Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 17. rész

1917. május 12-én hajnalban hősünk a tisztje helyett újra kimegy az állások elé a tábori őrsöket ellenőrizni, amikor majdnem lelövik saját oldalról. Nem neki szánták. Napközben borzasztó tüzérségi tűz zúdul az állásukra. Némán ülnek a rókalyukakat is belepő füstben és imádkoznak…

[1917.] május 12. Éjfél után, 1 óra tájban Orbán hívat a komp. kmdo. kaverna elé. Koszó bácsi nagy hegymászó botjával a kezembe, odamegyek. Orbán megmondja egész nyíltan, hogy biz’ őneki ki kellene menni a feldwachét megvizitálni, de ő fél, annál inkább mert szabadság előtt áll. Mivel én úgyis tudom az utat, menjek ki vele, így kettesben, ha megyünk, kevésbé fog félni. Orbán jó gyerek lévén, ki többször küldött egy kis tiszti menázsit számomra, elhatározom, hogy elintézem én helyette a vizitet. „Bízza rám, hadnagy úr, majd megvizitálom én!” – feleltem. „Nem, azt nem engedem!” – feleli Orbán. De én nem hallgatok rá, már fent vagyok a futóárokra feltett deszka tetején, s már a stelung előtt futok, amikor meglátva a kőfalnál kuksoló 2 verbindungot eszembe jut, hogy a feldrufot se tudom. „No, nem lesz szerencsém” gondolom, de hiába, vissza kell fordulnom, mert ha nem tudom a feldrufot, meg kell kérdeznem Orbántól. Orbán megmondja, s újra kapacitál, hogy ő is velem jön, de én nem hallgatok rá. Azt kiáltja még utánam, hogy a 2-ős számú feldwachéhoz már ő fog okvetlenül kijönni. „No, elintézem én azt is helyetted” gondolom, s majd csak elképedsz, mikor jobbról jövök lefelé a stelungba és jelenteni fogom, hogy a 2-ős feldwache is rendben van. Miért ne tennék szívességet annak, aki megbecsül.

Útközben konstatálom, hogy az utóbbi veretések nyomán rengeteg sok új gránáttölcsér van a stelung előtt, s a hindernisz is sok helyen hézagos. Az 1-es feldwachénál nincs újság. Meg vannak egy kissé ijedve, mert ezelőtt egy órával néhány lépéssel mögéjük suttyogózott a digó. A digók lármázása itt kint még jobban hallatszik, ellenben a kutyák ma már nem ugatnak, nyilván talán nincsenek is kint a digók feldwachéinál. A digók lármáját csak a mögöttes terepünkre tüzelő digó ágyúk dörgése tompítja némileg. A feldwache parancsnoka nagyon pesszimista, s határozottan mondja: „Meglátja az önkéntes úr, reggelre kezd a digó valamit!” „Lehet” – felelek neki, tudj’ Isten tényleg furcsán viselkedik 2–3 nap óta a digó.

Kókay László vázlata naplójában a 20. védelmi szakaszról, ahol 1917. május 7. és 22. között volt a szakaszával. A vázlaton az 1-es tábori őrs jelölésre került 

Egy bakát kérek a 2-ős feldwachéhoz kísérőnek s egy Gál nevű sturmost kapok, kinek kisezüstje és bronza is van. A már ismert útra lapulunk a jobbszárny felé, s már nem messze vagyunk a 2-ős feldwachétól, mikor jobbra tőlünk, stelungunkból lövés dördül el, s a golyó tőlem alig 3 lépésre csapódik szikrázva egy sziklába. Hű, a kutyafáját! Még majd saját embereim lőnek agyon. Nyilván digónak néztek bennünket. A leadott lövést nem követi több, de a digók miatt kiáltani sem merünk, hogy ne lőjenek, ehelyett kis ideig mozdulatlanul lapulunk, majd lejjebb kúszunk a digók felé, s egy kis kerülővel elölről közelítjük meg a 2-ös feldwachét, melynél szintén nincs újság. Majd a meredek sziklák közt felkapaszkodom a század jobbszárnyán a stelungba, s sietve lefelé tartok a balszárny felé, hogy Orbánnak minél előbb megtegyem a jelentést.

