1914. augusztus 17-én Gorodoknál a Monarchia huszárait lovasrohamra vezényelték az őket felkészülten váró orosz állások ellen. A hősies, de értelmetlen akcióban, az orosz tüzérségtől és géppuskáktól kaszálva, majd pedig a visszavonulás során a támadásban résztvevő 5. honvéd lovashadosztály 50%-os veszteséget szenvedett. J. Sz. Tihockij orosz századparancsnok részese volt az eseményeknek, amiről a két háború között rövid könyvecskét jelentetett meg.
Ahol sok a temetetlen halott, ott előbb utóbb megjelennek a hullarablók is… Cifrább a helyzet, ha mindez a háború idején a két állás között történik. Hősünk mai történetéből egy ilyen katona esetét ismerhetjük meg az olasz frontról.
Az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének egyenruháiról írni nem éppen könnyű feladat. Több száz év és számtalan háború tapasztalatai, újításai, népek hagyományai, korok ízlése és divatja formálta, alakította ki azt az öltözeti rendszert, amiben dédapáink a frontra indultak 1914-ben.
Hősünk mai rendkívüli története 1916 nyarán Galíciában játszódik a Bruszilov-offenzíva idején. Apa és fiai misztikus, már-már horrorisztikus, ugyanakkor mélyen megrázó és megdöbbentő háborús története következik csak erős idegzetűeknek!
1914. július 28-a, a Nagy Háború kirobbanása megváltoztatta Szeged békés hétköznapi életét is. A kezdetben örömünnepet ülő lakosságnak hamarosan szembesülnie kellett a mindennapokat átszövő háború jelenségével.
A bukovinai hegyek között játszódó mai izgalmas történetünkben hősünk is közreműködik egy kém elfogásában. A lebukott kémeknek háborús időkben nem járt kegyelem…
Az idei évben jelentősen megszaporodtak az első világháború témáját feldolgozó kiadványok. Online világban és papíralapú dokumentumokban is lépten-nyomon felbukkan a „Nagy Háború”. Az eddig elfeledett, porosodó „téma” reneszánszát éli.
Milyen volt a harctér? Kovács György mai történetéből megismerhetjük, hogy ő milyennek látta a Doberdót, ezt a „veszedelmes és undorító” harcteret, ahová 1915 nyarán került, s ahol öt hónapot töltött el…
A harmincas évek elején a walesi herceg meglátogatott egy kórházat Kanadában. A folyosó végén volt egy ajtó ezzel a felirattal: „Tilos belépni”. „Mi van ott?” – kérdezte a vendég. „Szeretnénk, ha nem menne be.” – mondták neki. A herceg mégis belépett, és amikor kijött, könnyezett. „Az egyetlen mód, ahogy köszönteni tudtam, és ahogy kommunikálni tudtam azzal az emberrel – mondta – az volt, hogy megcsókoltam.”
Háborús mesemondónk történeteinek sorába ma egy általa költött versikét iktattuk, amiből megismerhetjük, hogy miért sáros örökké a honvédek ruhája. Emellett egy kisebb írást közlünk ma tőle, amiben az örökké érkező és irtózatosan pusztító gránátokról értekezik…
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek