A Nagy Háború

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 38. rész

Az Isonzó mentén

Az 1611 méter magas sziklás Mojstrovka-hegyből ered az olasz hadjáratban oly híressé lett Isonzó-folyó, mely még a hegy lábánál csekély patakocska, de lejjebb a többi hegyi patakokkal egyesülve haragos, zúgó folyóvá növekedik. Az Isonzó felső folyásán indultunk tovább délnyugati irányban, június 15-én, délután 5 órakor. Kétfelől óriási kősziklahegyek, lenn a völgyben a sebes folyó rohan tova. A hegy oldalába volt vájva egy oly keskeny út, hogy éppen egy ló elfér rajta.

 Az Isonzó felső folyása, Érdekes Újság 1915

2011. szeptember 19-24. között dokumentumfilm-fesztivált rendeznek Csíkszeredán, ahol bemutatják Kele Andor Akik jártak Doberdónál című alkotását (2010) is. Az 50 perces ismeretterjesztő film elkészítésében Négyesi Lajos, Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert is közreműködött. A vetítés időpontja: 2011. szeptember 21., szerda, 15.00 óra. Bővebb információ a fesztivál honlapján érhető el: http://www.dok.ro/

2011. szeptember 2. és 6. között került sor a blogunk közreműködésével szervezett isonzói emlékútra. Kiss Ádám utasunk írta és küldte el számunkra az alábbi beszámolót.

Édesapám, Kiss Antal 1916. október 11-én, a 8. isonzói csatában esett olasz fogságba. El is vitték Asinara szigetére három évre. E Szamársziget fehér szamarairól meg a köztörvényesek büntető helyéről volt híres. Ma már az akkor kopár szigetet kisebb csoportok engedéllyel látogathatják. Remélik, hogy a természet újra birtokba veszi az egykori börtönszigetet. Most egy kötött útvonalú gumikerekű kisvonat szállítja a látogatókat. Néha olyan temető mellett, ahol ennyi a felírat: A-U (Austriaci – Ungheresi). Sok-sok hadifogoly nyugszik itt. Egyszer ide is áthajózunk…

 Az emlékúton résztvevők egy része a néhány éve magyar civilszervezetek közreműködésével felújított ukanci temetőben

Dr. Serényi Jenőre emlékezve

Serényi Jenő hadiútjának egyes állomásait követve az olasz frontra érkeztünk. A 20. honvéd gyaloghadosztály ezredeinek 1915. május 5-én kezdődött győzedelmes előnyomulását május 19-én a hadvezetés leállította és a hadosztályt visszairányította Mezőlaborcra és környékére. Erőltetett menetben érkeztek a dandárok a számukra kijelölt vasúti pályaudvarokra, hogy az új ellenség, a „hűtlen szövetséges” Olaszország határaihoz szállítsák őket. A budapesti 1-es honvédek első zászlóalja május 21-én vagonírozott be Mezőlaborcon és délelőtt 10 óra 05 perckor elindultak az új frontra.

 Serényi Jenő Tarvisban 1915. május 25-én
(Forrás: Turistaság és alpinizmus, 1915. szeptember-októberi szám)

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 37. rész

Mint málhásló-vezető!

Június 14., hétfő. A szeszélyes sors ismét űzi velem csalóka játékait. Még reggel ismét nem is gondolhattam, hogy mily megpróbáltatások következnek a legközelebbi napokban. Délelőtt kétszer voltam bent kocsival Kronauban, 10–10 zsák cvibakot hoztam. Délután azt parancsolták, hogy mindenki lovával felszerszámozva sorakozzon. Ugyanis – mint később megtudtam – az ezredparancsnokságtól az a rendelet jött, hogy bent a hegyek között a rajvonalba járó elnyűtt, elhullott málháslovak helyett küldjenek az ütközetvonattól 35 darab málhásállatnak használható lovat a megfelelő emberekkel együtt. Tehát a legjobb lovakat kiválogatták, az enyémet is mindkettőt, engem pedig beosztottak málhásló-vezetőnek. Ez ismét nagy csapás volt, alig meggyógyult lábaimmal most ismét mászhatom az óriási hegyeket.

 Hadilovak, Érdekes Újság 1916

Képes Újság, 1916

Tavasszal a blogon mutattuk be Hadnagy Attila kutatótársunk különleges repülőgépgyártás-történeti képeit és kutatási beszámolóját. A cikk megjelenését követően a szerző meghívást kapott a fotók készítésének a helyszínére, Fischamendbe. A látogatásról képes beszámolót készített a blog olvasói számára.

2011. július első hétvégéjén a helyi múzeum meghívására két napos látogatást tettem Fischamendben, a Monarchia egykori repülési központjában. Franz Lorenz úr személyében, aki a „Heimatmuseum Fischamend” igazgatója, igazán kedves vendéglátót és barátot ismertem meg.

 A fischamendi múzeum repüléstörténeti képei előtt. Balról jobbra Franz Lorenz múzeumigazgató, Hadnagy Attila, Gottfried Ernstberger repüléstörténész

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 36. rész

Nyugodtabb napok

Másnap, 9-én fuvart kaptam. Egy kétkerekű, kétlovas staflival fel kellett mennem az előttünk levő óriás hegyekbe. A legközelebbi katonai telepre kellett vinni élelmet, muníciót. Volt vagy 150 stafli, mindegyikbe két apró, mokány hegyi ló volt fogva. A raktárból felpakoltam én is két zsák tengerit és megindultunk felfelé, mindig felfelé a vadregényes, erdős hegyoldalban, kezdetleges keskeny erdei úton. A két zsák tengeri is nehéz volt, hátul gyalogolva hajtottuk a lovakat. Minden 100–150 lépésnyire megálltunk pihenni. Ilyenkor nagy kődarabot tettünk a kerék alá, hogy vissza ne guruljon. A hegyoldalak, mélyedések tele voltak hóval. Sok helyen apró források, kis hegyi patakok csobogva csörgedeztek lefelé, friss, jó hideg ivóvizet szolgáltatva. 3 óra kellett, míg felértünk egy katonai telepre, ahol lepakoltunk és ismét visszaindultunk lefelé, a kerekeket megkötözve. Délre visszaértünk a táborunkba.

 Hadtápállomás az olasz fronton, Vasárnap Újság 1915

Mindenféle kísérleteket végeztek már arra nézve, hogyan lehetne a katonákat a fagyástól megvédeni. A praktikus németek igen célszerű s okos találmányt alkalmaznak most erre a célra. Kerekeken járó üstökben forró gőzöket fejlesztenek, a gőzöket bevezetik egy szűk kabinba. A katona beleáll a kabinba, ahol egy-kettőre felmelegszik a lába. A téli idő beálltával már mindenütt használják ezeket a készülékeket. A lábmelegítő apparátus akárhol felállítható. A fedezékekben és lövészárkokban könnyen elfér s a katonák egymásután felmelegedhetnek vele. (Tolnai Világlapja, 1915)

 Lábmelegítő a harctéren

italiano

Mifelénk, ha az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéről beszélünk, többnyire német (osztrák), magyar, bosnyák, román, horvát, cseh, lengyel stb. nemzetiségű katonákra gondolunk, de az talán kevésbé ismert tény, hogy a galíciai lövészárkokban bizony olasz anyanyelvűek is küzdöttek a Monarchia oldalán. (Csak érdekességként: 1910-ben az osztrák-magyar hadseregben 100 katona közül 25 német, 23 magyar, 13 cseh, 8 lengyel, 8 rutén, 9 szerb és horvát, 7 román, 4 szlovák és morva, 2 szlovén és 1 olasz volt.) Gianfrancót San Martino del Carsóban ismertük meg. Nem messze, egy Romans d’Isonzo nevű faluban lakik, ahol a nagyapja is született. Az első világháború története, tárgyi emlékeinek gondozása Gianfranco életének részévé vált. Nemrégen szóba jött, hogy Felice (Felix) nagyapja, valamint a dédapja is harcolt a Nagy Háborúban – mindketten osztrák-magyar oldalon. Kérésünkre megírta és illusztrálta a történetet, amit most örömmel teszünk közzé. A fordítás javításában nyújtott segítségért köszönettel tartozunk Németh Dórának.

Nagyapám, Simonit Felice (Felix) 1894. május 14-én született az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Görz és Gradisca Grófság Romans nevű falujában. A terület 1500-tól tartozott a Habsburg Birodalomhoz.