A Brassó vármegyei barcaújfalusi Jámbor János (1883–1956) hagyatékából – négy másikkal együtt – került elő a Káplár Jámbor János virágoskertje című füzet. Ebben verses formában mesélte el az élete történetét, amin belül külön fejezeteket szentelt a román betörésnek és menekülésüknek.
Nyolc arc a hadifogságból, akiknek – egy kivételével – a nevét is ismerjük: a fotó hátoldalán ott az aláírásuk, valamint a kép keletkezésének helye és ideje, Beresovka 1916 február hó 16. Ha a nyomukba eredünk, vajon megtudhatjuk-e a képen szereplő személyekről, hogy kik voltak, honnan származtak, mi volt a foglalkozásuk, és hazajöttek-e a hadifogságból?
1916. október 29-én vasárnap délelőtt gyerekzsivaj töltötte be a Korzó mozit Szegeden. A helyi feminista egyesület által szervezett népszerű gyermekmatinék már szinte hagyománynak számítottak a városban. Igényes szórakoztató műsoraiknak nem titkolt célja volt, hogy „a háború vadító és durvító benyomásait a gyermekek fogékony lelkében egyensúlyozza.” Ezt az ünnepélyt még a szokottnál is nagyobb lelkesedéssel várta a közönség, hisz kiváló írókat és művészeket sikerült megnyerni az ügynek. A program különlegessége és egyben sikerének fő záloga Balázs Béla, szegedi származású író fellépése volt, aki saját meséjét mondta el a gyerekeknek.
Az 1916-os erdélyi román betörés elől menekülő barcasági csángók egyes csoportjai a Dunántúlra is eljutottak. A „világot látottak” közé tartozott a Brassó vármegyei Tatrangról származó Barkó István is, aki akkor 12 éves gyermek volt. Ő és társai a Komárom vármegyei Bánhidán, majd Budapesten éltek, amíg vissza nem térhettek szülőfalujukba.
Az 1916. novemberi „tölgyesi csata” után megmerevedett az arcvonal a Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medence keleti térségében, ami egyúttal a Magyar Királyság egykori határát is jelentette. Az itteni harcokat bemutató sorozatunk utolsó részében a békeszerződésig vívott állásharcok történetét tekintjük át, és bemutatjuk az összecsapások emlékét őrző cengelléri emlékművet és a hősi temetőket is.
Amikor a várva várt rózsaszínű tábori postai levelezőlap már nem a családfő jó egészségét tudatja az otthoniakkal, hanem a halálhírét erősíti meg…
A Brassó vármegyei Tatrangról négy gyermekével menekülő Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetének folytatásában megismerhetjük, hogy a menekülők hogyan jutnak el a Kis-Küküllő vármegyei Darlacig, s hogyan telnek itt a napjaik. A „búval, bánattal és nyomorúsággal” emlegetett szász településről indulnak vissza szekereikkel 1916. október 10-én szülőfalujukba, ahová 16-án érkeznek meg.
1915 márciusában a galíciai harctéren Staszkówka község közelében harcoló kassai 9-es és besztercebányai 16-os honvédek súlyos harcokat vívtak a szembenálló orosz erőkkel. Mindkét fél részéről tömegével maradtak hősi halottak a két állás között, akiknek a közös eltemetésére pillanatnyi fegyverszünet állt be 1915 húsvétján…
A Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében és környékén vívott harcokat bemutató sorozatunk mai részében az 1916. november 4–11. között a Tölgyesi-szoros birtoklásáért az osztrák–magyar és szövetséges német erők, valamint az orosz csapatok által vívott „tölgyesi csata” történetét ismertetjük.
Egy anya és négy gyermekének a története következik az erdélyi román betörés elől menekülő barcasági csángó visszaemlékezéseket közreadó sorozatunkban. A Brassó vármegyei Tatrangról származó Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetét lánya, Csabai Anna visszaemlékezése vezeti be. A család kálváriáját bemutató írást a korábbiakhoz hasonlóan az eredeti formában és helyesírással, két részre bontva közöljük. A mostani részben az elindulás és a Szászkézdig megtett 100 kilométeres kocsiút viszontagságait ismerhetjük meg.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek