ne mászkáljanak az erdőből, s így el ne árulják tartózkodási helyünket. Ezen kívül a napost is mi adjuk, s ezen kívül a barakkunk alatt épülő kavernák fúrásához egy altisztet és 12 embert, úgy hogy szerencsésen nem marad egy infanterisztám sem a barakkban csupán néhány sarzsi.
A digó tüzérség délután erősen veret. A front felé, de nem messze tőlünk, valahová nagy csomagokkal hajigál a digó egész estig. Este a menázsi dupla volt, mert a káposztához rumos teát is kaptunk. Nekem ezen kívül Ede ismét küld ennivalót. Édesanyámtól levelet kapok, nagyon meg van ijedve szegény, mert otthon az a híre, hogy a digó a napokban offenzívát kezd. Nem kell hozzá túlságosan nagy ész ezt megjósolni. A digó már fél éve pihen, s én azt hiszem, hogy hamarosan offenzívát kezd.
Április 24. Ma elég szép idő van, úgy látszik az esőzésnek vége szakadt. Ideje is volt. Délelőtt 10 ember egy altiszttel ismét a K.V. utat megy csinálni, a többi meg szolgálatban van, így tehát nincs dolgom semmi, mászkálok ide-oda az erdőben.
Délután 1 órakor én jövök szolgálatba mint Baons. Insp. U. Offz.. Különösebb dolgom nincs. Az erdőben felállított posztokat ellenőrzöm. Délbe Orbán hadnagy kitűnő paradicsomos csipedt levest küld Kun bácsitól számomra. Délután 3 órától csaknem 4-ig az erdőnek Wippach völgy felőli oldalára megyek, s egyedül kimegyek az erdőből is, s leheveredve nézem azt a pokoli pergőtüzet, amit a digó a ¤464 északi oldalára ad. Az egész 15, 14 és 13-as Abschnitt füst- és lángtengerben úszik. Nem tudom, mit akar a digó? Itt fönt a Karszton Kostanjevicát és környékét szintén erősen vereti. Részünkről is dolgoznak a nagy ágyúk, még a 38-ast is halljuk a Stol mögül dolgozni. Na, most már tényleg közelinek tartom az olasz offenzívát. Délután a digó 5 óra tájban lelő egy gépünket, mely a digó stellung mögött esik le, a posztok mondják, hogy délelőtt meg a mieink lőttek le egy olasz gépet, de az is a digóknál szállt le.
5 órakor Schulz parancskiadást tart a századnak. Nagyon ugrál a „szarházi lelenc gyerök”, ahogy a bakák nevezik (mert a hódegyházi plébánosnak törvénytelen fia). Új munkabeosztást rendel el. Ezután századunknak az erdőben levő utacskákat is kell építeni. Este a faszolás kiosztása után zugomból 1 altisztnek és 20 embernek a Mörser dolinába kell menni dolgozni.
28-as gránáttölcsér a Mörser dolinánál
(Kókay László hagyatékából)
Április 25. Ma is szép idő van. Nyilván emiatt egyik olasz repülő a másikat éri. Tüzérségünk erősen lövi őket, s a srapnelgolyók sokszor nálunk hullanak le. Erősen kémlelik a digó gépek az erdőt, de a sűrű fáktól nem hiszem, hogy látnak bennünket. Délelőtt 9 óra tájban egy jó negyed óráig vereti a digó csúnya fekete füstű 15-ösökkel Temnicát és környékét, valami 150 darabot kap a szerencsétlen falu és környéke.
Délután nincs erős ágyúzás, de a Wippach völgy felőli hegyoldalba alánk nagy csomagokat küld a digó. Este 10 óra tájban, alig hogy kiosztjuk a faszungot, borzalmasan szép látványban van részünk. A nagy olasz léghajót, mely akkor éjszaka, amikor lejöttünk a stellungból, bombázta a Stolt, elérte a balvégzet. (Minden valószínűség szerint ez a léghajó volt.) Négy fényszórónk világította meg a léghajót, s tüzéreink kegyetlenül lőtték. Egy srapnel végre eltalálja, s a léghajó óriási lánggal égve zuhan lefelé, mint egy hatalmas fáklya, egyszerre szétrobban, s kétfelé, majd 8–10 felé szakad, melyek mint lángoló meteorok zuhannak lefelé. No, ez sem jön többé bombázni. Amint saccoljuk, valahol Trieszt környékén lőhették le a léghajót.
Április 26. Ma kijött a beförderung századunknál. Egy baka, kit Brassóban tavaly nyáron mint regrutát én képeztem (Landler) freiter lett. Az újdonsült frájterokból zugunk is kap kettőt, egy Varga és egy Báló nevezetűt. Az előbbi 34-es volt, az utóbbi békebeli katona, civilben kőműves. A napost és a repülőgép posztokat megint zugom adja.
Délután a láger útjain dolgozunk, én Orbánnak leveleket cenzúrázok. Orbán már ezt is rám bízza. Nem bánom, avval is telik az idő. Ma elég csend van a fronton, csak a Wippach völgybe alánk hajigál a digó ismét 28-asokat. 4 darabot küld egy kis dombtetőre, de csak egy explodál közülük.
Április 27. Reggel 5 órakor a század dolgozni megy Balogh K. Asp. vezetésével. A völgyben lefelé vezető úton, a Sveti Ambros mellett haladunk le a ranzianói útra, melyen egész a Mörser (Hilfsplatz) dolináig megyünk, hol az utat szegélyező kőfalat rakják a bakák, melynek 180 cm magasnak kell lennie. A sarzsik egy része közben passziózik. A szerteszét heverő, nem explodált gránátokról a führungs ringeket szedik le, s a 28-asra, mely már január 20-án is az út mellett, a Mörser dolinánál feküdt, mindenfélét irkálnak krétával: „Ejha! Riha!” „Szarok a szádba!” s jobbról balról körülrakják kis csimbumokkal, s úgy néz ki a nagy gránát, mint a fias disznó, melyet malacai szopnak. A nagy gránát mindezt némán tűri, pedig ha megharagudna (s ami nagyon könnyen kitelik tőle), s mérgében szétpukkadna, jól néznénk ki itt a körülötte lévők...
Fel nem robbant olasz 28-as gránát a Mörser dolinánál
(Kókay László hagyatékából)
A munkáról ½ 12-kor megyünk vissza azon az úton, melyen jöttünk. Nemsokára, hogy elindulunk, a digó veretni kezdi az utat ott, ahol dolgoztunk, s Kostanjevicát. Délután 1 óra tájban Schulz hadnagy hívat, megkérdi adataimat, mert mint mondja, bead K. Asp.-nak. No, ennyi jóakaratot nem vártam volna tőle, annál is inkább, mert erre nem is kértem, mert 2–3 hét múlva zászlósnak akartam magamat beadatni. No, de nem baj, addig se kell legénységi menázsit ennem. Jóakaratát nagyon megköszöntem. A fronton a mai nap is, bár szép idő van, csendben telik el. Úgy látszik, az olasz offenzíva májusra marad, bár maradna el mindörökre!
Április 28. Ma reggel korábban, már ½ 5-kor elmegy a zug dolgozni, szintén a tegnapi helyen dolgoznak, kőfalat raknak megint. Ma már 7 órakor hazatérnek, mert amint avizálták nehézmozsaraink a 22, 23 és 24-es Abschnittok elé belövést fognak csinálni, s ez valószínűleg erős olasz viszontválaszt von majd maga után, s így ez legjobb, ha az erdőben találja a századot. Én nem megyek a munkához, a többi zug arcvonalmögötti altisztjei se mentek tegnap ki, én is hasonlóan cselekszem, avval a különbséggel, hogy lemegyek a trénhez Rubiára Edéhez.
¾ 6-ra már lent is vagyok. Még aludt, felköltöm. Panaszkodik, hogy szabadságából, melyet bizton remélt, nem lesz semmi. Ugyanis Varga Bürgés főhadnagy is Vályval együtt ment szabadságra, s az M.G. jelenlegi parancsnoka, a kis horvát zsidó, „Wessel Számi” nem engedi, s így kénytelen visszavárni Varga főhadnagyot.
10 órára érek vissza az 566-ra. Nem keresett senki. A hirdetett tüzérségi belövésből is úgy látszik, semmi se lett, mert semmi se hallatszott, ami erre vallott volna, csupán a tőlünk alig 200 lépésre az erdőnek egy Wippach völgy felé eső dolinájában a napokban elhelyezett 10-es hegyi tarack kezd dolgozni. Ne is mondjam, ennek a szomszédságnak senki sem örül közülünk, mert az üteg helyett mink találunk kikapni a digótól. Nyilván a borús idő miatt maradt el a tüzérségi belövés.
Délután a szokásos alvás és mászkálás. Parancskiadás 5 órakor van. Schulz kiadja, hogy ezentúl reggel 5-től délután 1 óráig kell a századnak a ranzianói úton a kőfalat rakni. Gyönyörű egy eszme. Ily közel a fronthoz, belátott terepen Istenkísértés fényes nappal még mutatkozni is, nemhogy 120 embernek dolgozni. A nap a fronton csendben telik el.
Április 29. Reggel 4 órakor auf. ½ 5-kor még sötétben indulunk, Putnoky vezeti a századot. Én is megyek, nem mertem itthon maradni, mert azt hittem, a másik 3 u. offz. is jön, de később látom, hogy egyedül csak én megyek közülök. 5 órakor bele is kezdünk folytatni a kőfalrakást. Az idő kissé borús. Csend van, s a munka jól halad. Már jóval a Hilfsplatz dolina mögött rakjuk a kőfalat. Előbbre már kész van az előírt magasságban. Ma az út délnyugati oldalán levő mély dolina mellett (Ströher dolina) dolgozunk, s az emberek a falhoz szükséges kőanyagot a út túlsó oldalán levő kis veresagyagos talajú lapos dolinából hordják. A csend ½ 9-ig tart, ekkor lassú tempóban suttyogóval, majd 15-ösökkel veretni kezd a digó tőlünk 200–250 lépésnyire, valamivel túl a Hilfsplatzon, a ranzianói útra. Kis idő múlva sátorlapban hoznak egy széttépett szapőr káplárt. Az elébb vágta agyon egy 15-ös. Magyar fiú volt szegény, s az aranytól kezdve minden vitézségi érme megvolt. Mozgósítástól kezdve kint volt, s épp ma ment volna vissza káderjéhez, csak ezt a munkát akarta még átadni. Istenem, micsoda megrendítő tragédia!
½ 11 tájban kisüt a nap, most már igazán tanácsos volna innen elhúzódni, mert régen rossz, ha meglátnak a digók bennünket. 11 óra tájban a Hilfsplatz dolina és a közé a kis lapos dolina közé, honnan a köveket hordják a bakák, 15-ös srapnelokkal kezd szórni a digó. A srapnelok az út északkeleti oldala fölött explodálnak, de még jóval előttünk szórnak, mink még nem vagyunk a garbéban, de a srapnelok mindinkább közelebb explodálnak. A bakák nem jól érzik magukat, s a munka úgyszólván teljesen megakad, mindenki fülel. A sarzsik engem kezdenek bíztatni (mivel ők természetesen szóba sem állhatnak ilyen tekintetben egy zászlóssal), hogy szóljak Putnokynak, hogy menjünk vissza. Szólok is Putnokynak, azt feleli, ő is szeretne már menni, de fél, hogy megtudják, hogy előbb jövünk el, s neki lesz baja.
Egyszerre ½ 12-kor egyre erősbödő morgás hallatszik. Legtöbben most is azt hisszük, hogy elébünk jön a 15-ös, s le se dekkolunk, csak épp a legutolsó pillanatban. Én épp az említett mély dolina (Strőher dolina, hol most a 43-as pionír kompani van barakkokban elhelyezve) lejtőjén állok, 3–4 lépésre beljebb az úttól, s ez alatt valami 1 méterrel. Ez a szerencsém, mert az út szintje alá kerülök, mikor az utolsó pillanatban ledekkolok, jobban mondva a légnyomás által is segítve a földhöz vágódom. Egyszerre ugyanis nem egy, hanem 3 vagy 4 (3 explodálás hallatszik rövid pillanatok alatt) gránát vágódik az út túlsó felére, a kis lapos dolinába. Dekkolás közben arcomra esem, s véresre zúzom. Őrült robbanások, füst borít el mindent köröskörül. A következő pillanatban már fel is ugrunk, s be sem várva a gránátok által felvágott föld és kőzápor leesését, ész nélkül rohanunk le a Ströher dolinába. Néhány másodperc alatt már vagy 40-en vagyunk odalent, köztünk Putnoky is. Jóformán azt se tudjuk, mi történt, hová vágtak a gránátok. Néhány perc beletelik, míg magunkhoz térünk, s visszamegyünk az útra. A század többi részének nyoma sincs. Azok egyenesen az erdőbe szaladtak vissza. Négy súlyos sebesült fetreng keservesen jajgatva az úton, köztük zugomból Korp. Szemerédi, valamint Putnoky ordonánca, egy öreg bácsi. Szemerédinek a feje és háta van összezúzva, de még él szegény, az öreg ordonánc a hasába kapott szilánkot, a másik kettő könnyebben van megsérülve, mindkettő a lábán. Szanitéceink, mint ilyen esetben szokásuk, legelsőként lógtak meg, úgyhogy a 43-as pionírok szanitécei kötözik be a sebesülteket, s rögtön a Hilfsplatz dolinába szállítják őket. Mi pedig ¾ 12-kor einzel abfalen lapulva a kőfal mellett visszaindulunk az erdőbe.