Alig haladok 30 lépést, mikor Schulz-cal találkozom, kit Orbán és Bach k. asp. a 2. századtól, valamint Götz hadnagy követ. Szegény Orbán, milyen pechje van, rajtacsípte Schulz biztosan, hogy nem ő ment ki megvizsgálni, mert Schulz egyenesen rám kiált: „Maga most a 2-ős feldwachet volt vizitálni, ugye?” „Igenis hadnagy úr” – felelek neki. Schulz nem szól egy szót se, hanem annál gúnyosabban fordul Orbán felé, aki csak azt hebegi nekem „Nem megmondtam, hogy a 2-ős feldwachéhoz én fogok kimenni?” (Az elsőt úgy látszik tehát bevallotta Schulznak, hogy nem ő ment ki megnézni.) Egyébként a diskurzus nem folytatódik, mert újból Schulz veszi át a szót, s folytatja egy frájterrel a veszekedést, mit épp akkor hagyott abba mikor engem meglátott. „Neked tudnod kell disznó, ki volt az, aki lőtt!” (Arról a lövésről folyik tehát a diskurzus, amit majdnem én faszoltam ki. Most már itt maradok, ezt végighallgatom.) A frájter egyre csak azt hajtogatja, hogy nem tudja, ki lőtt, nyilván, mint a múltkor, most is a 100 méteresben dolgozó szapőrök lőttek, kik puskájuk berozsdásodott csövét lőtték ki. Schulz erre felénk fordulva megjegyzi, hogy eddig valahányszor kint járt a stelung előtt a feldwachékat vizitálni, innen a jobbszárnyról mindig rálőttek, s az a lövés is, mit énrám adtak le az elébb, neki volt szánva. „No, ha így áll a dolog, kis híja, hogy el nem küldtek az elébb a hadnagy úr helyett, oly közel vágódott be mögém a golyó!” – szóltam Schulznak. Schulz módfelett fel van háborodva, s azt mondja, még ma utánajár a dolognak, s kinyomozza, hogy ki volt. Majd azt közli velem, hogy még az éj folyamán Bach k. asp. és Götz hadnagy ki fognak menni rekognoszkálni a feldwachék elé, mert a napokban unternemungot fognak csinálni, s nehogy rájuk lőjünk mi is a balszárnyon.

Majd másra tereli Schulz a beszédet, s elmondja, hogy tegnap (illetve tegnapelőtt) este milyen szép macskát lőttünk mink le a balszárnyon. Erre Bach Feri egy havasi oláht megszégyenítő babonasággal a legnagyobb meggyőződés hangján mondja: „No, akkor délután azért kezdett a digó macskázni!” Én előbb nevetni kezdek, mert azt hiszem, hogy Bach csak viccel, de mikor egész komolyan állítja, nem állhatom meg, hogy meg ne mondjam neki: „Nem értem, Ferkó intelligens ember vagy, hogy beszélhetsz ilyen badarságot!” Ott is hagyom őket, s egyedül folytatom utam a balszárny felé.

Benézek útközben néhány percre abba a rókalyukba is, mely Balogh k. asp. lakásául szolgál. Erős teteje van, talán 28-ast is kibír, de nagyon kicsiny, s ami a 20-as abschnitt legtöbb kavernájának és rókalyukának a hibája, ez is szájával a digók felé néz. Balogh épp helyzetjelentést ad le valahova: „A stelung számos helyen szét van rombolva a délutáni nehéz gránáttűztől, most javítják.” Kis ideig beszélgetek Baloghgal, majd továbbmegyek le a zugomhoz, s bizony én is megállapíthatom, hogy a IV. zug abschnittját délután alaposan helybenhagyta a digó, mert bár a III. zug egy része is segít nekik, még mindig rossz a stelung sok helyen.

¼ 3-kor érkezem vissza a zughoz, s kis időre bemegyek aludni. ¾ 5-kor kihajtom a futóárokba a bakákat a szokásos reggeli munkát megkezdeni. A digó tüzérség meglehetős nyugtalanul viselkedik, s bár ez ilyenkor nem volt szokása, a IV. és II. zugot, s a 100 méterest vereti már 4 óra óta 15-ös gránátokkal. Zugunkat egyelőre békében hagyja, s mi kint vagyunk az árokban, de nem dolgozunk, lessük hová vágódnak be a gránátok. No, majd abbahagyja, ha kivilágosodik, olyankor délelőtt 9–10 óráig csend szokott lenni. Hasztalan várunk rá, mert ahelyett, hogy szűnne a tüzelés, egyre erősödik, s ¼ 6-kor nem messze a III. schwarm rókalyukához, a 100 méteres kiindulási pontjától 10–15 lépésnyire egy óriásit reccsenő fekete füstű 15-ös ekrazitgránátot lő. Bár a lövések elég ritkán jönnek (csak einzel abfallenben) mégis azon spekulálok, hogy bemegyünk addig, míg megszűnik a tűz, de épp most avizálják, hogy balról a II. baon felől jön Zeiss. Egyelőre tehát kint maradunk. A digó pedig egyre erősebben veret, s hátra a mögöttes terepre is nehéz csomagok baktatnak. A dolog kezd gyanússá válni, mert a digónak a legtöbb első állása előtt már nincs egy hindernisze se, s a bakák azt beszélik, hogy 3 óra után sok helyen a digók szétrobbantották a hinderniszüket, hát bizony ezek offenzívát sejtetnek.

¾ 6 a ¤378-ra egymás után 3–4 láge 15-ös gránát repül, s a következő percben a komp. kmdo kaverna elé is 4 darab 15-ös vág be, a kövek, szilánkok zúgva repülnek szerte szét. No, most már határozott bolondság lenne továbbra is kint maradni. „Abtreten! A szerszámokat helyükre rakni!” kiabálok, s a bakák sietve engedelmeskednek, s mindnyájan, ahogy csak bírunk futunk a rókalyukakba. Nem törődünk tovább Zeis-szel, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy kijöjjön most hozzánk is. Épp ideje volt belógnunk. A nehézgránátok bőgése és üvöltése, a 15-ösök huhogása most már egy pillanatra se szünetel. Óriási dörgések, robbanások, szakadatlan egymásutánban következnek. A posztot is bevonom a rókalyuk szájához, csak 2–3 percenként kell neki kiszaladgálni és kinézni a stelung elé felállván az M.G. asztalra.

6 óra „Rrreccs–Rrreccs–Rrreccs–Rrreccs!” négy irtózatos macska detonáció hangzik fel, azt hisszük, ránk szakad a rókalyuk gyönge teteje, akkora a légnyomás. Megkezdődött a macskázás is. Kinézek kis időre, s bizony a ¤378 és ¤363 már alig látszanak a füsttől, annyira vereti és macskázza őket a digó. De nemcsak ezredünk abschnittja, hanem a Fajtitól a tengerpartig egy füst és lángtengerben úszik az egész front. „No, emberek” – szólok – „megkezdődött a 10. isonzói csata.” Ez az őrült tromli a máskor épp a legcsendesebb időpontban csakis erre vallhat. Ha ugyan ezt nyugodtságnak lehet nevezni, minket itt a század balszárnyán és a 21-es abschnittot békében hagyja aránylag a digó, mert a ¤363, de különösen a ¤378, vagyis a IV. zug, a 2. és 1. századok abschnittja (a 19. és 18.) rettenetes tűz alatt állnak. Nálunk a 20-as abschnittban a IV. zugon kívül csak a 100 méteres áll rettenetes tűz alatt, a 2. zugot, s a komp. kmdo. környékét csak 15-össel, de igen élénk tempóban lövi a digó. A stelung elé, s hozzánk a balszárnyra, s a 21-es abschnittra csak macskával és 10-es gránátokkal veret. A macskákból kap a komp. kmdo. környék is, mely így egyike azoknak a pontoknak melyeket legjobban lő a digó. No, ide verethet a digó, a komp. kmdo. kavernája sokat kibír. Ez csak annyiból baj ránk nézve, hogy a komp. kmdóval és a zug jobbszárnyával nem érintkezhetünk. 

