Olasz őseim a Monarchia hadseregében

2011.08.31. 07:11 :: GianfrancoSimonit

italiano

Mifelénk, ha az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéről beszélünk, többnyire német (osztrák), magyar, bosnyák, román, horvát, cseh, lengyel stb. nemzetiségű katonákra gondolunk, de az talán kevésbé ismert tény, hogy a galíciai lövészárkokban bizony olasz anyanyelvűek is küzdöttek a Monarchia oldalán. (Csak érdekességként: 1910-ben az osztrák-magyar hadseregben 100 katona közül 25 német, 23 magyar, 13 cseh, 8 lengyel, 8 rutén, 9 szerb és horvát, 7 román, 4 szlovák és morva, 2 szlovén és 1 olasz volt.) Gianfrancót San Martino del Carsóban ismertük meg. Nem messze, egy Romans d’Isonzo nevű faluban lakik, ahol a nagyapja is született. Az első világháború története, tárgyi emlékeinek gondozása Gianfranco életének részévé vált. Nemrégen szóba jött, hogy Felice (Felix) nagyapja, valamint a dédapja is harcolt a Nagy Háborúban – mindketten osztrák-magyar oldalon. Kérésünkre megírta és illusztrálta a történetet, amit most örömmel teszünk közzé. A fordítás javításában nyújtott segítségért köszönettel tartozunk Németh Dórának.

portrék 

Nagyapám, Simonit Felice (Felix) 1894. május 14-én született az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Görz és Gradisca Grófság Romans nevű falujában. A terület 1500-tól tartozott a Habsburg Birodalomhoz.

A Tengermellék és a határvidék korabeli térképen A Tengermellék és a határvidék korabeli térképen

Ez a régió 1900-ban a Monarchia határvidéke volt, csak néhány kilométer választotta el az akkori Olaszországtól. Jellemzően olaszok és szlovének lakták. Osztrák Partvidéknek vagy más néven Küstenlandnak (Tengermellék) is nevezték a térséget, amely az Isztria és Dalmácia mellett a birodalom számára kijáratot biztosított a tengerhez. Az elkövetkező években a határok kérdése állandó konfliktusforrást jelentett a különböző ajkú népesség között. Ma már Szlovénia és Itália között húzódnak a határok, de Romans továbbra is a határtól néhány kilométerre fekszik – csakhogy most a határ másik, olasz oldalán.

1914-ben nagyapám éppen katonai szolgálatát teljesítette Görzben, a laibachi 27-es landwehr gyalogezred III. zászlóaljában, amikor a júniusi szarajevói merényletet követően megindult a háborús készülődés.

A szarajevói merénylet híre a La Domenica del Corriere című lapban A szarajevói merénylet híre a La Domenica del Corriere című lapban

1914 júliusában Romans házainak falán megjelentek az olasz nyelvű hirdetmények, amelyek fegyverbe szólították a férfiakat. (A D betű a bal felső sarokban azt jelzi, hogy a hirdetményt olasz nyelven nyomtatták.)

Fegyverbe szólító hirdetmény olasz nyelven Fegyverbe szólító hirdetmény olasz nyelven

Nagyapámat a 3. hadsereg kötelékébe tartozó 22. hadosztály 44. dandárjában harcoló 27-es landwehr gyalogezreddel a galíciai frontra küldték. Az ezred neve a háború alatt 2. hegyilövész ezredre változott. Az ezred megkülönböztető jelvényén egy aranyszarvú zerge („Zlatorog”) látható, ami fontos szimbóluma a szlovén mitológiának.

A 2. hegyilövész ezred jelvénye A 2. hegyilövész ezred jelvénye

Nagyapám 1914. július 27-én Sagrado állomásáról indult vonattal Ljubljanába. Egy hónappal később már a złoczówi csatatéren harcolt.

Az 1914 augusztus végi zloczówi csata Az 1914 augusztus végi zloczówi csata

Az orosz támadást követően több offenzívában is részt vett, ezzel kapcsolatban még további kutatásokat kell végeznem. A bécsi osztrák állami levéltárból előkerült egy dokumentum, amely szerint nagyapámat 1916 júniusában a bécsi Rotundéban található egyetemi katonai kórházba szállították.

Igazoló cédula, mely szerint Simonit Felicét a bécsi Rotundében kezelték Igazoló cédula, mely szerint Simonit Felicét a bécsi Rotundében kezelték

A bécsi Rotundét az 1873-as világkiállításra építették, az első világháború idején lábadozó/rehabilitációs kórházként használták, 1937-ben egy tűzvészben porig égett.

A bécsi Rotunde főépülete egy 1900 körül készült felvételen A bécsi Rotunde főépülete egy 1900 körül készült felvételen

A Rotunde jelvénye, amit a háború alatt a kórház betegeinek javára árusítottak  A Rotunde jelvénye, amit a háború alatt a kórház betegeinek javára árusítottak

A Rotunde a mai Práter helyén állt. Nagyapám azért került a bécsi kórházba, mert a lába megfagyott a fronton, ahová a sérülése után már nem is küldték vissza. A fagyás következményeképp egész életére járásproblémái voltak. Felépülése után mint harci tevékenységre alkalmatlan katonát a wagnai (ma az ausztriai Stájerországban található, közel a magyar határhoz) menekülttáborba küldték. Ebbe a táborba telepítették az olasz csapatok által 1915-ben megtámadott Küstenland teljes lakosságát. Nagyapám a tábori konyhán kezdett dolgozni. Ebből a korszakból őrzöm egyetlen olyan fotóját, ami katonaruhában örökítette meg. A sapkán valószínűleg a Baracken-lager Wagna rövidítése olvasható.

Nagyapám, Simonit Felice (jobbra) egy bajtársával Nagyapám, Simonit Felice (jobbra) egy bajtársával

Ekkoriban ismerkedett meg egy leánnyal, akit az egyik, Romansszal szomszédos faluból, a Monte Sei Busi közelében fekvő Ronchiból költöztettek át a táborba, mivel a település túl közel esett a fronthoz. A lány nagyobb adagokat adott az ételből nagyapámnak és a családjának is. Nagyapám több mint egy évet töltött a wagnai táborban, ahonnan a háború végeztével, 1918 novemberében tért vissza az ekkor már olasz fennhatóság alatt álló Romansba. A táborban megismert leány azonban nem mehetett vissza a falujába, mivel az teljesen elpusztult, és az olasz hatóságok nem akarták, hogy az osztrákokhoz hű lakosok visszatérjenek. Nagyapám ezért egy hónap múlva visszament a lányért a wagnai táborba, elvette feleségül, és hazavitte Romansba, ahol a későbbiek folyamán hat gyermekük született. A leányt Trevisan Luciának hívták: ő volt a nagyanyám. Az alábbi kép az esküvő napján, 1918 telén készült a wagnai táborban.

Az esküvő napján Wagnában, 1918 Az esküvő napján Wagnában, 1918

1968-ban ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat, ekkor készült az alábbi felvétel, amelyen velük együtt láthatók a szüleim, a nővérem és én is.

Romans d’Isonzo, 1968, 50. házassági évforduló Romans d’Isonzo, 1968, 50. házassági évforduló

Nagyapám 1971-ben halt meg. Sajnos ekkor én még túl kicsi voltam, és nem volt rá alkalom, hogy a háborús élményeiről kérdezzem. Ezért kutatom most, és próbálom összegyűjteni a rá vonatkozó emlékeket.

Nagyanyám apja is harcolt az osztrák–magyar seregben, őt is a galíciai frontra vitték, de sajnos eddig még nem sikerült kinyomoznom róla semmit. Mindössze annyit tudok, hogy az egyik tüzérezredben szolgált. A dédapámat Cumin Giovanni Battistának hívták és Gradiscában született 1874-ben. Csupán ez a fénykép maradt róla.

Dédapám, Cumin Giovanni Battista Dédapám, Cumin Giovanni Battista

Szerencsére nagyapámhoz hasonlóan ő is hazatért a háborúból.

5 komment

Címkék: galícia görz többnyelvű romans tengermellék laibachi 27–es landwehr gyalogezred 2. hegyilövész ezred zloczówi csata rotunde wagnai tábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr863191911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2011.08.31. 17:55:55

"...9 szerb és horvát,..." azért - mind ez később kiderült - nem volt mindegy!
Remek, megható történet!

Rák úr 2011.09.03. 04:57:48

Nagyszerű poszt. Külön öröm számomra, hogy említik benne az osztrák-magyar hadsereg etnikai/nemzetiségi összetételét.

Babos Krisztina · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.09.03. 09:09:38

Az adat forrása:
Balla Tibor: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje (In: Magyarország az első világháborúban,főszerk: Romsics Ignác)

PollmannFerenc 2011.09.04. 09:36:28

A korabeli osztrák statisztikák tényleg együtt tartották nyilván a szerbeket és a horvátokat. Egyébként a teljes adatsor így nézett ki: német 25,2 magyar 23,1 cseh 12,9 szlovák 3,6 lengyel 7,9 rutén 7,6 szerb és horvát 9 szlovén 2,4 román 7,0 olasz 1,3.
Azt azért mindehhez hozzá kell tenni, hogy a katonák anyanyelve alapján készült ez az összesítés, ám nem világos, hogy az anyanyelvet hogyan állapították meg.

Ferenc Biró 2015.01.24. 20:50:19

A statisztika alapján,-bár megjegyzem nem vagyok tisztában kor demográfiai viszonyaival, a szlovákok számát kevésnek, a lengyel, rutén, olasz katonák számát pedig a nemzetiség számarányaihoz képest soknak találom.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása