Csernus Pál nevével 2013 decemberében találkoztam, amikor nagypapám Padulában töltött fogságáról kerestem információt, aki a VI. isonzói csatában 1916. augusztus 7-én, a Collio-hegy szívében, Oslaviján esett olasz fogságba. A hadosztályt irányító József főherceg ezt írta a naplójába 6-án, a csata előestéjén: „Az Isten álljon most mellénk!” Az Isten azonban nem állt senki mellé.
A Nagy Háború második évében egy magyar feminista, Schwimmer Rózsa és Amerika egyik leggazdagabb embere, Henry Ford összefog, hogy 1915 karácsonyára megteremtse a békét. Jóhiszemű, idealista elgondolás? Gyermeki naivitás, ami figyelmen kívül hagy minden nagypolitikai alkut, vagy bátor pacifista gondolat, netán soha nem látott méretű reklámfogás? Vajon mi lett a sorsa közös béketervüknek?
Balogh Jancsi és Kovács koma elmeséli kalandos és – utólag – tréfás történetét a vérzivatarban. Egyúttal azt is megtudhatjuk, hogy miért tört ki az előző részben leírt pokoli tűzharc. A virtus láttán hősünk valósággal beleszeret a budapesti kocsimosó csibészbe és társába, s maga mellett tartja őket.
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség ez évben is képregénypályázatot írt ki az első világháború centenáriumának alkalmából. Az idei pályázati kiírás az 1915-ös olasz hadbalépés nyomán létrejött Isonzó front történeteit állította a középpontba. A meghosszabbított határidőig, 2015. szeptember 6-ig, összesen 24 db pályamű érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyek közül az öt tagú zsűri (Szép Eszter – MKSZ, Vass Róbert – MKSZ, Babos Krisztina – NHKA, Pintér Tamás – NHKA, Pollmann Ferenc – Nagy Háború Blog) szavazás útján választotta ki az első hat helyezettet. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadóra 2015. október 2-án, Budapesten, a Hadik kávéházban került sor. Gratulálunk a nyerteseknek!
A Békefi-duó, közösen és külön-külön is pályázott, összesen hat alkotással. Különböző stílusú, színvonalas képregényeik közül kettő is bejutott az első hat közé. A Hanta az egész mezőnyben szinte egyedüliként humorral közelít a témához és egy Háry János-szerű történettel örvendezteti meg az olvasót.
Amikor dédnagyapám fényképét a kezembe vettem, nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas időutazáson veszek részt. A képeslap, ami a családi albumban lapult 100 évet, életre kelt, el akart mondani nekem valamit, amit már senki sem tudott a családból. Ez volt az egyetlen emlék: egy pár fotó, semmi más…
Hogyan élte meg a háború éveit egy alföldi kisváros? Kezdeti lelkesedés, mozgósítás, a munkaképes férfiak nagy részének bevonulása, a kieső munkaerő pótlására bevetett hadifoglyok, internáltak, megrendült közbiztonság, gazdasági megszorítások, élelmiszerjegyek, hadikölcsönjegyzések, rekvirálások, a háború vége felé pedig a katonaszökevények fosztogatásai és bűntettei – a hátországi települések jellegzetes háborús krónikája, amit Végső István történész Kiskunhalas példáján keresztül mutat be.
A sötétség beálltával megérkezett a parancs és hősünk százada elindult az első vonalba, hogy átvegye a kiosztott frontszakaszt. Az állás egy olasz tüzérség által cakkosra szaggatott kőfal, ami egy darabon hiányzott, s a folytatásában a túloldalon már olaszok voltak, ahonnan folyamatosan géppuskázták a területet. Az átvétel után 10 percre elszabadul a pokol…
„A fényképen egy komoly, kellemes arcú és jó megjelenésű fiatalember tekint valahová a messzeségbe. Engem édesapjára, dédnagyapámra emlékeztet, ha fényképeiket egymás mellé rakom. Gondolatai talán Ráckeresztúron járnak a szülői háznál, szüleinél, testvéreinél, és talán egy otthon hagyott, ismeretlen kedvesnél, akik aggódó és féltő szeretettel búcsúztak el tőle. Bizonyára mindannyian reménykedtek a háború gyors befejezésében, a visszatérésben, s talán nem is gondoltak arra, hogy ez volt az utolsó ölelés, és csak az örökös szívet tépő fájdalom és gyász marad, mert nem lesz visszatérés…”
Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 100 katonából 4 volt szlovák, akiknek a harctéri helytállását általában elismerés övezte. Boroević Svetozar osztrák–magyar tábornagy szlovák katonáit „kitűnő matériának” nevezte. Vajon igaz volt ez 1918-ban is? Az alábbiakban egy olyan dokumentum kerül bemutatásra, amely az egykori cs. és kir. esztergomi 26. gyalogezredben szolgáló szlovák nemzetiségű katonák harctéri helytállásához nyújt adalékokat.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek