Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 26. rész
1918 júliusában hősünk a veszprémi 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága mellett volt ezredösszekötő, de három év harctéri szolgálat után szeretett volna végre már haza jutni. Az idegrendszerét megviselte a front. Újra orvosi vizsgálatra jelentkezett, ezúttal az ezredet megkerülve közvetlenül a hadosztálynál, ahonnan azonban visszairányították, s az egészségügyi mellett fegyelmi vizsgálat is várt rá...
1918. július 12‒26.
Július 12-től 26-ig voltam ezredösszekötő szolgálatban a 31. honvéd gyalogezred-parancsnokságnál, melynek álláspontja a mellékelt vázlaton megtalálható. A lakások elég kényelmesek voltak, vízmosás oldalában, egy meredek szikla alatt, mint valami fecskefészek, beépítve. A tisztikar: Bacsák [Pál] huszárezredes ezredparancsnok, Salmen [Henrik] főhadnagy, később haza vezényeltetvén, Papp [Géza] főhadnagy segédtiszt, Götze [Árpád] főorvos, ezredorvosfőnök, Szakáll [András] tábori plébános, Mayer [József] hadnagy telefontiszt, Mersich [Jenő] hadnagy hírszerzőtiszt. Itt volt még Finta Sándor önkéntes, a győri poéta-tanító is. Somlyódy [Sándor] főhadnagyot váltottam fel, aki innét szabadságra ment.
A szolgálat kényelmes, sőt túl kényelmes volt, nem járt semmiféle munkával. Levelet írtam, olvastam, aztán kiültem a lépcsőre, mely a sziklák között felvezetett a kocsiútra s néztem a srapnelfelhőket, mik a Salvatore-kastély felett megvillantak.
A San Salvatore kastély 1918 februárjában
(Kókay László hagyatékából)
Harctéri körülmények között valóságos üdülés volt, úgyhogy az az idegfeszültség, ami ide érkezesemkor uralkodóvá vált rajtam, kezdett eloszladozni. Persze, ez nem volt végleges megoldás számomra, hiszen nem tudhattam, ez mikor ér véget s utána mi vár rám. Idestova betelik három éve, hogy a harctéren vagyok. Beteg még nem voltam, mint a rokitnói mocsarakban, 1916-ban, a Bruszilov-féle áttörést megelőzően. Egész nap fáztam, reszkettem, aludni nem tudtam, örökös nyugtalanság uralkodott rajtam. Az áttörést követő mozgóharcban nem törődhettem magammal, s amint leérkeztünk az olasz harctérre, mintha elfújták volna, eltűnt minden bajom. Talán a levegőváltozásnak, a sós tengeri levegőnek köszönhetem. De azóta két esztendő telt el a harctéren, igaz, elég gyakori, rövidebb-hosszabb ideig tartó szabadságokkal tarkítva: de a háború folyt tovább, a szabadság letelt, vissza a harctérre s újból belehelyezkedni olyan életmódba, ahol az ember élete állandóan bizonytalanságban volt.
A nemrég lezajlott szörnyű Montello-offenzíva egész meztelenségében feltárta a való helyzetet: a hátország gazdaságilag, az arcvonal idegileg s mindkettő anyagilag a teljesítőképesség határát elérte. Bolzano ezredes a csata hevében zubbonyban, hajadonfővel ment át a szétlőtt drótakadályok között az ellenséghez: nem tudta, mit csinál. Életével fizetett érte!
Ebben az időszakban egymás után rendelték haza a tényleges tiszteket, ütegenként csak egy, legfeljebb két tényleges tiszt maradhatott. Ötven év távlatából meg tudom érteni ennek az intézkedésnek jövőbe látó szükségességét. Ámde odakint életre-halálra ment a játék, s bennünk, tartalékosokban elégedetlenséget okozott az a megkülönböztetés. Elvástam, elhasználódtam, elnyűtt a háború: cseréljenek ki. Kivel? Van otthon elég lógós! Harminckét hónapom van idekint. Küldjenek haza! Pedig mire használhattak volna odahaza? Más beosztást nem kaphattam volna, mint egy gyatra kiképzőtisztit. Itt pedig már egy jól összeilleszkedett kemény fogaskereke voltam a hadigépezetnek. Nos, hát hol is a helyem? Nem érdekelt, csak haza, haza... Bacsák ezredes, a kemény katona is fáradt. Minden étkezésnél elaluszik az asztalnál néhány pillanatra. Ilyenkor letesszük az evőeszközt, hogy ne zavarjuk meg rövid pihenőjét és lélegzetfojtva várjuk, míg ismét felnyitja szemeit. Aztán, mintha semmi sem történt volna, folyik tovább a társalgás.
A 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága Saccatón
(Forrás: Herczegh Géza: A veszprémi honvédek hadtörténete. A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred, a 31. 46. és a 79. honvéd menet zászlóaljak, valamint a 31/1. népfölkelő zászlóalj története)
Egy hónapig tartott volna a szolgálatom, ha közbe nem jön egy rendelet a hadosztálytól (akkor Sypniewsky tábornok volt a hadosztályparancsnok), hogy a tüzércsoport-parancsnoknak az általa védett gyalogsági szakasz parancsnokának közvetlen közelében kell lakni. Ez nagyon érzékenyen érintette Takách századost (Vígh ezredes szabadságon volt) és minden módon ki akarta ezen parancs teljesítése alól vonni magát, de nem lehetett. Végre is oda kellett költöznie s én szabad lettem... volna. Még el sem távoztam onnét, már kapom az új parancsot másnap hatnapos Korps-Beobachter szolgálatot veszek át a Guardán. No, ez már mégis csak sok volt. Kijelentettem, hogy a szolgálatot nem veszem át, mert beteg vagyok, megyek orvosi vizsgára.
Július 27.
Július 27-én kocsira ültem. Eszembe jutott, hogy Paskusz főorvos a múltkor azt mondotta, hogy hozzá ne is menjek neuraszthéniával. Tehát egyenesen a hadosztály-egészségügyi oszlophoz mentem, mely Castellán van, a Conegliano-Tarzo-i műút mellett. Az orvos persze azt kérdezte: miért nem az ezred orvosfőnökkel vizsgáltatom meg magamat. Elmondtam, mit mondott az. Erre a hadosztály egészségügyi intézet orvosa szolgálati jegyet ír az ezredorvosnak: igazolja magát, miért nem akar megvizsgálni? Elviszem az írást Paskuszhoz, aki a gazdasági hivatalnál lakik a coneglianói kefegyárban. Természetesen még ő volt a sértett fél, fel volt háborodva, hogy tehetek ilyet. Megvizsgál és írást is ad: kisebb fokú szívneurózis, szolgálatképes! A dolognak holnap folytatása lesz az ezredparancsnokságnál.
Július 28.
Nem sikerült megelőzni! Délután háromkor Emánuel főhadnagy parancsra elővezetett ezredkihallgatásra. Takách százados széles pózzal vezette az ügyet. Ott volt persze a doktor is. Először is azt állapította meg Takách, hogy nem jelentkeztem szolgálati úton orvosi vizitre, tehát az orvos nem is tagadhatta meg a vizsgálatot. A párbeszédek részleteire tovább nem emlékezem. Az volt a végeredmény, hogy körmönfont ostobaságokkal az egészet ellenem fordította s megdorgált. A végén pedig, midőn kérdezte: van-e még valami mondanivalóm, kijelentettem, hogy továbbra is korrektnek tartom egész eljárásomat, lelkiismeretem tiszta, tehát a dorgálás nem lehet igazságos. Lajos bácsi szeme a haragtól szikrákat szórt. Végül kijelentettem: holnap még egyszer bemegyek a hadosztály egészségügyi intézethez, megvizsgáltatom magamat s ha nem engednek el, kérni fogom felváltásomat.
Egy hadosztály-egészségügyi intézet a Piavénál
(Forrás: commons.wikimedia.org)
Július 29.
A vizsga megtörtént. Az orvosok mind szamarak és rosszakaratúak. Visszatérek az ütegbe és kérni fogom felváltásomat.
Nem kértem felváltásomat. A napi események áradatában elcsitultak az ellentétek. Feletteseim elfelejtették „lázadásomat" és sohasem éreztették velem neheztelésüket. Sőt: nem sokkal a leírt események után a hadosztály az ezredtől egy tisztet kért távjelző tanfolyamra. Az ezredparancsnok engem jelölt ki. A tanfolyam a mozdonyállás mögött néhány kilométerre, a Riva di Bagnolo elnevezésű emeletes, kastélyszerű házban volt. A környékről a lakosságot nem telepítették ki, de ez az épület üresen áll ott, illetve itt volt a hadosztály távjelző tiszt – egy tényleges főhadnagy – elhelyezése.
Az egész hadosztálytól csak hárman voltunk vezényelve. Rajtam kívül egy zászlós és egy önkéntes, mindhárman tüzérek. A foglalkozásokat a főhadnagy irányította, de keveset láttuk. Az egészet senki sem vette komolyan. Nem volt belőle más hasznom, mint hogy folyékonyan megtanultam a Morse-val írni és olvasni, de ennek sohasem vettem hasznát. És pihentem. A zászlós kocsival járt oda, mi az önkéntessel ott voltunk elszállásolva s étkezést, mégpedig igen jó étkezést, is ott kaptunk. Délutánonként kijártam a közeli sekélyvízű patakba fürödni s ezek a hidegfürdők egészségi állapotomnak is szemmel láthatólag jót tettek. Az idő szép és meleg volt, a táj csendes, az arcvonal örökös dübörgése csak elhaló moraj alakjában ért ide.
Egyszer kaptunk komolyabb feladatot a főhadnagyunktól. El kellett mennünk egy kb. 15 km-re magaslati helyen emelkedő templomtoronyba és ott egész éjjel figyelőszolgálatot teljesíteni, mert valahonnan oda éjszakánként fényjeleket látnak sugározni. Egész éjszaka buzgón figyeltünk, de bizony fényjelet nem láttunk. Az volt a benyomásunk, hogy a főhadnagy ezzel az ürüggyel csak el akart bennünket távolítani Riva di Bagnolóból.
