A harcok szüneteiben, különösen a téli hónapokban, a Tolmein fölötti hegyekben is intenzíven folyt az állások kiépítése, megerősítése. Hősünk visszaemlékezésének mai részében a Mrzli és a Sleme oldalában állásban és pihenőn töltött mindennapi életről kapunk leírást.
Sztupák Péter két fotólapot küldött nekünk a következő sorok kíséretében: „A képek a dédnagyapámat, Kelemen Józsefet ábrázolják, akit sajnos már én nem ismertem, de az első világháborúban valahol az olasz fronton szolgált és fogságba is esett. [...] Kelemen József (1885-1969) egész életében földműves volt Sajóbábonyban. Öt gyermeke született de kettő még gyermekkorában meghalt. Ennyit sikerült megtudnom, sajnos nagyszüleim sem élnek már, akik esetleg további információkkal szolgálhattak volna.”
Az első világháború a Doberdón nem múlt el nyom nélkül. Történetét pedig nemcsak az írott és tárgyi emlékek őrzik, hanem maga a táj is. A földrajzilag kiolvasható történelmet nem tollal és tintával írták, hanem a kövek és a Föld nyelvén. Böszörményi Sándor olvasónk posztja következik, aki az antropogén geomorfológia, azaz az emberi tájformálás tudományának segítségével igyekszik ezt a nyelvet megfejteni. Szerzőnk az írását saját helyszíni fotóival illusztrálta.
Visszaemlékezésének mai részében hősünk seregszemlét tart hősi halált halt és a harcokat túlélő, a Mrzli Vrh oldalában egykor vele együtt szolgált társai körében, majd leírja egy általa végrehajtott vállalkozás történetét.
Hamarosan napvilágot lát Pollmann Ferenc új könyve Doberdói Bánlaky József életéről és munkásságáról. A korszak ma élő, egyik legismertebb szakértője új kötetében a neves történetíró előd és emellett háborús hadvezér pályafutását mutatja be. A műben a karrieren túl a magánembert is megismerheti az olvasó. Mindezt a blogról már jól ismert könnyed és szórakoztató stílusban, ugyanakkor óriási adatgazdagsággal. Alábbi részletünkben a háború kitöréséről szóló fejezetből idézünk.
1915. június 2-án hősünk zászlóalját meglepetésszerű olasz támadás éri a Sleme nyeregnél a Rudeci rob oldalában. A szegedi 46/III-asok visszaverik ugyan az alpinik támadását, de maguk is súlyos árat fizetnek érte…
A háborús idők nem kedveznek a nagyváradi kőszínháznak: se pénz, se néző, a színészeket meg vagy behívják, vagy Nagy Endre csábítja át a Bombonier kabaréba. De a sok balszerencse után végre beüt a főnyeremény: a társulatot bécsi vendégszereplésre szerződtetnék. Sárközi Zoltán nagyváradi olvasónk januárban indult sorozatának következő epizódja 1914 szilveszterétől 1915 áprilisáig követi nyomon a Szigligeti Színház történetét.
Hősünk alakulata a kezdeti bizonytalankodás után 1915 májusának végén már összetalálkozik, és súlyos összecsapásokat vív az olasz csapatokkal. A szegedi 46/III-as zászlóalj ekkor kerül későbbi hősies harcainak a helyszínére, a Tolmein fölé magasodó Mrzli Vrh magaslatára.
Két éve került hozzám egy fénykép, amit egy budapesti lomtalanításból mentett meg valaki. Némi vizsgálódás után sikerült megállapítani, hogy a fotón látható férfi a brit diplomáciai testület egyenruháját viseli. A kép sarkában a Budapest 1930/32 felirat látszott, valamint egy név, amiből sajnos csak a keresztnevet és a vezetéknév egy részét sikerült kiolvasni. Sejteni lehetett, hogy egy, a megjelölt időszakban Budapestre akkreditált brit diplomata van a felvételen.
Egy évszázad távolából is joggal vethető fel a kérdés: miért háborúzott a magyarság 1914 és 1918 között, kereken 51 hónapon át szinte a fél világgal – orosszal, románnal, szerbbel, montenegróival, olasszal, franciával, angollal, amerikaival (és papíron még vagy egy tucat egyéb nációval)? Mit nyerhetett és mit veszíthetett ebben a háborúban? Vajon tudták-e négy-öt generációval korábban élt elődeink, mi volt a tétje ennek a küzdelemnek? És vajon mi, a múltat feledni oly könnyen rászedhető utódok, vajon mi tudunk-e ezekre a kérdésekre értelmes választ adni?
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek