Magyar hadifoglyok hazatérése Kelet-Szibériából – A Scharnhorst-sztori – 7/1. rész
Nehéz lenne egy tőmondatba önteni miről is szólnak majd az alábbi sorok, így nem is próbálkozom vele, már csak azért sem, mert írásom kényszerből, de egyszersmind szándékoltan is mozaikos szerkezetű, azaz bár az egyes témák közt van összekötő kapocs, mindegyik megállná a helyét egy tanulmány erejéig önmagában is. Hívószavak, kifejezések persze meghatározhatók, azok a következők: első világháborús magyar hadifoglyok, Szibéria, a hadifogságból való hazatérés makro- és mikroszintű vetülete, katonai újság, tábori katonai sajtó és végül a címben is szereplő Scharnhorst. A megannyi, a tartalmat távirati stílusban leíró hívószóhoz különféle forrástípusok társulnak. Ennél fogva írásomhoz a történeti, sajtótörténeti és irodalmi feldolgozások mellett nagyszámban hasznosítottam korabeli napilapok vagy ritkábban kiadott újságok cikkeit, egyéb sajtóanyagot, valamint személyes forrásokat is.
Legutóbbi kommentek