Heller Ödön és Laászló Gyula szegedi képzőművészek háborús alkotásai
A Nagy Háború számos tehetséges embert „foglalkoztatott” különböző módokon. A harcoló katonák között szobrászok, festőművészek is szolgáltak. Szegedi résztvevői közül két személyt emelünk ki: egy amatőr és egy hivatásos képzőművészt. Mindkettőjük sokszínű munkásságára érvényes, hogy alkotásaikban háborús élményeiket is megörökítették.
A hadvezetés külön osztályon foglalkoztatta a képzőművészeti tevékenységet végzőket. A háborúról tudósító művészcsoport (Kunstgruppe) tagjain kívül a frontvonalban lévő katonák is számos festményt, metszetet, képet készítettek, amelyeken háborús élményeiket örökítették meg. De nem csak ilyen jellegű alkotások köthetők a képzőművészek nevéhez.
Az első világháború idején a tömegek széles rétegét elérő népszerű tájékoztatási forma volt a köztéri plakát, falragasz, fali hirdetés, amely a közfigyelem felkeltésének hatékony eszköze lett. Az egykor kereskedelmi vagy kulturális célú, vagy épp politikai témájú, propaganda szolgálatában álló plakát mára kortörténeti, jó esetben művészeti emlék lett. Köszönhető ez jórészt annak, hogy a tipográfia fejlődése lehetővé tette a többszínű nyomtatást, s az 1910-es évek emberét már „színesben” sikerült megszólítani.
Az állam, a különböző szociális intézmények és jótékonysági egyesületek a háború ideje alatt folyamatosan éltek a képes falragasz tájékoztató, mozgósító lehetőségével. Az 1912. évi LXII. törvénycikkben előírt cenzúra a háború kitörésével automatikusan életbe lépett. A plakát így kizárólag a kormánypolitika szolgálatába állhatott. A hirdetőoszlopokon mozgósító plakátok jelentek meg, egységes, hivatalos, szöveges hirdetményként tájékoztatták a férfilakosságot honvédelmi kötelezettségeiről. Az otthon maradottak részére a hadikölcsönjegyzést népszerűsítő plakátok azonban már művészi erejűek voltak.
A háború alatt készült plakátok legnagyobb tömegét a jótékonysági rendezvények hirdetményei tették ki, amelyeket a jótékonysági egyesületek szerveztek a hadiözvegyek és hadiárvák megsegítésére, a hadirokkantak támogatására.
Heller Ödön (1878-1921)
Heller Ödön pesti születésű festőművészt Szegeden töltött évei alatt érte a háborús mozgósítás. Világlátott, befutott festőként érkezett Szegedre, rövid időn belül népszerű közéleti szereplője lett a városnak. Helyi tárlatok állandó kiállítójaként és a művészeti szabadiskola tanáraként tett ismertségre szert a városban. A művész családjába tartozott a később szintén rövid ideig Szegeden élő Radnóti Miklós költő (Heller unokatestvérének fia).
Heller Ödön önarcképe
A festőművész az 5. honvéd gyalogezredben önkéntesként szolgált. A városnál beadványokkal próbálták elérni a művészeti osztályra (Kunstgruppe) történő áthelyezését.
Heller katonaportréit, harctéri vázlatait, festményeinek megőrzését már élete idején is fontosnak tartották Szegeden.
Heller Ödönnek a Délmagyarország számára rajzolt portréi
Jó barátjának és szomszédjának tudhatta „Przemyśl oroszlánját”, Tabódy Zsoltot. Valószínűsíthető, hogy rejtélyes halála is ennek a barátságnak köszönhető. 1921-ben tanúként szándékozott Tabódy mellett nyilatkozni a bíróságon a szegedi katonai tisztikar forradalmasítása ügyében. A tárgyalást megelőző napokban azonban holtan találták meg a tápéi Tisza-parton, több lőtt sebbel. Szerelmi, féltékenységi gyilkosságra gyanakodtak, de végül bűnös nélkül zárult le a nyomozás. A korabeli közvélemény és a későbbi kutatások is a politikai leszámolást erősítették meg a halál okaként. Értelmetlen halálát Móra Ferenc szeged író a Festő halála című írásában örökítette meg.
