Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 11. rész
Hősünk alakulata a kezdeti bizonytalankodás után 1915 májusának végén már összetalálkozik, és súlyos összecsapásokat vív az olasz csapatokkal. A szegedi 46/III-as zászlóalj ekkor kerül későbbi hősies harcainak a helyszínére, a Tolmein fölé magasodó Mrzli Vrh magaslatára.
A mi zászlóaljunk átkerült a Mrzli Vrh innen eső oldalára, egy eléggé enyhe lejtőre, amelyen dúsan nőtt a legelő. Ezeket békeidőben az ottani lakosság lekaszálta és megszárítása után a kis alpenhüttékben gyűjtötte össze a tiszta, jó illatú szénát. Itt letáboroztunk és sátrakat vertünk. Közben fent a hegygerincen kezdtük kiépíteni állásainkat. Az olaszok eddig még nem keltek át nagyobb csapattal az Isonzó innenső oldalára. De pár nap múlva ezt is megtették és a Mrzli Vrh előtti kisebb csúcsokat megszállták, ahonnan aztán le kellett őket zavarni. Így a 1115-ös kótét is vissza kellett foglalni. A zászlóaljunk a 3-ik hegyi brigádba tartozott, melyben nemcsak magyar, de más nemzetiségű csapatok is voltak. Így természetesen csehek is. A magyar csapatok közül a 25-ös losonci ezred egyik zászlóalja, a kassai 34-esek zászlóalja, továbbá a nagyváradi 37-eseké is, többek között.
A Tolmeini-medence. Balra az Isonzó, a kép előterében a kúp alakú Schlossberg magaslata és Tolmein városa, a háttérben a Vodil és a Mrzli Vrh
(forrás: Österreichische Nationalbibliothek – www.bildarchivaustria.at)
Az olaszok az arcvonal eme részén alpini és bersagliéri csapatokkal támadtak. Ezek a csapatok hegyi harcokra voltak kiképezve, éppen úgy, mint az osztrákoknál a tiroli Kaiserjägerek voltak. Hegyi csapatok. Az olaszok a túlsó oldalról tüzérségükkel már megzavarták az állásaink kiépítésén dolgozó katonáinkat. Az első napokban már sebesültjeink is, sőt, halottaink is lettek. Az állásaink kiépítésében nagy segítségünkre voltak a körülöttünk elterülő óriási erdők hatalmas szálfái, szilfái, melyek keményfák lévén a lövészárkok kiépítésénél nagy szolgálatokat tettek. Tehát az erdő egyre ritkult az ott ledöntött, kivágott fák elhordása következtében. Pár napon belül aztán felkerültünk a hegy gerincére is a megkezdett állásokba. De ez persze nagyon lassan haladt előre, miután gyalogságunknak nem voltak ehhez kellő mennyiségben megfelelő szerszámai. Fűrész, fejsze, ásó, csákány. Spaten, kis lapát, ásó, de ebből is csak minden második embernek volt. [Kézírással beszúrva – a szerk.] Ezen a téren helyzetünk azonban egyre javult. Itt megfelelő árkász csapatok is a segítségünkre voltak, amelyeknek megfelelő felszerelésük volt.
Az ellenség tevékenysége napról napra fokozódott. Gyalogsága áthúzódott az Isonzó innenső oldalára és felhúzódott a Mrzli Vrh és Sleme, valamint a Sleme planina lejtőire is. Mint előbb is említettem már, elfoglalták a stratégiailag fontosabb pozíciókat, kisebb csúcsokat.
Egy szegedi 46/III. zászlóaljbeli törzsőrmester 1915-ben a Mrzli Vrh-ről: a kis ezüst vitézségi éremmel kitüntetett Fekete István
(forrás: Österreichische Nationalbibliothek – www.bildarchivaustria.at)
Fekete István portréja és katonai pályafutása
(Hirn László: A negyvenhatosok fegyverben 1914–1918 című kötetből)
[1915.] május 30-án reggel parancsot kapott a zászlóaljunk, hogy a Mrzli előtti kis hegycsúcsot, melyet az olaszok éjszaka a megszálló cseh zászlóaljtól elfoglaltak, vissza kell venni. Parancs: a 46-os zászlóalj 12. százada Angriff! Nekilódultunk futva lefelé a lejtőn bukdácsolva, közben le-lebukva egy-egy kiálló kis szikla mögé takarásba, aztán újra felugorva futás előre a golyózáporban, amit az olaszok a megszállva tartott kis sziklás csúcsról felénk, ránk zúdítottak. A támadás színtere nem volt széles, hiszen annak részére a hegyoldalban nem sok hely kínálkozott. A csúcsot három oldalról támadtuk és amint futottunk, mellettem futó szegény Palásti egyszer csak előre bukik és nem mozdul többé. Szívlövést kapott. Én persze futottam tovább előre, ismét lebukva egy kisebb sziklacsoport mögé, ahol már számos halottunk feküdt. Ez már egészen közel volt a visszafoglalandó kis hegycsúcshoz. Ismét felugrom és rohanok és a „Hurrá!” kiáltásra feljutunk a kis hegycsúcsra és az olasz gépfegyvertűz megszűnik, elhallgatnak a fegyverek, a hegycsúcs újra a miénk ismét. Megszálljuk. Az olasz tüzérség veszettül lő, mi a sziklák mögé rejtőzünk előle. A mi tüzérségünk ismét bebizonyította inferioritását, pedig az volt az ígéret, hogy támadásunkat a tüzérségünk fogja megnyitni és elősegíteni előzetes meggyúrás után. Sparen muss der Munitio! [Kézírással beszúrva – a szerk.] De mindez nem történt meg. Tüzérségünk, ágyúink mélyen hallgattak és az a gyanúm, hogy ilyen nem is volt sem közel, sem távol. Csupán a Stützpunkt elfoglalása után jött a távolban, valahol felállított 30 és felesből talán két óriási gránát huhogva le az olaszok oldalára a Schluchtba, vagyis a völgybe.
Ezekről a harcokról Dr. Kemény Gyula is beszámol a naplójában. Ő 1915. május 31-ére datálja a Mrzli Vrh előkúpjáért folyt harcokat, amibe a 46-osok mellett egy nagyváradi 37-es század is bekapcsolódott.
Hogy még egyszer visszatérjek az én szegény, hűséges Palástim hősi halálára, az „Előre!” parancs után a golyózáporban hullottak körülöttem az embereim, ki halálosan, ki megsebesülve esett el. Mellettem rohant szegény öreg Palásti is fegyverrel a kezében és hátizsákkal a hátán, hűségesen kitartva. Az én kezemben is karabély, mert ezt a hűséges társamat sohasem hagytam el. Egyszer csak elvágódik Palásti balra tőlem néhány lépésre. Látom, hogy arcra bukik és nem mozdul többé, de nem értem rá vele foglalkozni, mert nekem tovább kellett rohannom a golyózáporban előre. Kis szikla mögé búvok pár pillanatra és aztán újra fölugrok és előre szaladok. Közben a másik két szakasz jobbról és balról támadja az olasz állást, mely a kis sziklás kopecen erősen beékelte magát gépfegyverekkel, de az olaszok a három oldali támadásnak nem tudnak ellenállni. A kis hegycsúcsot a mieink megszállják és mire a délutáni órákban a század egy részét visszarendelik, és így én is visszatérhetek, a szanitéceink a sebesülteket és a halottakat rég elszállították a küzdőtérről és így az én Palástimat is eltemették addigra. Egyik szakaszparancsnokunk, Dreider Géza egyik lábára súlyos csontlövést kapott, elszállítják és kórházba került. Lábára örökké sánta maradt. Az elfogott olaszokat is hátrakísérik és kihallgatják.
Hadifogoly olasz alpinik Tolmein környékén 1915-ben
(Dr. Kemény Gyula hagyatékából)
Katonáink a Mrzli Vrh gerincét végig megszállják és építik a lövészárkokat, hogy abban oltalmat találjanak a további küzdelemre. A brigadéros – aki cseh származású volt és Geřabeknek (ejtsd Gerzsabek) hívták, örült, hogy a magyarok kitettek magukért. Közben az olaszok az egész vonalon támadásba lendültek. Mindenütt támadtak, szóltak az ágyúk, a gépfegyverek. Vonalainkat állandóan tüzérségi tűz alatt tartották, úgy a Mrzlin, mint a Slemén és a Sleme planinán, sőt a Krn szikláin is.
Június 1-én át kellett zászlóaljunknak menni a Sleme oldalába erősítésként, majd 2-án a Sleme planinára. Ez egy nyereg a Sleme csúcsa és a Rudeci Rob között. Itt próbálták az arcvonalunkat áttörni. A nyerget már csapatok tartották megszállva. Zászlóaljunk parancsot kapott, hogy a Rudeci Robtól kezdve a Krn irányába meneteljen a csupa sziklás vidéken, ahol csupán egy keskeny csapás vezetett felfelé.
A fotó hátterében az Isonzó völgyén túl látható hegyek jobbról balra haladva a történetünk helyszíne: a Vodil, a Mrzli Vrh, a Sleme, a Rudeci Rob és leghátul a Krn
(forrás: Österreichische Nationalbibliothek – www.bildarchivaustria.at)
A zászlóalj, élén a zászlóaljparancsnokkal és stábjával elől ment utána libasorban a 9., 10., 11. és 12-ik század. Így a mi századunk, amelybe én is tartoztam, mint az első szakasznak a parancsnoka, mindjárt a 11-ik század után következett a századparancsnokommal, Paduschitzky Alfréd főhadnaggyal. Amint így menetelünk felfelé a keskeny csapáson, egyszer csak az egész menet megáll. Mint ahogyan az később kiderült, az út ott fent megszakadt, úgy hogy gyalog ott tovább menni nem lehetett. A menet visszafordult. Alezredesünk az ő stábjával előrejött, hogy a zászlóalját visszavezesse. Ezzel ő a zászlóalj elejéről a végére, a 12-ik század végére került és a zászlóalj hátraarcot csinálva, megindult visszafelé. Rizetti alezredesünk abban a biztos tudatban élt, hogy jobbszárnyunk biztosítva van a meglepetések ellen másik csapat által. Az ellenség a Sleme planinai nyerget erős srapnel ágyútűz alatt tartotta. Ebből következtetni lehetett, hogy támadni szándékozik a nyergen keresztül, ahol a legkönnyebb az áttörési lehetőség és így az ellenség bekerítése.
Következő rész: „Magyarok, Sturm!”
Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)