7 órakor a sűrű füst már úgy beborítja az egész tájat, mintha sűrű köd lenne. Most már nem lehet csak 40–50 lépésre látni, s a nap se bír áthatolni az egész frontot sűrűn belepő füstfellegen. Ennek dacára a hőség fullasztó, izgatottak is vagyunk, úgyhogy majd megsülünk a hőségtől a kis rókalyukban. Hozzánk húzódott be a sturmosok egy része is, úgyhogy 14-en vagyunk a kis lyukban. Szótlanul, némán ülünk, s alig hiszem, hogy volna olyan köztünk, aki magában nem imádkozna. Alvásról szó sem lehet, hisz azok is, kiket alig lehetett máskor, ha elaludtak álmukból fölverni, most képtelenek erre. Hisz olyanokat reccsennek a macskák, amik rókalyukunkat tapogatják körül, hogy a holtakat is felköltenék álmukból. A macskákon kívül egy 10-es tarack dolgozik ránk, s bizony alapos treffereket csinál a stelungban, de hiába a macskától jobban félünk, s iszonyodva lessük mikor következünk mi, mert a macskás üteg, amely hozzánk lő, rajtunk kívül még három helyre tüzel felváltva. Az egyik a komp. kmdo. környéke, a másik mi, illetve a 21-es jobb szárnya, a harmadik a 6. komp. kmdo. dolinája, s a negyedik a 21-es abschnitt balszárnya. 

Rókalyukunk időnként teljesen megtelik füsttel, s ha néha–néha utat tör magának az egész tájat beborító füstfelhőn a nap bágyadt sugara, fénykéveszerűen tűz be rókalyukunk ajtajánál hozzánk. Valahányszor közelünkben explodálnak az óriási macskák, mindig meglibben a légnyomástól a rókalyukat betöltő füst, s ilyenkor a látszat azt mutatja, hogy a kavernácskánk teteje hajladozik a szörnyű exploziciók következtében. Rókalyukunk eddig még elég jól viseli magát. A 10-es többször vágott már fölénk, de meg se rezdült a tető, sőt egy macska is robbant már felettünk, de ez is inkább itt bent a légnyomásáról volt észlelhető, a tetőnek nem ártott semmit. Nem tudom, hogy a fenében vannak ezek a macskák csinálva, hogy olyan szakadozottan robbannak, legtöbbjénél olyan mellékrobbanás is hallatszik mintha puskával (még pedig vékony) hangú olasz puskával lőnének a közelből. Találóan jegyzi meg az egyik baka: „A digó úgy látszik minden macskával egy infanterisztát is küld, aki hogy bennünket megijesszen, puskával is lő egyet.” No, az a fő, hogy kezd már visszatérni a jókedvük a bakáknak. Inft. Tápait, aki arról kezd beszélni, hogy könnyen ránk szakad ez a kis rókalyuk, ha egy macska a szájába esik, egyhangúlag leszidják, hogy ilyeneket beszél.

