Jakab István első világháborús naplója – 15. rész
A sebesülése során átélt hányattatások után hősünk sorsa valamelyest rendeződni látszik: előbb egy Sztrijben működő kórházban tér magához, onnan pedig útnak indítják Magyarország felé. Az utazás végállomása ezúttal a budapesti Auguszta barakk-kórház, ahol végre egyértelműen kiderül, mégsem fog lebénulni az elszenvedett sérülés következtében. Jakab ugyan értékeli a hátország nyugalmát, azonban amint állapota javulni kezd, furcsa érzés lesz úrrá rajta: visszavágyik a harctérre. Közben egy tüdőlövéses sebesült kerül melléje, akinek az állapota már-már reménytelennek látszik, hősünk pedig a tőle megszokott szemléletességgel írja le ezt a másfajta küzdelmet, ami a szomszédságában a halál ellen zajlik.
A Nagy Háború alatti Pestszentlőrincet bemutató sorozatom 
Miután az orosz golyója eltalálja, hősünk beleesik egy gránáttölcsérbe, és már-már abba is beletörődne, hogy fogságba kerül. Egy sebesült tiszt tanácsát megfogadva mégis megkísérli elérni az osztrák–magyar vonalakat, és ez már-már csodával határos módon sikerül is neki, sőt még saját osztagának embereivel is találkozik. Mikor már majdnem biztonságba jutna, előbb a kötözőhelyet éri találat, ahol a sorára vár, aztán egy segélyhelyről is menekülnie kell. Végül egy ellentámadáshoz felvonuló német alakulat szanitécei sietnek a segítségére, de ahhoz, hogy egy sebesültszállító vonatra feljusson, további súlyos megpróbáltatásokat kell kiállnia...
A Nagy Háború centenáriuma idején és azt követően Európa-szerte publikációk, művészi alkotások, kiállítások, konferenciák igyekeztek a XXI. század emberéhez közelebb hozni a 100 éve zajlott, történelemformáló eseményeket. Felfoghatóvá és megérthetővé próbálták tenni annak a háborúnak a történetét, amelynek véget kellett volna vetnie minden további háborúnak… Ez sajnos nem következett be, az emberiség pedig – napjainkban úgy látszik – semmit, vagy csak nagyon keveset tanult ősei hibáiból, megpróbáltatásaiból és szenvedéseiből. A határon túli magyarok körében a megmaradás szempontjából is fontos szerepe van a 100 éve történtekre való emlékezésnek. Az elmúlt hónapokban két újabb kötettel gyarapodott a Délvidékiek a nagy háborúban című könyvsorozat.
A „kettősöknél” elterjed a hír, hogy német tisztnek álcázott orosz kémek járták végig a vonalakat. Pöndörnek, Jakab barátjának állítólag még cigarettát is adtak. Jakab esténként egyre idegesebb – amint a későbbiekben kiderül, joggal: az orosz tüzérség hatalmas tüzet zúdít az osztrák–magyar állásokra, amit a katonák csak gránátbiztos fedezékeiknek köszönhetően élnek túl. Az ágyúzás ideje alatt Jakab kimegy figyelőnek, azonban magától már nem tud visszamenni a fedezékbe. Annyira kimerül a nagy intenzitású ágyútűztől, hogy miután két szanitéc beviszi, egyszerűen elalszik. Mire felébred, már tombol a támadás, amelyre a Bruszilov-offenzíva részeként kerül sor. Hősünk is keményen kiveszi részét a hatalmas harcból...
Az 1916. június 4-én megindult a Bruszilov-offenzíva nem érte váratlanul az orosz fronton küzdő osztrák–magyar és német erőket, de a központi hatalmak ekkor a nyugati és a délnyugati frontokon vívtak fontos, nagy erőket lekötő harcokat. A súlyos orosz támadás kivédésére új, alkalmi egységeket is felállított a Monarchia hadvezetősége. Az egyik ilyen, magyarországi ezredek zászlóaljaiból létrehozott kombinált gyalogezredben szolgált a Fejér megyei Markgruber Ferenc népfelkelő is, aki sok társával együtt az orosz offenzíva visszaveréséért vívott 1916 nyári harcokban halt hősi halált.
1916 májusában megjön az eső, és a „kettősöknek” egy ideig a sárral is meg kell küzdeniük. Az állásban egyelőre nyugalom van, és a katonák mindenfélével, például hímzéssel és játékokkal múlatják az időt – Jakab birkózni is beáll. Mindeközben a bakák számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az oroszok valamire készülnek, és nem is tévednek: június 13-án támadás éri az osztrák–magyar vonalakat, ezt azonban az oroszoknak súlyos veszteségeket okozva sikerül visszaverni. Hősünk barátja, Kis, aki korábban igen rosszul volt, Jakabnak is köszönhetően lassan rendbejön. Hősünk összecsomagolja az eddig legyártott gyűrűket, hogy hazavigye őket, mikor szabadságra megy.
„Az alano-i medence valóságos egérfogóhoz hasonlított; hegyek vették körül a katlanban levő kiépítettlen állásainkat, szemben a 
Küszöbön áll az 1916-os év húsvétja: Jakab bevásárol, úgy készül az ünnepre. Húsvét napján beosztják a figyelőbe, ezúttal azonban nem kerül sor harcra: az oroszok, akiket szintén áthat a húsvéti hangulat, fehér kendőket lobogtatva elözönlik a senkiföldjét, majd a tiltás ellenére a kettősök is kimennek barátkozni. Aztán elmúlik ez is, és minden visszaáll a régibe. Hősünk gyűrűt reszel, Pöndörrel virágos kertet csinálnak, beteg barátjával sétál. Közben pedig a német és osztrák–magyar, illetve orosz oldalon is egyre nagyobb a készülődés, egyre sűrűbben járnak a repülők, ehhez azonban hősünknek is van egy-két szava…
Az első világháború alatt több ezer fotó készült a harci eseményekről, a megszállt területek és a hátország életéről. Ebből a munkából a magyarországi fotográfusok és a fotózást amatőr módon űzők – az utókor szerencséjére – alaposan kivették a részüket. A háború alatt mind a frontvonalban, mind a hátországban aránylag sok fotó készült az elfogott ellenséges katonákról, amelyek részben propaganda célt is szolgáltak. Azonban a háború egy másik jelentős számú fogvatartotti csoportjáról, a Magyarországon internált civilekről sajnos nagyon kevés fotó maradt az utókorra. A magyarországi fotóarchívumokban hosszas kutatás után is csak elvétve bukkanhatunk magyarországi internálótáborokba zárt civilekről készült fényképekre. Az alábbi írásban két ilyen újonnan előkerült, vélelmezhetően a tápiósülyi internálótáborban készült fotóról lesz szó.
Legutóbbi kommentek