Festményei, plakátjai, könyvillusztrációi igazi ritkaságnak számítanak. Halála után három évvel már hamisították munkáit.
Heller Ödön közgyűjteményekben megőrzött plakátjai a háború időszakából a szegedi háziezredek rendezvényeihez kapcsolódnak. A városi alakulatok minden évben megrendezték az éves adománygyűjtő, szórakoztató napjukat, amelyen Szeged apraja-nagyja jól érezhette magát. Figyelemfelhívó plakátjaik Heller Ödön festőművész munkáját dicsérik.
A festőművésznek az 5. honvéd gyalogezred ünnepélyére készített plakátjai
(forrás: iwm.org.uk)
A szegedi székhelyű katonai alakulatok közül a legnépszerűbb a császári és királyi 46. gyalogezred volt. Az 1917-es év utolsó katonai ünnepe a városban szeptember 23-án a „negyvenhatosok népünnepélye” volt. Erre a napra jelent meg Cserzy Mihály jeles szegedi írónak, a Délmagyarország munkatársának szerkesztésében egy alkalmi kiadvány, gazdag és változatos tartalommal. A lapban neves szegedi közéleti személyiségek írják le gondolataikat, véleményüket a háborúról, katonaságról és a negyvenhatosokról. Megszólal többek közt: Somogyi Szilveszter szegedi polgármester, Szalay József rendőrkapitány, Zadravecz István, Ortutay István, Löw Immánuel. Móra Ferenc Levél a 46-osokhoz című verse is itt jelent meg először. A kiadvány kiemelt figyelmet szentelt a frissen kitüntetett Heim Géza százados bravúros doberdói hőstettének. A kötet címlapját a később tárgyalandó Laászló Gyula főhadnagy készítette.
1917 szeptemberében az újszegedi ligetben és a Stefánián 33 sátorban (tánc, tombola, híres szegedi halászlé, katonazenekarok, cigányzenekarok) várták a népünnepélyre az adakozó szegedi lakosokat. Az eseményhez több helyi étterem és csárda is csatlakozott és felajánlották aznapi bevételüket. A tombola főnyereménye pedig nem más, mint egy disznó volt, de kisorsolásra került még több értékes jószág, pl. liba, kacsa…
A rendezvény és a lap bevétele méltó helyre, a 46. gyalogezred elesett hőseinek özvegyeihez és árváihoz került.
A negyvenhatosok népünnepélyére Heller Ödön által készített plakát
(forrás: iwm.org.uk)
Laászló Gyula (1885– ?)
Az 1885-ben Szegeden született Laászló Gyula főhadnagy nevét többféle írásmód szerint találhatjuk meg a sajtóban (névváltozatai: László; László F.; László Flórián Gyula). A Nagy Háború eseményeiben már a kezdetektől részt vett. 1914 augusztusában ezredével a szerb harctéren a Drina mentén az áthajózási, hídverési munkálatokban vett részt. A későbbi ütközetekben (parasnicai), műszaki feladatokban (lisopoljei utánpótlás-vonal építése) példásan helyt állt. Egy szerb fogolyszállítmány felügyelete közben az egyik fogoly az alkarján megsebesítette, de feladatát sebesülten is folytatta az 5. hadsereg futártisztjeként.
Az első vonalban 161 napot, hadműveleti és hadtápterületen pedig 8 hónapot töltött. 1915 januárjától Újvidéken majd Pesten tartózkodott betegen. 1916. május 23-án szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. Fegyelmezett, jó modorú bajtársként, sokoldalú és olvasott emberként emlékeztek rá társai. Rokkanttá nyilvánítását katonai adatlapján „sérelmesnek” tartotta és nem értett vele egyet.