A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred segélyhelye a Mörser dolinában
(Kókay László hagyatékából)
Putnokyt nagyon bántja a dolog, a bakák azt mondják, Vály, ha visszajön bizonyára nem fogja megdicsérni. Alig vagyunk 150 lépésnyire a Ströher dolinától, az előbbi hely újabb 15-ös lágét kap, de mi már szerencsére nem kapunk belőle. Amint a Sveti Ambros kúpja tövéből visszanézünk, a digó suttyogózza az utat, amelyen két kis sebesültszállító kocsi megy, valószínű a mi sebesültjeinkkel. Szegényeket még most se hagyja békén a digó.
Amikor hazaérünk, megtudjuk, hogy még két sebesült van a századból, ezek egyenesen hátrafelé futottak, az egyik a saját lábán bírt lemenni Lipára, a másik ellenben, zugombeli Varga freiter kb. 150 lépés után összeesett, mert szegény a combja tövén sebesült meg egy nagy szilánktól. Úgy vitték tovább hordággyal. A mai nap tehát 6 sebesültünk lett divizió reservében, ami annál szomorúbb, mert a ¤464-en 11 nap alatt egy sem lett. Délután az egész fronton hatalmas ágyúzás, a front úgy a karszton, mint a Wippach völgyben füstbe van burkolva.
Április 30. Reggel ½ 5-kor megy ki a század dolgozni a tegnapi helyre. Én itthon maradok, alszom. Ha a többi u. off. nem megy ki, én se vagyok bolond. Katz vezeti ki a századot, s ½ 7-re már vissza is jönnek, mert nehézmozsaraink ismét belövést csinálnak. Katz látszik, hogy Vály nevelése, mert a századdal le se ment a ranzianói útra, hanem a fényszóró állása mögött, a Sveti Ambrosról levezető úton leült a századdal.
11 óra tájban beszélek több II. batalionbeli bakával, s Neményi hadnaggyal is váltok néhány szót. Annak jeléül, hogy a napokban felmegyünk stellungba, rekognoszcírozni voltak fent a honvédoknál, mert mint hírlik, divíziónk abschnittja kibővül, s balra a honvédektől átvesszük a ¤363-at is, illetve a 21, 22 és 23 Abschnittokat. Most az ezredünkből nem (mint márciusban volt) csak az első batalion lesz stellungban a ¤378-on, hanem a II. batalion is a ¤363-on.
No, ha Isten segítségével sikerül megúszni ezt a stellungperiódust is, mivel meglesz akkor a 4 hónapi frontszolgálat, beadatom magam zászlósnak, s odalent Reifenbergben talán meg is ünnepeltethetem rég óhajtott kinevezésemet. Kérdés azonban, nem szól-e ebbe bele a digó, azt beszélik, hogy a napokban megkezdi az offenzívát? Tudja Isten, igaz lesz-e, beszélték már februárban is, márciusban is, mégsem következett be. Ma a fronton erős ágyúzás. Nehéztüzérségünk is erősen veret 30 ½-esekkel is, a digó pedig elébünk hajigál valahová nem messze tőlünk. Nyilván tüzérséget keres. Este 8 órakor tőlünk nem messze délre a tüzérek felrobbantanak egy nagy nem explodált 28-ast.
Következő rész: „Itt vagyunk Monarchiánk jelenlegi határán…”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói
