Ez a fiatal hadnagyot ábrázoló vizitkártya a hátuljára írt feljegyzés szerint 1878-ban készült, a ma Horvátországhoz tartozó Ógradiskán. A települést akkoriban a 18. században épült Száva-parti erőd képezte, a katonaság mellett minimális civil lakossággal. A boszniai okkupációban számos vállalkozó üzleti lehetőséget látott, többek közt Letzter Lázár fényképész, aki szegedi és temesvári műhelye mellett nyitott egy rövid életű „tábori stúdiót” is. Az itt készült felvételekhez külön német nyelvű hátlapot (verso) készíttetett, amely büszkén hirdette a bosznia-hercegovinai cs. kir. megszálló haderő mellett működő fényképészműhely szolgáltatásait (Feld-Atelier bei der k.k. Okkupations-Armee in Bosnien u. Herzogowina).
A stúdió rövid ideig működött, kevés itt készült kép ismert, ezek jobbára „egzotikusnak” számító helyieket ábrázolnak, ezeket terjesztésre szánták. A most bemutatott felvétel tehát kuriózumnak minősül, bár a képen látható belső „keret” miatt nem zárható ki, hogy egy korábbi fotó reprodukciójáról van szó és nem eredeti fényképről.
A vizitkártya
(A szerző gyűjtése)
A képen látható személy kiléte szerencsére nem maradt homályban, ugyanis a hátlapra a hely és a pontos dátum (1878. december 8.) mellett a vezetéknevét is odaírta. A fotó eszerint Johann Szvetits hadnagyot ábrázolja, a cs. kir. utászezred 1. zászlóaljából.
Az 1857-es születésű fiatalembert a kadétiskola elvégzése után,1878 augusztus 18-án nevezték ki hadapród-tiszthelyettessé, majd november elsején hadnaggyá lépett elő.
A felvételen a Hadiérmet viseli, azonban a feltűzéskor figyelmetlen volt, így a kitüntetés hátlapja látható. Ezt a kitüntetést Ferenc József 1873. december 2-án alapította, uralkodásának 25. évfordulója alkalmából. Minden katona megkapta (visszamenőlegesen is), aki az uralkodása alatt zajlott háborúkban, illetve harci cselekményekben (1869-es és 1882-es felkelések) részt vett.
A vizitkártya hátoldala
(A szerző gyűjtése)
Ettől az apróságtól eltekintve Szvetits hadnaggyal elégedettek lehettek elöljárói, ugyanis 1881 augusztusában „legfelsőbb dícsérő elismerésben” részesült. Ez ekkor még csupán egy írásos uralkodói elismerés volt, a „látható jelét” képező bronz érmet, hétköznapi nevén a Signum Laudist csak 1890-ben rendszeresítették hozzá.
Főhadnagyi előléptetését 1883. január elsejével kapta meg. Ígéretesen induló pályáját azonban csak néhány évig folytatta a hadseregben. 1883 elején tartalékállományba kérte magát, és március 1-jén kivált az aktív szolgálatból és a stájerországi Burgauban telepedett le. Döntésének oka nem ismert, de könnyen lehet, hogy házassági szándék miatt jutott erre az elhatározásra.
Lakóhelyén postamester lett, illetve vállalkozásba kezdett, kamatoztatva a hadseregben megszerzett tudását. 1902-ben fürdőt nyitott, e mellett egy műmalom (mesterséges energiával üzemelő malom) és egy villanytelep tulajdonosa is volt, utóbbi valószínűleg a malom működtetésére szolgált.
1904-ben „kivételesen és kegyelemből” címzetes századosi rendfokozatot kapott, ekkor az utász-szertár tartalékállományába volt beosztva. 1909-ben szolgálaton kívüli viszonyba helyezték, mint népfelkelő szolgálatra is alkalmatlan rokkantat.
Ehhez képest 1915-ben számos tiszttársával együtt reaktiválták. Háborús szolgálatáról csak kevés adatra bukkantam, de a hozzá hasonló korosabb, nyugállományból visszahívott tiszteket többnyire valamilyen kevésbé megterhelő beosztásokba helyezték, általában a mögöttes országrészekben.
Szvetits századost két alkalommal tüntették ki: a hadiszalagos Signum Laudist 1917 januárjában kapta, ekkor a szendrői (Smederevo, Szerbia) kerületi parancsnoksághoz volt beosztva. 1918 májusában ismét megkapta a signumot, ekkor a hajózási hadiszolgálatban végzett kitűnő szolgálatáért.
A háború után visszatért Burgauba. Halálának időpontja nem ismert, 1926-ban még biztosan életben volt.