Katonai pályafutását nem folytathatta, így 1916–1917 között a pesti képzőművészeti főiskola hallgatója lett (tervezte a bécsi képzőművészetire való jelentkezést is). Két éven keresztül volt a szobrászkurzus hallgatója. Tanára, Stróbl Alajos úgy emlékezett rá, mint aki „nagy rajongással és szeretettel dolgozott”.
Főiskolai éveiből két jelentősebb alkotás fűződik a nevéhez Szegeden. Az első, a már említett Negyvenhatosok című kiadvány címlapjának illusztrálása. A címlapon látható 46-os katona, kezében fegyverére támaszkodva, hátán menetfelszereléssel, a magyar határokon állva harcias pózzal üzen a világnak: a szegedi katonák nem hátrálnak meg. Szuronyának a hegye a Doberdóba szúrva, sarka az erdélyi havasokon. E három helyszín (Szeged, Doberdó, Erdély) megjelenítése a rajzon az 1917-es év és a szegedi katonák életének fontos helyszíneit jelöli.
A Negyvenhatosok című kiadvány címlapja
(forrás: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged)
Második alkotásáról több újsághírrel, cikkel rendelkezünk, hiszen történetét botrányok sora kísérte a városi és az országos sajtóban. Az alföldi város minden évben meghirdette a Ferenc József Képzőművészeti ösztöndíjat, melyet Szeged város közönsége alapított, s évi kamatai 1000 koronát tettek ki. Az ösztöndíjat a szabályok szerint felváltva kapta festőművész, illetve szobrász.
Laászló Gyula édesapja művészi portréjával, egy mesteri kivitelű mellszoborral (az alábbi felvételen látható) és néhány olajfestménnyel (egyik tanulmánya a bécsi képzőművészeti egyetemi felvételi vizsgájára készült pályamunka) pályázott a díjra 1916 nyarán.
A vitatott pályamű a Tolnai Világlapjában
A pályázat elbírálása során Laászló vitába került a város kultúrtanácsosával, Gaál Endrével. Az ösztöndíj-pályázatra beküldött szobrát és néhány festményét elutasították, miután Gaál Endre kétségének adott hangot, hogy nem ugyanazon kéz munkája. Laászló felkérte a tanácsost, hogy álljon modellt neki bizonyításként, Gaál azonban nemet mondott. A 46-os főhadnagy vizsgálatot kért beadott műveiről, és lovagias elégtételt is követelt.
Nyilassy Sándor és Heller Ödön szegedi festőművészt kérték fel szakértőnek. Dönteniük kellett afelől, „hogyan készíthetett ilyen szép kimunkált mellszobrot, előtanulmány nélkül Laászló?” A város által felkért szakértők a városi tanácsos véleményét erősítették.
Ellenben Pásztor János szobrászművész (a Laászló által felkért szakértő; akinek jelenleg is több szobra látható a városban) véleményében védence amatőrségét emelte ki, és közölte, hogy művét ösztöndíjra érdemesnek találja. Az ügy végül bírósági perig fajult (Gaált pénzbírságra ítélték), mivel a díjat „szabálytalanul” ítélték egy másik 46-os katonának, aki a harctérről küldött festményeivel pályázott. A szabálytalanság ellen Laászló fellebbezett egészen a kultusztárcáig, mivel az 1916-os évben – az ösztöndíj szabályai szerint – a soron következő nyertesnek szobrásznak kellett volna lennie. A kultusztárca 1918-ban hozott ítéletében Laászlónak adott igazat, mivel a főhadnagy munkája ellen nem voltak szakmai érvek, és a város nevében Gaál kultúrtanácsos mégis a másik pályázónak, Góth Imre festőnek ítélte a díjat.
Góth Imre (1893-1982) szegedi születésű festőművész, a szegedi 46. közös gyalogezred századparancsnoka, tábori pilóta. A pályázatra az olasz harctérről küldött vázlataival jelentkezett. A háborút követően Berlinben és Londonban élt. Portréi közül a leghíresebb az 1930-as évek elején Herman Göringről készített portréja.
Laászló tanulmányai befejezése után a fővárosban dolgozott tanárként. A Tanácsköztársaság idején a plakátok ábrázolásában előszeretettel alkalmazták a képmező kubisztikus tagolását. A képzeletbeli erővonalak dinamikát kölcsönöztek a képeknek, az ábrázolt jelenetek kozmikus jelentőségét emelve, miközben kiemelték a figurákat a hétköznapiságból. Ekkor készíthette közgyűjteményekből ismert plakátját Laászló.
(forrás: iwm.org.uk)
Így emlékezett később az alkotásra: „1918–20-ban annál lelkesebben harcoltam a szocializmus ideológiájáért, a tisztesség és testvériség hitvallásáért. Miután az a meggyőződésem, hogy az internáció a nemzetek internációjához vezet, olyan plakátot terveztem, amelyen a vörös ember pörölyét leeresztve, áhítattal tekint föl nemzeti zászlónkra s görcsösen kezet szorít a zászlótartóval. Ha mi magyarok ezt nem tévesztettük volna szem elől, a többi nemzetek pedig figyelemre méltatták volna azt a plakátomat, amely a trianoni döntés miatt könnyező magyar katonát ábrázol, amint tárogatón a Rákóczi kesergőjét fújja, akkor állna Buda még és nem csak az lenne a kötelességük, hogy ismét Széchenyi szavaival élve-: »Szabad folyást engedni a világhistória könyörtelen eseményeinek, mert más út nincs«.”
Könyvillusztrációkkal a későbbiekben is foglalkozott. Rubint Dezső, a Hadtörténeti Levéltár és Múzeum főigazgatója, nyugalmazott tábornok Az összeomlás című kötetének címlapját Laászló Gyula ny. főhadnagy rajzolóművész készítette. Az 1922-ben megjelent 363 oldalas kötet számos metszettel, vázlattal illusztrálva készült. A címlapon egy megsebzett oroszlán védi karmaival a magyar szent koronát és országainak összetört címerét. Az állat piros vére ráfolyik a címer középső részére. A háttérben pedig sötét fekete felhők és cikázó villámok láthatók. Laászló rajza a tényleges összeomlás bemutatására kiválóan alkalmasnak bizonyult. A korabeli könyvismertetések remek forrásmunkaként, dokumentumokon alapuló értékes történelmi műként mutatták be a tábornok kötetét, amit minden közgyűjteménybe megküldtek megőrzésre.
Az 1928-as budapesti lakcímjegyzékben már mint szobrászművész, László F. Gyulaként szerepel és a III. kerületi Nimród utcában él. Több országos képzőművészeti pályázaton megtalálható a neve az indulók között. Az 1928. február 9-én megjelent Budapesti Hírlap cikkében az Ady Endre síremlékére (sikertelenül) pályázók névsorában találjuk, majd egy évvel később, 1929-ben a Tisza István szoborpályázatra nyújtott be szobortervet.
Laászló Gyula említett szobortervei a korabeli lapokban
Családi állapotáról keveset tudni. Igen későn, 1942 márciusában nősült Lófő-Feldobolyi Bodola Olgával Pesterzsébeten. (Felesége a háború után tisztségviselőként dolgozott Budapesten.)
A 2. világháború elején, 1942-ig az 1. hadsereg parancsnokságán dolgozott gépkocsi előadóként, később segédtiszt. 1944-ben Csepregre helyezték a képzőművészeti szobrász csoporthoz. 1945-ben Bécsben, illetve Budapesten kórházi és szanatóriumi kezelés alatt állt betegsége miatt. 1946-ban érkezett haza a Vöröskereszt közvetítésével, s került Szegedre a sógorához. Háború utáni munkásságáról és életéről további adatokat nem sikerült fellelnem.
* * *
Harsogó színek, nagyméretű betűk, óriási alakok. A hatás nem maradhat el. A figyelem felhívására tökéletes. Politikai agitáció vagy művészeti ábrázolás? A 20. század elején a plakátok feladata mindkettő. Legyen készítője amatőr vagy hivatásos képzőművész, alkotása mára érték. Egy olyan korszak művészeti képes történelmi emléke, amikor a plakát volt az utca hírmondója.
