A Nagy Háború

1917 az egyre keservesebb háborús megszorítások éve volt, amelyben a békében megszokott színvonalú irodaszer-ellátás már szintén akadozott. Mialatt senki sem vitatta, hogy az iskolákban az oktatáshoz, a hátországban folyó közigazgatási, ipari, kereskedelmi feladatokhoz változatlanul nagy mennyiségű ceruzára, tollszárra, tollhegyre, papírra stb. van szükség, az anyagárak és munkabér-kiadások elképzelhetetlenül magasra szöktek.

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 13. rész

A hadifoglyok élete változatlanul nehéz. A legnagyobb gond most a tétlenség: jobb híján az újságok által közvetített háborús hírek követése az egyetlen elfoglaltság, ami leköti hősünk érdeklődését. Szakraida nagyon szurkol a németeknek Verdunnél, ekkor még úgy látszik nem is alaptalanul… A tavasz közeledtével az idő is lassan jobbra fordul: a foglyoknak megengedik a kirándulást. Szakraidának nem nyerik el a tetszését az olasz hegyek: szerinte a Kárpátokkal össze se lehet őket hasonlítani…

Kevésbé ismeretes, hogy az első világháború alatt nemcsak hadifogolytáborok jöttek létre, hanem a Monarchiával hadiállapotba került országok magyar földön tartózkodó állampolgárai számára is hoztak létre táborokat. Ezek elsődleges funkciója az ellenséges ország férfi (katonai szolgálatra alkalmas) állampolgárainak fogva tartása, valamint a hatalom számára gyanús, „az állam és a hadviselés biztonságára veszélyes” egyének szeparálása volt. Ez utóbbiak magyar állampolgárok voltak, akik többnyire valamelyik nemzetiség (szerb, román, olasz) tagjai közül kerültek ki. A felállított táborok esetében fontos kritérium volt, hogy a frontvonalaktól távol, az ország belső területein hozzák őket létre. Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén lévő Tápiósüly.

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 12. rész

Az 1916-os évet Szakraida István még Asinara szigetén kezdi, de korábban elvitt barátaihoz hasonlóan hamarosan a kontinensre szállítják őt is. Egy Cittaducale nevű település lesz további fogsága helyszíne, amely légvonalban alig 70 km-re fekszik Rómától északkeletre, az Appeninek kellős közepén. És bár az ellátás jobb, mint Nisben volt (nem beszélve a balkáni halálmars körülményeiről) a foglyok csakhamar ugyanannyira szenvedni kezdenek a bezártságtól, mint a szerbeknél. Sőt…

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Délvidékiek a nagy háborúban című könyvsorozatában 2020 tavaszán jelent meg Hősiesség és szolgálat – Topolya a nagy háborúban (1914–1918) című kötet, amelynek bemutatójára a járványhelyzet enyhülésével, 2020. június 4-én – a trianoni békediktátum 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján – került sor.

Az első világháborús hadigondozás Magyarországon – 1. rész

A háborúk legnagyobb vesztesei a családok, amelyek katonát adnak a hazának, s közülük is leginkább a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedők. A Nagy Háború idején szolgálatot teljesítők apák, férjek, fiúk, családfenntartók voltak. Hiányzó jövedelmük miatt az ő hozzátartozóik voltak leginkább kitéve a nélkülözésnek. A hadbavonultak után folyósított kis összegű segélyek nem biztosították a kenyérkereső nélkül maradt feleségek, gyermekek, idős szülők megélhetését. Még nehezebb volt azoknak a családoknak a sorsa, ahová vissza sem tért a családfenntartó a háborúból, vagy ha igen, akkor sebesülten, csonkán, betegen. Az elesett vagy munkaképtelenné vált katonák hiányzó jövedelmének pótlására, a magukra maradt családok megsegítésére az állam eszköze a hadigondozás volt. Sorozatunkban ennek az intézményét mutatjuk be, arra a kérdésre is választ keresve, hogy a hadigondozás képes volt-e megfelelően biztosítani a hadirokkantak, a kenyérkereső nélkül maradt hadiözvegyek és árvák megélhetését.

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 11. rész

Hadifoglyaink sorsa továbbra is bizonytalan. Előbb északra, Durazzó felé irányítják őket, azután délre, ahol állítólag Valona a célállomás. Ezzel végérvényesen szertefoszlik a remény, hogy visszaadják őket a Monarchiának. Ehelyett olasz kézre kerülnek, de így végre megszabadulnak a gyűlölt szerbektől. Találkoznak Dante Alighierivel is… Hamarosan kezdetét veszi egy viszontagságos hajóút, melynek végén Szakraida és társai a Szamárszigeten (Asinara) kötnek ki. Hősünk szomorú szilveszteren búcsúzik az 1915-ös esztendőtől…

Ágoston törzsőrmester végső nyughelyének a kutatása

Dr. Fodor Szabolcs Bátor régóta kutatja a cs. és kir. békéscsabai 101-es gyalogezredben szolgált dédapja történetét. 1914-ben Ágoston László András hivatásos katonaként az ezred kikülönített II. zászlóaljában szolgált Trebinjében, a Monarchia balkáni végvidékén. Ott élt vele családja is, s olvasónk nagyapja is a bosznia–hercegovinai kisvárosban született. A háború kitörését követően Ágoston törzsőrmester járőrszolgálatra indult embereivel a betörő montenegrói csapatok felderítésére. Soha többé nem került elő. Sírhelyének a felkutatásában a napjainkban Trebinjében élő Djokic Évától érkezett segítség…

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 10. rész

Szakraida és társai immár albán földön menetelnek – pontosabban vánszorognak – tovább, ismeretlen úticéljuk felé. Szenvedéseik egyre csak fokozódnak: magas hegyeken keresztül vezet az útjuk, egyre fogyatkozó erejüket az éhezésen kívül a zord természeti körülmények is apasztják. És hát fogvatartóik sem lettek időközben elviselhetőbbek. Egy időre felcsillanni látszik a remény, hogy talán sorsuk révbe ér: ehhez csupán Monastirt (Bitolát) kellene elérniük. Ám nem így történik és az elmondhatatlan kínokkal teli golgota tovább folytatódik…

Manapság a gyermekkatona kifejezés hallatán legtöbbeknek az Afrikában lejátszódó fegyveres konfliktusok fiatalkorú szereplői jutnak eszükbe. Pedig gyermekek már az első világháborúban is részt vettek. Közülük a Monarchia legifjabb katonáját már bemutattuk. A Nagy Háborúban szolgáló legfiatalabb katona azonban minden bizonnyal a szerb Momčilo Gavrić volt.