12 óra van, de a déli csend se következik be, szakadatlanul dörög, csattog odakint minden, a futóárok sok helyen be van döntve, olyan helyeken is, miket ez utóbbi napok alatt megkímélt a digó, mint azt a nazarénus komp. ordonánc, Király hírül hozza, kit Orbán küldött hozzám megnézni, hogy mi van velünk. Csodálatos bátorság lakik ebben az örökké mosolygó nazarénus fiúban, azt mondja, 10 óra tájban fönt járt a IV. zugnál, s hogy ott a stelung úgyszólván teljesen szét van már rombolva, s hogy sebesültek is vannak. Hírt hoz a zug jobbszárnyáról is, azt mondja nincs semmi bajuk, hozzájuk még kevésbé veret a digó, mint hozzánk. No, eddig még csak bírjuk a tromlit, csak az az egy baj, hogy vízért nem lehet lemenni a Trieszti dolinába, mert a stelungunk mögötti terep leírhatatlan erős tüzérségi tűz alatt áll. Kénytelen vagyok a rókalyukban levő 100 literes vízzel telt rumos hordót megkezdeni, mely épp trommel feuer vonatnak van szánva. Alig 5 litert öntetek csak ki belőle, s ezt osztom szét, a többivel takarékoskodni akarok, hátha jobban rá leszünk még szorulva. Kitűnő víz, a hordó rumossága teljesen átjárta s aranysárgára festette. No, de ez csak hasznára van, nekünk most főleg az ilyen kell, melyben egy kis bátorító is van. 

Az első vonalakra irányuló rettenetes ágyúzás és macskázás 8 órakor este megszűnik, s lassankint előbújunk odúinkból. Az éj folyamán nem is lő macskával a digó, ellenben azoknak az ütegeknek is a tüzét, melyek az első stelungot verték, mögénk viszi, s oly rettenetes srapneltüzet ad a mögénk eső terepre, s különösen az utakra, meg a 100 méteresre, hogy hátrafelé kizártnak tartok mindenféle közlekedést, s emiatt nem is hiszem, hogy kapunk menázsit.

 A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 1917. évi legsúlyosabb harcainak helyszíne, a naplóban is sűrűn emlegetett 378-as magaslat és környéke
(Kókay László hagyatékából)

½ 9 fele a fölöttünk terjengő füstfelhő már teljesen eloszlik, s a szürkületben előtűnnek a megkínzott ¤378 és ¤363 csúcsai, melyeknek 100 méteresei azonban most is tűz alatt állanak. A macskák már nem lőnek, csak az ágyúk, a mögöttes terepet ezek is leginkább csak srapnellel lövik, gránáttal a 100 méterest, de ez is kap sűrűn srapnelt is annak jeléül, hogy már sok helyen úgy szét van rombolva, hogy nincs is takarás benne. Az uralkodó tűznem a srapnelozás lesz az éj folyamán, ezek után egymást érik, s egyik alacsonyabban, másik magasabban, de mind mögöttünk robban, s a hátsó terepet szórják minden négyzetméternyi darabon Nyugatról, szembe velünk az ég alja lángolni látszik a tömérdek olasz ágyútól, melyek most mind a srapnel zárótüzét okádják mögénk, az elkárhozott első stelungbeliek mögé, hogy se pótlást, se muníciót, se menázsit ne kaphassunk. S így megy ez, ameddig csak ellátunk be a tengerig. Bár erősen figyelünk, a digók nem mozognak előttünk. Úgy látszik, ha támadnak, legalább csak reggel, ha elkezdik, hisz ilyen nagyszabású offenzíva nem indulhat meg éjszaka, amilyennek ez ígérkezik.

9 órakor, bár az égen nincs felhő, az eső kezd esni néhány percig. Ez nyilván az esti harmat helyett volt, s a rengeteg füst következménye. A szürkület beálltával elmegyek a zug abschnittját végignézni. Bizony alaposan össze van verve, különösen a komp. kmdo. környéke, itt a 15-ösök 4–5 helyen teljesen tölcsérhalmazzá változtatták a stelungot, s a muníciós unterstandot is betemették. Konstatálom, hogy még a zug jobbszárnya szenvedett a legkevesebbet, itt treffer nincs is az árokban, csak kővel van ez is teleszórva. Zugunkból hál’ Istennek nincs veszteség.

Bemegyek a komp. kmdo. kavernába, mely még teljesen ép, s jelentem Orbánnak és Schulznak, hogy nincs semmi baj. Amint hallom, a IV. zug abschnittjából alig maradt valami, itt több kis rókalyuk beszakadt, s hogy a századnak ez ideig 1 halott és 5 sebesült a vesztesége. A sebesültek mind bent vannak a komp. kmdo. kavernába, s nagyon nyögnek szegények. Jó volna, ha már lent lennének a hilfs platzon, de az óriási zárótűz miatt arra, hogy leszállítsák őket, gondolni sem lehet.

Schultz kiadja a parancsot, hogy azonnal fogjunk bele kijavítani a stelungot, s hogy mindegyik rókalyukba vitessek a zugomnál muníciót és kézigránátot, s hogy figyeljünk erősen, de reggel felé különösen a digókra, hogy nem akarnak-e támadni. Kihajtom az embereket a stelungot kijavítani. Az emberek nem nagyon örülnek neki. Korp. Szikora egyenesen azt mondja, hogy offenzívában nemhogy ki kellene javítani a stelungot, hanem inkább szétrombolni, mert ha kijavítjuk, a digó abban a hiszemben, hogy nem bírta jól összeverni, kétszerte erősebb tűz alá veszi, mint eddig. Lehet, hogy igaza van Szikorának, de hát parancs az parancs, s belekezdünk a munkába. Eléggé sikerül is kijavítani reggelre a stelungot, a komp. kmdo. kaverna környéke kivételével, hol csak Isten nevében lehetett valamennyire összetákolni, annyira szét volt lőve még a futóárok feneke is. Munka közben nem háborgat bennünket a digó, csupán az a reccsenő 15-ös veszélyeztet néha bennünket darabjaival, amelyik pontosan fél percenkint 1–1 gránátot küld a 100 méteresnek kiindulási pontjától nem messze a III. schwarm kavernája fölé.

Éjfél felé ez a 15-ös agyonvágja századunk egyik telefonistáját, Romhányi gefreitert, s a másik társát meg megsebesíti. Ezek a szerencsétlenek a baons. kmdo-hoz vezető pocsékká lőtt telefonvonal helyett akartak újat létesíteni, de ráfizettek.

11 óra után váratlanul megérkezik Tóth őrmester, a manipuláns egy szakács kíséretében, s jelenti, hogy feljönni a tragtirokkal képtelenség a stelungba, ellenben a század küldjön le, ha menázsizni akar, a Trieszti dolinába a menázsiért. Tóth azt mondja, csak azért hoztak menázsit, mert a regts. kmdo-tól azt telefonálták le a trénhez, hogy ha minden tragtir vagy ember is elpusztul egy ember kivételével, míg a menázsit fölviszik a századokhoz, ez az egy megmaradt ember köteles fönt jelenteni, hogy miért nem bírták felhozni a menázsit.

 A Trieszti dolina békésebb időszakban
(Kókay László hagyatékából)

A menázsi szóval itt van a Trieszti dolinában, de ki fog érte lemenni? Őrmester Móró kiadja, hogy akik a menázsiért fognak lemenni, gyülekezzenek a komp. kmdo-nál. Az eredmény csaknem teljesen nulla. Az egész századból senki se akar lemenni a menázsiért, azt mondják inkább koplalnak, mint oly irtózatos zárótűzön keresztül menjenek, mint amilyen mögénk zúdul. Zugomból azonban mégis akad három ember, aki vállalkozik, hogy lemegy a menázsiért. Bejelentem őket Móró őrmesternek, s egyúttal tudtára adom, hogy ezek az emberek csak a mi zugunk porcióját hozzák fel, a többi zug, ha akar enni, szintén vállalkozzék a menázsija fölhozására. De bizony az én három emberemen kívül senki se vállalkozik a századból csak 2 szanitéc és egy komp. ordonánc, akik a tiszti és a komp. stáb menázsijáért mennek le. Indulás előtt meghagyom a 3 emberemnek, hogy csak kenyeret, feketekávét és a kiporciózott füstölt disznóhúst hozzák fel, mással ne törődjenek. A 6 ember őrült futással elrohan, bele a borzasztó zárótűzbe. Istenem hány fog közülük visszatérni? 

Következő rész: Szétlőtt állások, beomló kavernák, síró és nevető katonák

Összes rész: Kókay László harctéri naplói